MENÜ

Kiss Zoltán honlapja

...
 

Tojáséj. A Weöres egysorosára mutató szövegek

 

„Azaz: kezdetben vala a szöveg. És a szöveg egyetlen mondat vala, e mondat egyetlen elem, s ez az elem egyetlen hangcsomó. De funkcionálisan teljes és lezárt vala, azaz szöveg;  és adott helyzetben elegendő. – A szöveg tehát nem azért egység ma, mert megszerkesztett, hanem azért megszerkesztett, mert eleve és természeténél fogva egység.” Deme László: A szöveg alaptermészetéről. In A szövegtan a kutatásban és az oktatásban. (A Kaposvári Tanítóképző Főiskola kiadványai) Kaposvár : Kaposvári Tanítóképző Főiskola, 1979. p. 57–65. [65]

 

„Kezdetben tojást rakott le a fekete tollazatú éj” (Arisztophanész: Madarak)

Matsuo Bashô: Vadkacsák (Kosztolányi)

Az éj borult az óceánra távol.

Most vadkacsák halk hangja rí, fehér,

és a sötét derengve fölvilágol.

Csuang Ce: „Megpillantod a tojást és már keresed az éjszakát.”

Kalevala

Hát akkor a Vízasszonya, / Vízasszonya, ég leánya / Térdit, tengerből emelé, / Hogy a réce ott fészkelne, / Lakóhelyre jóra lelne.

A kecses kacsamadárka / Ott repesve, szálldogálva, / Észreveszi kék víz tükrén / Vízasszonya térdit tüstént, / Véli: pástos emelkedő, / Gyepesedő kis dombtető. / Csak repesget, csak szálldogál, / A térdfőre lassan leszáll, / Fészkit rajta meg is rakja, / Aranytojást tojik abba. / Kotlik, ül, tojásit költve, / Azt a térdfőt melengetve, / Ül egész nap, másnap is ül, / Harmadnap is azonfölül: / Már akkor a Vízasszonya, / Véli, térde lángra lobban, / Minden íze olvadóban.

Itt a térdén egyet rándít, / Tojás mind a vízbe szédül, / Tenger habjai közé dül, / Cserepekre hull csörögve, / Száz darabra zúzik össze. / Mutatnak a morzsák szépet. / A cserepek csínos képet: / Tört tojásnak alsó fele / Válik alsó földfenékké, / Tört tojásnak felső fele / A felettünk való éggé, / Sárgájának felső fele / Fényes nappá fenn az égen, / Fehérjének felső fele / A halovány holddá lészen; / Tojáson mi tarka rész volt, / Égen csillag lesz belőle, / Tojáson mi feketés volt, / Lesz belőle ég felhője.

Gulyás Pál: A Kalevala kórusa = Nyugat, 1940. 1. sz. In Mai magyar költők : a fiatal magyar költőnemzedék negyven lírikusának verse / összeállította és a bevezetést írta: Vajthó László. Budapest : Dante, 1941. 60–63. [62]

meg kell menteni a fehéret / és a fekete tejet […] Meg kell menteni a tojáshéjt, / mely a tengerbe esik, / meg kell a piciny világot, / melyből a nagy születik!

vö.: Németh László: Búcsú a kortársaktól In Magyar Orpheus : Weöres Sándor emlékezetére. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1990. p. 331–335. [333]

„…mint amikor három–négy éve Gulyás Pál „torzságát” kezdte magasztalni előttem.”

 

 

Az első előfordulás:

Színházi Élet, 1931. 51. sz., p. 55. :))

 

 

 

 

A Tojáséj felé mutató szövegek

 

Millió Hold éjszakája [1928] In Weöres Sándor: Elhagyott versek, p. 93.

Nézd, tekints szét; millió Hold úszik a mi éjszakánkon, […] /Ős Homeros lantja óta nézünk millió titokra, égen úszó sok / titokra, éjbe dermedt, reszketeg / vízen úszó sárga arcra […]

Lemminkäjnen [1928] In Weöres Sándor: Elhagyott versek, p. 98.

S a Hold, éj-dobján dalolva / csillagsereget toborzott

Bónyi Adorján: Mint a csillag az égen = Pesti Hírlap, 1929. április 14. In Öröklét : In memoriam Weöres Sándor. Budapest : Nap, 2003. p. 16–22.

Künn nagy éj volt, hófúvásos, néma éj volt és sötét. (Ballada két testvérről, 1928.)

Korai fekvés [1929–1930] In Weöres Sándor: Elhagyott versek, p. 123–124.

[…]Vacog a Hold – ugy gondolom – / egy pőre ég-részen, // szárnyterpesztő fiastyúk: /terül az ég mindég / alatta kis vaksi házak / mint a félénk csirkék: // így van ugye?... Sose mondd / úgyis tudom-érzem. / Holdfény csorog a padlóra / a spaléta-résen.[…]

Állócsillagok [1929–1930] In Weöres Sándor: Elhagyott versek, p. 139

Éj-vödörrel összegyűjtik, / ha testükből fények hullnak.

Baráthosi-Balogh Benedek : Khina lelke. (Baráthosi turáni könyvei, 3.) Budapest : Held nyomda, 1930. (1953/1944-es leltári számú könyvünk, egybekötve: Szuomi – Eszti (Baráthosi turáni könyvei, 4.)

26.: Ezután Zsang szétterjed s megalkotja az eget, a súlyosabb és sűrűbb részek szintén tömörülnek s ezek képezik a földet.

[A tojáshéj titkai című hangosfilm vetítésének engedélyezése] = Belügyi Közlöny, 1930. április

Weöres Sándor: A jegyespár és a farkas [1930]

Beburkolózott ő e szövet-éjbe, / a lány kit elhagyott a vőlegénye

Weöres Sándor: Hajnal [1931.] Címváltozás: Cselédlányok [Kenyeres Zoltán: Medúza-lebegés : Weöres Sándor a Nyugat-tól önmagáig (1977.) = Literatúra, 1978. 3–4. sz. p. 61–67. In uő.: A lélek fényűzése. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1983. p. 279–290. Uez.: Magyar Orpheus : Weöres Sándor emlékezetére. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1990. p. 165–174.

168.: A „Nyugat-ban hozott három [vers] nem a legjobbak közé tartozott.

A ház mögött, a táj fölött már égési sebtől üszkösült az éj” [Hideg van, p. 38.]

Weöres Sándor: Az írástudó intelme fiához [1931]

haltojás […] éjjele

Részletek egy Rá-himnuszból [1932] In Weöres Sándor: Elhagyott versek, p. 208.

Ő gondol a tojásban levőkre, az élet lehét küldi azoknak.

Weöres Sándor levele Babits Mihálynak (1933. április 12.) In Magyar Orpheus : Weöres Sándor emlékezetére. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1990. p. 66–67.

Ideírom néhány párszavas versemet, mik azt hiszem, közlésre úgyse valók: Jelenleg csak ilyeneket írok, nem tudok hosszabb lélegzetet venni egy vershez. [66]

Hamvas Béla művei, 32., 472–473. [Várhegyi Miklós:] Robinson Jeffers: Az éjszaka… : Hamvas Béla itt kihagyásokkal idéz az eredeti versből. Saját fordításában a vers teljes szakaszai így hangzanak (aláhúztuk az itt idézett csonka eredeti sorok fordítását):              

A sötét hegység fölött, a sötét fenyők fölött

                lent, az eltűnő folyó hosszú sötét völgyébe

visszatér a fénytelen sugárzás, a ragyogó árnyék,

                békehozó, minden fény szülője s a fénynél nyugodtabb.

[...]

                                                                              belül, bent mind emlékszik

                a csendes szülőre, az anyaöl és a tojás nyugalmára

a legelső és legutolsó csendre:drága éjszaka ezt az emléket jósolja, jóslat, amely emlékszik: a sötétség varázsa.

Hamvas Béla fordítása. V. ö. Hamvas Béla: Jeffers. In: Válasz 1936. 2. szám, 105—106. o.

Már elemi előtt Shakespeare-t olvastam – mondja a legfiatalabb Baumgarten-díjas költő : a Magyarország tudósítójának beszélgetése Weöres Sándorral = Magyarország, 1935. január 20. In Egyedül mindenkivel : Weöres Sándor beszélgetései, nyilatkozatai, vallomásai. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1993. p. 8–9.

„Hiszek az alkotás tökéletlenségében, a tökéletes föltétlenül unalmas. A legtökéletesebb vers az üresen hagyott papírlap…”

Gulyás Pál: Út a Kalevalához 1937.

12–13.: tojás

18.: Eidolon

A Bab el Mandeb-en (1937) In Weöres Sándor: Egybegyűjtött írások, 1. kötet. p. 188–190. [188]

teknőc-héj

Weöres Sándor: Maláj ábrándok [1937]

amint eljő az éj

Nyári zivatar [1937] In Weöres Sándor: Elhagyott versek, p. 252.

Tükörtojást habar neked / részint az ég, részint a képzelet.

