MENÜ

Kiss Zoltán honlapja

...

Szilágyi Ákos: Mr. West a bolsevikok országában. In Gide, André: Visszatérés a Szovjetunióból. Budapest : INTERART, 1989. p. 5–44.
Russel, Wells, Armand Hammer, Barbusse, Romain Rolland, Webb házaspár, Malreaux, Feuchtwanger, Orwell, Koestler, Illyés, Nagy Lajos...

 

Hollander, Paul: Politikai zarándokok. Budapest : Cserépfalvi, [1995] 369 p.
108. Illyés

http://www.hallgatoimozgalom.hu/index.php?post=404&oldal=0&regio=0

Nehéz lenne itt felsorolni az 56-os fiatal költõk és írók mértékadó írásainak százait. Köztük a legismertebbek András Sándor, Bakucz József, Baránszky László, Bujdosó Alpár, Ferdinandy György, Gömöri György, Horváth Elemér, Kabdebó Tamás, Kemenes Géfin László, Kocsis Gábor, Lõkkös Antal, Makkai Ádám, Nagy Pál, Papp Tibor, Sulyok Vince, Thinsz Géza és Vitéz György.
Többen nemzetközi sikert értek el könyveikkel, de itt csak egy-két kiemelkedõ példát tudok említeni. Talán legismertebb Paul Hollander (Hollander Pál) Political Pilgrims (Politikai zarándokok) címû könyve (1981) a nyugati intellektuelek útjairól a Szovjetunióban, Kínában és Kubában...

Dupcsik Csaba: A saját két szemükkel. Paul Hollander: Politikai zarándokok. Nyugati értelmiségiek utazásai a Szovjetunióba, Kínába és Kubába, 1928-1978. = Holmi, 1997. 11. sz. p. 1630-1636.

Ungváry Krisztián: Paul Hollander: Politikai zarándokok. Nyugati értelmiségiek utazásai a Szovjetunióba, Kínába és Kubába 1928-1978 Ford.: Náday Judit, Lukács Katalin. Cserépfalvi Kiadó, Budapest, 1996. 369 old., 920 Ft (BUKSZ, 1998. Nyár)

Sneé Péter: Balcsapott - Jegyzetek Paul Hollander Politika zarándokok (Political Pilgrims) című művéhez. = Magyar szemle, 1997. (6. évf.) 7-8. sz. p. 133-144.

 

Illyés Gyula: Róla magáról. In uő.: Iránytűvel. Első kötet. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1975. p. 262-277.
262.: Húsz évvel ezelőtt – 1934-ben – együtt utaztuk be a Szovjetuniót.

http://www.ujnautilus.info/?q=node/303

Illyés Gyula, Nagy Lajos és André Gide a Szovjetunióban. I. rész
Hammerstein Judit, 2007. április 20. 13:42

http://www.ujnautilus.info/?q=node/325

Illyés Gyula, Nagy Lajos és André Gide a Szovjetunióban, II. rész
Hammerstein Judit, 2007. május 13. 16:26

Hammerstein Judit: Utazások Moszkóviában. In uő.: A márki és az orosz bárka. Bp., 2011. p. 82-109.

 

http://epa.oszk.hu/00000/00022/00586/18332.htm

Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 22.szám · / · Figyelő
Bálint György: Illyés Gyula: Oroszország. Nyugat-kiadás In Bálint György: A toronyőr visszapillanat. I. kötet. p. 306–309

http://hvg.hu/hvgfriss/2004.32/200432HVGFriss231.aspx

Murányi Gábor: Magyarok az 1934-es szovjet írókongresszuson : I. Gy. és N. L. úr a SZU-ban

2004. augusztus 07. 00:00 | Utolsó módosítás:2004. december 02. 16:40
1934 nyarán Illyés Gyula és Nagy Lajos meghívást kapott Moszkvába, a szocialista realizmust meghirdető első írókongresszusra. Ma már korábban kulisszatitoknak számító momentumokat is lehet tudni arról, milyen körülmények között születtek meg a mintegy 10 ezer kilométeres szovjetunióbeli körutazásról írt beszámolóik.

"Nem írom meg az igazat!" - csattant fel 1934 kora nyarán az akkor még inkább csak reményre jogosító poéta, Illyés Gyula, amikor mentorával, Babits Mihállyal közelgő oroszországi utazásáról ejtett szót. A költőfejedelem biztatását Illyés azzal hárította el, hogy mindaddig, amíg a honi politikai viszonyok okán nem írhatja meg a "lényeget" - vagyis azt, hogy mi is az igazán vonzó a Szovjetunióban -, addig a minden bizonnyal megtapasztalható "rosszat" sem mondja el abban a tervezett úti beszámolóban, amelyre viszont már előre szerződést kötött az Est-lapokhoz tartozó Magyarország című napilappal. Az utókornak Vas István által megörökített beszélgetésük idején a pesti irodalmi - és persze belügyi - körökben már jól ismert tény volt, hogy az 1934 nyarára, Moszkvába meghirdetett első szovjet írókongresszusra két magyar alkotót invitáltak meg. Egyikük a 32 évesen kétszeres Baumgarten-díjas Illyés, a másik a korabeli társadalmi igazságtalanságokat feltáró író Nagy Lajos, akinek épp 1934-ben jelent meg Kiskunhalom című szociográfiája.

Kétségtelen, hogy a hivatalos meghívás, illetve annak elfogadása akár csak egy évvel korábban is szinte elképzelhetetlen lett volna. A Szovjetunió és Magyarország ugyanis csak 1934. február elején vette fel a diplomáciai kapcsolatokat. De mivel az állandó külképviseletek felállítása még közel egy évet váratott magára, hónapokig tartott a két meghívottnak az útlevél és a vízum megszerzése. A hivatalos moszkvai invitálás egyébként már januárban megérkezett, és azt a diplomáciai viszony enyhülésének hírére fogadták el az érintettek, nem kevés szorongással. Csak másfél esztendővel korábban történt ugyanis, hogy a - Matuska Szilveszter biatorbágyi hídrobbantása ürügyével bevezetett - statárium alapján szovjet ügynökként ítélte halálra a Töreky-tanács Sallai Imrét és Fürst Sándort, s mivel mindkét író csatlakozott az ennek nyomán szervezett tiltakozáshoz, valószínűleg a belügyi elhárítás látókörébe is bekerültek.

Irodalmi kávéházi körökben gyakran feltették a kérdést: miért pont Illyésre és Nagy Lajosra esett a bolsevikok választása? József Attila Miért nem én? címmel még írt is egy - szövegében máig ismeretlen, 1934-ben megjelentetni senki által nem mert - pamfletet, amikor értesült Illyés, az irodalmi és szerelmi vetélytárs (HVG, 2004. február 28.) ilyetén elismeréséről. Az irodalmi utókor sokáig egyértelműnek tudta, hogy József Attila meghívását a moszkvai magyar emigráns (proletár)írók - elsősorban Hidas Antal és Gergely Sándor - fúrták meg. Ám újabban mind több jel mutat arra, hogy valójában - a nem sokkal későbbi leghíresebb kommunista renegát - Arthur Koestler járt közelebb az igazsághoz, amikor Budapesten átutazóban így vigasztalta a történtekben mellőztetése újabb bizonyítékát látó költő-barátját: "Attila, lásd be, hogy a Szovjetuniónak nem érdeke kommunista írókat meghívni a kongresszusra, hiszen azokat már nem kell megagitálniok."

1989-es tanulmányában Szilágyi Ákos más oldalról közelítve akként vélekedik, hogy a szovjet birodalom vezetői 1934-ben, az akkori gazdasági és politikai érdekeiknek megfelelően, a nagyobb szellemi szabadságot engedő, humanista demokratikus (ál)orcájukat kívánták felmutatni a külföldnek. E szerint igyekeztek összeállítani az írókongresszusra meghívandó - elsősorban "polgári humanista" - díszvendégek listáját is (lásd Nagyprotokoll című írásunkat). Nagy Csaba irodalomtörténésznek 1992-ben, Az ismeretlen József Attila alcímű kötetben publikált tanulmányából még az is kiderül, hogy az írókongresszust szervező bizottság vezetője, Lazar Kaganovics (főállásában a párttagrevíziós bizottság elnöke, azaz a főszemélyzetis) szabad kezet adott Kun Bélának: azt hív meg, akit akar. Csupán annyit kötött ki, hogy Magyarországot legfeljebb egy író képviselheti. A később - nem emiatt - agyonlőtt Kun viszont három vendég meghívása mellett kardoskodott. Ennek nyomán született meg a középutas kompromisszum. Tudható az is, hogy kezdetben az első számú jelölt (a némelyek szemében afféle magyar Gorkijnak tetsző) Móricz Zsigmond volt, ám Kun tartott attól, hogy a Nobel-díj várományosaként emlegetett, túlságosan öntörvényűnek ítélt író esetleg túl látványosan hárítja majd el a megtiszteltetést. Így aztán Kun - hallgatva az emigrációban élő proletárírókra, elsősorban is vejére, a már említett s Illyésért kezességet vállaló Hidasra - végül az inkább kezelhetőnek ítélt Illyés-Nagy Lajos páros mellett döntött.

