MENÜ

Kiss Zoltán honlapja

...

Nyári könyvajánló

Könyvtárakban gyakran hangzik el a kérés: „Tudna valami jót ajánlani?” Mostanában hamar kész vagyok a válasszal: „Arturo Pérez-Reverte. Olvasson tőle bármit!” Először A flamand tábla rejtélye [ford.: Dobos Éva; Budapest : Helikon, 1996] ejtette rabul a magyar olvasót. Egy titokzatos festmény köt össze évszázadokon átnyúlva két bűnügyi történetet. Van Huys mester 1471-ből származó művének címe: A sakkjátszma. A regény végére érve mítikus erejűvé duzzad a festmény: megtudjuk, ki ölte meg 1469-ben a lovagot (a kép jobb szélén), és magyarázatot kapunk egy mai gyilkosságsorozatra is. A könyvet már rég becsuktuk, de a kép nem ereszt: mindent tudni szeretnénk róla. Megtalálható az interneten, mégis bizonytalanok maradunk létezése felől. A fikció sokszorosan legyőzi a valóságot, már a szemünknek sem hiszünk, a bal oldali alakot Jan van Eyck Rolin kancellárával igyekszünk azonosítani…

Van Huys: A sakkjátszma

 

A következő regénynek már az alcíme lenyűgözi az olvasót: A vívómester : Avagy a nő árnyéka a férfiszíven [ford.: Szilágyi Mihály; Budapest : Európa, 2003]. Egy férfi és egy nő kerülgetik egymást a regény lapjain, mintha csak táncolnának, pedig egy véres párbaj résztvevői ők. A politikai krimi csattanójaként, mintegy mellékesen, Jaime Astarloa vívómester felfedezi a „védhetetlen szúrást”, a legtökéletesebbet, „amelyet emberi agy valaha elképzelhet”.

A szerző további regényei: A Dél Királynője. [ford.: Latorre Ágnes] Budapest : Ulpius-ház, 2004.; A Dumas-klub : a kilencedik kapu. [ford.: Dornbach Mária] Budapest : Ulpius-ház, 2005.

 

Fodor András: A révkalauz lámpái

A mégoly nárcisztikus alkatú embereknek is, amilyenek a költők, szükségük van arra, hogy másban mossák meg arcukat, kezdő lírikusok pedig egyenesen rászorulnak a megértő kritikára. A haragvó indulatok megzavarják a tiszta víztükröt, míg az egyetlen mércével mérő szeretet megbízható képet ad. Ilyen szeretetteljes bírálatokat tartalmaz Fodor András legújabb kötete, A révkalauz lámpái című esszégyűjtemény. "A többnyire rövid írások közös karakterjegye a missziós szándék: a kötetben való megjelenés révéig kalauzolás felelősségérzete." Fodor András szerteágazó életművének egyetlen szelete, az irodalmi élet megosztottságain felülemelkedő kritikus megmutatkozása ez a kötet. Hívogató, baráti fénnyel üdvözli az új tehetségeket a révkalauz. Az írások valamely életrajzi háttéresemény felvillantásával, olykor közös élményre, élettényre utalással kezdődnek. Az így megteremtett hangulatban tér rá az ismertetendő kötet verseinek formavilágára. A jellemző képek, színek, a sajátos nyelvi, verstani megoldások, az egyéni hang jeleinek számbavétele a fontos sorok, versszakok felidézését teszi lehetővé. Erre hagyatkozik, amikor bevezeti az addig szélcsendben várakozó költőjelöltet a magyar irodalom egyik vagy másik áramába. A verselői ügyetlenségeket szelíden veszi tudomásul, s tanácsai mögött is a segítő szándékot, nem pedig a fölényeskedő kioktatást érezzük. A mindentudó kritikus csillogó szerepe egy pillanatra sem csábítja. Integratív személyiség, igazi közvetítő, akitől a kirekesztés minden formája távol áll. Missziója során száznál több költő számára teremtett bemutatkozási lehetőséget, ennek mérlegéről maga vall a kötet végi beszélgetésben Domokos Mátyásnak. S valóban, aki mai irodalmi életünk meghatározó alakjaira kíváncsi, ugyanúgy talál írást róluk e kötetben, mint aki csak az utóbbi néhány év tehetségeit keresi. Egyetlen etikai, de könnyen esztétikaivá szublimálható mércét használ a kritikus Fodor András, amelynek társadalmi méretű hiányáról 1972-ben Bertha Bulcsunak így beszél: "Az a jó érzés, hogy mindenki rendezkedjék be a küldetés, képesség és teljesítmény rangján, még nem jött el,ezzel ennek a generációnak a sors még mindig adósa." Aki ilyen elvet tudhat magáénak, annak a hangja nem változik, írjon akár az ötvenes években, akár ma. S amilyen rokonszenvvel rajzolta a költői arcképeket, olyan derűs szeretettel forgassa a révkalauz esszékötetét az olvasó. (Széphalom Könyvműhely, 1994.)

