MENÜ

Kiss Zoltán honlapja

...
 

 
Egy lúzer szürke életéből (facés monológok)
 
 
Hatvan év… Sosem hittem, hogy megérem. A halál gondolatával kacérkodtam 33 évesen, 55 évesen majdnem el is jött értem, most pedig még mindig húzom az igát. Oh, hányszor mondogatom mostanában Reviczky sorait. Biccentek, nem remélek, és közben azon gondolkodom, megírtam-e mindent, amit kellett volna, mit kellene még megírnom, mennyit ér az életem. Most elkészítem a leltárt, számbavéve mindent, ami nyomtatásban megjelent tőlem, rólam. A perspektíva pedig a békáé, ami a „műveket” illeti, és leginkább a légyé, aki bármely pillanatban befejezheti repülését.
 
Visegrádi utca, hatvanas évek. Omladozó vakolat, meg-megroggyanó körfolyosók. Eljő a jeges, a jégszekrényben üveges tej, vaj, zsír. Olcsó kávé illata mindenütt, valódi holland kakaópor egyszer egy évben valami külföldi szeretetcsomagból. A Victor Hugo utcai ház falán világháborúsnak hazudott belövésnyomok. Egy sarki kocsma, egy trafik, egy ÁBC-bolt, s a füstös presszó, az idegennek tetsző éjszakai élet szimbóluma. Zárás 23 órakor. Pár sarokra egy pékség és egy cukrászda. Szemben az ÁPISZ-ban 10 filléres rajzlap kapható. Amott az SZTK, az öregek gyülekezőhelye. Kicsit arrébb, az Ipoly Moziban „endékás” indiánfilmet vetítenek. A nyitott ablakokból óránként felzendül a Kossuth Rádió szignálja. A bátrabbak a Szabad Európa Rádió zenés műsorait hallgatják. („Megszakítjuk adásunkat. Ma Dallasban lelőtték...”) Egy-egy villamos csikorgása és a tizenötös busz jelenti a városi közlekedés zaját. Autók elvétve, lovaskocsik gyakrabban zörgetik fel a csendet. Káromkodik a nyomor, szomszédok csevegnek, néha több emeletnyi távolságból cserélve recepteket a vasárnapi ebédhez. Egyszer-egyszer az ószeres kiáltása, máskor a verklis zenéje töri meg az egyhangúságot. Veszekedések zaja, a negyediken fel-felnyög a haldokló öreg olasz hölgy, s az ötödikről lezuhanó öngyilkos nő sikoltva mond nemet a világra.
 
 
(A képről: emlékezetemben soha ilyen világosnak nem látom. Egy emelettel lejjebb, a harmadikon balra laktunk, a rövid folyosó végében. 3. emelet 17. És persze nyilván sokszor felújították az elmúlt 40 évben...)
 
 
(facés monológok, 2.)
A cikk az utóbbi években folyamatosan motoszkált a tudatomban, s amikor az ADTplusra fölkerült a Pajtás, előkerestem. (Volt nem digitális, tán épp ezért sikertelen keresésem is, az egyik FSZEK fiókkönyvtárban. Előttem lebegett egy kép, mely a farakás tetején szorongva ücsörgő Zolikát ábrázolja, magányosan. A rakáson a rakás szerencsétlenséget. Ám a hiányos évfolyamok közt nem leltem rá.) Abban a tévhitben voltam, hogy ötödikes koromban történt az erdészet meglátogatása, tehát 3 évfolyamot átfutottam, s persze csak a legvégén, nyolcadikosként találtam magamra. A Vértesben botladozott a Teenager [!] őrs, és Kiss Zoli nem magányosan követi társait, hanem szinte élen járva hívja fel figyelmüket egy szarvasra. Nem gubbasztok farakáson, hanem egy kis csoportkép közepén villantok sztármosolyt, egy másik képen pedig elmélyülten vizsgálom egy kivágott fa évgyűrűit.
Ma így vizsgálgatom egy-egy emlékem, s az emlékezetem torzító működését.
Gebri Antal: Úttörőtúra a hegyekben. == Pajtás. – 1973. január 24. – p. 4–5.
 
 
 
 
 
 
 
(facés monológok, 3.)
A feledés homályából fel-felmerülve él bennem asztali… pingpongos múltam. Gyerekkorom nyarainak egy részét a „Rómain” és Káptalanfüreden töltöttem, mindkét helyen volt pingpongasztal. Még nem értem föl az asztalt, de már ütő volt a kezemben. Rafkós öregektől lehetett ütésfajtákat tanulni, csavaros pörgetéseket, labdát megállító nyeséseket. A nyári élményeket aztán a Jászai Mari téren lehetett kamatoztatni. Egyszer egy idősebb úr állt meg az asztalnál, és elhívott a Művész SE-be edzésekre. Hazáig futottam, és csak annyit lihegtem: „Fölfedeztek!”
Két évig jártam edzésekre, korosztályomban nem találtam legyőzőre…, mígnem a Spartacusba el nem mentem edzőm, Gutmayer József kérésére. Édesapám kísért el. Egy ottani fiú – igaz, szoros csatában – megvert. Innentől csak könnyeimen keresztül érzékeltem a világot, édesapám elrohant és kalácsot vett nekem, mert „rosszul lettem az éhségtől”. Jónyer mosolyára, Sidó fejsimogatására emlékszem, aztán befaltam az érkező kalácsot.
Még keményebben edzettem, egész jól ment a játék. Egy ifistával játszottam, nyerésre álltam, a Művész SE apraja-nagyja körülállta az asztalt. Mondanom se kell, a KSI játékosa pillanatok alatt nyerte a második és harmadik játszmát.
Egy emlékem még, az utolsó: megnyertem egy kisebb bajnokságot, és kaptam egy csodaütőt. Stiga fa, Butterfly borítással. A csoda 5 percig tartott. Az egyik idősebb játékos elcseréltette velem a saját ütőjét, nekem az is „jó lesz”. Hamar kiderült, törött volt a fája. Tizenkét évesen befejeződött pingpongos múltam. Nővérem tanácsára kosárlabdázni kezdtem… a KSI-ben. Évekkel később találkoztam „felfedezőmmel”, aki azt mondta, bármikor visszamehetek, visszavárnak. Gimnazista koromig a nyári pingpongos élmények máig bennem élnek, amikor messziről dobálom vissza a labdát, amit szájtátva néz a spontán verbuválódott közönség.
 
 
 
 
 
 
[Innen posztymodern, idő- és mindenféle síkok váltakoznak.]
(facés monológok, 4.)
Mindenütt jégpáncél. Ónos eső fagyott a legkisebb ágra is. Pingvinként tipegve egyensúlyoz az élet. Velem baj nem történhet – indulok felderíteni a délutáni családi programok előtt az utak használhatóságát... ...a szemüvegem szerencsére hamar megtaláltam, vérző karommal tapogatom a fejem. Utoljára egy gördeszka kipróbálása okozott hasonló élményt, de akkor a fejem a puha pázsiton landolt. (Fél évvel később.) Életem első utazása egy mentőautóban az Idegklinika felé. Sziréna nincs, útitársat közvetít a központ. A mentőorvos oldja a magányt. Megérkezünk. Egyszer már jártam itt: fejfájós voltam világéletemben. Mindjárt hatan fogadnak, a tanár jóságos kérdései nyugtató gyanánt is szolgálnak. Észrevétlen vérvétel, magas cukor: a velem szembeni szempár kedvesen mosolyog. Meg fognak cétézni. Tanulom az igét. Nincs életveszély, a tanítványok is törhetik a fejüket, míg értem jön a betegszállító. Beülök, és innen már nincs felállás. Nincs időm sajnálkozni, hogy nem tesz fel több kérdést az ambulancián megismert tanár, hallgatnám a kérdéseit, magyarázatait napestig. De más a dolgom. Alagút csúszik a fejemre, nem mocorgok, pedig ilyenkor esne jól egy kis vakarózás. Önfegyelem néz farkasszemet a viszketéssel. Tolnak ki, és már csak ez a szó van az agyamban: „műtét”. Tévedés lehet, gondolom, ez nem rólam szól, ideje lenne aludnom, velem ilyen még soha. Közben lett valahonnan egy ágyam, tolnak mindenfelé, aláírok egy papírt, már védekezni sincs erőm. De ki ellen védekeznék, amikor mindenki segít. Nem ettem ma, nem vagyok érzékeny, nem szedek semmit. Gurítanak mint egy tekegolyót. A műtőre magam fekszem föl: rágurulok. Ez még én vagyok. Meddig? Míg Morpheusz engedte. Sötétség, mélység. (Egy-két óra múlva.) Lucskos ébredés, hideg van. Reszketek. Aztán intenzíven beszélgetek valakivel. Azt hiszem, már csak jobb lesz. Felszabadultan fecsegek. „Sokáig elvoltam, hiába” – kakukkol egy hang bennem. Aztán valamikor újabb utazás, egy kórterem szélső ágyán landolok. És rettenetes, nyolc alvás nélküli nap kezdődik. néhány órás szendergéssel. Mozdítanám a fejem, de valami velem mozdul. Bármerre igyekszem, jön utánam. A vérömleny maradéka jön mögöttem. Sötét gond. Aztán megtanulom, mit tehetek, mit nem. Feleségem berendezi új otthonom. Egy négyzetméter. Legfontosabb tárgyam a mobiltelefonom, ami eddig megtűrt időmérőként szolgált. Most fontos üzeneteket közvetít, néha az őrülettől ment meg. A kedves hangra feltörő könnyeim lazítják örök szorongásomat. A szexuális vágy nem szól bele szerelmi vallomásaimba. Szeretet, kedvesség, ráhagyatkozás – ezeket a fogalmakat élem át gondolkodás nélkül. (Egy-két nap múlva.) Barátok, a fiaim és a nővérem Budapestről segítenek kibírni a nappalokat. Már sms-t is tudok írni a mobilomon, legügyesebb segítőmön. Kisebbik fiammal csak így tudok beszélni, nem engedem, hogy kilométereket utazzon, csak hogy egy ronccsal találkozzon. Pedig már egyre jobb, csak az időjárás miatt egy migrén hátravet. Egyre jobban megkedvelem a kórterem katonás rendjét, az orvosok egyéniségekké válnak, az ápolók, ápolónők igazi arcukat mutatják: mindenki segít a gyógyulásban. Némi fájdalom árán megszabadulok a megkedvelni nem bírt kesztyűtől. Aludni továbbra sem tudok, hiába tehetem a fejem bárhová. Aztán kezembe kapom rövid kis Golgotám írásos bizonyítékát, a zárójelentést...
[2014. szeptember 8-án a PTE Idegsebészeti Klinikáján új élet kezdődött számomra. Dr. Vető Ferenc egy vérömlenyt távolított el a koponyámból. A műtétre ugyanúgy nem emlékszem, mint a születésemre. Új életem első nyolc napja – talán az újszülöttek első heti "meghurcoltatásának" a mintájára – szabályozottan telt. Evés, ürítés, tisztálkodás, ellenőrző mérések... Mindezt egy katonai fegyelmezettségű profi ápoló csapat, és a háttérből az "orvostábornokok" vezényelték. Néhány CT-vizsgálat – egy hihetetlenül emberséges orvos vezérletével – és egy-két – mindenki álmát zavaró – beteg színesítette a képet. 8 nap: 10 sor. Elmondhatatlan. Tisztelettel vegyes félelemmel figyeltem eddig is az egészségügyben dolgozókat – messziről. Mostantól ugyanezt szeretném, ha lehet tongue-out]
 