Ami tény: a két író 1934. június 19-én együtt szállt vonatra, s Bécs érintésével a lengyel-szovjet határon, Nyegorjelojénál lépett az épülő szocializmus földjére. Noha ettől kezdve egészen augusztus közepéig igen sok időt töltöttek együtt, úti beszámolóik sok tekintetben mintha nem is ugyanarról az eseményről íródtak volna. Arról nem is szólva, hogy egyetlen szóval sem említették a másik jelenlétét. "Ahhoz képest, hogy a két írót kifejezetten az írószövetség első kongresszusára hívták meg, magáról a kongresszusról sem Nagy Lajos, sem Illyés nem írt egyetlen szót sem" - hívja fel a figyelmet az egyik legszembetűnőbb furcsaságra már említett tanulmányában Szilágyi Ákos.

A beszámolók hiányára azért van magyarázat. A két írót az eredeti tervek szerint három-négy hetes szovjetunióbeli utazásra invitálták. Ennek betetőzése lett volna a július közepére meghirdetett moszkvai írókongresszus. Csakhogy már Illyés és Nagy megérkezésekor kiderült: a tanácskozás kezdőnapja augusztus elejére, majd újabb halasztások után augusztus második felére tolódott el. Így Illyés és Nagy Lajos - a melléjük vezényelt, a beszámolókban néven nem nevezett, ám valószínűsíthetően a túlélőművésznek mondott Illés Bélával, a moszkvai magyar folyóirat, a Sarló és Kalapács szerkesztőbizottsági tagjával, az 1938-ban koncepciós per áldozatává lett Mathejka Jánossal és a már említett Hidas Antallal - a tervezettnél hosszabban járták az országot. E (Szilágyi Ákos szavával) "koncepciós utazás" során a szocializmust építő falvak, városok, gyárak, múzeumok sokaságán utaztatták végig őket. A tempó oly feszített volt, hogy Nagy Lajos útinaplójában megörökíti lázadását, minek nyomán néhány napra mégiscsak eljuthatott a Fekete-tengerhez...

A hol külön, hol Naggyal párban utaztatott Illyés egyébként egy idő után megelégelhette a nagy le-fel járást, mivel augusztus 9-én, egy Magyarországról érkező váratlan értesítés ürügyével bejelentette: halaszthatatlan dolga akadt, s három nappal később már Pesten is volt, s az írói seregszemlén nem is jelent meg - következésképpen később sem írhatott róla. Ott volt viszont - a tengerparti ejtőzés után némiképp kipihenve - Nagy Lajos. Ám az ő kongresszusi tudósítása azért nem ismert, mert a - Bajcsy-Zsilinszky Endre nevével fémjelzett - Szabadság hetilapban közölt, Tízezer kilométer Szovjet-Oroszország földjén című sorozata 26 rész után, a szerző és a szerkesztőség minden indoklása nélkül félbeszakadt. Beszámolóját Nagy Lajos úgymond "szimpla utasként", aktuálpolitikai szempontok figyelembevétele nélkül vetette papírra. Egyebek mellett szkepszisét is, melyet éppúgy tápláltak a "csapnivalóan pocsék kávék", mint a "kulákosztály likvidálásának történelmi szükségszerűségéről" hallott véget nem érő propagandaszólamok.

Az irodalmi legendárium - a munkásmozgalom agrárszakemberének, Lázár Vilmosnak 1976-ban megjelent visszaemlékezésére alapozva - sokáig úgy tudta, hogy Nagy Lajos, az őt baloldalról érő kíméletlen kritikák hatására, valamint éppen Lázár és kommunista barátai nógatására elégette úti beszámolója befejezését. Kétségtelen, Nagy Lajost a Korunk című, kommunista befolyás alatt álló folyóirat például "antiszociális, egocentrikus kispolgárnak", másrészt hiteltelen, és - az író 1945 utáni bélyegeit mintegy megelőlegezve - "az évszázad legnagyobb kísérlete előtt szemét becsukó kávéházi írónak" titulálta. Az elégetés legendáját megkérdőjelezve Nyerges András tavaly megjelent, Színrebontás című oknyomozó könyvében idézi Nagy Lajosnak a Társadalmunk című hetilapnak 1935-ben adott nyilatkozatát: "Oroszországról vagy jót, vagy rosszat, de tárgyilagosságra törekvő beszámoló nem kell (...) útleírásom számára nem akad kiadó." Mindehhez Nagy még azt is hozzáfűzte, hogy a "mérleg felállításához" nem juthatott el, s hogy "még feszít a sok el nem mondott történet".

A baloldal által kárhoztatott Nagy Lajos Szovjetunió-képével azonban a hazai hatalom is elégedetlen volt. Ennek igen látványos nyomatékot is adott azzal, hogy az úti beszámoló megjelenését követően az írót két, beszélgetésre vágyó detektív kereste fel a lakásán. Elképzelhető, hogy az ő jelentésük nyomán született meg az a rendőrségi értékelés is, miszerint Nagy "bolseviki világszemléletű", szóban forgó írásműve pedig "a bolsevizmus érdekében végzett bomlasztás" kísérlete.

Illyés Oroszország címmel közreadott munkája a fentiekkel szemben 1935-ben a Nyugat kiadásában az újságközlés után másodszor is - majd 1945 után még jó néhányszor - nyomdafestéket kapott. Pedig - legalábbis az útirajzíró 1945-ös visszaemlékezése szerint - amikor a Magyarország közölni kezdte beszámolóját, Gömbös Gyula miniszterelnök sajtóosztályának főnöke, Antal István rögvest magához kérette Illyést. Ennek során rajta kérte számon a Magyarország főszerkesztőjének, Zilahy Lajosnak azt az állítólagos ígéretét, miszerint a sorozat első részei "csupán azért íródnak elnéző szemmel, hogy aztán majd a kifogásoknak is több hitele legyen". Ehhez képest az Illyés-beszámolót - a szélsőjobboldali lapokat leszámítva - főként dicsérő kritikák fogadták. Kétségtelen, az író ebben a művében csillogtatta meg első ízben a később tökélyre fejlesztett egyensúlyozó képességét, így ki-ki megtalálhatta a szövegéhes szája íze szerint valót. Mónus Illés a Szocializmusban például a szovjetunióbeli "nyughatatlan erjedés" szemrevételezésének pontosságát dicsérte, Bálint György pedig a Nyugatban - Nagy Lajost nem nevezve nevén - látszólag kikezdhetetlen logikával állította szembe egymással a két élménybeszámolót: "Illyés tudja, hogy egy dologra nem az a legjellemzőbb, ami hiányzik belőle. (...) Sohasem fogjuk megérteni a kongói néger nőket, ha selyemharisnyáik számát vesszük mértékegységül. (...) Számos külföldi és magyar Oroszország-utazó a közép-európai polgár szempontjai és igényei szerint vizsgálja és értékeli a mai Oroszországot. Illyés ezzel szemben az épülő háznál elsősorban azt nézi: hogy halad a munka, mennyiben követik a pallérok, a kőművesek a tervrajz utasításait, bizakodó-e az építők hangulata, akik egyben már lakói is a készülő helyiségeknek."

Az nemigen ismert, mi volt Illyés véleménye utastársának sorozatáról. Nagy Lajos viszont a nyilvánosság előtt is megvallotta "sajátságos" viszonyát az Illyés-útibeszámolóhoz. A sorok közé szőtt bírálat - "Illyés megengedi magának, hogy költő legyen. Elhallgat, felbont, dramatizál és kitalál" - finom jelzése annak, hogy Illyés hű maradt azon, e cikk elején idézett elvi programjához, melyet nem sokkal indulása előtt fogalmazott meg Babitsnak. Elgondolkodni legfeljebb azon érdemes, vajon miért választotta kötete mottójául azt a szovjet íróknak címzett sztálini - utóbb meghirdetője által is sajátságosan értelmezett - figyelmeztetést, miszerint: "Írjátok meg az igazságot!"

 

[Papírkám 1982-ből, Tilkovszky-szeminárium...
Kozma Miklós vette rá Illyéséket az utazásra, speciális protekció. Tán ezért (is) kap állást Illyés?
Később Keresztes-Fischer lesz a belügyminiszter. Illyés nevét fölvették az Állambiztonsági Zsebkönyv(?)-be, ok: szovjet út...
Kozma próbál segíteni, de a bürokrácia...]

 

Fejér Zoltán: Illyés Gyula, a fényképező író == Fotóművészet. - 48:5-6 (2005.)

http://www.fotomuveszet.net/korabbi_szamok/200556/irodalom_es_fenykepezes_3_resz?PHPSESSID=c421c98f8848f526a5512644bc4c39c3

 

 

Illyés Gyula: Naplójegyzetek. 1973–1974. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1990.