 

Határ Győző: Léptékváltás

Három filozófiai tanulmányt tartalmaz Hongriuscule lakójának legújabb kötete. A Teiresziasz hét élete című párjelenet Határ Győző politikai filozófiájának foglalata. Trebellius háborgásaira, az államművészettel szembeni racionális kétségeire a józan Trebonius szabadságot és demokráciát dicsőítő himnusza válaszol. A klasszikus dialógus minden olvasóját megszólítja Trebonius felhívása: Te magad kell hogy légy ilyen Őrzője a szabadságnak! A fény megistenülése címmel kis arab filozófiatörténet következik a határológia tükrében. Ha nem érezzük oly károsnak az "optikus reflexív túltengését" gondolkozásunkban, akkor is haszonnal forgatható ez a minienciklopédia, sokat meríthetünk a szufi fényteológusok gondolatainak hombárjából. A kötetet a Széchenyi Akadémián 1994. május 31-én elhangzott Székfoglaló zárja, mely egy monumentális életmű tömör summázata. A kháoszmoszba vetett recenzens kicsit megretten a határontológia emberfeletti léptékétől, a "létegész özön közönyétől", de bátorítást ad a költőfilozófus művének otthonteremtő nyelvezete, melyről egy interjúban így vall: "Én nem tudok semmit, a nyelv tud mindent. Régi, kabalisztikus gondolat, a titka benne van már az ábécében is, csak nem tudjuk, hogy melyik az a néhány betű, milyen sorrendben kell összeállítani, hogy az a bizonyos varázslatos szó megszülessen, ami választ ad a világtünemény titkára. Minden benne van a nyelvben." (A Magyar Írószövetség és a Belvárosi Könyvkiadó kiadása)

 

Anna Mária: Túlélésjáték

"A túlélés pillanata hatalompillanat" - írja Elias Canetti.Anna Mária regényében pedig a szó bájosan darwinista értelme csillan meg. Túlélünk aljas történelmi korszakokat, túlélünk ostoba kormányokat, túléljük jó-rossz kapcsolatainkat. Túlélhetjük saját halálunkat is, mint ahogy az Maus Bernadettel, az életjáték központi alakjával fordul elő. közben a "halhatatlan főhősnő" köré tekeredik, csavarodik az elbeszélés fonala, és az újabb és újabb családtagok történetei apró karikákat rajzolnak. A lánc a végtelenbe tart, hiszen szerte a világban sokan élnek e francia eredetű névvel egy nagy, politikai határokon túl élő rokonsághoz tartozva. A szerző misztikus világképe kerekíti egésszé ezt a nagycsaládregényt. A középpontban áll a szorongásaival és félelmeivel magára maradó Bernadett, aki a múltból próbál erőt meríteni a túlélésjátékhoz, amelynek szabályait a kártya és a kocka, a véletlenek és a sorsszerűségek teszik sejtelmessé, kiszámíthatatlanná és izgalmassá. A női szemszögből elénk tárt családkép, a konfliktusmegoldási formák, a sokszínű cselekmény kárpótol a rendszer és a rendszerváltás elnagyolt ábrázolásáért. A teljességre vágyó, névrokonságát a detektívek szívósságával kutató Bernadett egzisztenciális kérdései a regény minden olvasójában tovább élnek: "Van-e centrum a vonzások és taszítások áramában, az erők nagy játékában, ahol sorsa a maga egyediségében a véletlen szeszélyének és változékonyságának van alávetve." (Magvető)

 