A kakuk (1938) In Weöres Sándor: Egybegyűjtött írások, 1. kötet. p. 184–186. [186]

mész-héjú utódom

A vers születése (1938) In Weöres Sándor: Egybegyűjtött írások, 1. kötet. p. 219–261.

243.: Némelyik olvasómnak tán kiábrándító, ha megvallom, hogy majdnem minden versemet több-kevesebb irodalmi hatás érlelte.

255.: az árnyék alakká vált hiány

Weöres Sándor: Theomachia : drámai költemény. Pécs : Dunántúl, 1941.

Oá! Oá! / … / hullj ki a héjból

Várkonyi Nándor: A kozmikus költő : [részletek a  Pergő évek című kötetből. Budapest : Magvető, 1976.] In Magyar Orpheus : Weöres Sándor emlékezetére. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1990. p. 106–131.

125.: (1941. február 13.) „Egészen furcsa lelki jelenség ez nálam, eddig mindig gürcölve dolgoztam a verseken, most pedig úgy terem rajtam a vers, mint a tüske a réten. Persze a rengeteg új vers nagy része csak pár soros; és legföljebb ha tíz van közte, ami nem híg dolog.

128.: világdráma – szárnyas, kopoltyús óriások

130.: (1943. július 8.) „A verssorok az értelmüket nem önmagukban hordják, hanem az általuk szuggerált asszociációkban; az összefüggés nem az értelemláncban, hanem a gondolatok egymásra villanásában” [vö.: Weöres Sándor: Egy ismeretlen nagy magyar költő : Ungvárnémeti Tóth László = Diárium, 1943. 12. sz. 271–273. „Kereken kimondott és egymáshoz fűzött mondanivalók helyett jobban szereti félig konkretizálódó gondolatok röpülését, egymásra villanását.” Idézi: Kenyeres 99.]

Weöres Sándor: Emlékezés a gyermekkori tájra [1942]

tükrös éj

Bolond Istók (1942) In Weöres Sándor: Egybegyűjtött írások, 1. kötet. p. 105.

434.: Elmondta, miként kelt ki az egész világ egyetlen kacsatojásból […]

471.: Kőlánya tündér nem háríthatta el a fejetek fölül mindazt, aminek burka sötét ugyan, de magva világos.

Rongyszőnyeg I. (1943?) In Weöres Sándor: Egybegyűjtött írások, 1. kötet. p. 105.

350.: Rongyszőnyeg 19.

nyári éjen,

fehér holdsütésen [...]

Ó ha csillag volnék

kerek égen

csorogna a földre sárga fényem

352.: Rongyszőnyeg 23.

Kinn a világ

sötét és világos,

benn a világ

egyszerre világos is, sötét is –

398.: Rongyszőnyeg 125

Sok is nekem egyszerre

sok-sokod éje –

406.: Rongyszőnyeg 141

makkhéj

Weöres: Rongyszőnyeg In Medúza 1943.

83.: 19. (3. versszak) Ó ha csillag volnék / kerek égen / csorogna a földre / sárga fényem

Emlékezés Babits Mihályra : vallomás = Magyar Csillag, 1943. december 15. In Egyedül mindenkivel : Weöres Sándor beszélgetései, nyilatkozatai, vallomásai. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1993. p. 12–14.

Ha valaha nálunk a költészet nem társadalmi, de művészi feladat lesz; ha valaha nálunk a költő nem hadonászó romantikus hős lesz, hanem alkotó: ezt az ő működésének köszönhetjük.

Mennyegzői kar (1944) In Weöres Sándor: Egybegyűjtött írások, 1. kötet. p. 486–487. [486]

Mindennek magja tiszta rang! s édes a héj alól feltörő csonka szerencse

Fekete elégia (1944) In Weöres Sándor: Egybegyűjtött írások, 1. kötet. p. 495–496. [495]

kenyérhéj

Az áramlás szobra (1944) In Weöres Sándor: Egybegyűjtött írások, 1. kötet. p. 497.

dobéjdob

[Én, a határtalan szellem] c. ciklus 40. darabja [1944?] In Weöres Sándor: Elhagyott versek, p. 302.

Csont-héjként görcsösen / ne csukd magadra egyéniséged: / menten kibújsz a tojásból, / tiéd a tiszta szem, / a gőg-nélküli értelem, / a nyitott óriási út, / az ölelésemben forgó teljes élet.

Örök sötétség tapad a felszín belső felére (1945) In Weöres Sándor: Egybegyűjtött írások, 1. kötet. p. 496–497. [496]

A teljesség felé (1943–1945) In Weöres Sándor: Egybegyűjtött írások, 1. kötet. p. 503–557.

507.: A bölcs csak addig bölcs, ameddig hallgat; mihelyt megszólal, bolond, mert tápláló tudásának csak az emészthetetlen héját adhatja át. „Ami ebbe a szerencsétlen héjba úgy-ahogy belefér: azt keresd, azt edd” – többet nem tehet.

515.: Ki vagy? A határtalan, mely fogantatásodkor a határok közt megjelent.

Szótenger [1946] In Weöres Sándor: Elhagyott versek, p. 23.

Szótenger a mi költészetünk / S ha maradnak belőle, / a „Mallarmé”-k, a pár-szavasak / Őket fogják a sírokból kiásni.

Életnívóm nem éri el a vályogvető cigányokét – mondja Weöres Sándor, a költő. Kérdező: Fehér Rózsa = Színház, 1946. 49–50. sz. In Egyedül mindenkivel : Weöres Sándor beszélgetései, nyilatkozatai, vallomásai. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1993. p. 18–19.

Újabban azzal kísérletezem, hogy a verseimnek ne legyen konkrét értelmük. Az értelmi elemek helyett inkább az ösztönvilág és az intuíció világa jusson érvényre. Az emberi értelmet az emberi butaság aránylag legmagasabb rendű formájának értékelem. Semmi szükségét nem látom annak, hogy a vers értelmes legyen. Legyen benne inkább olyan tűz és lendület, ami az értelmi elemek nélkül is megragadó. Ezt úgy is mondhatnánk, hogy az emberi nyelvet igyekszem egy angyali nyelvvel és logikával felcserélni.

Fülep Lajoshoz írt levél, 1947. febr. 27. In Weöres Sándor: Egybegyűjtött levelek, 1. – Budapest : Pesti Szalon, 1998. – p. 462–463.

Próbálkozom most olyan versekkel, melyeknek ne legyen kezük-lábuk, hanem úgy mozogjanak, mint a golyó. Végsőkig legyalult, legömbölyített dolgok legyenek. – Ősük talán a hérakleitoszi aforizma.

Eidolon : ismeretlen nyelvű vers a Magyarok című folyóiratban = Szivárvány, 1947. 3. sz. In Egyedül mindenkivel : Weöres Sándor beszélgetései, nyilatkozatai, vallomásai. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1993. p. 20–21.

dobéjdob [Öröklét, 152.: dobéjdob (Eidolon) [vö.: Bori In Magyar Orpheus 363.]

Nem a tiszta értelem kifejezését kerestem – mondta szelíden a költő.

Irodalmi vihar egy pohár Eidolon-ban = Szivárvány, 1947. 4. sz. In Egyedül mindenkivel : Weöres Sándor beszélgetései, nyilatkozatai, vallomásai. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1993. p. 22–25.

23.: Zuséj, ez nagyon érthető még. (Laczkó Géza)

 

 

Weöres Sándor: Tojáséj című egysorosának megjelenései:

 

Weöres Sándor versei == Diárium. – 17:2 (1947). – p. 84.

Weöres Sándor: A fogak tornáca : versek. Budapest : Egyetemi Nyomda, 1947. [Egysoros versek 26–28.] (Zimáné p. 24.)

Szentkuthy Miklós: Weöres Sándor = Magyarok, 1947. 9. sz. In Magyar Orpheus : Weöres Sándor emlékezetére. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1990. p. 256–270.

261.: Ez a legnagyobb költészet egyik jele: távoli dolgokat egybelátni, vad plasztikájú képbe fogni, érzékien valószínűvé és riasztóan őrültté tenni ugyanazzal a mozdulattal: s az egész mégis olyan legyen, mint egy csak félvállról odakurjantott kis paraszti dalfoszlány. A „holnap” rögtön „új tejjel” azonos; és érdekes, egy pillanatig se kelt csömört bennünk ez a képtejút…

268.: ezer tőgyű Istár-kéj

269.: És mikor az Egysoros Versekben egy-egy fura fodrozatú szólejtést ízlel? Közben a keleti filozófia legnagyobb igazságait pattantva ki egy felelőtlenül szabad veréb füttycsavarintásából? Ezek a futó ötleteknek látszó dolgok nála éppen olyanok, mint képzelete tarka kísértetei: mind a kettő egy gyökeribb magyar népi realizmus garanciája. Itt és így kell kezdeni a magyar nyelvet és stílust, hogy: „Tojáséj” meg „Szárnysötét”...

Szigeti József: Magyar líra 1947-ben = Forum, 1947. 737–762. In uő.: Útban a valóság felé : tanulmányok. Budapest : Hungária, 1948. p. 178–221. Uez. [részlet]: Öröklét : In memoriam Weöres Sándor. Budapest : Nap, 2003. p. 189–191.