76. A Szíves kalauz (a külföldi útirajzaim) új kiadásának javító példánya. Tanulságos tükör, bele-belefintorgok. Az 1934-es oroszországi beszámolót kezdetben nagyon is kritikusan olvasom, aztán végre tárgyilagosan. Nekem is bele kell élnem magam abba a korba, hogy igazán tárgyilagos lehessek. Hogy meglássam annak a könyvnek sajátos igazságát. Szenvedőket akart támogatni, egy szenvedő népet. A Szovjetuniót akkor még Magyarországról csak bemocskolás érte. Sötét foltot én azért nem rakhattam rá - a kép így - a helyzet folytán - hamis lett volna. Aztán, mert a jót se mondhattam ki tetszésem szerint. Így, amennyi kedvezőt, annyi kedvezőtlent is mellőznöm kellett. A feladat a valóság síkján lehetetlennek látszott. Ez tüzelt szinte szürrealista dacra. Ma másként írnám. A következő részekben már kevesebb a mellék- (az íróság melletti) szempont. De ebbe a tükörbe sem mosolygok elégedetten. Öregedő író nemcsak ezt mondja: "Ó, ha még egy olyat énekelni tudnék!" Hanem azt is: Ó, ha most tudhatnám újraénekelni!

98-99. Illés Béla 1954-ből kelt levele Révaihoz: miért nem hívták meg József Attilát a szovjet írókongresszusra még harmadikul sem? Nagy Lajos mellé s mellém. Kun Bélával s Zsdanovval folyt erről tárgyalás, többször is, de "József Attila neve egyetlenegyszer sem merült föl". Kun Béla - írja Illés - "Nagy Lajossal és Illyés Gyulával megérkezésük első napján találkozott (az én lakásomon) - minden s mindenki iránt érdeklődött, József Attiláról akkor sem esett szó".
Emlékezetem nekem is hézagos, de egy-egy mellékkörülmény néha védőburokban őrzi a múlt töredékeit. Kun Béla azon a számomra nem egy meglepetés miatt is emlékezetes találkozón (nem ismertem meg azonnal Kun Bélát) nemcsak hogy megemlítette József Attilát, hanem "tehetséges ember"-nek nevezte. A beszélgetésnek ezen a pontján már tudtam, hogy ki az, aki a szót dirigálja. Írókról beszélt, illetve jellemzett. Nagyrészt olyanokat, akiket személyesen ismert, nem népbiztos,, hanem hajdani újságíró korából - íróasztala a Kosztolányiéval szemben állt. Kivételt kettővel tett (akit nem ismert személyesen), Szabó Lőrinccel és éppen József Attilával. Az, amit az utóbbiról mondott, azért lepett meg s ragadt meg a fejemben, mert igen tárgyilagosnak hangzott abban a szobában.
 Kosztolányinak, Szabó Lőrincnek elmondtam, amit (jót) Kun Béla róluk mondott, Babitsnak átadtam a nyírfagyökér dohánydobozt, melyet Illés Béla küldött neki. Arra nem emlékszem, hogy József Attilának átadtam-e a hírt Kun Béla véleményéről. Ez az én moszkvai utam szakította meg igen hosszú időre (halála előtti időig) a baráti viszonyt köztünk. Ez akkortájt volt a legmeghittebb.
 Mialatt én kint voltam, cikket írt s akart közöltetni arról, hogy személyemben méltatlant hívtak meg az orosz írók: mert csak külsőleg vagyok forradalmár, valójában fajvédő, azaz fasiszta vagyok. Ezt én nem láttam (a hagyatékban meg kell lennie, hacsak Sándor Pál nem semmisítette meg ezt is). Szabó Lőrinc és Zilahy szerint egyformán rossz - ha ugyan nem veszélyes - gondolatokat ébreszthetett az orosz és a magyar hatóságokban. A Magyarország-ban így nem adtak helyet neki, sőt Lőrinc telefonon értesítette Mucát, hogy Attila tán máshova is elviszi a cikket, beszéljen vele. A cikk valóban Márainál is megfordult, de végül az Újság-ban sem jelent meg, sőt a Népszavá-ban sem.
 Rosszul működik az agyam, hogy ettől fogva nem érintkeztünk. Van még olyan segítője emlékezőképességünknek, mint a hiúságunk? Előttem a kép: Attila vidáman boncolja a Nizsnij című versemet; karmozdulatát is látom, ahogy citálja (ezt nevetve): "háttal Ázsia felé". Ez pedig csak az orosz út után történhetett, mert hisz a vers egy nizsnij-novgorodi pillanatot ábrázol. (…)

163. …csak biccentettünk… 1934 után azt sem. Az ok az én moszkvai utam volt. Számomra az a cikk, amit ő erről az én kintlétem alatt itthon akart közöltetni. Ezt is, azt is tíz perc alatt helyére [164]tehettük volna. Halála előtt, Szárszóra indulása előestéjén tettük meg, a Siesta Szanatóriumban. A mosoly és a sírás görcsei percnyi szünet nélkül váltakoztak akkor az arcán órák hosszat.

228. [1974. július 11.] Én azt mondtam el [Gömbös - népi írók], mit hagyott ki a cenzúra az akkor megjelent Oroszország című könyvemből...

398. Az 1934-es év volt a válaszút nagy esztendeje. A fény és árnyék cseréjének váratlan kezdete napra meghatározható.
1934. december 1-jén ölték meg Kirovot Leningrádban.
Amikor annak az évnek a derekán Moszkvában jártam, nemcsak a nyári ég volt tündökletesen kék, hanem a jövendőé is, tele biztatással; itt a termés ideje.
S minden bizodalom volt. Leteltek a harc s a nyomorúság esztendei. A roppant birodalom, egységben, egy óriási föllélegzés. De nemcsak újjáépítés, az új berendezkedés körül folyt lelkes eszmecsere, még a villamosokon is. A szellemiek kérdéseiről, új lehetőségeiről is. Meghirdették az új alkotmányt is. Gorkij élére állt azirodalomnak, melynek már sziporkázó csillagai: Babel, Ivanov, Zoscsenko, Paszternak, Mandelstam,Fagyejev, Pilnjak.
És külföldről áradtak a mérnökök, építészek, tudósok, és nem kapni, hanem adni, nem vinni, hanem hozni.
És ezeknek is, azoknak is egy a gondjuk: együtt a néppel. Nemcsak elvben és célban; testközelben is. Egy lakóházban,egy színházteremben, egy könyv előtt. (399)
Hisz Európában, Amerikában is ez az új áramlat. Aragoné, Lorcáé, Dreiseré, Dos Passosé. A tömegeknek szólhatni, a tömegek fülének.
Hidas, amikor Moszkvában viszontláttam, egy tudatosan vállalt pálya csúcsait járta. (…) Vagyis az alkotó korába lépett költő még a napi gondokban és reményekben is együtt akart haladni a tömegekkel. Ez volt az az idő, amikor Aragon is a Hurrá, Urál-t írta, és éppen a szürrealista tapasztalattal a háta mögött vezette volna egész nemzedékét a mély értelemben vett po€mes de circonstance berkeibe, azazhogy gyár- és proletárnegyedeibe. A különben hallgatag Nizan még ültéből is föl-fölállt, amikor részletezni kezdte - ott Moszkvában -, milyen kanyart fog ez adni az egész nyugati szellemi világnak.

 

Izsák József: Illyés Gyula. Budapest : Püski, 2002. 98–104.

104.: 1934. szeptember 30-tól kezdve három héten át a Magyarország című napilap folytatásokban közölte Illyés útirajzát az épülő szocializmus országáról. Október közepén a Nyugat című folyóirat közölt belőle egy fejezetet. A könyv nagy visszhangjára jellemző, hogy elsők közt Babits Mihály, Karinthy Frigyes, Fábry Zoltán, Bálint György, Szerb Antal, Féja Géza recenzálták.

 

Szerb Antal. = Erdélyi Helikon, 1934. p. 798–799. In uő.: Mindig lesznek sárkányok. Összegyűjtött... Második kötet. Budapest : Magvető, 2002. p. 613–615.

 

Illyés: Szíves kalauz. 1966.
Fenyő István: Költői tudósítás a Szovjetunióról az ellenforradalmi Magyarországon. = Tiszatáj, 1977. november. p. 18-25. In uő.: Két évtized. Budapest : Magvető, 1968. p. 440–444.
Faragó Vilmos: Könyvek a kirakatban. = Élet és Irodalom, 1966. 28. sz. p. 4.
Szabó Ede: Költővel utazni. = Új Írás, 1966. 10. sz. p. 115–117. In uő.: Otthonunk a művekben. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1974. p. 403–409.
Fenyő István. = Népszabadság, 1966. július 14. p. 7.
Szabó B. István: Illyés Gyula "útleírásai". = Kritika, 1967, 1. sz. p. 33–38.
M. Szebeni Géza: Illyés Gyula kötetéről. = Népszava, 1974. november 7. p. 10.
Alexa Károly. = Kortárs, 1975. 4. sz. p. 660–661.
Iszlai Zoltán: Az Illyés-vademecum. = Élet és Irodalom, 1975. 11. sz. p. 11.
Kovács Sándor Iván. = Kritika, 1975. 3. sz. p. 25–26. In uő.: Jelenlévő múlt. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978. p. 265–272.