 
 
 
 
 
 
(facés monológok, módszertan)
Egy ember életének a rekonstruálása, elbeszélése lehetetlen feladat. A sajátunké is. Az eleven élet minduntalan kifolyik a markunkból, diszkrét pontokba kapaszkodunk, oda, ahol adataink, emlékeink sűrűsödnek, majd a pontok közt összefüggéseket igyekszünk teremteni. A mozaik darabkái nem illeszkednek. Erőfeszítéseink eredménye egy torzszülött, amit életrajznak hívunk.
Négy életrajzot kellene megírnom: Horváth Kázmérét, Dénes Gizelláét, Nagy Ferencét és Gyurcsány Ferencét. A tények, adatok felhalmozva arra várnak, hogy elmeséljem őket. Ezt igyekszem elkerülni – lustaság és öregség és butulás miatt, s talán mert soha nem is voltam alkalmas hozzá – a facés monológokkal. A saját életem töredékeit egyszerűbb megírni, ha nem is értem, mi a fenének nyomom ide. Önigazolás. Egy embernek szól különösen, aki talán soha nem fogja elolvasni…
 
 
(facés monológok, 5.)
Nem tudom megmondani miért, de 1970-ben a Visegrádi utca 43/45. szám alatti, ötemeletes ház lakói számára is az évszázad mérkőzése volt a 4:3-mal végződő vébé elődöntő. A német gólok szülte házricsaj eltörpült abban a hangorkánban, amit az olasz gólok okoztak. Valahogy úgy él az emlékezetemben, mintha együtt lélegzett volna a ház.
Mindössze két gól maradt meg tűpontosan az agyamban, Schnellinger egyenlítő gólja a 92. percből, ahogy két lábát előre nyújtva, bedobva magát érkezik a beadásra, és a jobb lábáról védhetetlenül vágódik a hálóba a labda.
A másodikat (igaziból a 7.), a MINDENt eldöntő gólt Rivera szerezte a mérkőzés hosszabbításában, a 111. percben, okosan, precízen, finoman, ki-szá-mí-tot-tan, lehelet pontosan oda lőve a labdát, ahonnan Maier, a német kapus elindította vetődő mozdulatát. Talán azért kiabáltam én is, győztesnek érezve magam, mert valami megmagyarázhatatlan oknál fogva, ha gombfociztam e két ország válogatottjával, akkor is mindig a Riva–Rivera–Boninsegna hármas lőtte a gólokat, és Albertosi kivédte a szemüket, hiába volt előre tolva Gerd Müller, akinek a játékát tán csodáltam, de soha nem szerettem.
[Az elődöntőben Nyugat-Németországgal került össze Olaszország. Ez a meccs az évszázad legizgalmasabb mérkőzéseként vonult be a történelemkönyvekbe. Hamar, a 8. percben Roberto Boninsegna góljával vezetést szereztek az olaszok. A németek sokáig gólképtelenek voltak, a 92. percben, az utolsó pillanatban azonban egy bedobás után Karl-Heinz Schnellingernek sikerült betalálnia. Jöhetett a hosszabbítás. A német bombázó Gerd Müller már a 94. percben betalált, megfordítva a mérkőzés állását. Az olaszok nem adták fel, Tarcisio Burgnich 4 perc múlva egalizált, Riva góljával a 104. percben olaszok visszavették a vezetést, Müller azonban 6 perc múlva újabb gólt lőtt: a 110. percben 3-3 volt az állás. Az olaszoknak nem kellett 1 perc a válaszhoz: Gianni Rivera lapos lövése utat talált Sepp Maier kapujába. Több gól már nem született: Olaszország a döntőbe jutott – írja az objektív Wikipédia.]
 
 
 
 
 
(facés monológok, 6.)
Fájdalmas év volt az 1987-es, ugyanakkor rendkívül mozgalmas is. Ekkor volt az első komolyabb, hosszú ideig tartó leszokásom a napi 2-3 csomagnyi cigarettáról. A 10 kávé maradt még egy ideig. (Durkheim Az öngyilkosság c. művét szorgalmasan olvasgattam, s talán ezért sem akartam az önsorsrontásnak ezt a hosszadalmas útját választani. Annál pedig mindig kíváncsibb voltam a holnapra, hogy valami ostobaságot kövessek el. :))
1987-ben hívtak be újra katonának, amit a Pécs/Budapest kétlakisággal véltem megúszni. Előtte 1984-től a Tanárképző Kar könyvtárában dolgoztam, a katonai behívó pedig „átlökött” a Városi Könyvtár állományába. Könyvtároskodtam (Fonotéka!smile), végeztem az ELTE szociológia szakát, cserében ledolgozhattam (napi 10-12 óra), ráadásul taníthattam az egyetemen. Az irodalomszociológia tantárgyat akkor vezették be, a lejáró Csepeli György, Wessely Anna és Erős Ferenc tanították, és én ott lábatlankodhattam körülöttük. Mindig sajnáltam azokat a hallgatókat, akik Csepeli helyett tőlem hallhattak először a szociálpszichológia alapjairól. A Fonóban szétizgultam magam, majd mehettem, ha minden igaz, valahová a B épületbe tanítani. Ezekben az években „dolgoztam be magam” ennek a Csepeli-könyvnek a lapjaira észrevehetetlenül. :))
 
 
 
 
 
(facés monológok, 7.)
Miért lettem könyvtáros?
1983-ban szereztem meg a magyar–történelem szakos diplomámat. Ezután néhány hónapig a Bánki Donát utcai Általános Iskolában tanítottam. Az ötödikes és a nyolcadikos osztályokba szerettem bemenni, mégis elmenekültem a pályáról. (A gyerekeim most ne figyeljenek!) Azóta sem tudom elképzelni, hogy valakinek mintát adva befolyásoljam az életét. Él egyfajta vágyódás bennem, elfogadnám a tanári munka előnyös oldalát, vagyis lenne 35-40 évfolyamnyi diák, akik súlyt adnának az életemnek, akiknek jelentenék valamit. A 80-as évek közepén ez a jó oldal eszemben se volt, viszont a szocializmusnak nem látszott a vége. Az irodalom tanszék kellemes végcélnak tűnt, a közbülső állomás, a könyvtár pedig ideológiailag semleges helyként üzemelt. Az ott eltöltött idővel egyenes arányban növekedett az érzés: nincs ennél jobb foglalkozás a világon! Szabadon gondolkodhattam, semmi publikációs kényszer, csend és rend, és persze a lényeg: könyvek között élhettem. Néhány éven keresztül tehát párhuzamosan tanítottam az egyetemen, de amikor ez a lehetőség megszűnt, már elfogadtam és megszerettem a sorsom.
 
 
(facés monológok, 8.)
Gondolatok egy Ady-vers kapcsán == A Berzsenyi Dániel Gimnázium Évkönyve az 1976/77-es iskolai évről, 1977. p. 44–52. [Hévizi Ottóval és Mátyás Péterrel]
Szándékosan nem olvastam el ezt az írást, hogy a mai olvasat ne befolyásolja az emlékezetemet. Én úgy gondolok, gondoltam mindig is erre a cikkre, hogy „olvastunk és írtunk egy Király István-elemzést”. Persze nem véletlenül istenes verset választottunk.
Jutalmul egy Arthur Miller drámakötetet kaptam ajándékba, ami pedig hosszú időre elindított a könyvgyűjtés útján. Az egyik fontos élethazugságom, buta szenvedélyem lett a könyvek esztelen beszerzése. Erről itt írok: https://kisszoltan.freewb.hu/konyvtar/
 
 
 
 
 
 
(facés monológok, 9.)
Dénes Gizella
Így kezdődött... kolléganőm olvasott egy Dénes Gizella regényt. Nagyon jónak találta. Aztán eszébe ötlött, hogy talán pécsi szereplőkkel lehetne valami olyasmi kötetet létrehozni, amit Nyáry Krisztián is csinált. Ezzel párhuzamosan én Horváth Kázmér kapcsán kerültem laza kapcsolatba az írónő életével. Innentől nem volt megállásunk. Ismertük a Dénes-bibliográfia készítőjét (Fekete László a könyvtár hűséges olvasója), megismertük a hagyaték őrzőjét, és mindent bedigitalizáltunk az ADTplus adatbázis segítségével. A karantén ideje alatt sikerült az összes cikket, novellát egybegyűjtenünk, még a könyveket reklámozó újsághíreket is. Minden vagy legalábbis a minden 90%-a a kezünkben. Ebből sikerült egy digitális kutatószobát létrehoznunk, ahol persze egyelőre csak mi járkálhatunk.
 

(facés monológok, 10.)
Hogyan lettem tananyag?yell
Egyetlen eredeti gondolatom a Hamlet elemzésekor született. Olyannyira, hogy több időt töltöttem annak ellenőrzésével, hogy nem plagizáltam, mint a "gondolat" kifejtésével. Miután a magyar nyelvű szakirodalmat (amely persze az angol nyelvűt is bemutatja) átnéztem, elküldtem az írásomat Kéry Lászlónak, hátha kapásból rávágja, kiről másoltam laughing. Ez úgy a főiskola 2-3. évében volt, 1983 környékén. 10 évre rá jelent meg a Jelenkorban. Majd' 10 év telt el megint, amikor Pethőné Nagy Csilla, aki sok időt töltött a Megyei Könyvtárban, megkérdezte, mit tudnék ajánlani a Hamlethez. Kezébe nyomtam a Jelenkor-kötetet, mondván, valami névrokonom írta. A kilencedikes irodalom tankönyvben meglepve fedeztem fel a gondolataimat. (A Módszertani kézikönyvében szépen meg is hivatkozta.)
 