Dallos Szilvia: Forgatások mosolya

Ki ne emlékezne - aki csak egyszer is olvasta Suetoniusnál - arra a pillanatra, amikor Caesar az afrikai partraszálláskor megbotlik, és a hátába fúródó rémült, vészjósló augurtekintetekkel így kiált fel: "Kezemben vagy, Africa!" A jó anekdota nemcsak mosolyt fakaszt, hanem mindennél pontosabban jellemzi is azt, akiről szól. Ilyen, illetve többnyire ilyen színésztörténeteket tartalmaz Dallos Szilvia könyve. Az első "sztori" 1945-ből való, az utolsó 1985-ös. E két időpont között megelevenedik a magyar filmgyártás csak rejtett kamerával elleshető világa, s a szinkronstúdiók fegyelmezett dialógusait meg-megtörő kacagás. Latabár Kálmántól Klaus Maria Brandauerig olvashatjuk a dobozban maradt snitt-filmtörténetet, miközben néhány kultúrtörténeti adalékkal is gazdagabbak leszünk. Megismerkedhetünk például a magyar társadalomtudományi alapszókincs részévé vált "umbulda" szó etimológiájával, megtudhatjuk, mekkora volt a banán értéke a korai szocializmusban, és szembesülhetünk a "nyugati kultúrfölény" egyéb jellemzőivel. Szeretetteljes elfogultsággal jelennek meg a színésztársadalom ismert alakjai, mint a munkaerőpiac élharcosai, mint egymást segítő munkatársak, néha pedig mint a hétköznapi világban kedvesen csetlő-botló főhősök. A sztárok intimitásaira éhező korunkban élvezettel forgatható az Álarcok-sorozatban megjelent könyv. A több mint kétszáz anekdotából csupán egyet hagyna el a recenzens, amelyben a háború idején óriási vonatkatasztrófát okozó ideggyenge váltóőrt próbálja a kommunista propagandagépezet az antifasiszta küzdelem ismeretlen hőseként beállítani. Végül egyetlen történetet emelnék ki, a számomra legkedvesebbet, amelynek hangulata mégiscsak meghatározza a kissé egyenetlen stílusban megírt kötetet, ez pedig Tolnay Klári találkozása a Filmkamara háború előtti elnökével, báró Wlassics Gyula portással. Már ezért az egyért érdemes volt lejegyezni a Forgatások mosolyát. (Nap Kiadó)

 

Elmer István: Börtönkereszt

"A csend beszélni tud. Minden igaz szó a csendben születik, és csupán annak az igének van súlya, amely a csend hűvös és tiszta harmatát viseli homlokán. Mert a szűk börtöncella négy fala között s a kívülről bezárt ajtó mögött egy másik kapu nyílik, a Csend kapuja. Belépek rajta, s az igazi világba jutok." Halász Piusztól valók ezek a gyönyörű gondolatok, attól a paptól, akit az államvédelmi hatóság az ellenálló egyház egyik szellemi vezetőjének tekintett, s akit ezért 1961 februárjában száznál több társával együtt letartóztatott. A barbár, egyházüldöző korban, a létező szocializmus keretei között, az Állami Egyházügyi Hivatal irányításával kiegyezni nem tudó, a túlélésért kompromisszumokat kötni nem akaró papok sorsa megpecsételődött. Börtönkeresztjüket ávós csúfolódások és szidalmak közepette cipelték. Az "önök itt fognak elrohadni!"-fenyegetése vissza-visszatérő motívuma a börtönviselt katolikus papok emlékezéseinek. A mazsolából nyert misebor, a tölteléktől megtisztított nápolyi szeletből készített ostya ugyancsak közös emlék, mint ahogy közös ezeknek a papoknak és keresztény meggyőződésű világiaknak az a töretlen hite, amely átsegítette őket a nehéz éveken. Volt, aki csak 1971-ben szabadult. Azok az egyén szempontjából esetleges kül- és belpolitikai körülmények, amelyek koncepciós pereikhez vezettek, s amelyeket Elmer István a bevezető tanulmányában oly találóan összefoglal, már régen megváltoztak, amikor az ifjúság megrontásával vádolt Szókratészek kiléphettek az állami börtön kapuján. "Meglepetések viszik előre a történelmet" - mondja egyikük, de az erős hitűek bizonyosságai rendíthetetlenek. Egyenes derékkal kerültek ki a börtönből, szívükben s ajkukon a Szentírás szavaival: "Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért." (Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközössége, Budapest, 1994.)