 

Illyés: Oroszország. Budapest : Nyugat, 1934. 221 p.
Gerencsér Zsigmond: Békés szóval. Jegyzetek Illyés Gyula első prózakötetéről, az Oroszországról. = Napjaink, 1982. 10. sz. p. 8.
Sumonyi Zoltán: Még egyszer Illyés Gyula "Oroszország"-áról. = Napjaink, 1979. 11. sz. p. 31.
Fenyő István: Költői tudósítás a Szovjetunióról az ellenforradalmi Magyarországon. = Tiszatáj, 1977. november. p. 18–25. In uő.: Két évtized. Budapest : Magvető, 1968. p. 440444. Uez.: Valóság és varázslat. Budapest : PIM, NPI, 1979. p. 291–299.

További recenziók: A magyar irodalomtörténet bibliográfiája. 1905–1945. Személyi rész I. A–K. (6. kötet)
616–617.

Albert Gábor: Illyés, Gide meg az ideológia. = Nagyvilág, 2008. 11. sz. p. 12111214.

Sárközi Mátyás: A bizarr évei. Bp., 2009.
89.: Végül hangos robajjal összeomlott egy várfal. Illyés többé nem húzódhatott félre, nem hivatkozhatott sem billegő íróasztalra, sem kicsorbult pennára, sem a szavak szétkalandozó és engedetlen nyájára. Őt is elővezették, hogy a porond közepén hajtson térdet. Sztalin születésnapján, a Sztalin-arcképes Csillagban jelent meg Edmondo de Amicis tollára méltó története. Arra emlékezett vissza, hogy amikor 1934-ben még a Horthy-Magyarországról látogatott a szovjet írók kongresszusára, bárhogy szerette volna, mégsem láthatta személyesen Sztalint. Elvitték azonban az Azovi-tenger mellékén egy óvodába, ahol a gyermekek arcán különös sugárzást tapasztalt. Megkérdezte az óvonőt: mi ez a különös, malasztos sugárzás? S az büszkén válaszolta: - Három éve itt járt Sztálin, azóta ragyog a gyermekek arca. (A történet a harmincas években talán bizarr betétnek volt szánva az úti beszámoló egyik fejezetében. Most, Sztalin hetvenedik születésnapján azonban vérfagyasztó tökéletességgel illett a többi abszurditás közé.)

http://epa.oszk.hu/00000/00022/00431/13483.htm

Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 22. szám · / · Irodalmi Figyelő · /
Illyés Gyula: Duhamel Oroszországban (Le voyage de Moscou Mercure de France, Paris, 1927.)

Van ennek a könyvnek egy részlete, amely bensõ emberi hangjával felülmúlja tán a Civilisation legtisztább elmélyedéseit is, amelynél közvetlenebbül ritkán ragyogott meg Duhamel szelid bölcsessége. Egy keleti legendáról van itt szó, amely szerint a lunáris hónap minden huszonhetedik éjjelén isten minden halandónak egy percre kezébe adja sorsát. Nincs minden elõre megírva, s aki e titokzatos percben nem alszik s elég merész, megváltoztathatja végzetét. Duhamel szerint, az évszázadok óta a legnehezebb tunyaságban és szolgaságban szunnyadó orosz nép pont e végzetes percben riadt fel álmából. Volt merészsége új célok felé irányozni sorsát. Helyes célok felé irányozta?

 

http://www.epa.oszk.hu/00000/00022/00587/18382.htm

Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 23-24. szám · / · Figyelő
Nagy Lajos: Illyés Gyula: Oroszország. Nyugat-kiadás

http://mek.niif.hu/01200/01228/01228.htm

ILLYÉS GYULA: KI A MAGYAR
Az előszót és a jegyzeteket írta: SZIGETHY GÁBOR 

 

Hollós Korvin Lajos: Illyés Gyula: Oroszország. [Recenzió, 1934.] In uő.: Alperes nem nyugszik. Budapest : Magvető, 1980. p. 304-305.

 

http://epa.oszk.hu/00400/00458/00099/2005honap3cikk908.htm

Kántor Lajos: Egy kép nyomán – újra a hiányról = Korunk, 2005. március

(...)1934-ben történik valami, ami mélyebb, sőt valószínűleg nagyon mély nyomokat hagy József Attilában - és ennek a Korunkban is nyoma van. Egy moszkvai meghívásról, pontosabban annak elmaradásáról kell szólnunk, arról, hogy a Szovjet Írók Szövetségének első kongresszusára Illyés Gyulát és Nagy Lajost hívták meg a (baloldali) magyar írók közül - József Attilát nem. A kérdés összefügg József Attila kommunista pártkapcsolatával, amiről már sokat írtak (Horváth Iván kritikailag vizsgálja a kortársi emlékezéseket, régebbi és újabb tanulmányokat, szembesítve ezek megállapításait J. A. szövegeivel, József Attila és a párt című tanulmányában; in: "Miért fáj ma is". Az ismeretlen József Attila. Bp., 1992). Az ügy maga, annak kibogozása meglehetősen bonyolult, erre Nagy Csaba "eseménytörténeti és szövegkonstrukciója" vállalkozott a közelmúltban (Miért nem ő? címmel jelent meg az előbb említett tanulmánykötetben). Nagy Csaba részletesen kitér J. A. Miért nem én? című, kéziratban elveszett, csupán kortársi visszaemlékezések alapján rekonstruálni próbált vitairatára (és egy előkerült fogalmazványtöredékére); ebben személyeskedő hangon szólt - állítólag - a két írótársról. (Nagy Lajos azt állította, hogy egyenesen fasisztának nevezte őket; annak idején - pár évvel korábban - őt, József Attilát minősítették így a Moszkvában menedéket talált "proletárírók".) 1934-ben (talán júliusban) a Miért nem én? nem talált a közlésre vállalkozó sajtóterméket (sem Zilahy Lajos, sem Mónus Illés nem fogadta el a kéziratot), és a külön füzetben való kiadás sem sikerült. Közben megszületett Illyés könyve az 1934-es utazásról, az Oroszország. Nagy Csaba szerint József Attila felhasználta a könyv megjelenését, hogy mégiscsak a nyilvánosság előtt válaszolhasson Illyés Gyulának. ("Szellemi termékének elsüllyesztése minden szerzőnek fájdalmas, József Attilának különösen az lehetett. Nemcsak azért, mert cikkében az őt legjobban foglalkoztató gondolatok, illetve eszményeibe vetett hite fogalmazódott meg, hanem azért is, mivel a hallgatásra ítéltség megfosztotta attól a lehetőségtől, hogy a rivális Illyés Gyula neki személyileg leginkább fájdalmas utaztatásáért elégtételt vehessen. Legközelebbi alkalom erre Illyés Oroszország című útirajzának megjelenésekor kínálkozott.")

És a Korunk 1935. márciusi számának szemlerovatában megjelenik Bányai László kritikája (Irodalmi vallomás Oroszországról) - amelyet Nagy Csaba állítása szerint (Horváth Iván, Stoll Béla és Tverdota György véleménye által megerősítve) nagyrészt vagy egészében József Attila fogalmazott. A cikk szerzőjeként szereplő Bányai László: József Attila sógora. (Tehát nem azonos az 1907 és 1981 közt élt erdélyi-bukaresti publicistával, történésszel, politikussal, eredeti nevén Baumgarten Lászlóval, aki részese volt a harmincas években a kommunista és antifasiszta mozgalomnak, és aki Dávid István név alatt írt a Korunkba.) A tanulmányíró N. Cs. beidéz egy kortársi levelet (Sándor Pál küldte 1935. március 22-én a Párizsban élő Löffler A. Pálnak), így magyarázva a szóban forgó közleményt s a szerkesztő magatartását: "Ami csacsiságot a Korunk az Illyés könyvéről írt, arról szegény Gaál Gábor nem tehet. Gaál ti. nem tudja azt, hogy a neki küldött cikket József Attila sógora (esetleg maga J. A.) írta. J. A. és Illyés pedig halálos ellenségek, költői rivalitás és egyéb okokból."

A József Attilának tulajdonítható "csacsiságok" a könyvnek és szerzőjének szóló elismerés és a gáncsoskodások, sőt az egyre határozottabb fenntartások, világnézeti gyökerű elmarasztalások széles skáláján helyezhetők el. A cikkírót jobban érdeklik az oroszországi szocializmusról írottak, mint az, hogy a könyvet "át meg átszövi a líra". Kifogásolja, hogy miközben Illyés az elfogulatlanságára hivatkozik, hozzáteszi: "de nem tagadhattam meg ezúttal sem azt, hogy magyar vagyok". Bányai László (J. A.?) válasza erre: "Hogyan? Hát ebben a témakörben az »elfogulatlan emberi« véleményt a nemzeti hovatartozás színezi? A verseiben kitágasodó horizont ilyenkor mintha bizonyos hazai hivatalos lapok világképévé szűkülne s az alkotó szellem szárnyai a viharverte középosztály óvatos csápjaivá." És még félreérthetetlenebbül: "Idegen világ ez Illyésnek. A gondolat befogadó képessége helyett igen sokszor csak a költői ráhangoltság s a tagadhatatlan jószándék az, ami eszünkbe juttatja, hogy itt valami mással állunk szemben, mint egy honfiú vallomásaival. Akadhat azonban olyan olvasó is, aki egyensúly-művésznek nézi őt, hol itt, hol ott libbenve föl, mert pozitív társadalmi szemlélet hiányában csak ténfereg a dolgok tömkelegében, azt kapva ki éppen, ami horderejének megfelel."