 
(facés monológok, 11.)
1994-től 2003-ig szürke könyvtárosi hétköznapjaimat élhettem, amiből rövid időre Tüskés Tibor, a Somogy című irodalmi folyóirat akkori főszerkesztője, a könyvtárban heti rendszerességgel megjelenő „kolléga” (az idézőjel én vagyok!laughing)
kedves noszogatása zökkentett ki. Miután a „Hol gyaláztak, Zolikám?” kötelező kérdését föltette, megkért, hogy írjak Fodor András akkor megjelent könyvéről. A révkalauz lámpái című kötetet adta kezembe először, ezzel sikerült rávennie az írásra. A legkedvesebb barátjáról… Mindent beleadtam: a révkalauz mesterség csínyját-bínyját igyekeztem nyelvileg összeszedegetni, és beletenni a könyvismertetésbe. Tibor elégedett volt, és ellátott utánpótlással. Még nyolc recenzióval sikerült elkészülnöm (https://kisszoltan.freewb.hu/konyvismertetesek/), rengeteg energia belefektetésével. Lassan és körülményesen dolgoztam. Legnehezebbnek a feLugossy László könyvéről szóló feladat bizonyult. Még a papagájunkat is megszólaltattam benne. Itt is arra törekedtem, hogy az irodalmi igényű alkotáshoz simuló legyen az ismertetés; ebben az esetben a zavarossággal és vendégszövegek alkalmazásával véltem elérni célomat.
Tiborral haláláig jó kapcsolatban maradtam. Hihetetlenül pontosan emlékezett „irodalmi életének” minden mozzanatára, szinte csak oldalszámokra vonatkoztak a kérdései.
Unokája, Tüskés Anna készítette el a hatalmas életmű kiváló bibliográfiáját, amit trükkösen sikerült ismertetni az Új Dunántúli Napló olvasóival.
 
 
(facés monológok, 12.)
2013-ban egy könyvsorozat elindításánál bábáskodhattam. Tanácsokkal segíthettem Gyánti István kollégámat, aki a könyvtártörténeti és „könyvtárjeleni” fejezetek utáni bibliográfiát készítette, a könyv egy részét írta és szerkesztette. A munka oroszlánrészét mások végezték, én a bal fölső kép „megszerzésére” lehetek büszke. Sikerült ugyanis az Apáca utcai épületről a legjobb képet közvetítenem a kötet borítója számára. „Amúgy egy trükkel készült, két szomszédos kocka van összemontírozva, mert még nem volt nagy látószögű objektívem. Azért a furcsa hajlás benne.” – írta itt a facén Csuhai István, a fotó készítője. A képen az épület a lehető legteljesebben látszik, mintha árnyék nélkül, fényesen uralja a Vörösmarty és az Apáca utcát. Senki nem jár az utcákon, egyetlen autó se zavarja parkolásával a látványt. (Sokunk szíve szorul össze...)
 
 
 
 
 
 
 
(facés monológok, 13.)
Említettem már, hogy egy Miller kötettel indult meg a nagy könyvgyűjtési akcióm. A Budapest–Pécs útvonalon a főiskolai, majd pedig az egyetemi évek alatt könyvek sokaságát cipeltem mindenféle táskákban, szatyrokban. Az összes fővárosi antikváriumot végigjártam, nem ritkaságokat gyűjtöttem, hanem mindent, ami filozófia, irodalom-, történelem- és társadalomtudomány. S persze a pécsi antikokba naponta többször.
Ezeknek a könyveknek a nagyobbik felétől „sikerült megszabadít(t)a(t)nom magam” tavaly. A video utolsó szaváért elnézést kérek Lukács elvtárstól, az Ifjúkori műveket, az Ontológiát, Az esztétikum sajátosságát és A regény elméletét megtartottam. Négyezer kötet szenderült jobb helyre, köztük olyanok is, amelyek soha ki nem heverhető fájdalmat okoznak. (Nagy szavak, már el is felejtettem Braudelt, Chaunu-t…, és... tényleg elfelejtettem :)))
 
 
(facés monológok, 14.)
„Van mááásik.”
Háromezer kötet azért megmaradt, ezeket megtartanám, de kondicionálom magam, hogy bármikor el tudjam engedni ezeket is. Ha most megkérdez valaki, hogy minek ez egy könyvtárosnak..., már nem azt mondom felszegett fejjel, hogy „csakmertKELL, mert használom”, hanem lehajtott fejjel bevallom: „mert hülye voltam”. Az a Miller-kötet, az indított el a lejtőn. Az utóbbi 20 évben új könyvet már nemigen vásároltam, inkább csak netes antikokból szereztem be ilyen-olyan hiányokat. Mondhatnám, hogy egy vagyont ér..., de csak nekem.smile
 
 
 
 
 
 
 
(facés monológok, módszertan)
Elnézést mindenkitől, nem tudom, tán karanténbetegség, csak úgy dől a sok hülyeség. (Itt a tettes: Arthur Miller.)
Igyekszem a megjelent írásokra koncentrálni, de talán a könyveim sorsának elmesélése enyhíti az elvesztésükkel járó fájdalmat. Régen minden egyes darabról tudtam, melyik antikban sikerült megkapnom..., vagy pl. a Tény, érték, ideológiát a Gondolat Váci utcai boltjából tök véletlenül újonnan, megjelenés után jó pár évvel. Az átlőtt gerincű Knight, ami már soha nem kerül elő. A butus jegyzeteim a lapok szélén, a kiemelések, a valamikor fontosnak tartott gondolatok... ezek mind szétszéledtek.
 
 
 
 
 
(facés monológok, 15.)
A Csorba Győző Könyvtár kiadványai 2. kötete áll talán a legközelebb a szívemhez. Ennek a létrejöttében már komolyabb szerepem volt. 20 év után hosszabb (13 oldallaughing) szöveggel kellett előállnom, és a tanulmányok sajtó alá rendezésében is volt részem. Persze Gyánti Istvánnak a – még a Pécs lexikon időszakából örökölt – fegyelmezettsége ennek a kiadványnak az elkészültéhez is nélkülözhetetlen volt. Kerekes Imre fejében született meg a könyvsorozat víziója, amihez Szabolcsiné Orosz Hajnalka támogató figyelmére is szükség volt.
A kötetbe egy régi témámat „szállítottam”, az 1907-es szabad tanítási kongresszusról gyűjtöttem össze, amit csak tudtam. (https://kisszoltan.freewb.hu/forrasok-az-irastudok-szoharcaihoz/)
A szocializmus idején erről a kongresszusról úgy lehetett beszélni, mintha csak a „haladó” gondolkodásúak lettek volna a „pályán”. Igyekeztem helyrebillenteni a dolgokat, az erőviszonyokat reálisan felmérni, a hangoskodó, agresszív szocialistákat, a magukat szabadgondolkodónak nevezőket a helyükön kezelni. A „baloldali fényes győzelem” a cucilizmus 40 éve alatt lexikoncikkekbe vésett dogmává szarusodott (bocs a képzavarért), ezzel szemben fogalmaztam meg beszámolómat (https://kisszoltan.freewb.hu/irastudok-szoharcai/) Írástudók szóharcai címmel.
 
 
 
 
 
 
 
(facés monológok, módszertan, 3.)
Facepaóimmal a lúzerség előnyös oldalát próbálom bemutatni némi/sok önfényezéssel. Mindig szerettem a Nyomkeresőnek azt a fejezetét, amelyben a lövészversenyen szándékosan lemaradó, ezzel a barátjának segítő „Sólyomszem” mégiscsak megmutatja Mabelnek, hogyan is céloz igazán.
 
 
(facés monológok, 16.)
A digitalizálás előtti korszakban mit írhatott egy könyvtáros? Hát naná, hogy bibliográfiát. Ezt tettük mi is, Gyánti kollégával. Volt idő, amikor a Tudásközpont bejáratánál lévő totemoszlopot is busóoszlopnak néztük, Macuo Busó haikuit olvasgattuk búsongva. Sikerült két Kugyeray Ede cikkel 1862-ig visszatolnunk az első újságcikkbeli megjelenésüket (Tauszik Sándor 1868. a harmadik helyre szorult :)). Nagy Imre Gábor rendelkezésünkre bocsátott egy 1801-es városi jegyzőkönyvet. Az idealisztikus és elérhetetlen cél megint csak a Minden volt, ebből lett a kötet, amit egyre lankadó figyelemmel, de minden kezünkbe eső adattal lelkesen gyarapítva, javítgatunk: https://kisszoltan.freewb.hu/kiegeszitesek-a-buso-bibliografiahoz/
A könyvbemutatót is átvészeltük (https://www.youtube.com/watch?v=ihNgrX85gO8) Minorics Tünde segítségével. laughing
 
 
 
 
 
 
 
 
(facés monológok, 17.)
Gyánti Istvánnal még egy bibliográfiát készítettünk. (Nem részletezem, de sokan segítették munkánkat!) Ezt nem előzte meg tanulmányírás, mint a busók esetén (amikor két hét alatt kellett előállítanunk egy 40 oldalas tanulmányt :))), ez már eleve bibliográfiának készült. (És már soha többé...)cry 
Az arcanumos adatbázisok gyakorlatilag értelmetlenné tették történeti jellegű bibliográfiák készítését.) Ezt már lazábban csináltuk, és jobban közelítettünk a “bibliográfiai olvasókönyv” műfajideáljához. Ezt is gyarapítjuk: (https://kisszoltan.freewb.hu/kiegeszitesek-a-harkany-bibliografiahoz/)
Ennek is volt bemutatója, amely tudós harkányiak településfejlesztési tanácskozásához volt hasonlatos. (https://www.youtube.com/watch?v=LfrgUKu8HfM) Volt pillanat, amikor szerettem volna harkányi lenni.
 
 
 
 
 
 
 
 
(facés monológok, 18.)
A könyvtáros, aki bibliográfiát készít, olyan, mint a hangya. Aztán persze van a „gőzhangya” és vannak a szorgos hangyácskák. Egy ilyen kis hangya vagyok én is. Valamikor a Nagy Háború után elkezdtem összehordani a tiszaeszlári perre vonatkozó anyagot, és kopasz hangyaként ilyesmivel foglalkozom ma is. Ennek eredménye lett az a monumentális nulla, amit föltettem a netre. (https://tiszaeszlarbibliografia.freewb.hu/) Megint a Minden, amit megcéloztam (aut Caesar, aut nihil; a Mindenséget vágyom; a mindenséggel mérd…), s természetesen eljutottam a semmihez. Aztán sikerült egy kisegeret (recenziót) publikálnom a perről szóló legnagyszerűbb könyvről, Erdős Zolinak köszönhetően: http://kozos-dolgaink.hu/rejtelyes-tiszaeszlari
(2015. május 2.) Az Arcanum adatbázisaiból egészítem ki a bibliográfiát. Hát így könnyű a Nyírvidéket végignézni! :)) 20-25 évvel ezelőtt a szándékom szerinti, eredeti "bibliográfiai eszményem" az volt, hogy a választott téma minden [minden!] előfordulását meg kell találnia a bibliográfusnak. Mintha a világ (persze én a magyar nyelvbe be vagyok zárva) összes szövege digitalizálva lenne, és egy tökéletes kereső kiadná az összes találatot az *Eszlár* kifejezésre. A különböző digitalizálási programok elérhető közelségbe hozzák az ideámat. – írtam öt éve, és ma annyit tennék hozzá: „Minek?”
 