 219.: Az izolált Én csak széthullott világnak cserepeit látja maga előtt s e cserepeket nem tudja és nem is akarja edénnyé foltozni. Széttöri tehát a verset is. Így jönnek létre Weöres „egysoros versei”, egy kép – „Tojáséj”; „Szárnysötét”; Liliomszörny” stb. – vagy egy ködösértelmű kijelentés, amelynek éppúgy igaz, illetve nem igaz, szép, illetve nem szép az ellenkezője is.

Ami az Egysoros versekből kimaradt [1946–1947] In Weöres Sándor: Elhagyott versek, p. 319–320.

Epigrammák [1947] In Weöres Sándor: Elhagyott versek, p. 324.

A költő vajon minek ír ? / Nem szebb-e az üres papír.

Második canzone [1947] In Weöres Sándor: Elhagyott versek, p. 327.

Incubus tojásfehérje-szeme

[…]

éje lakatlan ország

Miniatűr apokalipszis [1950] In Weöres Sándor: Elhagyott versek, p. 370.

Mikor harsányan kiált / az újhold karéja, / mert arany dinnyehéja[…]

Az eleven tükör (1952) In Weöres Sándor: Egybegyűjtött írások, 2. kötet. p. 59.

Emeld fel arcod, hadd nézzem: szemedben / mind tükröződik ablak és virág / és én is, szunyognál nem szélesebben; /
mogyoróhéjban úszik a világ.

Weöres Sándor: A hallgatás tornya : harminc év verseiből. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1956. [A kötet könyvdíszeit Weöres Sándor rajzolta. Egysoros versek p. 241–242.] (Zimáné, p. 24–25.)

Héra Zoltán: A „fatalista” költő : Weöres Sándor: A hallgatás tornya = Népszabadság, 1957. március 31. p. 13. In uő.: Irodalmi tudósítások. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1965. p. 22–27.

22.: Weöres Sándorral, az életet igenlő lírikussal azonban már régóta szemben áll Weöres Sándor, a furcsa, egy kicsit mindig különc költő-filozófus, Weöres Sándor, a végzet istenítője, csüggedt vagy közönyös prófétája.

26.: Ezek az ősi keleti filozófiából kiszűrt, gépies determinizmust sugalló nézetek távol tartották Weöres Sándort a haladó, az embert igazságos harcában segítő, támogató művészettől már régebben is, s távol tartják ma is.

Szabolcsi Miklós: Weöres Sándor költeményei = Irodalomtörténet, 1957. 2. sz. p. In uő.: Költészet és korszerűség. Budapest : Magvető, 1959. p. 152–171.

160.: a széttört világ s az örök egység tanát hirdetik

Weöres Sándor levele Lovász Pálnak (1957. október 12.) In Magyar Orpheus : Weöres Sándor emlékezetére. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1990. p. 336–337.

Úgy véltem, hogy írásaim körülbelül addig a szintig követhetők, ahol a Hannának, vagy a Canzone áll, és a többi legfeljebb a méreteivel vagy a furcsaságaival kelthet valamelyes hatást…

Beney Zsuzsa: A hallgatás tornya : jegyzetek Weöres Sándor költészetéről = Vigilia, 1958. 5. sz. p. 269–275.

269.: ...ebben a költészetben egészen új nyelvet teremt a technikai virtuozitás és a képekbe töredezett primitivség, játék és filozófia összefonódása. Weöres költői attitűdjét legkönnyebben tehetsége egyik legjellemzőbb sajátságából lehet megérteni: egészen rendkívüli szintetizáló képességéből. A megbonthatatlan egység, a teljesség vágya vonul végig ezen a költészeten, hogy tartalom és forma zártságában valósuljon meg Weöres utolsó nagy verseiben.

Sükösd Mihály: Weöres és világa = Kortárs, 1958. 7. sz. p. 93–102.

96.: Mert e költő a széttörtnek érzett „jelenség-világ” megtagadása után minden emberi és költői erejét az elveszett „Ős-egység” megtalálására és meghódítására összpontosítja.

Nagy Péter: Weöres Sándor újabb verseiről = Új Írás, 1961. 3. sz. p. 229–232. In uő.: Rosta. Budapest : Szépirodalmi Kiadó, 1965. p. 316–323.

320.: az irodalmi élményből önálló miniatűr világteremtés (Hszi-Csün hercegnő, Jelenkor, 1960. II.)

Megfejtés a „Rejtelem”-re : nyilatkozat = Látóhatár, 1964. 2. sz. In Egyedül mindenkivel : Weöres Sándor beszélgetései, nyilatkozatai, vallomásai. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1993. p. 41–44.

Nem magamnak, hanem másoknak írok. Ezért szuggesztivitásra törekszem. Nem fontos, értik-e, de az idegek borzongjanak, mint kifeszített húr a szélben.

Weöres Sándor: Fuga [1965.]

süket éjbe [vö.: Zalabai Zsigmond: a homály fényei : Weöres Sándor Fuga című verséből In Magyar Orpheus : Weöres Sándor emlékezetére. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1990. p. 396]

Nagyság (1966) In Weöres Sándor: Egybegyűjtött írások, 2. kötet. p. 389390.

De most elképzelek egy fehér elefántot - áll képzeletem benső terében
és nézegetem - mekkora? Most az asztalra vetítem: mint porcelán szobrocska figyel;
most ablakon át a hegyre vetítem: a világot beborítja.
Állandó mérete nincs - nála se kisebb, se nagyobb nincs -
tehetem mogyoróhéjba, vagy mennybolt teknőjébe: mindegy.
Ily méret nélküli legyen munkám.

A vers mint impulzus. Perneczky Géza rádióbeszélgetése Weöres Sándorral = Elhangzott a Magyar Rádióban, 1966. In Egyedül mindenkivel : Weöres Sándor beszélgetései, nyilatkozatai, vallomásai. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1993. p. 62–67.

Attól, hogy az csak egy pár soros epigramma vagy egy több ezer soros dráma, abból még nem következik semmi a dolog nívójára.

Hankiss Elemér: Az irodalmi kifejezésformák lélektana. Budapest : Akadémiai, 1970. 207 p.

50.: Hogyan, milyen eszközökkel lehet azonban a szavakat e két jelentés-pólus közti lebegésre késztetni, kényszeríteni? Van egy közismert elképzelés, amely szerint a költészetben előforduló formai elemek nagy része éppenséggel ezt a célt, vagy legalább ezt a célt is szolgálja. Amikor ugyanis a költő példának okáért két, a köznapi beszédben egymástól idegen szót kapcsol össze (szárnysötét, tojáséj, légringló, vérarany, beomló alkonyokon), a két szó alapjelentése logikailag nem fér össze, üti egymást, – s minthogy a tudat ezen az alapsíkon nem tudja összeilleszteni őket, kénytelen „felhangjaik”, asszociációs síkjaik közt kapcsolatot keresni: lázas gyorsasággal bontja hát föl a két szót jelentésárnyalataikra, asszociációikra, addig-addig, míg végül át nem villan valahol egymásba a két asszociációs mező. [Az irodalmi mű mint komplex modell, p. 111.]

Kardos Tibor: Weöres Sándor pályaképe. In uő.: Élő humanizmus. Budapest : Magvető, 1972. p. 564–595. [578]

Azt hiszem, a világ legtömörebb költeményét ugyanakkor ebben az egyszavas költeményben írja meg, mely így szól:

Tojáséj.

Tulajdonképpen a finnugor népek – és nem is csak azok – ősi teremtésmítosza rejlik benne az őstojásról, amelyből a világ született, és azóta minden éjszaka a világ születésének reprodukálása. Abban a pillanatban, amikor ő ezt írta, a „tojáséj”, már egy új világ reményét hordozza.

Lengyel Balázs: Tartóoszlopok (Weöres Sándor köszöntése) = Élet és Irodalom, 1973. 25. sz. In uő.: Verseskönyvről verseskönyvre. Budapest : Magvető, 1977. p. 16–20. Uez.: Magyar Orpheus : Weöres Sándor emlékezetére. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1990. p. 487–490.

17: Ami a versminimumot illeti, ő például valóban minden kisujjnyi moccanást verssé emel; azt, hogy Tojáséj, vagy azt... [488.: Tojáshéj]

Örkény István: Az ötlet szerepe korunk művészetében = Kritika, 1974. 1. sz. p. 14–15. http://orkenyistvan.hu/az_otlet_szerepe

Somlyó György: Levél Örkény Istvánnak = Kritika, 1974. 1. sz. p. 15. http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?docId=870&secId=81252

Török Gábor: A pop art tanulságai. In uő.: Költői rébuszok. Budapest : Magvető, 1974. p. 27–37.

27.: Mit is tesz a dadának, illetve leszármazottjának, a pop artnak a művésze? Fölfedez egy tárgyat, tárgyegyüttest – mindegy, hogy természeti talált tárgyat (objet trouvé) vagy mesterségesen előállítottat (valamilyen használati tárgyat: ready mades) –, és műalkotásnak minősíti.