Ha igazolható Nagy Csaba feltételezése, úgy ez az utolsó József Attila-szöveg, amely Gaál Gábor Korunkjában volt olvasható. És amelyet mostanáig nem tartottunk számon mint ilyet. És amely szemléletében beleillik a lapban közölt, erőteljesen társadalmi, szocialista kötődésű J. A.-írások egészébe. Ám a szocializmus (oroszországi) állására rákérdező József Attila (?) mellett létezett egy másik(...)

 

Albert Gábor: Csakazértis! Budapest, 2009.
6973.: Illyés  Gide
[Illyés] sem szépít, úgyszólván mindenről szó esik könyvében, a legkínosabb kérdéseket is - mint például a mesterségesen gerjesztett ukrajnai éhínség - szóba hozza. De csak "szóba hozza". A filmszerű éles vágások - a könyv egyik szerkesztési elve - ugyanis nemcsak pörgőbbé, modernebbé teszik a beszámoló[!], ugyanakkor arra is lehetőséget nyújtanak, hogy az író kitérjen a jelenségek értelmezése és értékelése elől.

 

Gellért Oszkár:Levelezésem a kortársaimmal. Bp., 1955.
2223: Nagy Lajos, Illyés  Szovjetunió.

173.: Illyés
Bóka hozzászólását [Németh László egyfelvonásosához] Te egészítetted ki, aki már 1934.ben résztvehettél [!] a Szovjetunió első írókongresszusán és a Szovjetunióban szerzett akkori kedvező tapasztalataidról egy olyan könyvet írtál, amelyet 1935-ben én adattam ki.

 

http://www.archivnet.hu/diplomacia/illyes_gyula_a_budapesti_szovjet_kovetsegen_1935ben.html

Seres Attila

 

http://www.matud.iif.hu/05sze/08.html

Márton László: Száz éve született Arthur Koestler = Magyar Tudomány, 2005. 9. sz. p. 1111.

Szegedy-Maszák Mihály: Megértés, fordítás, kánon. Pozsony : Kalligram, 2008.

236.: Németh László egyfelől Sztálin könyvének rendíthetetlen bírálója, másrészt az Utazás szerzője. "Oroszország érdekel, de az Oroszországról szóló könyvek nem nagyon érdekelnek. Nem szeretem a moszkvai utasokat." Az 1934-ben írt tanulmánynak e kezdő szavai különös fényt vetnek a negyedszázaddal később írt színműre. 

http://home.hu.inter.net/kortars/0105/babus.htm

Babus Antal: Németh László szovjetunióbeli utazása

Babus Antal: Árral szemben. Miskolc : Felsőmagyarország, 2007.

 

Gellért Oszkár: Egy író élete. 2. kötet. p. 428430.

 

http://mek.oszk.hu/01100/01149/html/dery.htm
Jól tud németül is, franciául is, de megérti az angol és a spanyol szövegeket is. A politikától annyira távol került, hogy magyarra fordítja André Gide Visszatérés a Szovjetunióból című híresen antikommunista könyvét, amelyben az író éppen arról számol be, hogyan ábrándult ki az egész Szovjetunióból és eszmevilágából. És akkor következik a hivatalos igazságszolgáltatás legelképesztőbb félreértése. Déryt a fordítás megjelenése után kommunista propaganda címén vád alá helyezik és börtönbüntetésre ítélik. Úgy látszik, se ügyész, se bíró bele se nézett a könyvbe: a fordítót a szovjetellenes könyvért mint kommunistát ítélik el és zárják hónapokra börtönbe. Ettől kezdve a kommunisták is a magukénak vélik. Úgy látszik, ők sem olvasták el Gide útirajzát.

 

Lutter Tibor: G. B. Shaw. Budapest : Művelt Nép, 1952. 132 p. [131]
Illés Béla cikke elmondja, milyen beszélgetés folyt le egy szovjet író és Shaw között, amikor 1931 nyarán Shaw búcsút vett a szovjet fővárostól:
"Remélem, Shaw elvtárs barátja marad a Szovjetuniónak? – Halálomig mindenesetre – felelte Shaw. – Hogy aztán mi lesz, azt nem tudom. Ahogy a nyugat-európai sajtóviszonyokat ismerem, megtörténhet, hogy halálom után szovjetellenes leszek."
Nyugateurópai "irodalomtörténészek" bizonyára szorgalmasan dolgoznak azon, hogy feledtessék olvasóikkal azt, hogy Shaw a haladás, a Szovjetunió híve volt, pedig ha most élne, éppen úgy szeretné a szocializmust építő dolgozó magyar népet, mint ahogy a szovjet munkásokat szerette.
A nagy per – kié hát G. B. Shaw, a burzsoáziáé-e, vagy a világ dolgozó millióié – már eldőlt: a gyakorlat, a tények – a Shaw által oly nagyrabecsült gyakorlati élmény – dönti el, hogy Shaw legigazibb, legőszintébb szavai nem a háborút gyujtogató maroknyi imperialista klikk szennyes gondolatait szolgálják, hanem a szabadságot áhító dolgozók millióinak vágyait fejezik ki, s életműve legnagyobb erénye, hogy a kapitalista uralkodó osztályok szennyes viszonyait a rettenthetetlen kritika éles fegyverével leplezze le. Ez Shaw nagy humanizmusának végső értelme, s ez az, amit 1945 óta nemcsak a Szovjetunió szabad dolgozói értenek meg, hanem a népi demokráciák szocializmust építő felszabadult munkásai is – nem szólva azokról a dolgozókról, akik a világ "másik felén" még mindig a kapitalista kizsákmányolás jármát nyögik. Ez Shaw tanításának summája számunkra, a szocializmust építő magyar dolgozók számára is. Tanításának legjavát a magyar nép mindörökre szívébe zárta, s nevét – a nyugati imperialista sajtó minden mesterkedése ellenére – az emberi haladás nagy hagyományainak aranykönyvében tartja nyilván.

http://nol.hu/archivum/archiv-428243?ref=sso

Schmidt Mária: Politika és erkölcs = Népszabadság, 2006. december 15.

G. B. Shaw, az írósztár, igen jól érezte magát a Szovjetunióban. Hallatszottak ugyan olyan hangok is, hogy Ukrajnában éhínség tizedeli a lakosságot. Meg hogy az éhségtől felpuffadt hasú gyermekek kéregetnek a pályaudvarokon. Rebesgették, hogy a katonaságot is bevetették a mesterséges éhhalálra ítélt milliók ellen.
Schmidt Mária| Népszabadság| 2006. december 15.|

A író úr azonban utazása során végig igen jókat evett és ivott, elégedett volt a vendéglátással. Hazatérve többször is elismételte, hogy szó sincs ukrajnai éhínségről, saját szemével látta, milyen jól, sőt túltápláltak a szovjet emberek. H. G. Wells, a híres író, miután 1934-ben személyesen beszélhetett Sztálinnal, azt nyilatkozta, hogy "még soha sem találkozott ilyen nyílt, egyenes és őszinte emberrel". Ezek az író-értelmiségiek mind a haladás szolgálatában álltak. A haladásért pedig, mint tudjuk, sokszor kell áldozatot hozni. A harmincas évek elején ukránok millióit áldozták fel. Haladó értelmiségiek igazolták, magyarázták a brutális tetteket.

 

Beke Albert: Márai Sándor a magyarságról és a zsidóságról. Budapest : Scenci Molnár Társaság, 2002. 251 p.

161.: Magyarországon 1942-ben aligha akadt író, aki ilyen [mint Márai] tisztán látta és megírta volna, hogy mi a szovjet bolsevizmus igazi lényege. Ekkor persze még Márai sem gondolta, hogy ez nálunk is megvalósul néhány év múlva. Azzal azonban tisztában volt, s ezt, mint láttuk, meg is írta, hogy ha ez létrejön, akkor "nincs többé az életnek valóságos értelme". Illyés Gyula egy küldöttséggel járt ugyan a Szovjetunióban, de az ottani tapasztalatairól ilyesmit egyáltalán nem írt.

Visszatérés c. könyvsorozat:
1. Gide, André: Visszatérés a Szovjetunióból. Budapest : Interart, 1989. 207 p.
2. Orwell, George: Hódolat Katalóniának. Budapest : Interart, 1989. 254 p.
3. Nagy Lajos: Tízezer kilométer Szovjetoroszország földjén. Budapest : Interart, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1989. 189 p.