 
(facés monológok, 19.)
Vitéz dr. Horváth Kázmér köztisztviselői és életpályáját dolgoztam föl 2016-ban. A téma baranyainak, helytörténetinek indult, de aztán országossá szélesedett. 27 doboz őrizte az eredetileg mohácsi jegyző életét. Busójárás, mindenféle mohácsi kulturális intézmények... Igen ám, de kinevezték előbb Szamosújvárra polgármesternek, majd pedig Újvidékre polgármester-helyettesnek. Elsőrangú forrás a „hideg napok” eseményeinek a feltárásához.
A háborús közigazgatás is megismerhető naplóiból. A teljes 20. század megelevenedik a feljegyzéseiből. (Vitézi iratai nekem keveset, profiknak sokat mondhatnak.)
A dolgozat címét korábban föltettem a netre, így ismertem meg a fiát, Horváth Csabát. Személyesen is találkoztunk, nagyon megszerettem. Az ő élete is regényes, és olyan mérnök ő, aki olvasmányosan meg is tudta írni.
 
 
 
 
 
 
 
(facés monológok, 20.)
Eredetileg „Egy kézfogás emlékére” mottóval kezdtem volna a „Horváth Kázmér irathagyatéka a Magyar Nemzet Levéltár Baranya Megyei Levéltárában” című írásomat. Ódor Imre kézszorításai emlékezetesek voltak...
Ez talán az egyetlen szövegem, amit azért akartam megírni, hogy bekerüljek egy bizonyos kötetbe, amihez régi, általam feltárt forrásokat használtam. Egy már megírt életet igyekeztem a forrásokon keresztül újraírni. Ódor Imre emlékére és Horváth Kázmér fiának...
 
 
 
 
 
(facés monológok, 21.)
A Budapesti Könyvszemlébe a 90-es évek elején már megpróbáltam beírni magam egy recenzióval, de ez csak 2004-ben sikerült. Egy trehányul összeállított könyvet szedtem darabokra az eredeti kézirat alapján, és egy régebbi, jó kiadás segítségével. (http://buksz.c3.hu/0401/10szemle.pdf)
 
 
 
 
 
 
(facés monológok, 22.)
KISSZABÓNÉ TRAPL IVETT - KISS ZOLTÁN: Egy baranyai katolikus írónő: Dénes Gizella (2018.11.16.)
Dénes Gizelláról volt már szó, most csak az előadáshoz egy adalék. Azért (is) jó a magamfajta balféknek a könyvtároskodás, mert a különböző szerepléseket el lehet kerülni vele. (Mondom ezt itt a facén monologizálva laughing) A szóbelieket mindenképp. De hagytam meggyőzni magam, ebből pedig mi más keletkezhetett, mint a végtelen szorongás. Az előadás kezdete előtt egy perccel a dolog megtörténtével azonos esélye volt annak, hogy kimenekülök a teremből. Szívem szerint még ma is futnék...
 
 
(facés monológok, 23.)
Szerencsére ezelőtt az előadás előtt is volt külső kényszer, különben egy helyen ücsörögnék laughing azóta is. Nagy energiákat tettünk a baranyai származású miniszterelnök életének a feldolgozásába, itt se volt hová hátrálni. Mint a Dénes Gizella előadás során is, menet közben alakult a mondandó; ha egyszer is elakadtam volna...! Megúsztam, de most valamit írni kellene belőle... ezért is monologizálok. laughing
 
Kiss Zoltán – Bissétől Herndonig, mozaikok Nagy Ferenc miniszterelnök életéből
 
 
 
 
(facés monológok, 24.)
1990-től Aranyi László kollégám egy folyóirat indításán gondolkodott. Valamikor abban vagy a következő évben kezdtem Ormos Mária könyvével foglalkozni. Kutattam az OSZK-ban és (először és azóta se frown) az Országos Levéltárban. IV. Károly visszatérési kísérletei volt a téma. (https://kisszoltan.freewb.hu/iv--karoly--bibliografia--erdekessegek/) Sok munkát fektettem ebbe a recenzióba, ezért csodálkoztam, amikor a titkárnőjén keresztül azt üzente, hogy nem akar látni. Ma már jobban megértem, de mégsem változtatnék a recenzió gúnyos hangnemén. „Kritikánk elsősorban nem a "marxista lányregények szüzséjének" a felelevenítését kéri számon a szerzőtől. Vitánk nem szerzőnk marxizmusával, hanem előítéleteiből, prekoncepciójából származó felületes megközelítésével van.” (https://kisszoltan.freewb.hu/iv--karoly-visszateresi-kiserletei/) Ahogyan Ormos könyve Horthy politikájának a folyamatos kritikájaként fogható fel, én felcsaptam Horthy-apologétának. („Horthy politikája bizonyára sok esetben és sokféle szemszögből bírálható. Ne bíráljuk akkor is, és főleg ne tegyük ezt történelmi események magyarázó elvévé, amikor erre éppen nem szolgált rá, sőt!”) Ma is így tennék, ma is így gondolom.
Ormos Mária óráit egy évig látogattam, nagy élmény volt. Édesanyámmal járt egy osztályba Debrecenben, már csak ezért sem az ütközést kerestem vele, hanem végig az „igazságot” tartottam szem előtt, és ezért akaratlanul megbánthattam. De valószínűbbnek tartom, hogy észre se vett...
 
 
 
 
 
 
(facés monológok, 25.)
Egyszerű „tömeg” szerettem volna lenni, de előrenyomtak a lyukas cipőmmel. Itt a béremelés volt a tüntetés tárgya. A közalkalmazottak bére nettó 200ezer alatt találkozik, legyen szó sok diplomás, sok éve dolgozóról vagy most munkába lépő fiatalról. A fiataloknak is kevés a bére, az öregebbeknek siralmasan kevés.
415 Zoltán Kiss Pécs 1983 szeptemberében kezdtem dolgozni, 2800 [?] forinttal. Ugyanennyivel ment nyugdíjba "elődöm". Eltelt 37 év, 4 év múlva nyugdíjas leszek, és ugyanott tartunk. "Utódom" talán engem fog sajnálni, pedig ez az ország szégyene. 2020-01-14
Ezek a béremeléshez kapcsolódó tüntetések minden közgyűjteményi dolgozót, közalkalmazottat érintettek.
Ma pedig nyakunkba kapjuk a parlamenti reakciót: 6% béremelésért cserébe megszüntetik a közalkalmazotti jogviszonyunkat. Szomorú vagyok.
 
 
 
 
 
(facés monológok, 26.)
Egy lúzer szürke élete – ez a címe facés monológjaimnak. Ebből a bamás cikkből származik a szürkeség. A könyvtár által kiadott könyvsorozatot szerettem volna reklámozni, de minduntalan valami érdekességet kellett volna mondanom a saját életemről. Utazás, hobbi... akármi. Ebből lett az a kérdés, ami valójában az újságíróban kialakult képet, s persze a valóságot is tükrözte: „A könyvtáros itt gubbaszt egy műszakon át a könyverdőben, aztán hazavisz még egy rakásnyit otthon tanulmányozni”.
 
 
 
 
 
 
 
(facés monológok, módszertan, 4.)
Tíz napja írom ezeket a monológokat. Még van néhány tanulmány, amivel kapcsolatban fecsegni tudok az életemről. Az exhibicionizmusom olyan mértékű lett, hogy már videókat is készítek. Sodor magával az önfeltárulkozás folyama. Azt mindig tudtam, hogy grafomán vagyok, de a videózással magamat is megleptem.
 
 
 
(facés monológok, 27.)
Az Apáca utcai könyvtárépület sokunkban idéz fel szép emlékeket. Csorba Győző nyugdíjasként, szinte haláláig, heti egy alkalommal megjelent volt munkahelyén. Itt kezdődött könyvtárosi pályafutása 1943-ban. Weöres Sándor után gyakorlatilag ő szervezte meg a könyvtárat. Horváth Kázmér röviddel a „fordulat éve” után meglátogatta lánya munkaadóját, a Városi Könyvtár vezetőjét. 1949. augusztus 17-én ezt jegyzi fel naplójába: „Benn a vezető szobájában ott ült Csorba Győző egy nagy halom lehúzott lap előtt. Könyvek jegyzéke, amelyeket ki kell selejtezni a közkönyvtárból. Valami ötven lap. (…) A magyar irodalom termésének több mint a felét – jobbik felét – cenzúrázták ki budapesti kulturfelelősök.” Aztán megmutatta a listát: Herc(z)eg Ferenc, Jókai és Mikszáth is szerepelt rajta. Oroszokkal fogják elárasztani a magyar könyvpiacot – jósolta Csorba Győző.
36 évvel később kellemesebb gonddal szembesült a költő: a könyvtár új, háromszintes szárnyának egyik „üvegablakára írhatott” verset.
A szellemből anyag,
majd újra szellem:
ímé a könyv
e köznapi csoda.
Elérhető lesz
az elérhetetlen,
ha fölveszed
s le nem teszed soha.
Egyetlen hosszabb beszélgetésre emlékszem Győző bácsival: a Hamlettel kapcsolatban segített egy stilisztikai kérdésben. Igazi könyvtáros volt, ugyanolyan fontossá vált egy időre számára az a kérdés, amit egy olvasója/munkatársa tett fel neki, mint nekem magamnak...
 
 
 
 
 
 
(facés monológok, 28.)
Weöres Sándor: Tojáséj
Az előbb szóba került Weöres Sándor mint a Csorba Győző Könyvtár jogelődjének igazgatója. Játékból összeszedtem mindent, amit a világirodalom egyik, ha nem a legrövidebb verséről össze tudtam gyűjteni. A vers hosszúságával csak a mélysége vetekszik; a legrövidebb a legmélyebbel...
 
 
 
facés monológok, 29.)
Tilkovszky Loránt Ingyenes kép a Pixabay-en - Szív, Szerelem, Vörös, Szerető ... szemináriumán került elő Illyés és Nagy Lajos Szovjetunióbeli utazása. A belügyminiszter, Keresztes-Fischer hogyan támogatta őket... Gide könyvét szerettem, így amikor elolvastam a Politikai zarándokok című könyvet, nem volt kérdés, hogy beleolvasok a témába.
Huszár Zolival és Czigány Lacival a töri tanszék egyik kis irodájában sokat tanultunk arról, hogyan is kell (esetemben: kellett volna) a történettudományt művelni.
 