29.: egysorosok – A fontos, hogy egyáltalán elfogadjuk lírai költeménynek. [...] A lírai közleménynek elfogadott beszédmű eddig lezárt közléscsatornái kinyílnak, a fogalmi közlemény mögül más szintűek is előtörnek.

Tüskés Tibor: Borsos Miklós szobrai : naplórészlet. In uő.: Pannóniai változatok. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1977. p. 385–390. [387]

„A kép annyira kifejező és képzeletet mozgató, mint egy Weöres Sándor-egysoros. „Szárnysötét.” „Tojáséj.” „Hiány teste, árnyék.” Három ecsetvonás (vagy három szó) a végtelen tér érzékeltetésére képes.

Válaszolni nehezebb : Domokos Mátyás tv-beszélgetése Weöres Sándorral, 1978. június 17. In Válaszolni nehezebb : írók a képernyőn. Budapest : RTV Minerva, 1980. Uez.: Egyedül mindenkivel : Weöres Sándor beszélgetései, nyilatkozatai, vallomásai. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1993. p. 347–364.

349.: e éj

355.: Mi van a héj alatt?

Nemes Nagy Ágnes: A költői kép = Kortárs, 1978. 9. sz. 1456–1478. [1460] In uő.: Metszetek : esszék, tanulmányok. Budapest : Magvető, 1982. 18–93. [31] Uez. uő.: Szó és szótlanság. Budapest : Magvető, 1989. p. 228–289. [239]

És ha a részlethitel nem is mindig ilyen messzeható, ha nem is pásztázza végig a belőle kiütő „busa fénnyel” az egész művet, a jó képben, az igazi képben mindig van egy pont, egy szó vagy szókapcsolat, maga a hasonlatcsattanó, vagy egy leírásrészlet, amely még a jó környezetből is kivág, és pontlámpaként magára vonja a szemünket. Ez az a bizonyos elevenítő apróság (nagyság), ami köteteknél többet ér. [Majd példákat hoz, köztük a Tojáséj…]

Bata Imre:  Weöres Sándor közelében. Budapest : Magvető, 1979.

121–122: Egysoros verseket ír, s nyugodtan rákérdezhetünk, miért vers az egysoros, mert abban is megfontolás van, hogy az egysorosokat versnek minősíti. Vagyis mikor minősül a vers annak, ami? Ha megáll önmagában, ha létét állítani tudja, ha maga is él. Vagyis ha organizmus. Egyet emelünk ki a sorozatból:

Tojáshéj[!]

Atomnyi nagyságrendű vers, de engedjük meg azt, hogy vers, mert bonyolult organizmus. Organikus jegyeit vegyük számba. Lássuk elébb hangzását, hangalakját. Írjuk le csak a magánhangzóit:

o – á – é

Igen jellegzetes magánhangzósor. A magyarban az „oá” a csecsemő sírását utánzó hangfestő szó; az „oá”-t az „é”-be emelni kihúzás is, emelkedés is; a hangsor a kezdetre éppúgy utal, mint a folyamatra. Fontosabb azonban, hogy a hangsorban többszörös ellentét feszül. E magánhangzók rövid és hosszú ellentétében, mély és magas oppozíciójában, labiális és illabiális különbözésében tartoznak össze.

Nincs más helyzet a mássalhangzók relációjában sem:

t – j – s – j

Az explozivával indító szó spiránsokkal folytatódik, a keménység ellágyul. Zöngétlenre zöngés, zöngésre zöngétlen, majd zöngés következik; az explozivára három spiráns, a három közül kettő azonos. A sorban ritmus dobog – zöngés, zöngétlen váltakozik –, rejtett alliteráció erősíti a ritmust – a két „j” –; az explozivát követő spiránssorozat ugyanazt az összetettséget prezentálja, mint a magánhangzók rendje. Optimális szervezettségű hangsor a „tojáséj”, s már hangzásként is oly intenzitású, hogy versnek minősíthető.

Szótani és jelentéstani tekintetben is ugyanezt tapasztalhatni. Összetétel: tojás + éj; birtokos jelzős összetétel, s így értendő: a tojás éje. De ezt a szokatlan jelentést nem használjuk, csak analógiáját: tojáshéj, vagyis a tojás héja. A „tojáséj” tehát csak formálisan birtokos jelzős összetétel, noha az ebből következő jelentés is fontos a versorganizmus szempontjából. Hiszen a tojás éje annak sötétje, a csibe édene, s így asszociálja az anyaméhet, vagyis a gyermeki édent. De a „tojáséj” mint vers ennél sokkal többet jelent. S e jelentésben minden eleme aktív. Aktív az „oá” és az „é” feszültsége; a spiránsok lágysága; a tojásforma zártsága, gömbszerűsége; a tojáséj mikrokozmikus nagyságrendű mindenség; atomnyi vers. A maga tárgyi mivoltában érinthetetlen szuverenitás. Jelképi értékét Weöres nagyra becsüli. A tojás nagyon fontos helyen álló motívum lényeges versekben. A Tatavane királyné-ban:

Ó, én, szűz páva-jérce ,/ ki eleven tojások helyett / kapott teste alá izzó köveket, / mind féltve borítja szárnya, / kotolva kelti, hiába. / Két ország kínja tüzel alattam, / sosem kel ki a világ boldogsága.

Az Átváltozások szonettciklusának Makacs élet című darabjában így hangzik a második tercett:

Végül az üresség lankáján megtapadva / e szűz kotlós sötét hamu ölén piheg / s vár egy szem eleven fölsíró búza-magra.

Bori Imre: Weöres Sándor egysoros versei = 7 Nap (Szabadka), 1979. június 22. p. 16.

Bata Imre: Könyvszemle = Népszabadság, 1979. július 31. p. 7.

Ki ne ismerné Weöres Sándor egysoros verseit? Örkény István és Somlyó György már azon is eredményesen elmeditáltak, hogy mitől lesz egyetlen sorból egész vers. Most Szántó Tibor meditációit lapozom, s ebből a meditációsorból nyilvánvaló az egysorosok teljessége.

Különös meditációk a Szántó Tiboréi. Montázsok, vagyis műalkotásokból kombinált képek, s a képekből összeáll a Szépirodalmi Magyar Helikonjának egyik legszebb könyve. Rég tudjuk, hogy a magyar könyv szépsége mögött az egyik helytálló éppen Szántó Tibor. Mögötte Misztótfalusi szelíd arca sugárzik. Századokra visszanyúló hagyomány

Devecseri Gábor: Kiáltásnyi csönd : gondolatok egy bírálat kapcsán. In uő.: Lágymányosi istenek : összegyűjtött esszék és tanulmányok. Budapest : Magvető, 1979. p. 555–562. [559]

Tojáséj. – Ez az egyszavas vers az olvasót kibontásra készteti, sőt kényteti. Akinek, csak csöppnyi versolvasói tehetsége van is, kénytelen megalkotni – megfogalmazatlanul – a maga hosszú-hosszú versét. Mely szólhat a leendő élőlényt, az induló embert körülvevő, nem nyomasztó, de tápláló, de ígéretes, de fényt előző sötétségről. Az induló öregembert körülvevőről akár (a jelen minden perce kezdete az ezutáni jövendőnek). Szólhat a világmindenség önmagát dajkáló, megállíthatatlanul termő természetéről. Az olvasó gyerekkorának bezártsági és jövőfeszegető érzéséről. Valóságos tyúktojásról akár, amelynek belsejében szunnyad a mindünkével egy, a végtelen élet. Sok mindenről. Csak épp ezeknél kevesebbről nem.

A különbség Weöres egyszavas versei és Rákos Sándor néhánysorosai között az, hogy az egyszavas Weöres-verseknek kiinduló-, vagy még inkább kiröpítő-pontja van – minden irányba. A pársoros Rákos Sándor-verseknek célba vivő vonala – egyetlen irányba. A Weöres-versből háromezer olvasó harmincezer megfogalmazatlan verset rezegtethet tovább. A Rákos Sándor-versből mindig csak azt az egyet. A Weöres-vers, nagy erővel, a maga szavánál sokszorosan nagyobb számú szót tartalmazó műveket sugall. A Rákos Sándor-vers villanásnyi idő alatt hosszú utat tétet meg velünk, teljesen és végig. […]

Kés-él-perc is lehetne – megépítése, mint a Tojáséj-é – „egyszavas vers”. De nem az. Mert félreérthető volna.

Devecseri Zoltán: Weöres Sándor egysorosai = Tolna Megyei Népújság, 1979. szeptember 23.[?]

A különösnek ható verselnevezés – egysoros – első szembenézésre a tagadás villanásait is megteremthetné. Mégse „teszi”, mert Weöres egyedi megoldású leleményei valóban versek: továbbírhatatlan egészek.