 

feLugossy László: Atavisztikus levelek

KolLÁZs-ÁLOM a Munkácsy-díjas író leveleinek elolvasása után. FrajdadaLacafecázom. ("Kiss Zoltán") "Az alapvető mozdulat ugyanaz, bekötött szemmel és mégis halálbiztosan rakni a dolgokat egymás mellé, miközben a technikai finomságok legfeljebb csak az összefűzés lazaságából és spontaneitásából adódnak. Mintha a kollázsok megszületésük után azonnal a simogató semmibe hullanának. Egy ellágyult, rezignált lírikus posztmodern életérzéséről volna tehát szó? Életműve szó szerint véve is hulladékművészet" (Perneczky Géza), "kukiszaggató" (Bazsi) "szofisztikus létkérdések (=ondológia)" (Bán András) körüljárása. "Mit csinálsz, amikor nem álmodsz? Hát akkor is álmodsz." (feLugossy László) "Miért pont velem?" (Monica Vitti) "Mindig a legszabadabban fogom magam kifejezni." (feLugossy László) "QQRIQ." (rötyi-Pötyi) "Igen, Lugossy nem klasszifikálni akarja az univerzumot, hanem maga, mintegy univerzumként s egyben elkerülhetetlen egyedi szűrőként vetíti ki merész fedélzetéről gondolati kötéseit, kisebb-nagyobb pszichikai robbanásait. Laca mítoszainak jelentései sokkal inkább érezhetők, mint érthetők, vagyis csak érzelemmel érthetők. Lugossy mindennapjaink sámánja. Ezért célja minden adott helyzetben újra meg újra értelmezni a világmegoldások végesnek tűnő leltárát, hogy mindig új és friss módon vezessen be, vezessen át egy új, ismeretlen helyzetbe, világba bennünket. Mert az ő s a művészetét értők számára is ez az állandó értelmezés nem más, mint egy nagy újraértelmezés, lelki részegség, utazás a MÁSba." (Máriás Béla) "Olyan ez, mintha egy pókhálót akarnánk ujjunkkal rendbe szedni. (Ludwig Wittgenstein) "Mail art? Itt már nincs szó művészetről. A tetszés szerint értelmezhető vagy csupán illúziókat nyújtó kommunikációs rendszerek helyett elemi erejű és jelentésű, formában minimális, de tartalmában az összes lehetséges érzelmi-tudati asszociációkat hordozó megnyilvánulási formákat keres." (Keserű Katalin) "Egy-egy szóról próbálom eldönteni, hogy a nyomda vagy az író áldozata-e. Feladom. Beteszem a leveleket egy fekete borítékba. Vissza a feladónak." (Heinrich Szilvia) "Olvasása után arra kellett gondolnom, hogy minden rosszban van valami jó, olykor nem is kevés." (Del Medico Imre)(Új Forrás Könyvek, Tatabánya, 1993)

 

Tanai Bella: Virágalagút

Önéletrajzi regényre való életanyag a tartalma azoknak a kis írásoknak, amelyeket a színésznő szerző rendezgetett prózacsokorrá. Az Álarcok-sorozat legújabb kötete igazi arcát mutatja meg egy nagy művésznőnek, aki az erdélyi gyökerektől elszakadva néz szembe az élet hervadásával. A szakmai számkivetettség, családjának széthullása és a feltartóztathatatlan öregedés keserű élményei az "emlékek virágalagút"-jának sűrű, sötét mélyére, a tüskék közé kerülnek. Mégis a legfájóbb tüske a rajongásig szeretett barátnő, Melinda korai halála és temetése: "Kinek volt jobb? Neki, aki akkor ment el, mikor a legboldogabb volt? Akinek nem kellett elhagynia imádott szülőföldjét, hogy idegenként éljen saját nemzete körében?" Ezek a megválaszolhatatlan kérdések az elbeszélés idején már nem sebzik Tanai Bella lelkét. A gyógyításról a lélek világosabb oldala gondoskodott, a virágalagút bejárata, amely gyermekkori emlékekkel van befuttatva, a Melindával való együttnövekedés apró életképeivel. De ebben a részben van például a kolumbiai utazás, valamint a kedves ír szetter, Borka helye is. Az önfeledt kutyasétáltatások panteisztikus érzelmeket, vallomásokat hívnak elő, amelyekre a csíkszeredai gyermekvilág emlékszálait fűzi fel a szerző. Nem valamiféle szerep mögé bújik, amikor megbékéléssel, sőt derűvel gyűjti csokorba életét, s talán éppen ezért fölösleges a "Női dolgok"-ról szóló rövidke fejezet. Enélkül is hiteles az a fajta életlátás, amelynek alfája és ómegája a szeretet.(Nap Kiadó)

 

Antalics Ferenc: "Vihar a levelet ide-oda szórja"