 
 
 
 
 
 
(facés monológok, 30.)
"Szovjet mintára" és Boyd, Julia[: Szörnyeteg vagy példakép? Korabeli utazók a nácik Németországáról. Budapest : Személyes történelem, 2019.] könyvének hatására belekezdtem e témába. El is akadtam az elején... Ez nálam ügyesebb-okosabb-műveltebb, egyszóval tudós kutatóra vár...
 
 
(facés monológok, 31.)
Fülei-Szántó Endre
Édesapámmal egy évfolyamra járt a pesti piaristákhoz. Ő is "lejáró" tanárnak indult, aztán a spanyol tanszéket már pécsiként vezette. Egész tudományos élete azoknak a hátrányoknak a behozásáról szólt, amelyeket a börtönévek jelentettek számára (persze ezeket semmiért nem cserélte volna el).
Feleségével, Máriával, Washington helyett Bukarestbe mentek vendégtanárnak. "Misszió." – mondta mindig.
Két menüpontot ajánlok különösen e monológok olvasói figyelmébe: a Börtönnaplót és a Magyar Politikai Elítéltek Közösségének Értesítőit. "Nagy tanár volt!"
A képen Dornbach Mária Ingyenes kép a Pixabay-en - Szív, Szerelem, Vörös, Szerető ...ül mellette. "Édes, jó humorú feleségem mindvégig segített a tanításban. Ő döntött úgy, amikor harmadjára otthon akartam maradni, hogy nem hagyhatjuk cserben az ottaniakat. A magyarországi német, a kisebbség szemével értékelte a román légkört, gyakran többet meglátva abból, mint én. Együtt éltük meg mindazt, amit meg kellett írnom." (Fortélyos fogságban. Pécs, Baranya Megyei Könyvtár, 1993. 7.)
 
 
 
 

 
 
 
 
(facés monológok, 32.)
Érdekes, nekem mindegyik szakdolgozatom megvan. Szociológiából a Piklerről írt. Úgy álltam neki a témának, hogy bemutatom Weber értékmentes szociológiájának magyar előképét, de aztán szép lassan egy angol közgazdasági iskola szürke plagizátorára bukkantam.
 
 
 
 
(facés monológok, 33.)
– Teferi! Vízszintes 29: politikai cselekvésforma, amely a fennálló hatalommal való együttműködés elutasításán alapul…?
– Demama! Ilyen a szocializmusban nincs!
– Ne ijesztgess már, Feri fiam, ez csak egy rejtvény! Oszt kijött annyi, hogy „asszív zisztencia”. Mi lehet ez?
– Jajjjmama! Ez könnyű! Masszív egzisztencia. No, de ne tessék zavarni! – azzal új témára lelt agyának kusza tekervényeiben. „Ez az, most jöjjön az a rezisztencia-probléma!” Aztán írt még pár oldalt, majd a becsületes munkát a jól megérdemelt pihenés követte: összecsórt fontokról álmodott, meg miniszterelnökségről, és sok-sok pénzről…
2012-ben egy jelenetet írtam Gyurcsány szakdolgozatírásáról. Talán az sem véletlen, hogy az ügy kirobbanása utáni napokban az M1 (?) helyi stábja jött a Tudásközpontba interjút készíteni velem. Arra emlékszem, hogy az épület mögötti részen vették fel az anyagot, ami soha nem jött le a tévében. Ha jól emlékszem plágiumot ott sem emlegettem, megéreztem, hogy amíg két szöveget nem lehet precízen egymás mellé rakni, addig jogilag nem áll meg a vád, sőt, Fletónak ad esélyt a perlésre. Később igazolódott ez a sejtésem, sok pert nyert ez ügyben.
A HírTV helyében is egészen másként jártam volna el. De én csak egy szürke kis könyvtáros vagyok, tongue-out 
nem kérték ki a tanácsomat, gyorsan meg akarták csinálni a "nagy fogást".
Igyekeztem cáfolni az egyetemi vizsgálóbizottság egyes megállapításait, és logikus magyarázatát adni, hogyan és mikor tűnhetett el a szakdolgozat. Megvizsgáltam a 3 kötetes bibliográfiát, két címegyezést találtam. A másik egy testvérpáré volt. (Kíváncsi lennék, az ő szakdolgozataikat megtalálta-e a bizottság, s ha igen, mekkora eltéréseket találtak.)
 
 
 
 
 
(facés monológok, 34.)
Azok a folyóiratok, amelyeknek egyetlen évfolyama, netán, mint az Ív című lapnak is, csak egyetlen száma jelent meg, bibliográfusi szempontból a legegyszerűbbek. Egy nap sem kell hozzá, és minden róla szóló, rá vonatkozó hivatkozást megtalál a könyvtáros. tongue-out
 
 
(facés monológok, 35.)
Ezt a témát is kidolgozhatná valaki hozzáértő.
A kölni harangzúgás híre hogyan alakul át, hogyan lesznek a harangnyelvek fejjel lefelé felakasztott belga papok.
Az antanthatalmak propagandaháborújáról érdekes adalékokat találtam: német hullagyárak, hogyan dolgozzák fel a halottakat.
"Svájc, Hollandia, Dánia, Spanyolország, Itália, Románia és az északi államok, mind-mind tele voltak művészi kivitelű képekkel, ahol a kicsiny francia gyermekek csonka kezeiket mutogatják és egy borzalmas kinézésű német katona vigyorogva, vértől csepegő szájjal mondja, hogy azért vágta le a gyermekek kezeit, hogy soha ne emelhessék Vilmos császár ellen." (Botár Árpád)
Lord Arthur Ponsoby és Charteris amerikai tábornok leplezi le az angol propagandagépezetet még az 1920-as évek második felében.
 
 
(facés monológok, 36.)
A történelmi eseményeket pozitivistaként (ha ezt [Kiss] Géza Ingyenes kép a Pixabay-en - Szív, Szerelem, Vörös, Szerető ... bácsi megérhette volna!) igyekszem megközelíteni. Ha minden adatot összegyűjtöttem, belepofázhatok a témába – gondoltam az eszlári per kapcsán is, de rá köllött jönnöm, hogy... fenét. Elég volt Gerencsér Miklós Abdai talányok című könyvét elolvasnom, és már abban sem vagyok bizonyos, hogy... szóval: semmiben. (Bart István Rudolf trónörökösről szóló könyve hasonló érzéseket váltott ki belőlem.)
 
 
 
 
 
 
 
(facés monológok, 37.)
Ha valakiről semmit vagy szinte semmit nem tudunk, akkor az Cirenei Simon. Már ezért megérte felkutatni a számomra elérhető forrásokat.
 
 
 
(facés monológok, 38.)
Már nem tudom, hogyan kezdődött... (Jaj! Ez egy vallomásra sikeredett...)
 
 
(facés monológok, 39.)
Gyánti Istvánnal a 100 éves évfordulóra emlékeztünk. Terveztünk egy 1848-as bibliográfiát is, de sajnos a kolléga azóta a levéltári csapatot erősíti...
 
 
 
 
 
(facés monológok, 40.)
Ebben sok munkám volt, azt hittem, az Ars Hungarica ráharap. laughing Persze nem. Közöltek ők mindenféle bibliográfiát, ennél hosszabbakat is talán, de az újra, az eredetire, a műfajteremtőre laughing nem voltak fogékonyak. Megnemértve haladok tovább... innocent Aztán rájöttem, a legjobb publikációs lehetőség a netes felület. Annak a műfajnak pedig, amit a Tiszaeszlarousse-szal teremtettem, a honlapja az egyetlen jó (papírmegtakarító) megoldás. (Mert én a szemetet is összesöpröm.) laughing
 
 
 
(facés monológok, 41.)
Sokan segítik ezt a munkát.
Ha az összes dedikációt össze lehetne gyűjteni, amit csak magyar szerzők valaha írtak, egyfajta irodalmi szociometriára tennénk szert. Hálózatkutatás... Minek?
Ezt a hiábavalóságot szerencsére volt szerző (Boda MiklósIngyenes kép a Pixabay-en - Szív, Szerelem, Vörös, Szerető ...), aki használni tudta.
 
 
 
 
(facés monológok, módszertan, 5.)
Ha az Én ( :)) dagadni kezd, minden apróságot elbeszélhetővé formál, és komoly jelentőséget tulajdonít neki. "Néha olyasmit érzek, hogy minden semmisége a világnak egyformán érdekes, amiről tudok, csak azért, mert tudok róla" – írta Szép Ernő. A történeti érdeklődés átka, hogy Pál szövegét képtelen megérteni és megfogadni: "ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé" (Pál levele a filippiekhez, 3.14). Én a cél felé hátrálok, mert vagy rossz irányban van a célom vagy nincs is. Zuhanás a múlt kútjába. Hiábavalóság.
Másként, még értelmetlenebbül:
A káoszba, amibe születésünkkor belekerülünk, minden élet valamiféle rendet vág. A káosztól persze már eleve védenek burkaink, amelyekről édesanyánk, családunk, a különböző társadalmi csoportok, a társadalmi minták, rendek, végül pedig a „Világrend” gondoskodnak. Volt, akinek a barlang fala jelentette a világ határait, volt, aki a Holdon ugrálva tolta kijjebb a világhatárokat, de mégis mindenki az énjébe zárva toporog. Értelmet visz a közös rendbe, minduntalan értelmezve azt. Csetlünk-botlunk, túlélünk, ameddig lehet. Közben nyomokat hagyunk. Elárvult nyomaink értelmezésre szorulnak, új s új értelmeket kapnak. Erőfeszítéseink végére érve visszahullunk a káoszba, ahol az elfeledettek közös csendje születésünk óta vár.
Jól/rosszul hangzó értelmetlenség, a Bécsi kör filozófusai zavartan összenéznek. Nesztek:
"Ő akkor abban a helyzetben volt, amikor pontosan látszik, hogy minden döntés egyformán hibáztatható vagy helyeselhető, és hogy az utólagos magyarázatok tetszés szerint felcserélhetőek." (Péterfy Gergely: Kitömött barbár, 100. oldal)
Ezekkel a monológokkal a nyomocskáimat próbálom kiönteni betonnal? Ariadné elvtársnő, hozhatnál egy fonalat... Elvesztettem. Mindent.
 
 
(facés monológok, 42.)
Kalapács János: A szociológiáról – alapfokon. [Könyvismertetés] = Janus, VI. 2. sz. (1989. tél) p. 62–67.
31 éve... Ekkoriban meg akartam írni a magyar szociológia történetét – a recenzens hitt ebben és magában is... Az akarás motorja a hit.
Szemben a Somogyban megjelent recenziókkal, ez inkább az Ormos könyvéről szólóra hasonlít: hosszabb és kevésbé empatikus.
 