Íme egy példa:

TOJÁSÉJ

Ha elegendő olvasói tisztelet van bennünk, asszociációs lehetőségek tömegét, számtalan filozófiai, világismereti variációt ébreszthet a továbbgondolás. […] Az idézett TOJÁSÉJ montázstársa például egy fekete alapba épülő fekete tojásalak. […] Az egysorosokban […] az olvasói-befogadói erőfeszítés és az írói szándék csak teljes összekapcsolódással bonthatja ki az értelmezés tágasabb „verssorait”. […] Az EGYSOROS VERSEK darabjai mintegy fókuszba sűrítve képviselik Weöres Sándor teljes költészetének sokszínűségét, demonstrálják költőjük már-már parttalannak mondható kísérletező kedvét is.

Ablak négyszögében : Domokos Mátyás beszélgetése Weöres Sándorral [1980.] in Domokos Mátyás, Lator László: Versekről költőkkel. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1982. p. 267–282. Uez.: Öröklét : In memoriam Weöres Sándor. Budapest : Nap, 2003. p. 254–264.

256.: csillag alvad Weöres szerint a „vér alvadása, hiszen az „alvad” szó a legtöbbször a vérre vonatkozik, az mindenesetre életet visz ebbe a különben hideg képbe.”

259.: paskolja éjtárgyak hullámverését / süket héjukban hallani

Károlyi Amy: Vers és napló. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1981. 115 p. [83]

Tojáséj. A jelképek forrásánál ott találjuk a konkrétumokat. A fürjtojásban 30 milliméter hosszúságú, II-napos fürj-embrió növekszik. A tojás ovális kerete mint egy mandorla. Isteni foglalat a tojás kontúrja, melyen belül az örök élet újul.

Székely Júlia Anna: Weöres Sándor: Egysoros versek = Kortárs, 1981. július p. 1147–1148.

„Habár maga az a kísérlet is figyelemre méltó, hogy egyetlen szó (sokszor nem is összetett szó) alkosson verset. De elcsodálkozhatunk azon is, hogy egyetlen betű hiánya vagy megváltoztatása túl a nyelvi bravúron milyen váratlanul tud összehozni hangot és látványt, s a különböző érzékek keveredése révén képesek valami különleges, váratlan, rég elfelejtett hangulatot felidézni („Vizegő”, „Tojáséj”). Bata Imre írja a „Tojáséj”-ről, hogy a szó „birtokos jelzős összetétel, s így értendő: a tojás éje”. Igen, így is. De értelmezhetjük minőségjelzős szószerkezetként is. Kereshetjük a vers forrását a kínai filozófiában (mint annyi más egysorosét), s így bukkanhatunk egy lehetséges ihletőre, a taoista Csuang Cire: „Megpillantod a tojást és már keresed az éjszakát.”

[Csuang Ce: A virágzó délvidék igaz könyve 1997.

20.: Te pedig túlságosan kapkodsz ítéleteiddel: ha meglátsz egy tojást, azt várod, hogy estére már az ólban káráljon, és elég, ha egy íjra pillantasz, máris keresed a bagolysültet!]

Török Gábor: A pecsétek feltörése : mai líránkat olvasva. Budapest : Magvető, 1983. 423 p.

 53.: Láttuk már Tandorinál: az olvasójában bízó modern költő néha szinte csak a címét adja meg a versnek. Ő csak ötletet ad, teljesítse ki az alkotást a társul fogadott olvasó! Előtte jóval korábban írt Weöres Sándor „Egysoros versek”-et, lírai mikroalkotásokat...

158.: Weöres szavai: a tömörség csúcsteljesítményei.

167.: egyetlen összetett szó jelentésgazdagsága – művészi ítéletté értékelődik

Bárdos László: Bata Imre: Weöres Sándor közelében = Irodalomtörténet, 1983. 3. sz. p. 803–809. [807]

A fejezetek középpontjában egy-egy nagy kompozíció áttekintése áll, de a szerző módszere, fogalomkészlete a dalok, a „ritmuspróbák” vagy a konkrét versek poétikumát is feltárja, sőt a „Tojáséj” egysoros, azaz egyszavas versét is átvilágítja (bár ebben mintha csak a hangtani poétikum érdekelné).

Hubay Miklós: A Paradicsom kulcsai = Kortárs, 1983. 4. sz. p. 501–507. In uő.: A dráma sorsa. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1983. p. 296–306. [298–299]

A bővítetlen mondatok primitív teljessége van ezekben a pár szavas Weöres-versekben. Mind a harminchárom verse (dantei szám!) a lét hajnala felől szóló üzenet. Az, hogy „Tojáséj”.

Tanárikari karika : beszélgetés Weöres Sándor Ének a határtalanról című kötetéről = Tiszatáj, 1983. 6. sz. p. 38–51.

Weöres egysoros, sőt egyszavas verseiből állítottam össze egy sort. Ilyenek szerepeltek a sokszorosított papírlapon: „Szárnysötét.” „Tojáséj.” „Remetebál.” És úgy kapták kézhez a kísérletben résztvevők, hogy nem tudták: ezek versek, ezek költői lelemények. Pedig azok. Mert nézzük csak! „Szárnysötét.” – a szóösszetétel mindkét tagja értelmes szó, külön-külön mondatba illeszthető. Vagy: „Tojáséj.” A tojás egy szakácskönyvben is előfordulhat, az éj pedig egy álmoskönyvben. De így, ebben a szókapcsolatban, ebben az összetételben még soha nem találkozott a két szó. Ez egyszeri, egyedi, eredeti egymásra találása két fogalomnak. És amikor azt kértem, hogy írják le azt is, mi jut eszükbe ezekről a szavakról, meglepően rokon válaszok, meghatározott asszociációs körben mozgó képzetek kerültek papírra.

Galsai Pongrác: J. Z. sírversei = Népszabadság, 1984. nov. 17. p. 14.

Itt nyugszik Weöres Sanyika, / Ű tojáséj, ű panyiga

Juhász Ferenc: Halott feketerigó. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1985. 493 p. [54]

Mi lenne az a csodás valami más? Az a Megváltó Igen? Mindíg a / Nemre az Igen! De az Igenre sohasem a Nem! Talán a Misztikus / Ájulás, ez az Emberárulás? Vagy a Gyűlölet-Fölszabadulás? Vagy / a Menekülő Megbolondulás? Vagy az Emberiség Agyéj, ez a rothadással / töltött Zárt Tojáshéj? Tojáséj-Záptojás? Vagy a Szép Cselekvést / Vígan Üldözés? Vagy a Sanda Kés, a Rozsdafoltos Konyhakés, / az Emberölő Disznóölőkés? Vagy Népek Gyűlölete Másabb Népek / Ellen?

Tüskés Tibor: A megtalált hang : Károlyi Amy: Vers és napló. In uő.: Triptichon : irodalom, művészet, hagyomány. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1986. p. 85–89. [86]

Weöres egyszavas versének (Tojáséj) értelmezése.

Büky László: J. Soltész Katalin: Arany János verselése [recenzió] = Magyar Nyelvőr, 1988. 3. sz. p. 371–374.

372.: A Weöres-versek némelyike nemcsak egysoros, hanem egyszavas is ("Tojáséj"; "Liliomszörny".) Szövegtani alapon az effélék éppúgy szövegművek, akár egy több száz oldalas regény.

Bókay Antal: Understanding, text, and coherence. In Text and Discourse Connectedness: Proceedings of the Conference on Connexity and Coherence, Urbino, July 16-21, 1984. / ed. by Maria-Elisabeth Conte, János S. Petőfi, Emel Sözer. Amsterdam ; Philadelphia : John Benjamins Publishing Co., 1989. p. 363–376.

365.: Egy példát hoznék, egy „egysoros” verset Weöres Sándor magyar költőtől. A vers így hangzik: Tojáséj (Eggnight). Ezt az összetett szót normál esetben semmiképp sem tekinthetjük szövegnek, annak tudatának hiányában, hogy ez egy vers (annak a megegyezésnek a tudatában, hogy ennek köze van a „szövegszerűséghez”). És mindezek tudatában sem biztos, hogy szövegnek tekinthető. Mindazonáltal ha hozzáteszem, hogy olvasóként két pólust vélek felfedezni, „tojás” és „éjszaka”, a versben – az első az élet kezdete, a második a vége; az első a születés, a második a halál; az első fehér és sárga, a második fekete; a tojás fehérje jelenti az életet, ahogy az éjszaka sötétje jelenti a bennünket körülvevő univerzumot. Ebben az esetben a rövid versben benne rejlik az egész, emberi sors/végzet és ily módon  ez szövegnek tekinthető.

Ennek a verbális objektumnak nincsen szöveggrammatikai kapcsolata, amely elengedhetetlen a szövegszerűség szempontjából nincs hivatkozott utalása a világra.

Török Gábor: Pontok és kérdőjelek az általános stíluselméletben. Budapest : Tankönyvkiadó, 1990. 280 p. [(73; 207)]

52.: Előbb-utóbb mégis elérünk ahhoz a határhoz, amelyen alul és túl már semmiképpen sem minősíthetjük a részletet, szegmentumot teljes, illetve tudatunkban kiteljesedő közleménynek. Weöres Sándor egyszavas verseit (pl. Tojáséj. Árnyének. Remetebál.) szavakra még bonthatjuk ugyan – szövegekre már aligha!