A második világháború viharában nyugatra sodródott leventék egyikének naplóját és összegyűjtött verseit tartalmazza a kötet. A nemzet tudattalanjába erőszakkal elfojtott emlékek törnek felszínre benne, és ostromolják a "hallgatás falát". Negyven éven át volot tabu a téma, s csak a nyolcvanas évek elejétől lehetett itt-ott olvasni a szövetségesek fogságába került magyarokról. Aztán 1992-ben megjelent Tarcai Béla kismonográfiája, majd Füzes Miklós interjúkötete, most pedig a Somogy megyei Sand községből származó s ma Keszthelyen élő Antalics Ferenc korabeli naplóját vehetjük kézbe. A nyugat-európai hadifogolytáborokban sínylődő, különösen a francia éhségtáborokat megjárt magyarok számára kései elégtétel e mű. A szabad ég alatt, az óceáni eső áztatta sártengerben napokig étlen-szomjan ácsorgó, kiszolgáltatott foglyok - a csak itt, a fogságban katonává vált ifjak - életre szóló, élettel vásárolt tapasztalatokkal lettek gazdagabbak. Ám Antalics Ferenc keveset panaszkodik, inkább mindent megfigyel, tanulni igyekszik a mostoha körülmények ellenére is. Néha szinte turistaként szemlélődik. A fiatal parasztfiú szemével láthatjuk a vérző Európát, a romokkal elcsúfított történelmi tájakat, de az új élet lehetőségeit is. A legyőzött Németország egy szerencsésebb sorsú vidékéről írja: "dús, fekete földű mezők, jól ápolt rétek, messzire gömbölyödő répák, rengő húsú, nagy értékű szimentháli tehenek (de sok ám!), a legmodernebb gazdasági gépek, traktorok, gondozott, szép gyümölcsösök tanúskodnak róla, hogy ez a nép ma is gazdag. Az az érzésem, hogy pár év múlva, ha katonailag nem is, de jólét szempontjából biztosan - a világ szemébe fog röhögni." A napló íróját józan realitásérzék jellemzi, ugyanakkor minden sorából a hazaszeretet, a hon és a szülői ház utáni vágyakozás lírája árad. Az "embertől nyugatra, a szögletes szabadság" táboraiban, a szögesdrót kerítések mögött fölcsendül a magyar népdalok tisztaságát idéző hadifogoly-költészet egy-egy szép darabja. A barbár nagyvilágból hazatérő költő helyzetdalai közül az Önéletrajz emelkedik ki: "Feketén fényes a szén / Váratlan komor az árny / Másokon látszom meg én / Mászók közt drága a szárny". (Balaton-felvidéki Sajtóklub Egyesület, Keszthely)

 

Bakony-Balatoni Kalendárium, 1996

A honalapítás ezeregyszázadik évfordulójának jegyében szerkesztette Varga Béla könyvtárigazgató az új, immár hatodszor megjelenő Bakony-Balatoni Kalendáriumot. A szűkebb haza, Veszprém megye történelmet őrző tájait idézi Praznovszky Mihály himnikus esszéje a honszeretetről, Tölgyesi József értekezése Bakonybélről, a magyar történelem egyik forrásvidékéről és V. Vaczkó László Somló-vidéki krónikája. A csutorásmesterség helyi emlékeit Ács Anna gyűjtötte össze, a lovasi hegyközségről Madarász Lajos írt. Persze nemcsak a történész talál kedvére valót e kalendáriumban. Szép versek, novellák kerültek a válogatásba, köztük Eötvös Károlynak a magyar Capulet és Montague családot megformázó története, a Két bíró kútja. A megye nagy szülötteként tisztelt író emlékének Páldy Róbert külön tanulmányt szentelt. Önálló fejezet mutat be a veszprémi tájhoz alkotásaikkal kötődő közéleti személyeket. Ebből is, de még inkább a kalendáriumot díszítő szép képeiről ismerhetjük meg Szelényi Károly fotóművészt.

A kalendárium minden időben az egész család olvasmánya volt. Az 1996-os Bakony-Balatoni Kalendárium a háztartásban hasznosítható ötleteivel az elfoglalt háziasszonyokra is gondolt. S hogy a család legkisebbjei se maradjanak ki, arról a gyermekeknek szóló rovat gondoskodik.(Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Veszprém)

 

Horváth Viktor: Török tükör

"Biztosan tömött párnáidra dőlve nyitottad ki ezt a könyvet szobád falát borító szőnyegek között, jó tűz mellett, forró italt kortyolva. Neked írok, olvasd jó szívvel!" Ezekkel a szavakkal röpít vissza, mintegy varázsszőnyegen a 16. századi Magyarországba Horváth Viktor történelmi regénye.