 
 
(facés monológok, 43.)
Az elsők között voltam, akik a nem baráti körből terjesztették Gyurcsány bece/gúnynevét, viszont bizonyosan a legelső voltam, aki a nyilvánosságban megjósolta, hogy Fletó miniszterelnöki pozícióra tör. Ezt egyébként mindjárt sportminisztersége másnapján írtam, és ezzel léptem be az Origó politikai fórumára, amelynek "záróráig" tagja voltam. (Arra már nem emlékszem, hogy jutott el a cikk a DNP-hez https://gondola.hu/cikkek/16330) https://www.kisalfold.hu/helyi-ertek/szieszta/bucsu-tom-kennedytol-629692/ Tom Kennedy nekrológ.)
 
 
 
 
 
 

(facés monológok, 44.)

Ingyenes kép a Pixabay-en - Szív, Szerelem, Vörös, Szerető ...Feleségem, Szilvi,Ingyenes kép a Pixabay-en - Szív, Szerelem, Vörös, Szerető ... könyvcímekből írt verse

"Sziasztok! Tudnátok nekem ajánlani a kedvenc kortárs (az elmúlt 20-24 évben íródott) verseiteket, vagy olyan kortárs verset, ami jó egy kezdő verselemzéshez? Köszönöm előre is!"

 

Kolléganőm ezzel a kérdéssel fordult könyvtáros ismerőseihez. Feleségem játszásiból írt egy verset. A vers születésénél bent voltam a Kertvárosi Fiókkönyvtárban, elfoglalva a saját dolgaimmal. Csak annyit érzékeltem, hogy Szilvi könyveket gyűjt, majd nem telt bele egy óra, és elkészült ezzel a könyvcímekből írt verssel.

 

 

 

 

Nosza, kolléganőm topikjában mindjárt előálltam egy kortárs költő elemezhető versével, és rögtönöztem egy játékos verselemzést is hozzá:

A vers címe valami szomorúságot, a lemenő nap képét idézi.

Az első versszak a szerelmesek érzelmekkel teli kapcsolatát eleveníti meg. A Minden kezdődik a párral, ami magába foglalja a törékenységet, a nevetést, de a hazugságokat és mindezek illuzórikus voltát is. Klasszikus idilli kép, a törékenység és a hazugságok hálója fenyegeti a tengernyi, végtelennek látszó szerelmet.

Éjjel a tengerpartra vetve, magányosan rejtőzködik a pár egyik tagja. A lány vagy a fiú? – mindegy is. Árnyéklét, összetörtség, az éjszaka és a semmi negatív konnotációi kergetik egymást a második versszakban.

A magányos fél vágyódik szerelme után. A platonikus rajongó eltörölve, nyomtalanul és eltévedve találja magát a hiány állapotában.

Az utolsó versszakban aztán a jövő ígérete, a másik szívében rejtőző válasz lehetősége és vágya, az ÉLNI akarás mindeneket legyőző esélye kiált a boldogság után.

Ezt a szerelmesverset minden fiatal és kevésbé ifjú olvasónknak szeretettel ajánljuk.

 

Az intertextualitás posztmodern interpretációs lehetőségeinek kiaknázását kezdő verselemzőknek nem ajánlom, ezért ettől eltekintettem. (K. nem Josef, az irodalomtudományok kandidátusa)

 

Az egészben az a „legviccesebb”, hogy a játékból egy nem mindennapi alkotás keletkezett…

 
 
(facés monológok, 45.)
A könyvről készült ismertetésben egyetlen témát jártam körül, Latinovits Zoltán halálának körülményeit. Kevés konkrétumra emlékszem (a műtétem előtt írtam :)), de arra igen, hogy sok könyvet olvastam a MÁV-balesetekről, és kinyitottam azt a bizonyos Vigiliát, amin ma is könnyezek.
 
 
 
A Vigilia körkérdésére válaszolt ezzel a búcsúbeszéddel. Miért vagyok, illetve miért nem vagyok keresz(tyén)tény?
 
 
 
 
(facés monológok, 46.)
Amióta csak egy pici esély is van rá, hogy Gyurcsány Ferenc a DK vezetőjeként visszatér valahogyan az ország élére, szeretném megírni a miniszterelnöksége előtti történetét. Nem mintha a 2003 és 2010 közötti időszak felelevenítése nem lenne elegendő ahhoz, hogy mindenkinek elmenjen a kedve tőle. (Ha valamit nem tudok megbocsátani a Fidesznek, az az, hogy egyáltalán esélyt kap, esélyt adtak neki 2022-re.) A Creditum Kft-ről írok, arról a 185 millió forintról, amit Seryan J. Faraj és Magid Ali Khdir iraki állampolgárok vettek ki a magyar állam zsebéből. Vagy nem is ők lettek volna...?
 
 
 
(facés monológok, 47.)
Több dolgozat-lehetőség is van, amelyekben öncenzúrát gyakorlok. Az eddigi monológok témái közt van olyan, amelyben semmihez sem fogható plágiumra bukkantam (hosszú szövegegyezésekre "tudományos" szövegben); van olyan, amelyet meg sem fogok soha írni tapintatból; van, ahol maga a dolog megírhatatlan; van, amihez kedvem nincs egyelőre...
(2014. december 31.) 1981-ben a Szegeden megtartott TDK előadások között hangzott el az enyém is Konrád György A városalapító című regényéről. A tűrt és a tiltott határmezsgyéjén jártunk az Auditorium Maximumban, mely – bár fölpillantani alig-alig mertem – zsúfolásig telt. Czine Mihály és Grezsa Ferenc dicsérő szavai után a szünetben sokan jöttek hozzám, és közülük többen ugyanazt kérdezték, fölhasználtam-e a cenzúrázott részeket. Az Universitas 1981. április 23-i számában Világhy József elfogult beszámolójában ez olvasható: "A délután legkiemelkedőbb munkája Kiss Zoltán: Egy lehetséges világértelmezés (Konrád György: A városalapító) című referátuma. Rendkívül pontosan és ötletesen értelmezi a regényt, amely az értelmiségi tudat gondolatfolyamán keresztül plasztikusan mutatja be a katonai modell mintájára szerveződött bürokratikus állam képét, a tervvallást, az 50-es évek misztikus ködét. Nívódíjat érdemelt volna! [A vélemények között pedig:] Kiss Zoltán azért nem kapott különdicséretet, mert nagyon kényes téma a Konrád-regény." Számomra persze az előadás körülményei éppen elég dicséretet jelentettek, ráadásul Szegeden "szakirodalom lettem", és még meg is hívtak egy szemináriumra, ahol újra előadhattam a dolgozatomat. Valamikor a 90-es évek elején az OSZK – akkor még létező – Kortörténeti Különgyűjteményének adtam a kicenzúrázott oldalak nálam lévő példányát. Talán egy csöpp indulat is dolgozott bennem, mert előtte valamikor részt vettem egy író–olvasó találkozón, ahol föltehettem a kérdést Konrád Györgynek: mivel magyarázható, hogy az 1977-es kiadás+kicenzúrázott részek nem egyeznek az 1992-es kiadással. Konrád válaszra sem méltatta az én filológiai érdeklődésemet. Ez a kis sértődöttség is szerepet játszhat abban, hogy mára erősen átalakult a műről a véleményem. Ma nem nagyon akarnék vitatkozni azzal, aki unalmasnak, körülményesen megírtnak mondaná Konrád könyvét. Karinthyval szólva pedig így intézném el A városalapítót: "írt és olvasott egy Cioran esszékötetet". Mindez pedig azért jutott eszembe, mert ezt olvastam a Hogyan él a múlt : Szörényi Lászlóval beszélget Hafner Zoltán című kötet 68–69. oldalán: "Egyszer még én is készítettem egy sajátos szamizdat kiadványt. Az történt ugyanis, hogy Konrád A városalapítójának az eredeti gépiratát meg tudtam szerezni egy éjszakára, amit összevetettem a nyomtatott változattal, s kigyűjtöttem a cenzúrázott részeket. Városszerte terjedt, nagyon szerették a népek. Senki nem tudta, hogy én gépeltem és állítottam össze, úgyhogy egyszer valaki nekem is a kezembe nyomta, hogy olvassam el."
 
 
 
(facés monológok, 48.)
E dolgozat alcíme: avagy az MSZMP és Pinokkió elvtárs kalandja. 2006-ig, a Debreczeni-féle életrajzig kérdéses volt, vajon párttag volt-e Fletó. (Számomra pedig nyilvánvaló, hogy Gyurcsánnyal szemben egy pillanatig sem gyakorlok öncenzúrát.) A hivatalos életrajzában nem említette, ezért miután megtaláltam a Levéltárban az erről szóló dokumentumot, az Origó (szűk) nyilvánossága elé tártam.
 
 
 
(facés monológok, 49.)
Vannak szerzők, akiket ha meglátok egy könyvespolcon, automatikusan továbbsiklik a tekintetem. Otthoni könyvespolcunkon, Budapesten, ilyen volt Palotai Boris. Tán a Zöld dió egy példánya volt meg nekünk. Könyvtárakban töltött 36 évem alatt senki nem kereste. Szerencsére egy időben Rudnóy Terézzel hozott össze a sorsom, ennek kapcsán pedig elolvashattam Palotai Boris A férfi című regényét. Jablonczay Tímeát öröm volt hallgatni róla, s persze azóta a P betűs polcokra is másként nézek...
 
 
 
 
(facés monológok, módszertan, 6.)
Amikor fiatal voltam, szinte még gyerek, abban éltem, hogy MINDENre képes vagyok. Gondolatban Jónyerrel pingpongoztam, utolsó másodperces meccsnyerő kosarakat dobtam, s persze a legjobb csajokkal csókolóztam. Ahogy öregedtem, a célok megváltoztak, ma már azt sem értem, hogyan számolják az asztalitenisz mérkőzéseket, már hárompontosokkal nyerem nagyritkán az NBA-s rangadókat és királylány a feleségem…
Fiatalságomban azt hittem, a történelem összes titkát föl tudom majd kutatni, MINDENt elolvasva lesz egy pont, amikor célom elérve, megpihenhetek. Amint öregedtem, a mögöttem hagyott témák csekély számával egyre csak nőtt a meghódítandó területek, a terra incogniták sokasága. Akkor elkezdtem alkudozni: van még időm, jogom van pihenni, ej ráérünk… Ezt, ezt és ezt már meg is csináltam. Legfeljebb visszatérek hozzájuk, kicsit javítgatni.
Ma már tudom: nincs idő, és rosszul választottam meg a feladatot. A múlt egy kis szeletének a megismeréséhez is könyvek sokaságát kell elolvasni, és marad a kétely, mindezt miért? Az öregember megérti a vanitatum vanitas igazságát. „Könyveken rágom át magam, mint a moly. Igyekszem a könyvtárakban úgy élni, mintha Lin-csi apát kolostorai lennének.” – írtam 2014-ben. Akkor bizonyosan így éreztem, és nagyon komolyan gondoltam is, amihez ma újra kellene olvasnom a Lin csi történeteket, hogy megértsem 6 évvel ezelőtti önmagamat.
Közhelyekhez jutok minduntalan: gyerekként nem láttam akadályokat, ma semmit sem látok az akadályoktól.
 