(Előkészületben: Istrati: Más fény felé, Feuchtwanger: Moszkva.)

 

Feuchtwanger, Lion: Vallomás Moszkváról [fordította: Barkóczy István]. Pozsony : Eugen Prager, 1938. 116 p.

 

Nagyiványi Zoltán: Idegenlégiótól a Szovjetunióig. Budapest : Révai, 1934.

 

Nagyiványi Zoltán: Moszkvai lányok. Budapest : Révai, 1936.

 

Lakatos Pál: A vörös gyilkosok. 100 millió ember haláláért felelnek. In uő.: A betonba döngölt Magyarország. Budapest : Kairosz. 2001. p. 150155. [150151]

 

Takáts József: Modern magyar politikai eszmetörténet. Budapest : Osiris, 2007. 148 p.
128129.: Fejtő: Ami fontosabb Oroszországnál is. = Szép Szó, 1936. 10. sz. p. 193209.

http://www.filologia.hu/recenziok/takats-jozsef-modern-magyar-politikai-eszmetortenet.html

Takáts politikai eszmetörténetének feltétlenül előnyére válik, hogy szerzője irodalmár is egyszersmind. Amiképpen a 19. századi fejezetekben Berzsenyi és Kölcsey, úgy a két világháború közti szellemi életről szólva Németh László, illetve Déry Tibor, József Attila, Kassák Lajos, Nagy Lajos világában is otthonosan mozog, valamint a korszak baloldali gondolkodását meghatározó Gide-recepciót (Visszatérés a Szovjetunióból, 1936) sem hagyja figyelmen kívül

 

Fejtő: Ami fontosabb Oroszországnál is. = Szép Szó, 1936. 10. sz. p. 193209. In uő.: József Attila, az útmutató. Bp., 2005. p. 91110.

N. Horváth Béla: A líra logikája. József Attila. Bp. : Akadémiai, 2008. [249250...]

 

Nyerges András: Mitől idegen a terrénum?, Ordináré mozgalmi igények. In uő.: Senkiföldje: irodalom : szúrópróbák. – Budapest : Fekete Sas, 1999. – p. 82–87., 87–92.
83: Szovjetunióbeli útjáról szóló naplójának publikálását baloldali barátai állíttatták le vele. Megtette. Mégis bélyeg maradt rajta, hogy nem lelkesedett azért, amit látott. 1963-ban így rótták a terhére: "a várhatónál is értetlenebbül szemlélte a szovjet valóságot."

87: Kardos Pál: "a haladás ellenségeinek tett szolgálat" (1958)

Nyerges András: Tanút koronájáról. In uő.: Senkiföldje: irodalom : szúrópróbák. – Budapest : Fekete Sas, 1999. – p. 119–123.
121: Illyés rendőri nyilvántartásban

Nyerges András: Senkiföldje: irodalom : szúrópróbák. – Budapest : Fekete Sas, 1999. – p. 247., 250., 263., 265.
247: [Márai: San Gennaro vére] Amikor kijutott ide ez az ember s látta a titokzatos összeesküvést, amelynek nincs neve, nincs pártjelvénye, nincs programja, csak lényege van s ez a lényeg, hogy a nyugati értelmiség sok kiválósága nem hajlandó feltétlenül haragudni a bolsevizmusra, mint ahogy haragudott a nácizmusra, akkor nagyon megijedt. Sokáig nem is hitte el, hogy ez igaz lehet."

 
Sinkó Ervin: Az út. Bp., 1990. p. 334–349.

 

Courtade, Pierre: A Vörös tér. Budapest : Európa, 1963. 260 p.
34.: [Gide-ről] Csak szimpatizáns. Tudod, fontos, ha az ilyen emberek jól nyilatkoznak. Az segít nekünk.

 

LEGGEWIE, Claus: Visszatérés Szovjet-Oroszországból? André Gide és Lion Feuchtwanger, a két radikális turista úti beszámolója 1936/37-ből. Ford. Illés László. = Nagyvilág, 1992. 12. sz. p. 15271538.
Gide, André: Retour de lU.R.S.S.  Visszatérés a Szovjetunióból. ; Feuchtwanger, Lion: Ein Reisebericht für meine Freunde.  Útibeszámoló barátaimnak.

 

http://www.xxszazadintezet.hu/kiadvanyok/konyvbemutatok/oroszorszag_marai_sandor_szemevel_fotoalbum.html

Szegedy-Maszák Mihály

http://www.nepszava.com/index.php?topic=4458&page=3893

Ungvári Tamás: Az ostobák szocializmusa. = Amerikai Magyar Nepszava Szabadság,
2007. szeptember 18.

Aczél Tamás - Méray Tibor: Tisztító vihar. Szeged : JATE, 1989. 431 p.
97-98.: Gide fordítója: Déry Tibor.

Kemsei István: Albert Gábor: Csakazértis. = Kortárs, 2009. 7-8. sz. p. 193-196. [196]

Ortutay Gyula: Úti jegyzetek., Két nap Sztálingrádban. In uő.: Művelődés és politika. Budapest : Hungária, 1949. p. 344-366.

Ungvári Tamás: Bűnbeesés után. Bp. : Ulpius, 2008. 383 p.
(Polányi Striker Éva, 49-től)
88.: Feuchtwanger
141.: Victor Serge megfigyelés alatt állott, mégis ő kalauzolhatott néhány külföldi vendéget a Szovjetunióban. Így kerülhetett közeli kapcsolatba a fiatal görög Nikosz Kazantzakisszal és a kalandos életű (...) Panait Istratival.
155.: Amikor Gide "második utazása" során valójában visszavonta az első útjáról írott nagy hatású beszámolóját, majd erőteljesen kritikus hangon bírálta vendéglátóit - mindenki, akinek kapcsolata volt vele, feketelistára került.

305.: A Párizsban 1935. június 21-25. között megrendezett nemzetközi írókongresszuson fellépett a Sztálinról jó benyomásokat szerzett H. G. Wells, miként André Gide és Malraux is.
318-321.: Illyés Gyula Oroszországban

Wells: Önéletrajz. (Ford.: Pálóczi Horváth György) Bp. : Athenaeum, [1934] 495 p.
477-től...

 

RAYFIELD, Donald: Sztálin és hóhérai. A zsarnok, és akik neki gyilkoltak. Budapest : Park, 2011. 615 p.
213: 1931-ben az éhhalállal küszködő vidékekről ötmillió tonna gabonát szállítottak külföldre [...] A Nyugat hallgatott, hisz a gazdasági válságból való kilábalását részben a Szovjetunióból várható megrendeléseket. Ahogy a néhai brit történész, Christopher Hill hetven évvel később, az 1933-as Ukrajnáról írva megjegyzi: "Nyomát sem láttam éhínségnek."

204: A szinte teljes csend és közöny, amellyel Európa és Amerika végignézte a hasonlíthatatlan szörnyűséget, azt sugallja, hogy nemcsak Lenin, Sztálin és Menzsinszkij, de jószerivel az egész világ valahogy nem is emberi lényeknek tekintette az orosz parasztokat. A szovjet hatóságok megpróbálták Moszkva területére korlátozni a külföldi tudósítók és diplomaták mozgását, azt azonban nem akadályozhatták meg, hogy a vonatablakból kinézzenek [...] Akadtak európai újságírók - Németországban Nikolaus Basseches, Angliában Gareth Jones és Malcolm Muggeridge - , akik pontos és részletes beszámolókkal szolgáltak, ám hangjukat elfojtották az olyan szakértők kijelentései, mint a brit Bernard Pares professzor vagy az amerikai Walter Duranty, akik fennen hangoztatták, hogy az égvilágon semmi helytelen nem történik. Egyes újságírókat - például Durantyt - Jagoda egyszerűen megvesztegetett.

209: [Egy kubanyi kozák leveléből] A külföldiek meg hazamennek, és biztos csodálatos történeteket mesélnek az otthoniaknak Szovjetföldről...

254-től: Társutasok külföldön... 256-ig
Aragon, Rolland, Feucthwanger, Brecht, Shaw, Wells, Barbusse.
Ám: Malraux, Gide.

382.: 1936-ban a grúz írók versengve igyekeztek vendégül látni a francia kommunisták társaságában Tbiliszibe, Chaltutóba és Szuhumiba látogató André Gide-et. Azokat, akik ebédre látták vendégül, és túláradó dicséretekkel halmozták el, a Visszatérés a Szovjetunióból megjelenése után fasisztának nyilvánították. Grúzia legjobb prózaírója, Miheil Dzsavahisvili azzal a megjegyzésével, hogy "André Gide-nek vannak jó ötletei", kimondta magára a halálos ítéletet. Visszakozni már késő volt. Paolo Jasvili hasztalan bizonygatta, hogy az idelátogató hírességek megvendégelése az ő mindig kiújuló "talpnyalóbetegsége", és verset írt André Gide-nek, az árulónak címmel: "Trockij fekete pofájú, álnok korcsa, gazdád nyomában lihegsz…" De ez sem használt. Tehettek a grúz költők, amit akartak, semmi sem mentette meg őket az 1937. májusi kárhozattól.

