Hogyan készült a szakdoli? Jelenet.
Ott téblábol szegény Feri elvtárs a balatonfüredi házban, mikor egy kellemesen elköltött ebéd után a mama papírokat lobogtat az orra előtt:
– Teferi! Nem köllene már elkezdened azt a fránya szagdogát megírni?
– Jujjjmama! Rohanni köll! A nemjóját! Hátmostmilesz?
Azzal Feri elvtárs belenézett a papírokba.
– Borászat. Szőlészet. Mi is volt kicímajánlva nekem a Schréderné által? A Balaton-felvidék szőlészete és borászata! Miazhogynagyonis! Mama! Amit meg lehet csinálni az elkövetkező egy hónapban, azt megteszem! Megcsináljuk, mama!
Feri benézett a könyvtárszobába, szeretett ott elpilledni a kiadós ebéd után. „Ej, ez a Rozs néni tud főzni!” – gondolta. De a papírkák nem hagyták nyugodni. Tekintete a könyvespolcra tévedt (valóban eltévedt, sosem járt erre): nini! Szőlészet, Magyarország csapadékviszonyai... Vidrológiai Közlöny... Nocsak, vidrák? Belenézek…
Ekkor körbekerítette a gondolat: „Domborzat, csapadék... igen, mi is köll még?... talaj... ezaz!” – csapott a homlokára. „Rezisztencia! A nemjóját! egész jó lesz…”
– Van itthon írógép, mama? – a megkérdezett Rozs néni szemét elfutotta a könny.
– Hát persze, édes fiam! A Szabi is azon írta a dolgozatát. Friss ropogós papír is lesz mellette. Nézd csak!
Pár perc múlva Feri vadul csépelte a billentyűzetet. Meg-megállt, a feleségére gondolt. És ekkor kitekerte a szépen befűzött lapokat, oszt indigóstul összegyűrve elhajította a szemétkosárba. A balatoni nyár... a csillogó víz... a lemenő nap fénye... Hm. Ez jó lesz!
A líraira sikeredett bevezető után írt még vagy tíz oldalnyi általánosságot a Balaton-felvidékről. „Na most egy kis mikroklíma” – gondolta, de elkalandozott kicsinység, és elfelejtette kitenni az idézőjeleket az egymásnak ellentmondó szakértők idézésekor.
– Hú de meleg van! – kiáltott át a másik szobában tartózkodó anyósának, aki kezét-lábát törve hozott azonnal egy kis hűsítőt.
– Teferi! Te már ilyen sokat írtál? A Szabi nem dolgozott ekkora lendülettel! Jó lenne már egy kis eső…
– Jóhogyjött, mama! – azzal Feri elvtárs máris rákanyarodott a csapadékviszonyokra. „Ősz, tél, tavasz… Jaj, minden nem juthat az eszembe” – gondolta éppen, amikor anyósa nagy csörömpöléssel nekilátott a konyhai edényeknek.
„Ez a mama épp e legjobb gondolatokat veri ki a fejemből” – azzal betekerte a 14. tiszta lapot is. Új indigó is kellett, indignálódva fordult anyósához:
– Jujjjmama! Ilyen nehéz szakdolit írni?
– Persze Ferikém, hozom már. A Szabi is sokat dolgozott vele. De te nagyon gyorsan haladsz! Címkegyűjtemény is lesz?
– Jajjjmama! Nem érek rá ilyen apróságokkal foglalkozni!
Másnap estére Feri elvtárs már a 28. oldalon is túljutott, amikor anyósa átkiáltott hozzá.
– Teferi! Vízszintes 29: politikai cselekvésforma, amely a fennálló hatalommal való együttműködés elutasításán alapul…?
– Demama! Ilyen a szocializmusban nincs!
– Ne ijesztgess már, Feri fiam, ez csak egy rejtvény! Oszt kijött annyi, hogy „asszív zisztencia”. Mi lehet ez?
– Jajjjmama! Ez könnyű! Masszív egzisztencia. No, de ne tessék zavarni! – azzal új témára lelt agyának kusza tekervényeiben. „Ez az, most jöjjön az a rezisztencia-probléma!”
Aztán írt még pár oldalt, majd a becsületes munkát a jól megérdemelt pihenés követte: összecsórt fontokról álmodott, meg miniszterelnökségről, és sok-sok pénzről…
https://www.youtube.com/watch?v=EZVxUe0Vq4E
Fábry a szakdolgozatról.
---
---