A török ifjú, Ísza nevelődési regényének színtere a hódoltság korabeli Pécs, valamint Baranya. Szemünk előtt épülnek dzsámijai, fürdői, megelevenedik Kantavár legendája, még előbb az orrunk előtt vágja le Laus szultánt, alias II. Lajos királyt a mohácsi csata után Szapolyai Dzsurdzs. A történelem nagy alakjainak titkaira ugyanolyan megértő pillantást vethetünk e fejedelmi tükör által, mint a kisemberek gondjaira. A közmondások szintjén sajátos szimbiózisban vegyül a keresztény és a muszlim kultúra. Rövid részleteket kapunk a Koránból, megjelennek az Ezeregy éjszaka alakjai, de találkozhatunk az Egri csillagok Gergelyével és Évájával, és a félholdas gyűrűjét kereső Jumurdzsákkal is.

Mindezt, és a defterek száraz anyagát magával ragadja szerzőnk mesélő kedvének áradó folyama, mert minden mese igaz, és ami igaz, az is csak mese lesz a szerző keze alatt. Aki írótollat fog, annak kötelessége tisztán tartania a mese áramának medrét, partját tarka növényekkel betelepíteni, és medencéiben csak annyi vízililiomot hagyni, ami még csábít, de az önfeledt úszást nem gátolja. Igazi bestsellert tartunk a kezünkben, nem olyan unalmasat, hogy halszálkával kellett kitámasztanom a szemhéjamat, el ne aludjak.

 

Galagonya magyarok. Szemelvények a régi magyar filozófiából Apáczaitól Böhmig. Válogatta és szerkesztette: Várhegyi Miklós. (Pannon Panteon, 7.) Veszprém, Comitatus. 1992.

Elmész. Szemelvények a régi magyar filozófiából. Válogatta és szerkesztette: Várhegyi Miklós. (Pannon Panteon, 11.) Veszprém, Comitatus. 1994.

A történelmet kutató tudományok feladata, hogy feltárják a múltat. Azzal nincs is baj, hogy eredményeik igazak-e avagy sem; hiszen ezekről legalább lehetséges beszélni, megvitathatóak. Ám a magyar filozófiatörténet kutatói amellett szoktak érvelni, hogy Lukács György megjelenéséig nincs önálló magyar filozófiai gondolkodás. Ezzel elfedik a történelem egy darabját. Az exkommunikációra ítélt múlt szólal meg mégis a Várhegyi Miklós által szerkesztett két kötetben. Apáczai Csere Jánostól Böhm Károlyon keresztül Palágyi Menyhértig rengeteg alig ismert hang jelentkezik saját – a szerkesztő által jellegzetesnek, fontosnak tartott – dolgozatával. A szemelvényeket ízlésesen elhelyezett életrajzok és bibliográfiák kísérik, s a köteteket olyan válogatott irodalomjegyzék zárja, amely a téma szívébe vezeti az érdeklődő olvasót. Van a magyar filozófiának története a XIX. század előtt is, lehetséges megírni azt: ehhez a feladathoz nyújt segítséget a két kötet.

 

Magyar művelődéstörténet. Szerkesztette Kósa László. (Osiris tankönyvek.) Budapest, Osiris. 1998.

A Domanovszky Sándor által szerkesztett Magyar művelődéstörténet öt vaskos kötetének megjelenése óta – mivel a „marxizmus egyeduralmának meghirdetése után a művelődéstörténetre ideológiai gyanú árnyéka vetült” – nem írtak nálunk hasonló kézikönyvet, máig. A Kósa László szerkesztette új szintézis leginkább a francia annales-iskola történetlátását idézi; a magyarság és annak természeti-társadalmi környezete viszonyára koncentrál. A hétköznapi élet kultúrája, az életmód, a mentalitás, az egészségügy, a technikai civilizáció változásának/fejlődésének kérdései centrálissá válnak, ezek háttereként jelenik meg egy csipetnyi politikatörténet. A tartalmas fejezeteket csak a legalapvetőbb irodalom felsorolása követi; a képanyag gazdag, de mivel nem színes, ezért nem „dobja fel” kellően a könyvet, amely így par excellence tankönyvvé „szürkül”. Mégsem csak egyetemisták számára „kötelező olvasmány”.

 

 

 

 

Weboldal készítés ingyen

Asztali nézet