394: Kolcov - Gide.

 

Wurmser, André: Születő legendák földjén : egy francia újságíró útijegyzetei a Szovjetunióról.  Budapest : Kossuth, 1959.  85 p.

Égretaud, Marcel: A szovjet Kelet.  Budapest : Kossuth, 1961.  269 p.

 

http://hu.wikipedia.org/wiki/Jean_Effel

A hidegháború kezdetén, a Francia Kommunista Párt tagjaként Pierre Mendès-France miniszterelnöksége előtt sztálini propagandát fejtett ki.[1] A sztálini Szovjetunióban több ízben tett látogatást (1935-ben, 1946-ban és 1949-ben)

 

Goldberg, Jonah: Liberálfasizmus. 2012.

35.: Lincoln Steffens: "Jártam a jövőben, mely működik"

105106: A liberális értelmiségiek, köztük Roosevelt agytrösztjének tagjai Moszkvába zarándokoltak, hogy dicsérhessék a szovjet kísérletet. Egyszerre jellemezte őket vallásos prófétai hevület és arrogáns tudományosság.
(Stuart Chase, Rexford Guy Tugwell, Paul Douglas, Lillian Wald, Jane Addams)
Sidney Hillman, John L. Lewis és az amerikai munkásmozgalom legtöbb vezetője lelkendezve áradoztak a "szovjet pragmatizmusról", a sztálini "kísérletről" és a bolsevikok "hősiességéről".

 

Nouwen, Henri J. M.: A tékozló fiú hazatérése : egy hazatalálás története. - Budapest : Ursus Libris, 2001. - 194 p.
14: Bár nagyon lelkesített, hogy személyes tapasztalatokat szerezhetek arról az országról, mely életem jelentős részében nagymértékben hatott gondolkodásomra, érzéseimre és lelkivilágomra, ez teljesen eltörpült a mellett a lehetőség mellett, hogy szemtől szemben ülhetek a festménnyel [Rembrandt: Tékozló fiú], mely szívem legmélyebb vágyait fedte fel előttem.
15: Találkozni egy olyan ország lakóival, amely falakkal és szigorúan őrzött határokkal szigetelte el magát a világ többi részétől, a maga módján ez is egyfajta hazatalálás volt.

 

Kristeva: Adalék...
25-től: Kína iránti érdeklődés.

Csoóri Sándor: Kubai napló. Bp., 1965.
101.: Gy. fanyalog. Csalódott a legendában. Szerinte nincs is annyi szép nő Kubában, mint ahogy mondták. (...) Ha nem volnánk Gy-vel odahaza irodalmi ellenfelek, röpiratot adnék ki ellene. A legkevesebb, amit bebizonyítanék róla, hogy vak.

Györe Imre: Ünneplés módozatokkal. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1965. p. 4349. (Kuba c. ciklus)

 

Ortutay: Napló III.
22.: Tolnai Gábor: A tenger és a szél c. "pocsékul érzelgős kubai útirajz"-áról.

104.: ...a kubai évforduló alkalmával az egyetlen beszédet nekem kell mondanom. Hiába, mindennek ára van, a kubai útért is fizetni kell, s még csak azt se mondhatom, hogy drága ár. Csak éppen a teljes igazat nem lehet elmondani, s a nem teljes igazság majdnem mindig nagy-nagy hazugság.

 

Simon István: Forró égöv alatt : Útirajzok Vietnámból, Egyiptomból és Kubából. Budapest : Magvető, 1969.

 

Weöres Sándor: Élmények a Szovjetunióból. [Látogatóban. Kortárs magyar írók vallomásai, 1968.] In Egyedül mindenkivel : Weöres Sándor beszélgetései, nyilatkozatai, vallomásai. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1993. p. 56.

 

Sárközi Mátyás: Levelek Zugligetből. Bp., 2003.
110.: Weöres Sanyika Amikástul Kínában volt, mindketten elragadtatott verseket írnak az ottani élményeikről, és a szorgalmas kínai népről.

 

Todorov, Tzvetan: A rossz emlékezete, a jó kísértése. Budapest : Napvilág, 2005.
112.: Herriot, R. Rolland, B. Shaw, H. Wallace látogatásai.

191.: ...Sartre-é, aki az ötvenes évek elején ellenezte a Szovjetunióban lévő táborok leleplezését. Lehet, hogy nem hiteles,, de híressé vált megfogalmazása szerint nem szabad kétségbe ejteni a munkásosztályt azzal, hogy felfedjük neki, hogy "a szocializmus hazája" még nem a földi Paradicsom.

 

http://epa.oszk.hu/02000/02076/00040/pdf/Napkelet_1926_09_878.pdf

Könyvek a bolsevizmusról. (Huszár Károlv: Az égő Oroszország. Dantekiadás.
Budapest, 1926. - Henri Beraud: Mit láttam Moszkvában. Fordította
Orbók Attila. Budapest, 1926.)
A bolsevizmus hova-tovább tíz esztendeje égető világprobléma, nekünk
magyaroknak, akik megszenvedtünk érte, kétszeresen az. Mégis - hiába
vagyunk kortársak - annyi misztikum veszi körül, annyira ellentétes
megvilágításban rajzolják elénk ellentétes világnézetű írók, hogy hálával
kell fogadnunk minden könyvet, mely objektivitásra törekszik. Huszár Károly előszavában ezt igéri («tudományos mérlegeléssel igyekeztem a tényeket és jelenségeket igen magas szempontok szerint megítélni"). Óriási apparátussal fog munkájához : könyve végén több mint kétszázötven müvet sorol fel, mint forrásmunkát. Ezek között egy orosz nyelvű sincs. Huszár Károly nem tud oroszul és sohasem járt Oroszországban. Egy tárgyilagos történeti munkának nem lehet előfeltétele a személyes átélés, mégis úgy érezzük, hogy Oroszországot nem lehet könyvekbőr megérteni, az orosz bolsevizmust még kevésbbé. Oroszország a végtelenségek birodalma. Csak az tudja ezt igazán átérezni, aki hetekig utazott ugyanazon vasúti kocsiban a beláthatatlan pusztákon keresztül, ahol napokig csak egy-két állomást ér. Csak az érti meg Tolstoj orosz muzsikját igazán, aki együtt ivott vele teát kunyhójában. Ezt mindenki megerősítheti, aki valaha járt Oroszországban. Huszár Károlynál ezt a hiányt némileg pótolja, hogy élő forrásokra is támaszkodott, orosz hadifoglyok elbeszéléseire, orosz emigránsok közleményeire. Művének széles keretet ad. Behatóan foglalkozik a cárizmus korával, az orosz-japán háborúval, a világháború előtti forradalmi törekvésekkel, a világháborúval, hogy így megértesse a bolsevizmus hatalomrajutását. Világosan lát hatalmas anyagában, nem bonyolódik belé adatainak tömegébe és érdekesen
ír. Művének nemes tendenciája végigvonul az egész könyvön. Ripszám
Henrik ceruzarajzai közel visznek az orosz néplélekhez és méltón illusztrálják
a könyvet. Huszár Károly érdemes munkát végzett és a magyar olvasó
sok tanulsággal forgathatja művét.

Beraud nem történelmet ad, hanem riportokat oroszországi tapasztalatairól.
Mint szélső radikális francia újság író, a szovjet meghívására hetekig
tartózkodott Moszkvában, Pétervárott és bejárta az orosz vidéket is. Nem
engedte magát kalauzolni, hanem igyekezett - a titkos rendőrség ellenére
a saját szemével látni. Mert tudja, hogy a szovjet urai mesterei az idegenvezetésnek. Hiszen még a pétervári akadémia jubileumán résztvevő német egyetemi tanárokat is sikerült nekik alaposan félrevezetniük és propagandájuk öntudatlan eszközeive tenniök. Beraud könyve annál meggyőzőbb, hogy ő maga orosz tanulmányútja előtt rokonérzéssel viseltetett a bolsevizmus iránt és csalódó megdöbbenéssel volt kénytelen ráeszmélni a szovjetrendszer belső hazugságára. Ezt a belső hazugságot főleg abban látja, hogy a szovjet befelé nagyorosz, mondhatni nemzeti, kifelé meg nemzetközi forradalmi politikát folytat. Hogy a munkásság uralmát hirdeti, de saját munkásságát a legnagyobb nyomorban t a r t j a és minden megmozdulását,
sztrájktörekvését véres terorral nyomja el. Hogy a tulajdonjog megszüntetését
proklamálja és amellett az újgazdagok kasztját teremti meg. A szeszfogyasztást
eltiltja, de a vezetők pezsgős orgiákat rendeznek. Az egész bolsevizmus
egy nagy hazugság, ez Beraud keserű megállapítása és könyve kiáltó
szózat a francia munkássághoz. Orbók Attila fordítása jó és a Pfeifer Ferdinánd
kiadócégnek hálásak lehetünk, hogy ezt a könyvet magyarul is megjelentette.
s. a.