 
 
 
(facés monológok, 50.)
„… ő maga is vétkes… A gyilkosságok tömege, melyet Mengele elkövetett „a nagy cél érdekében”, őt is tetemrehívja, aki segítséget nyújtott neki. […] A sorból nem szabad kilépni. […C]sak azt nem értjük, miért nem bújik meg Nyiszli szégyenével, mint egy kutya, ki véres sebét nyalogatja, miért ír, beszél, nyilatkozik, amikor a germán faj nemesítése céljából megbontotta a néma sort…” – írta Palotai Boris 1947-es recenziójában Nyiszli könyvéről.
A 2016-os kiadás szerkesztője egyszerűen oldja föl a DEGOB jegyzőkönyv és az első fejezet közti tartalmi eltéréseket: "Nyiszli itt összevonja az érkezés és az azt követő hetek eseményeit."
Sok kérdést vet föl a könyv, talán nem is mind megválaszolható...
 
 
(facés monológok, módszertan, 7.)
Könyvtáros gondok
Egy tájékoztató könyvtároshoz az Apáca utcában naponta 30-50 kérdés érkezett. Ilyen is, olyan is. Volt, hogy ha beleszakadt az ember, akkor sem tudott segíteni, volt, amiért csak a hátam mögött lévő polchoz kellett csak fordulnom. Volt tehát, amit 5 perc alatt sikerült, és volt, amit 5 hónap/év alatt sem sikerült megoldani. Egyik kérdés kiütötte a másikat, a fejem néha teljesen belekábult.
 
 
 
Manapság 3-5 kérdés érkezik, de azok emberesek. Itt nem a cédulák halmozódnak, többnyire elektronikus úton megy a válasz, csatolt PDF-ekkel. (Az ADTplus rengeteget segít, de hajlamossá teszi a kutatót az elkényelmesedésre.)
Volt, hogy kéretlenül segítettem valamely munka létrejöttében (Király Napló 2. kiadás), illetve olyan is előfordult, hogy egy Örkény novellára sikerült bukkannom az Esti Hírlap 1958-as számában. (Az ADTplus segítségével ez ma ugyanolyan könnyű, mint egy szép Komjáthy verset föllelni az 1883-as Ország-Világban.) Volt, hogy filmben neveztek ki "szakértő"-nek, volt, hogy egy drámának lehettem konzulense. Voltam már lábjegyzet is. Van, hogy szívességből lektorálok könyvet, van hogy sajtó alá rendezek. Minden ilyen feladat izgalmas, és szerencsére mindegyik alkalmas arra, hogy az önigazoláshoz hozzátegyen egy keveset: "Na ezért nincs időm megírni." Pedig csak lúzer vagyok, és észre sem veszem, hogy csak ezekért a feladatokért érdemes...laughing
 
 
(facés monológok, 51.)
Nehezen sikerült olyan jelentést találnom, amely engem is említ. Pedig kezdetben azt hittem, azért "szorongó" a fedőneve a nyomozásnak, mert valahogy – szerényen – a középpontban voltam. laughinglaughinglaughing
Sajnos, az első pestiek–pécsiek találkozón a besúgó/adatközlő nem érthette a beszédemet, mert épp csak a részvételemről számolt be jelentésében. Egyszóval hiába pozícionáltam magam a "rendszer ellenségeinek oldalán" laughing,
semmi jelentősége sem volt. Vagy tényleg hülye volt, vagy védeni akart. (Utóbbi a valószínű, mert ez a jelentés a nyomozást vezető százados "adatgyűjtés"-éből keletkezett.)
Miután tehát megismertem a nyomozás anyagát, Pesty László filmjében mint évfolyamtárs szerepeltettem magam.
Még egy adalék a képhez: a KISZ-ből csoportosan (nagyobbat csobbant) léptünk ki Ági vezetésével laughing, miután tettünk egy szintén ellenzékinek gondolt laughing kísérletet a szervezet megreformálására. (Utóbb az elvtársak – Fletó többek közt – ezt az alulról jövő reformot fölülről igyekeztek bevezetni. laughing
 
 
 
 
 
 
(facés monológok, 52.)
Ilyesmi gondolatok vezettek csoportunk KISZ-ből való kilépéséhez. Ez volt az egyetlen és utolsó cikkem ebben a lapban. Addig is a KISZ-től függetlenül éltünk, azután is. Jeleztük, hogy létezünk, de jelentéktelenek voltunk (én biztosan). A cucilizmust nem mi buktattuk meg... laughing
 
 
 
 
Nem mintha ma már nem lenne mulatságos, de mégse legyen olvashatatlan.
 
 

(facés monológok, 53.)
Egy hiteles ember címmel Pesty László forgatott (kampány)filmet – mi azt hittük a Dialógusról, később láttuk, hogy – Fletóról. https://www.youtube.com/watch?v=mg39SoZM00E 45 perc után jön az a rész, amit a 2006-os kampánycsend előtti utolsó negyedórában lejátszott a HírTV. Ütősnek gondolhatták, de kevés volt. (Ha valami, akkor az őszödi beszéd visszamenőleg igazolta a filmet.)
Idősebb olvasóim, de ismeretlenek is üdvözöltek az utcán, van olyan, akinek most is a filmből vagyok "ismerős".
Mint "évfolyamtárs", kötelességemnek éreztem gondoskodni a békemozgalom pécsi csoportjának "megénekléséről", így "kerültünk" bele a Pécs lexikonba is. Pénzt soha nem kaptam sehonnan, nem is fogadtam volna el, még a Magyar Nemzettől sem.... Lúzer? laughing
Mindennek kapcsán egy újabb – persze kisebb jelentőségű, de jól dokumentálható Fletó-hazugságot sikerült lelepleznem. laughing
A filmmel kapcsolatban írtam életemben először és utoljára a Népszabadságban (mindig annak a híve voltam, hogy balos lapokban kell ilyen témákkal előjönni, ezért is örültem, hogy Ungváry Krisztián az ÉS-ben írta meg a történetet).
2006-ban életem első és utolsó "sajtótájékoztatóját tartottam" Páva Zsolt kampányában. (Még ők sem tudták, hogy lúzerrel...) laughing
 
 
 
 
 
 
 
(facés monológ, 54.)
Tudtomon kívül halálba kergettem volna valakit?
Rózsa-Flores Eduardóról, Brády Zoltán munkatársáról lenne szó. Brády 2008 októberében teszi közzé, hogy ők szivárogtatták ki az őszödi beszédet. (Eduardo ekkor már egy hónapja Bolíviában tartózkodott! Még áprilisban beszélt Kepes Andrásnak a terveiről.)
Az Origó fórumán nyitottam erről a Brády-cikkről egy topikot, aminek a nyitószövegét elküldtem Brádynak. Voltak is levélváltásaink, amikből tudhatta, hogy egy idealistával találkozott, aki kíváncsi a részletekre. Brády a novemberi számban közzétette a levelemet (és ezt csak jóval később láttam) Eduardo kedves soraival: "Üzenem az illetőnek: öcsike, a féreg mindig féreg marad." stb.
Brády Eduardo halála után kezdett olyanokat írni, mint az alábbiak, csak ő tudja, mi helyett (a kiszivárogtatás körülményeire gondolok): "Mindenesetre miután nyilvánosságra került az anyag, és kiderült, hogy tőlünk származik, hadjárat indult ellenünk. Azzal vádoltak bennünket, hogy hazaárulók vagyunk, és polgárháborút akarunk kirobbantani Magyarországon. Eduardónak ekkor lett elege az egészből."
Az ATV-ben: "Rózsa kapott egy szívinfarktust is, ami után úgy döntött, elmegy innen - állítja Brády, arról azonban nem beszél, hogy kitől kapták, s hová „postázták" az őszödi hangfelvételt."
"Öcsike" közreadja ezeket is, remélhetőleg érthető... Ja! A lényeget nem is mondtam: levelemet Brády finoman meghamisítva tette közzé. "a viccesnek szánt részt zárójelek közt küldtem neki, de ez az ügyes ember eltüntette a zárójeleket. Így sem lett a szöveg vadabb vagy félelmetesebb, de látszik, hogy Brádynak már akkor hosszabb távú tervei voltak vele...:))"
Még egyszer a lényeg: Eduardó Bolíviából reflektált a levelemre, ahová állítólag én kergettem ki..
 
 
 
(facés monológok, 55.)
Még az Apáca utcai időkben ment nagyban a politikai fórumozás, én záróráig hűséges maradtam az Origó fórumához. Ott dolgoztam ki azt a cikket, amit mostanában javítottam (?) föl a face számára,és amit föltettem a honlapomra. https://kisszoltan.freewb.hu/egy-balliberalis-feknyuz-szuletese--1998-/
Ezzel harap a kélgyó a saját farkába...
 
 
 
 
 
(2020. augusztus 20. nem-facés) El vagyok keseredve.
 
 
(2020. augusztus 28. nem-facés, de módszertan) Visszaemlékezni csak felelősségteljesen szabad.
 
 
(facés monológok, 56.)
Valamikor 1984-ben kezdtem kultúrmunkásként dolgozni. Fél év tanítás után könyvtárosként. Első munkabérem 2400 forint volt, a tantestületből akkor nyugdíjba vonuló "néni" keresetével egyezett meg. Ma ugyanitt tartok, csak közben "bácsi" lettem. Egyetlen komolyabb emelési kísérlet volt az elmúlt 36 évben, ami talán pár hónapig jelentett valami kis levegőhöz jutást, és persze rögtön az ország tönkretételét is egyben. (D-209) A Fidesz alatt kultúrmunkásként kicsit javult a helyzetem (ma már nem tartozom a sok elmaradt fűtésszámlával), a 3 gyerek után járó adókedvezmény eltakarta a nyomorúságos helyzetet: 62 éves vagyok, 5 gyerekem van, 1 unokám, néhány könyv termelésében részt vettem, talán nem pályázhatok az "ország leggyengébb könyvtárosa" címre, és nettó keresetem: 159ezer forint (tisztán, mert a "kedvezményem" elmúlt 18 éves.)
Bajnai et.-nak köszönhetően még 3 évig tart ez az idilli állapot, és utána a kisnyugdíjasok kenyerét ehetem. (Megjegyzem: amikor elkezdtem dolgozni, 60 évvel mentek a férfiak nyugdíjba...)
Elkeserítő és igazságtalannak vélt helyzetemet viccesen így próbálom Kern poénjával elütni: "Csak aztán ne könyvtáros legyen...!"
 