Keresztury Tibor: Úrrá lenni az émelyeken (Marno János) = Alföld, 1991. március. p. 23–38. In Félterpeszben 281–303. [292; 293]

Weöresnek van egy penetráns egysorosa, a Tojáséj; e meghitt-misztikus metaforából azonban hiányzik az a mozzanat, melyet én a lét-nemlét, a priori abszurd esztézisében, azaz a valóság-mű vagy/és mű-valóság feltétlen helyi értékében találok meg; ez a mozzanat: az intuíció önreflexitása. […] Félreértés, kegyeletsértés ne essék; a Weöres egysoros Weöresbeni energiaszintjét korántsem tartom közhelyértékűnek, ám például már a reprezentatív Egysorosok kötetben kínosan domesztikálódik a vers; éppen azáltal, hogy reprezentatíve a helyére kerül, elvész a helyi s így egyúttal a Weöres-univerzális értéke. […] A barátság, hasonlóan a szerelemhez, nem szociális, értéktételező viszony (ezért még interperszonálisnak sem mondanám), hiszen motívumbázisa a közvetlen, énhatárokat feldúló szenvedélyesség, egyszersmind pedig a konszenzuális „szűzföldje”; ebben a „kontextusban” a weöresi tojáséj szükségképpen elmozdul, hímes – kifútt! – tojáséj lesz belőle, az „aha!” intuíción átüt a „hehe!” reflex, a héjon továbbjátszik az üres cselekmény.

Parti Nagy Lajos: Gondolatok a költészetről = Magyar Napló, 1991. május 3. p. 13. In uő.: Se dobok, se trombiták : magyar napló, ’90–’93. Pécs : Jelenkor, 1993. p. 30–33.

31.: Vizet forralok, koratavaszi neszezés, s egyszercsak azt súgja valaki onnan, hogy „Tojáséj”. Azért ezek nélkül a súgók nélkül lenne nagy árvaság. Ezt az egy szót, tojáséj, ami egy teljes magyar vers, írta Weöres Sándor. Benne van, mondhatni, az alapok bonyolultsága nélkül van benne ez az egész. Benne a végtelen éj és a héjon (eh, éjen) körbefutó végtelenszámú kör és ellipszis.

Benne az élet, lásd a tojást, s benne a halál, lásd az éjt. S lásd, hogy az egész milyen triviális. És ha ez játék volna, akkor a költészet véresen komoly dolog volna. S mert ez is: az is. Lényege szerint valami ilyesmi. Gondolni meg elég lehet annyit, írom le a hülő nescafé fölött, hogy „Sokat gondolni Weöres Sándorra!”

Bene Kálmán: Kalauz a versértelmezéshez. Szeged : MOZAIK Oktatási Stúdió, 1991. p. 111–113.

Egy vers értékét sohasem a terjedelme szabja meg. Vannak megrendítő, felemelő, egész lelkünket felkavaró, olykor végtelen nyugalommal eltöltő igen hosszú és igen rövid veresek – de akadnak mindenféle terjedelemben olyan lírai alkotások is, amelyek egyetlen húrt sem pendítenek bennünk, unottan, vagy értetlenül nézünk el fölöttük. [...] Weöres Sándor egysorosai sokáig csak annyit jelentettek, számomra, amennyit egyik ilyen versének szövege mond szó szerint:

Csukott kulcs.

[...] Aztán elkezdtem játszani: mit mondanak nekem ezek a versek, ha továbbgondolom őket?

Szekér Endre: A mai magyar költészet stílusáról = Tiszatáj, 1994. május (A Tiszatáj diák-melléklete) p. 3–16. [5]

A tömörítő versjátékot parodizálja ki Szalay Károly Por-rongyszőnyeg címmel. Ilyen egysoros verseket ír Weöres módra: „Patkányáhítat.” „Mosdótálbál.” „Hokkedlijárvány.” A megmosolyogtató vidám művek mellé illesszük az eredeti Weöres Sándor-verset: „Szárnysötét.” „Tojáséj.” „Liliomszörny.”

Margócsy István: „Névszón ige” = Jelenkor, 1995. január. p. 21.

...ő találta ki az egysoros versek már magában különös kategóriáján belül az egyszavas versek ritka fogását (pl.: Tojáséj...

Benkes Zsuzsa, Nagy L. János, Petőfi S. János: Szövegtani kaleidoszkóp, 1. : antológia : a magyar nyelv és irodalom tanulásához a 14–18 éves korosztály számára. Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996. 196 p. [85]

87.: [...] olyan „egysoros vers”-nek nevezett szövegek, amelyek nemcsak egyetlen sorból, hanem egyetlen összetett szóból állnak.

Benkes Zsuzsa, Nagy L. János, Petőfi S. János: Szövegtani kaleidoszkóp, 2. : a szövegmegformáltság elemző megközelítése. Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996. 228 p. [16]

16.: Ezek a [...] szövegek lexikai szintaktikai szempontból összetett szavak, poétikai szempontból nem képeznek poétikai szintaktikai egységet. (Poétikai jellegüket ’jelentésük’ és ’szerzőjüktől származó minősítésük’ együttesen határozza meg.)

Petőfi S. János, Benkes Zsuzsa: A szövegtan kutatásáról és oktatásáról = Iskolakultúra, 1997. 4. sz. p. 32–44.

42.: Például egy könyvesboltban megvesszük Weöres Sándor Egybegyűjtött írások című kötetét, találomra felütjük, s ott az Egysorosok gyűjtőcímnek látszó felirat alatt többek között a „Tojáséj” ’szó’-t találjuk. A kommunikációszituációnak minősülő szituációban (≈ bemegyünk egy könyvesboltba, veszünk egy számunkra meghatározott elvárást keltő című kötetet, és találomra felütjük) a „Tojáséj” betűsort nem a „tojáshéj” betűsor hibásan írott alakjának tartjuk, hanem egy olyan komplex jel jelölőjének (olyan költői szöveg fizikai manifesztációjának), amely az adott környezetben (a környezetbe beleértve az adott betűsor szövegkörnyezetét is) ’költői kommunikáció’ funkcióját hivatott betölteni.

A minősítést döntő mértékben meghatározó említett rendszer (amely természetesen személyenként más-más is lehet!) a minősítendő tárgyhoz képest annyiban külső tényező, hogy ’tartalma’ független ettől a tárgytól’. Függ azonban az adott befogadóknak az adott befogadást megelőző tapasztalataitól.

B. Zs.: Az előző – könyvesbolti – kommunikációszituációval ellentétben tételezzük fel, hogy olyan tollbamondás szöveget íratunk, amelyben előfordul a „tojáshéj” szó. Ha javításkor valamely tollbamondásban a „tojáséj” szóalakra lelünk, természetesen hibának fogjuk minősíteni, és nem keresünk hozzá semmiféle sajátos funkciót.

Nagy L. János: Parafrasztikai megközelítések Weöres Sándor egysorosaiban = Magyar Nyelv, 1997. 3. sz. p. 339–342.

(palatális – veláris  oppozíció)

Nagy L. János: Egysoros ötletek univerzuma. In Stilisztika és gyakorlat. Szerk. Szathmári István. Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998. p. 109–129.

110.: [A vers keletkezésének dátuma: 1947.]

116.: Az egysorosok között tipikus az a megoldás, hogy az egyetlen sor egyetlen összetett szó. [...] A jelentéstömörítő összetételek hívták fel a figyelmet annak szokatlanságára, ahogyan Weöres szerkeszti darabjait: a paradox, meglepő hatást azzal éri el, hogy össze nem illő, egymáshoz nem szokásosan kapcsolódó részeket egybeír.

124.: A fentebb említett 1994-es gondolatmenetben az egyetlen szóból álló egysorosok hangzó anyagában a két részre tagolódásban fonológiai és akusztikai szembeállításokat figyeltünk meg. Ezek között szerepeltek hangrendi oppozíciók, mássalhangzók ellentétei stb. A két rész hangzási ellentétessége megfeleltethető volt szemantikai ellentétnek is, pl.: Liliomszörny, Szárnysötét, Tojáséj stb.; ezeket az egyszavasokat természetesen az egyetlen hangsúllyal ejtés jellemzi.

125.: A Tojáséj elemzésében Török Gábor és Örkény István arról is említést tesz: fontos a tojáséj és tojáshéj alaki közelsége.

Nagy L. János: Egysorosok és illusztrációk. In Stilisztika és gyakorlat. Szerk. Szathmári István. Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998. p. 130–138.

132.: A Tojáséj szemközti sötétszürke lapján fényes fekete tojás [...]

135.: A sötét különböző árnyalatainak lehetőségei közül a Tojáséj., a Szőnyegevő sötétség., az Árnyének. fontos: mindegyiknek fényes fekete tojás, téglalap, kotta a lényege.