 

MARKOVITS GYÖRGYI: Magyar haladó sajtó francia földön. = Magyar Könyvszemle, 1968. 3. sz.

Ugyancsak figyelemreméltó az 1930-ban indult és még^ 1940-ben is lé­tező Párisi Hírlap, a franciaországi magyarság hetilapja. Éles antifasiszta jellegét végig megtartotta, bár a szerkesztők több ízben váltották egymást. 1932-ben néhány hónapon át Bölöni György vette át a szerkesztést, ekkor a lap színvonala ugrásszerűen emelkedett. Mind a munkatársi gárda ANDERSEN György, BARTA Lajos, DÁNIEL Béla, GYOMAI Imre, KÖRÖSI László, ABONYI Arany, SZILÁGYI András , mindpedig a cikkek tematikája és fel­fogása igazolja ezt. DÁNIEL Béla Hitler Parisban című cikke 1931. végén már éles előrelátásról tanúskodik, 1932 márciusában BGY aláírással valószínűleg maga a szerkesztő írt szép cikket írók a viharban címmel az elkötelezett irodalomról. Áprilisban már lekerül BÖLÖNI neve a lapról, de az antifasiszta jelleg megmarad. Tovább közlik folytatásokban GYOMAI Imre Haláltábor című regényét, KÁROLYI Mihályné Mit láttam Moszkvában címmel ír cikket.

 

Scruton, Roger: A pesszimizmus haszna és a hamis remény veszélye. Bp., 2011.
52: De mindezeknek a tényeknek nem volt jelentőségük a soixante-huitard-ok számára. Ami Mao-Ce-tung áldozatainak millióit illeti, és az elmondhatatlan szenvedéseket, amelyeket a parasztoknak okozott, akiknek érdekeit állítólag képviselte - az efféle tények észlelhetetlenek voltak.
62: Az összes tényleges kampányban, amelyet a Szovjetunió a Nyugat ellen indított, bármilyen árat kellett is fizetnie érte emberi életekben és boldogságban, Sartre a szovjet oldalra állt, vagy olyan nyelven bírálta a Szovjetuniót, amely újramondta valamennyi hazugságát.
65: ...a soixante-huitard-ok minden kritikát mint puszta "burzsoá" ideológiát [hamis tudatot]... vetettek el.

 

Cioran: Oroszország és a szabadság vírusa. In uő.: Történelem és utópia. Budapest : Nagyvilág, 2005. p. 29-48. [39]
Az enciklopédisták bolondultak Péter és Katalin vállalkozásaiért, akárcsak a felvilágosodás századának örökösei, azaz a baloldali emberek bolondulnak Lenin és Sztálin vállalkozásaiért.

 

Sakmyster, Thomas: Admirális fehér lovon.
145.: Bár kevés pontos információval rendelkezett [Horthy] a Szovjetunióról, megingathatatlanul hitte, hogy ott a legszörnyűségesebb rémtettek zajlanak.

 

Bainville, Jacques: Diktátorok.

182.: Előkelő idegeneknek és külföldi újságíróknak büszkén mutogatják rohambrigádjaikat, de ezeknek a különkonyhán élő, különleges célra begyakorlott csapatoknak heve nem ellensúlyozhatja az egész nép tompultágát, amely reménytelenül végzi fegyencmunkáját.

 

Sándor Iván: A kő visszahull : napló 1989/2014. Budapest : L Harmattan, 2014.

5859: Gide-ről.

 

Snyder, Timothy: Véres övezet : Európa Hitler és Sztálin szorításában. – Budapest : Park, 2012. – 574 p.

(72.: Ellenpélda: Gareth Jones, aki beszámol az ukrajnai éhínségről) 80.: A Szovjetuniót felkereső külföldi kommunistáknak, akik tanúi voltak az éhínségnek, valamiképpen sikerült elfogadniuk azt, hogy az éhínséget nem nemzeti tragédiaként, hanem az emberiség egy jövőbe vezető lépéseként értelmezzék. 82.: Walter Duranty, a The New York Times befolyásos moszkvai tudósítója azonban, aki 1932-ben Pulitzer-díjat kapott, Jonesnak az éhínségről szóló beszámolóját "nagyszabású rémmesének" nevezte. 8384.: 1933. augusztus 27-én Édouard Herriot hivatalos látogatásra érkezett Kijevbe.

 

Nyerges András: Írók és vádtanácsok [Déry Tibor] == Uő.: Színünk és viszályunk : Írások magyar írókról. – Pécs : Kronosz, 2016. – p. 253–256.

 

Nyerges András: Tanút koronájáról [Illyés Gyula] == Uő.: Színünk és viszályunk : Írások magyar írókról. – Pécs : Kronosz, 2016. – p. 354–357.

 

P[etschauer]. A[ttila].: Vissza a sátán országából : egy Oroszországba hazatért és Budapestre visszamenekült orosz fogoly megrázó kalandjai = Az Est, 1933. október 14. p. 13.

 

Hazaérkezett Szovjet-oroszországból báró Doblhoff Lily, Az Est kiküldött tudósítója : szombaton kezdjük közölni páratlanul érdekes cikksorozatát = Az Est, 1933. október 27. p. 3.

 

Doblhoff Lily: Szovjet-oroszország kapujában = Az Est, 1933. október 29. p. 34.

 

Doblhoff Lily: Hömpölygő furcsa tömeg és sóvárgó sorbanállók a moszkvai uccán = Az Est, 1933. október 31. p. 34.

 

Doblhoff Lily: A szovjet megölte a szerelmet : látogatás a moszkvai bárhölgyeknél = Az Est, 1933. november 3. p. 34.

 

Doblhoff Lily: Nyolc család egy konyhában a rongyos "modern" házak városában = Az Est, 1933. november 4. p. 34.

 

Doblhoff Lily: Sztalin, a vörös cár japán háborúra készül = Az Est, 1933. november 5. p. 11. 

 

Doblhoff Lily: Cári-pompájú estélyek a szovjet táncoló külügyminiszterénél : hogyan él Moszkvában a kis európai sziget? = Az Est, 1933. november 7. p. 11–12.

 

Doblhoff Lily: Látogatás a Sztalin-autógyárban = Az Est, 1933. november 8. p. 10–11.

 

Doblhoff Lily: Nagy Péter cár, az orosz bolsevizmus őse : Tolsztoj unokaöccsének darabja egy moszkvai színházban = Az Est, 1933. november 9. p. 11.

 

Doblhoff Lily: Ítél a szovjet-bíróság = Az Est, 1933. november 10. p. 13.

 

Doblhoff Lily: Látogatás a szovjet börtönében = Az Est, 1933. november 11. p. 11.

 

Doblhoff Lily: Mire tanít a moszkvai vallásellenes múzeum? = Az Est, 1933. november 12. p. 11–12.

 

Doblhoff Lily: Találkozásom a gépvallás vándor-apostolával = Az Est, 1933. november 15. p. 11.

 

Doblhoff Lily: Egy leány éhenhal a charkovi modern felhőkarcolók tövében = Az Est, 1933. november 16. p. 11.

 

Doblhoff Lily: Az elpusztult orosz parasztság nyomában = Az Est, 1933. november 17. p. 13.

 

Doblhoff Lily: Megrázó sorsok a vörös csillag árnyékában = Az Est, 1933. november 18. p. 11.

 

Doblhoff Lily: Pusztuló kozák világ a Kaukázusban = Az Est, 1933. november 19. p. 11.

 

Doblhoff Lily: Boldog kapitalista sziget a szovjet földjén = Az Est, 1933. november 21. p. 11.

 

Doblhoff Lily: Beszélgetés a szovjet szőke, zöldszemű primadonnájával = Az Est, 1933. november 22. p. 11.

 

Doblhoff Lily: Faragott gyerekmesék a szagorszki rózsaszínű kolostorban = Az Est, 1933. november 23. p. 12.

 

Doblhoff Lily: Így készül a szovjetfilm = Az Est, 1933. november 24. p. 13.

 

Doblhoff Lily: Moszkva esténként keresztet vet = Az Est, 1933. november 25. p. 13.

 

Doblhoff Lily: Moszkva gyomra = Az Est, 1933. november 28. p. 11.

 

Doblhoff Lily: A szovjet sorbaáll az ujságért is… = Az Est, 1933. november 29. p. 11.

 

Doblhoff Lily: Mit tanul Sztalin fia a szovjet iskolájában? = Az Est, 1933. november 30. p. 11.

 

Doblhoff Lily: „Félelem”. A legnagyobb sikerű szovjet-színdarab és szerzője [Afinogenov] = Az Est, 1933. december 1. p. 11.

 

---

Egy hirhedt földink levele : Bukófélben az orosz bolsevizmus : Onnan is menekülnek a patkányok == Pécsi Est, 1922. máj. 30. p. 2.

"...Magyar (de nem magyar) Lajos újságíró..."

 

Beauvoir, Simone de: Félreértés Moszkvában. – Budapest : Jaffa, 2015. – 159 p.

 

 

 

 

 

 

 

 

---

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Honlap készítés ingyen

Asztali nézet