(facés monológok, 57.) Öreg könyvtáros visszanéz

Irigység nélkül nézni másra,
ki útját tetterősen járja.
Kezed letenni az öledbe,
s hagyni, hogy gondod más viselje.
Hol segíteni tudtál régen,
bevallani alázattal, szépen,
nem vagy olyan, mint azelőtt.

 

A naiv mindenhatóság érzésével vágtam neki a felnőtt életemnek. ’A mindenséget vágytam rendbe szedni’, magamig el se jutottam. A lustaságomig. Sok témát engedtem el menet közben, talán még eszembe jutnak.

Irodalomtudomány: a vers­–próza váltakozás Shakespeare-nél… Minden drámát szisztematikusan kellett volna végignéznem. Elengedtem, mert évekig hiába vártam a Hamlet-doli (1982-3) befutására, csak 1993-ban jelent meg, és később került tankönyvbe, ami adott némi elégtételt.

Szociológia: Pikler Gyula és a magyar szociológiatörténet… (1987) Foglalkozgattam a témával, gyűjtöttem a könyveket, ezt+azt, de kielégített, hogy lábjegyzet lehettem, itt talán az érdeklődésem se maradt meg, annyira elengedtem.

Történettudomány: 1921 – IV. Károly visszatérési kísérletei… (1990?) Itt csak 2-3 évet kellett várni a megjelenésre. Talán, ha a Századok… Oké, foglalkozgattam a magyar történelem egyes kérdéseivel, de el tudtam engedni ezt is, hiszen ’mitistehet’ egy vidéki könyvtáros… Önfelmentésben jó voltam/vaok.

Bibliográfia: 1993-ban kezdtem összegyűjteni a tiszaeszlári perre vonatkozó szakirodalmat. Itt is úgy kezdtem, hogy: Mindent! Mára megírta a szegedi jogtudós azt a munkát, amit mindig is halogattam, és persze nem is tudtam volna olyan jól megírni. Elengedtem ezt is.

Filozófia: Sípos Pál művének kiadását kritizáltam (2004). A főiskolai évek alatt persze a filozófia története volt a szívem csücske, sokat olvastam…, aztán már csak olvasgattam…, mára elengedtem.

Politika: 2003-tól az Origó fórumán erőlködtem a 2010-es évek elejéig-közepéig? Rengeteg Fletóra vonatkozó adatot (dossziét) gyűjtöttem össze, ebből cikkek születtek. Mára elengedtem ezt is. (A Fidesz nagyot hibázik, ha Fletót teszi meg (akárcsak) fontos célpontnak (is)!

Helytörténetírás: ez valahogy végigkísért. Részt vehettem egy 5 kötetből álló könyvsorozat szerkesztésében, a további kötetekhez már csak mint egy tanulmány társszerzője van közöm.

 

Két témám van még, amit nem magam miatt nem engedhetek el: Nagy Ferenc és Dénes Gizella. Előbbi egy történelmileg jelentős politikus, utóbbi egy másodvonalbeli író. Előbbiről részmonográfiát kellene írnom, utóbbiról egy bibliográfiát, esetleg egy monográfiát és szövegeit sajtó alá rendezni.

Még egy adósságom Fülei-Szántó Endre börtönnaplójának közreadása.

Hiábavalóság… mai fejjel nem ugranék a múlt kútjába.

 

(facés monológok, 58.)
2022. március 28.
Brutyó átlagbér: 467300 --- Api brutyó: 286800
Nettó: 322100 -------------- Api: 191187 --- (pár hónapja: 159400)
1983 szeptemberében kezdtem dolgozni 2800(?) forinttal. A pénz különösebben nem érdekelt. Két év múlva kisnyugdíjas leszek. Visszanézve is szégyenkezem.
 
 
(facés monológok, 59.)
Két emlék. Az 1975-ös dedikáció nemrég került a kezembe, a másik azért hasznos, mert már mindent felejtek.
Bécsy a PTF-en tanított, aztán az ELTÉ-re ment. Minden drámát a modelleken keresztül láttunk először. Ő mondta, felejtsük el, hogy valaha is a magunk kedvére akarunk olvasni...
A Hamletet inkább neki adtam, mint Fabiny Tibornak...
Egyszer Máriánál futottunk még össze.
Szerettem, fontos volt az életemben.
 

 

 

 

 

 

 

(facés monológok, 60.)

64. évemben ugyanolyan buta vagyok, mint kiskoromban, viszont meg tudok fogalmazni néhány tanulságot. Ha valaki olyan ........ (én itt most az 'ökör' szóval helyettesíteném a pontokat) ........ , hogy történelemmel foglalkozik, csak a vele hasonló érdeklődésűek társaságában dolgozzon. Tartsanak kapcsolatot, osszák meg adataikat, segítsék egymást. "Egyedül nem megy..."

A digitalizálás az út a múlt ......... (pokla) ....... felé. Aztán ki-ki ugorhat a múltnak kútjába.

Nekem még mi lehet hátra? A tiszaeszlári perrel kapcsolatos bibliográfiámat "terítem" a digitalizálás segedelmével. (Saját szkennelések, ADT, Hungaricana, MTDA stb.)

Dénes Gizelláról amit csak bírok.

Nagy Ferencről ami belefér.

Esetleg egy-két kisebb téma.

Ha meglesz a NF mint újságíró, fölteszem 61.-nek a Kiss összes előadásokat, vagyis a kis(s)filmeket.

 

(facés monológok, 61.)

Összegyűjtöttem előadásaimat az elmúlt 64 évből. Mindig ki akartam menekülni az aktuális teremből, aztán valahogy túlestem mindegyiken.

(A honlapomon megtalálható mindegyik monológ, de a faszbuk nem engedi a nevemegybe.freewb. és a végén a hu oldalt, mint kéretlen tartalmat megjeleníteni. :)))

 

https://www.youtube.com/watch?v=n6brmvjilBw

A Nagy Ferenc kutatócsoporttal: A bissei kisgazda. Nagy Ferenc mint újságíró (2022)

 

https://www.youtube.com/watch?v=xlWNhnEXIDA

Bissétől Herndonig, mozaikok Nagy Ferenc miniszterelnök életéből (2019)

 

https://www.youtube.com/watch?v=k3y1N-Vx6fs

Kisszabóné Trapl Ivettel: Egy baranyai katolikus írónő: Dénes Gizella (2018)

 

https://drive.google.com/file/d/1sXicZdW_OX_gaEzOAEHpWVhi7OqOhy24/view?usp=share_link

Kisszabóné Trapl Ivettel: Egy ízig-vérig baranyai írónő: Dénes Gizella (1897–1975) (2022)

 

https://www.youtube.com/watch?v=LfrgUKu8HfM&t=1147s

Gyánti Istvánnal: A harkányi gyógyvíz és fürdőkultúra bibliográfiája – könyvbemutató (2016)

 

https://www.youtube.com/watch?v=ihNgrX85gO8&t=103s

Gyánti Istvánnal: A mohácsi busójárás bibliográfiája c. könyvbemutató (2015)

 

 

(facés monológok, 62.)

Horváth Kázmér írja egy levelében: „Dehát mintegy 20 éven át foglalkoztam Mohács életével. Rengeteg időt, pénzt és fáradságot öltem bele. Azt hittem egyszer mindezt meg is írhatom. Elég érdekes könyv kerekedett volna belőle. De úgy látszik, a sors nem engedi meg. Mert ehhez nyugalom, elmélyülés és főként idő kell.

Így valószínűleg másra kell bíznunk ennek a munkának elvégzését. Szerencsésebb kor szerencsésebb gyermekeire. (...)

Pécs, 1952. április 11.”

Kazi 1973. augusztus 5-én hunyt el. Több mint 21 év volt hátra az életéből…
Ha tudhatnánk, mennyi van hátra, milyen egyszerű volna beosztani az időt, megírni azokat a műveket, amelyekre képesnek érezzük magunkat – sóhajtok 5 évvel idősebben. Egyénileg semmik vagyunk.

 

(facés monológok, 63.)
Egyre hülyülve próbálom apró sikereimet összeszedni. Két kritikai kiadáshoz sikerült adalékokkal szolgálnom: az Esti Kornélhoz és Ferenczi Sándorhoz találtam addig nem ismert szövegeket. Még az Arcanum előtti korszakban fedeztem fel egy Örkény novellát és egy Komjáthy vers változatát. Horváth Kázmér életének kutatása közben megtaláltam a "hideg napokról" szóló beszámolóját, amit Újvidék polgármester-helyetteseként jegyzett. Martinelli két modelljének születési adataira sikerült a mormon adatbázisban rálelnem.

Ezek a kis örömök a könyvtáros gondolatainak széteséséről tanúskodnak (az olvasói kérések/kérdések 40. éve pofoznak ide meg oda, a saját témáimtól messzire), amiért tán soha nem fogom megírni se a Dénes Gizella, se a Nagy Ferenc monográfiák rám eső részét. Fletó pécsi évei, szakdolgozata, a kajaibrahimos sztorija és a többi "ügye" is a semmibe vész.

Képtelen vagyok összeszedni magam, már olvasni is alig... Talán kisnyugdíjasként... :))

 

(facés monológok, 64.)
Ahányszor megnézem: sírok. Fülei-Szántó Endre itt olyan idős, mint én ma, de a gyerek szemével nézem, a gyerek fülével hallgatom őt, aki édesapámmal járt egy évfolyamra a piaristákhoz.
Börtönnaplójának sajtó alá rendezését két történész ismerősöm segítette: Kissné Kovács Emőke és Szalánczi Krisztián.
Talán egy éve is van, hogy várom a megjelenését.
"Ezt meg kell ismernie a világnak!" - írta róla Sárosi István. És valóban, egy kivételes személyiség alkotása ismertet meg 1948-1956 börtönviszonyaival.
A Csepeli György készítette interjú felvételének időpontja 1985, ám csak 1991-ben adta közre a TV 2. műsora, de ma ugyanazzal a középosztályi derűvel szól hozzánk...
 
 
(facés monológok, 65.)
Nem volt időm, nem akartam, nem... Aztán szerencsére összeállt. Olyan, mint egy emlékkötet születésének 99. évfordulójára. Majdnem minden a nyelvészeti tanulmányokon kívül, és a börtönnapló sincs benne, mert az kiadásra vár.
 
Kiss Zoltán - Sipos Béla: Fülei-Szántó Endre a bölcsész, nyelvtudós [Magyar Elektronikus Könyvtár - MEK-24688]
Nyelvtudomány, kommunikáció/Nyelvtudomány általában (nyelvész, egyetemi tanár, Fülei-Szántó Endre (1924-1995)
 
 
(facés monológok, 66.)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Asztali nézet