Nagy L. János: Szavak és világok Weöres Sándor verseiben. 2., bővített kiadás.  Budapest : Akadémiai, 1998. [65; 72; 79; 80]

Esterházy Péter: A szavak csodálatos életéből. Budapest : Magvető, 2003. 69 p. [37–38]

Befejezésül még valamiket az irodalom jellegéről, alkatáról.

Az irodalom – a filozófiával, a vallással, a tudománnyal – a lét titkait fürkészi. Azon írók könyvei is, akiknek ez a vallomás túl sok, akik le nem írnák ezt a mondatot – én is ilyen vagyok, csak én leírom. Ez a fürkészés komoly dolog, és ebben az értelemben az irodalom komoly. Ám ezer arca van, mert Vörösmarty sötét, nagy költeményei ugyanúgy fürkésznek, mint Weöres egy szavas verse (tojáséj), vagy akár egy laza limerick, ki akkor jó, ha jól megrímelik.

Nagy L. János: A retorikus nyelvhasználat Weöres Sándor költészetében. Budapest : Akadémiai, 2003. 293 p. [282]

Hankiss Elemér éppen Weöres egysorosát hozza (Tojáséj) egyik legjobb példaként arra, hogy az olvasó, a hallgató tudata kénytelen vertikális oszcillációt végezni a megértés érdekében. Anélkül, hogy mindazokat a személyiségeket felsorolnánk, akik ezt a nagyszerű ötletet elemezték, hadd emlékezzünk csupán kettőjükre: Örkény Istvánra és Török Gáborra. Mindketten Weöres kiváló értelmezői is voltak.

Tolnai Ottó: Költő disznózsírból : egy rádióinterjú regénye. Pozsony : Kalligram, 2004. 393 p. [318]

Weöres egyszavasával is foglalkoztam.

    Ő azt írta: Tojáséj.

    Én azt: Puskaszar.

Merem remélni, a lényeget és a formát is megtanultam. Jobban, mint mások, akik a tojáséjben matatnak a mai napig.

Dérczy Péter: A csend képei [Beney Zsuzsa Tél című kötetéről] = Élet és Irodalom, 2004. szeptember 3. p. 22.

A téli táj külső képe így valójában egy belső "tájat", egy lélek belső rezdüléseit jeleníti meg nagyon elvontan, poétikai értelemben olyan metaforizációs sűrítésekkel, tömörséggel, mely alkalmanként Pilinszky vagy Weöres költői erejét idézi meg. Csak néhány példa e nyelvi sűrítettségre: "Léleksötét", "Homokhó", "Selyemcsend"; tulajdonképpen e szóösszetételek olyan nyelvi jelek, melyek már magukban is önálló versjelentéssel bírnak (mindhárom zárósorként működik), noha ugyanakkor beágyazódnak a szintén önálló három sorba is. Talán nem véletlen, hogy bennem Weöres egysorosát, a "tojáséj"-t idézték föl első olvasásra.

Czakó Gábor: Világéj In: Uő.: Beavatás : az ideák nyelve. Budapest, 2005., 221–226. [226]

Szigethy Gábor: Tojáséj: Weöres Sándor. In: Uő.: Múltkóstoló. Szombathely : Savaria University Press, 2006., 87–88.

Tolnai Ottó: Ómama egy rotterdami gengszterfilmben : regény versekből. (Vulkánfíber, 6.) Zenta : zEtna, 2006. 236 p. [213–214]

A Wagner halála alkalmából írt Hommage Weöres által fordított sora számomra a csodával azonos, ugyanis több mint fél évtizede bajlódva e családi, a Vitézektől talán egyedül megőrzött bútordarabbal, végül már abban is kételkedni kezdtem, létezik-e, használják-e még egyáltalán e kifejezést, kételkedni később is, hiszen a szerb fordító például fekete szekrényről beszél: „Sakrijte mi to u crn ormar bez žaljenja.”

És milyen jó, hogy csak azután, már nagyrészt elkészülve munkámmal, kezdtem az eredeti után kutatni. Íme tehát a Mallarmé-mottó: „Enfouisses-le-moi plutôt dans un armoire.”

Ám Varga Mátyás barátom számomra még a Weöres-megoldásnál is megdöbbentőbb magyarázattal kísérte Mallarmé misztikus bútordarabját.

„A szekrény itt »armoire«, amely – nyilván – a latin »armarium«-ból lett, vagyis olyan bútort jelent, ahol már nem a fegyvereket (arma), hanem a használati eszközöket tartották. Az »eufoir« azonban különös ige: alapvetően azt jelenti, hogy elás, beás, eltemet. De benne van az elrejt, (más dolgokkal) eltakar, elfed is; és a (dögöt elásó) sintért pedig »einfuisseur«-nek nevezik…”

Valamint e vers Jean Pierre Richard által való értelmezése is e csoda vonalán mozdul tovább számomra. „De íme a megszokott átfordulás is – írja –, ebből az éjből egy hangzó és ragyogó új lény bukkan elő.”

Igen, csak Weöres tud így idehelyezni egy teljesen váratlan kifejezést, tárgyat, amely lám, mint gombnyomásra, újraindítja az egész gépezetet, az egész könyvet. Arról most nem is beszélve, hogy ezt a homályt akár a Tojáséj első fokozataként is felfoghatnánk…

Schein Gábor: Velőrózsa, tojáséj, szívhattyú = Magyar Lettre Internationale, 2007. tavasz p. 71–73.

A két példa mellé állítsunk egy harmadikat Weöres Sándor harminchárom egysoros verse közül: "Tojáséj." Ennyi a teljes vers. Hogy topológiailag miként értelmezhető e szó, arról bizonyára hosszan lehetne vitatkozni. Értelmezhetőségének feltétele azonban, hogy a kép létrejöttéről gondolkodjunk, magáról a nyelvről tehát, arról a hihetetlen sebességű kereszteződésről, amely a tojás és az éjszaka képzetét a nyelv történetében először állította ilyen, minden háttérről leválasztott kapcsolatba, ráadásul úgy, hogy az így létrejött szó tulajdonképpen már benne volt egy hétköznapi másik szóban, a "tojáshéj"-ban, amelyből önmaga materialitására utalva, egy betű, egy több nyelvben hangtalan hangot jelölő betű kiejtésével, nem nyom nélküli kitörlésével íródott le, mintegy önmaga születését, tojáshéjból való kilépését anyagszerűen bemutatva.

A "tojáséj" szó tehát egyszerre kétféleképpen születik meg. Két képzet összevillanásából és a nyelv megszilárdult anyagának elevenné tételével, cseppfolyósításával. Ez a két mód, a metafora és az írás elkülönböződésének útja, ebben a szóban keresztezi egymást. Ezt a helyet, vagy ezt a pillanatot, amikor ez megtörténik, szívesen nevezném a magyar nyelv tojáséj-pillanatának, amikor a nyelv eleven anyaga elérte lehető legnagyobb sűrűségét, és képes volt a metaforikus pálya lehető leggyorsabb befutására.

Tolnai Ottó: Tojáséj. In uő.: Feljegyzések a vég tónusához. Újvidék : Forum, 2007. p. 122–124.

 

Derűs borúlátó : Tüskés Tiborral beszélget Kocsis Klára. Budapest : Kairosz, 2008. 121 p. [25]

[A zselici asszony, Pölöskei Teréz a 75-féle tojásmintának] "külön-külön nevet is adott: lajtergyás, fésűfogas, kosárbordás, kötőfékös, csigabajcos, bölcsőlábas... Olyanok ezek a szavak, mint Weöres Sándor egysoros versei"

 

Maladype Színház: Tojáséj [Bemutató: 2008. december 8.] http://www.maladype.hu/hu/performances/7

http://maladype.hu/hu/criticism/439

 

Deme Zoltán: Egyre távolabb a szótól : a világirodalom versminiatúrái. Minimal Art, 2009. http://zoltandemmeworks.net/hun/files/miniature-miniatura-kepvers-egyszavas.pdf

Weöres Sándor fordította magyarra az előbb idézett miniatúrákat. Az ő egysorosairól, egyszavas verseiről is el lehet mondani, hogy zömmel ismerős tónusok szövevényei. Álomajtó, Árnyalak, Bimbósütés, Tojáshéj[!]. Ebben a négy miniatúrában mindenképpen jelen van hol az álomízű, hol a romantikus, hol a meseszerű, hol a gyermeki, hol a mítoszi, hol a szürreális jelleg...

Gerliczki András: Tojáséj. http://www.avorospostakocsi.hu/2009/12/17/tojasej/

Tenyérnyi fekete könyvben olvastam először. Egysoros, Weöres Sándortól. Talán a legrövidebb magyar vers, címe sincsen, csak törékeny teste. Ha kimondom, mindenki hallja a „h”-t. Pedig az nincsen. Innen bentről embrió álma, első ébredés előtti éj. Költésláz, testmeleg mindenség, fészekre boruló pihetollak. A kotlós elszánt ragaszkodása. Feltétlen hűség. Fekete öntudatlanság itt belül. Amíg az osztódó sejtcsomóban formát nem ölt a szem, nincsenek színek. Teremtés éjszakája. Koccanás odakint, terjedő kocsonyás remegés idebent. A héj erős. Karmos ujjak sürgölődnek, fordul a tojás, hidegebb szélről melegebb középre gördül. Éj van, alszik a fészek, rajta-fölötte kitartó eleven sátor. Itt belül lüktető pirosság, valahol a nyálkás mélyben, nyugtalan éjközépben. Önmagába záruló tér, héj alatt a hártya, keménység alatt a lágyság. Felépült vérkörök, eleven áram. Madármagzat csukott szeme. Alvó fiókák éjjele.

Kabán Annamária: A mondat a pragmatika és a diskurzuselemzés nézőpontjából. In Diskurzus a grammatikában – grammatika a diskurzusban. Budapest : Tinta, 2009. p. 343–349.

345.: Ha a következő egyszavas kijelentést olvassuk vagy halljuk, az értelemreprezentáció hozzárendelését segíti, ha tudjuk, hogy szépirodalmi alkotás: (7) Tojáséj

A kognitív folyamatok között ugyanis a szabálykövető, a szimbólummanipulációs paradigmába illeszkedők mellett vannak nem szabályt, hanem asszociatív kontingenciákat követő valószínűségi folyamatok is (l. Pléh 1998). Az egyszavas Weöres-vers esetében asszociációs, konnotációs alapon formálódó értelemreprezentáció jön létre.

Lackfi János: Tojás-éjben : Ács József verseiről == Uő.: Csak úszóknak! : Prózák, esszék, tanulmányok. – Budapest : Helikon, 2012. – p. 418–422.

422.: A címben éppen azért idéztem Weöres Sándor emlékezetes egyszavas versét, mert ez valóban "tojáséj-költészet".

http://www.est.hu/cikk/103207/mamor_magia_magassag_legyen_usse_ko

Önmaga, mármint a történet főszereplője, elbeszélője, létét a „tojáshéj ringásához” hasonlítja; s ez, hogy a sziklaszilárd kő burka egy áttörhetetlen s mégis tojáshéj, gyakran felbukkan; még arra is ösztökélni engedvén asszociációs képességünket: egy hosszú álom csupán, amit megismerünk. Vagy, éppen ellenkezőleg: merüljünk valami álomhoz hasonló tudatállapotba – ismétlem: mámor, mágia, magasság – ahhoz, hogy megismerjük a lét s lélek valódi szabadságát, érzékeink valódi birodalmát. És itt válik számomra lényegessé a fentebb említett egy szóba sűrített tökéletes metafora. Amire az iménti három szó (a kötet borítóján is olvashatjuk, a cím alatt) ismerős lírai konnotációja vezet rá. Hiszen ez Weöres, mondjuk magunk elé; s ha ő, akkor a meseszövés tér- és idősíkja csak nem a weöresi „tojáséj”? Ki tudja.

Vagy maradjunk egyszerűbb feloldó-képletnél: az új mítosz teremtője, Toót-Holló Tamás sem tagadja meg a régiek magyarázatát? A világ teremtésének útján „kezdetben volt a tojás”. „Ez a burok, mint tojás forgott a végtelen térben, nem volt még ég, föld, hold, nap, és nem voltak csillagok sem.” Ám egy nap lehullott az alsó világba. És, miközben kibontja számunkra önmaga létezésének okát és történetét, elmeséli ugyanezt, szinte mellékesen, rólunk is. Akik vagy meghalljuk a kövek énekét, vagy mindörökké süketségre kárhoztattunk. Hát miért ne válnánk, épp ezért, némákká és vakokká?

(Toót-Holló Tamás: Üsse kő. Napkút Kiadó, 2012).

Bárczi Zsófia, N. Tóth Anikó: Irodalom a hároméves szakközépiskolák 3. osztálya számára 2. rész. = http://www.soupst.sk/ftp/moodle/litpre3rsos2cast.pdf

[A Szlovákiában 2012-ben megjelenő tankönyv 38. oldalán.]

https://sites.google.com/site/allatmitologia/mitikus-allatok/allatreszek-szimbolikaja

Itt van mindjárt a tojás. A tojáshoz az emberiség kezdetei óta misztikus képzettársítások kötődnek. Az egyiptomi Ré Napisten tojásból született, a hindu hagyomány szerint Brahma egy arany világtojásból kelt ki. A régi kínaiak hite szerint is a kozmikus tojásból jött világra az első élőlény. A Kalevala világteremtési modelljében a kacsatojás játszik szerepet, a finn mitológia teremtő istennőjének, Ilmaternek pedig sastojással gyűlik meg a baja, és annak összetörése vezet a világ kialakulásához. A görög mitológiában az egész világegyetem valaha az úgynevezett orfikus őstojás volt. A tojás a termékenység és az új születésének ősi szimbóluma. A feltámadás szimbóluma és használták a gonosz elleni talizmánként is. Az egyiptomi hieroglifákban a tojás a lehetőséget, a hatóképességet jelenti.

Mohácsi Balázs: Bármelyik mondatod : Simon Márton: Polaroidok = http://www.jelenkor.net/visszhang/41/barmelyik-mondatod

A polaroidok másik feltűnő vonulata a Weöres Sándor költészetéből ismerhető egyszavas versek (tőle a legismertebb talán a „Tojáséj”). Simonnál ilyenek szerepelnek (találomra felcsapva a kötetet): „154 Sikolyerdő.”, „176 Sziromkiállítás” (78.), „394 Holdpuha.” (64.), „209 Magánsivatag.” (25.). Bár eleve a haiku-szerű szövegek gondolkodása is más, az egyszavas versek esetében mindenképpen elmondható, hogy poétikai változás is történt Simon költészetében. Ezt a változást leírhatnánk mint visszafordulást a szópoétika felé, ám éppen a kötetkompozíció miatt nem tehetjük meg ezt teljes joggal.

Rapai Ágnes: [Weöres Egybegyűjtött írások : könyvtipp.] = http://www.readme.cc/hu/koenyvtippek-es-olvasok/koenyvtipp/showbooktip/2162/

"Tojáshéj[!]" - így hangzik egyik verse.

Virág Domonkos: Tojáséj = http://egysorosversekpalyazat.wordpress.com/2013/09/16/virag-domonkos-tojasej/

Az év költői szava: tojáséj = http://www.e-nyelv.hu/2013-12-09/a-2013-as-ev-szavai/

Csata Ernő: Weöres Sándor egyszavasai = http://www.irodalmilap.net/?q=cikk/weoeres-sandor-egyszavasai

3) Tojáséj

Az éj (éjszaka) nem más, mint a sötét(nek) mély szaka (szakasza), egyben a kéj szaka is. Előtte van az alkony, a Nap (le)este, utána pedig a hajnal, amikor pir-ka-an, azaz ragyog az ég szája (kapuja). Ez a megtermékenyített életnek egy mélysötét szakasza, de azt is sugallja, hogy előtte is fény volt és utána is az jön, ciklikus egymásutánban. Egy teremburába (a teremtés védő burkába) zárt feketelyuk fénybe kitolva. 

Jelöletlen birtokos jelzős összetételként is kezelhetjük (tojásnak az éje), egybeírjuk mint a tojásfehérje, napkelte stb. szavakat.  

Inkább jelentéstömörítő összetételként értelmezhető jobban, ha rákérdezünk, hogy mihez is hasonlítható éj?
A tojás belsejében (ahova a fény nem jut el) levő, ember által megtapasztalhatatlan sötétséghez hasonlítható éj, amelyet csak elképzelni tudunk, mert nem rendelkezünk empirikus, tapasztalatból eredő ismeretekkel, de ma már az sincs kizárva, hogy a létező elektronikus mérőműszerekkel megmérhető a tojás belsejében a fényerősség (a sötétség mértéke).

4) Szárnysötét

A szárny alatt az árny (árnyék) már nem olyan sötét, nem olyan mély, mint a tojáséj. 

Visy Beatrix: Őrült-e minden fűszál? A vers minimuma : Weöres Sándor egysoros költeményeiről. In uő.: Szavakkal körbe : Válogatott tanulmányok, kritikák. Budapest : Magyar Irodalomtörténeti Társaság, 2015. – p. 90–108. Uez: „tánc volnék, mely önmagát lejti” : Tanulmányok Weöres Sándorról. – Budapest : PIM, 2014. – 333–351.

Fenyő D. György: Útikalauz a vershez. Budapest, Tilos az Á, 2021. 14–17.

 

 

---

Weöres Sándor: Elhagyott versek. (Szerk.: Steinert Ágota) Budapest : Helikon, 2013. 719 p. [60; 251; 373; 380; 384; 387; 394; 444–449; 481; 512; 524; 559; 567; 577; 589; 602; 610; 632; 638; 647; 666]

[Négyéves voltam…] [19??] In Weöres Sándor: Elhagyott versek, p. 631.

Fogantatásomra gondolok, az anyaméh végtelen üres gömbjére, part sehol, minden irányu messzeségben fénylett valamennyi csillag.

 

 

 

Asztali nézet