Budapesten születtem 1959. augusztus 20-án.
Visegrádi utca, hatvanas évek. Omladozó vakolat, meg-megroggyanó körfolyosók. Eljő a jeges, a jégszekrényben üveges tej, vaj, zsír. Olcsó kávé illata mindenütt, valódi holland kakaópor egyszer egy évben valami külföldi szeretetcsomagból. A Victor Hugo utcai ház falán világháborúsnak hazudott belövésnyomok. Egy sarki kocsma, egy trafik, egy ÁBC-bolt, s a füstös presszó, az idegennek tetsző éjszakai élet szimbóluma. Zárás 23 órakor. Pár sarokra egy pékség és egy cukrászda. Szemben az ÁPISZ-ban 10 filléres rajzlap kapható. Amott az SZTK, az öregek gyülekezőhelye. Kicsit arrébb, az Ipoly Moziban "endékás" indiánfilmet vetítenek. A nyitott ablakokból óránként felzendül a Kossuth Rádió szignálja. A bátrabbak a Szabad Európa Rádió zenés műsorait hallgatják. ("Megszakítjuk adásunkat. Ma Dallasban lelőtték...") Egy-egy villamos csikorgása és a tizenötös busz jelenti a városi közlekedés zaját. Autók elvétve, lovaskocsik gyakrabban zörgetik fel a csendet. Káromkodik a nyomor, szomszédok csevegnek, néha több emeletnyi távolságból cserélve recepteket a vasárnapi ebédhez. Egyszer-egyszer az ószeres kiáltása, máskor a verklis zenéje töri meg az egyhangúságot. Veszekedések zaja, a negyediken fel-felnyög a haldokló öreg olasz hölgy, s az ötödikről lezuhanó öngyilkos nő sikoltva mond nemet a világra.
---
(2013. február 14.) Tegnap egy kedves ismerősöm kezembe nyomott egy régi Beszélőt. „Ez nálad jó helyen lesz…” A régi izgatottság csak átfutott rajtam, bár ugyanazzal az automatikus gyors mozdulattal rejtettem táskámba a stencilezett példányt, mint annak idején.
Megértené-e a 21 éves fiam, ha elkezdeném mindezt elmagyarázni neki? Hogy amikor én annyi idős voltam, mint ő, egy totális hatalom... Ugyan már! Az a „totális hatalom” csak a félelmeinkben létezett. De főleg a szüleink félelmeiben. Akik átélték mindazt, amiben mi csak benne éltünk. Tény, hogy a politikai rendőrség figyelt mindent, ami mozdulhatott volna, és rámozdult a mocorgókra, de az is tény, hogy ez az egész csak társadalomirányítási technika volt: villanypásztor, mely elsősorban pszichológiai akadály.
Már akkoriban is csóró voltam, emlékszem, sokba került egy-egy szám. Olvasgattuk és továbbadtuk... rituáléja volt az „ellenzékieskedésnek”, diszkrét báj, értelmiségi bájgúnárság. A lap végén pedig a „nagy ellenzékiek”, a tiltakozásokat az elején aláírók, lakcímükkel. Soha nem ellenőriztem, de azt éreztem mindig, hogy ezek az emberek nem kis panellakásokban szorongó, margóra szorult figurák. Akkoriban sem volt kedvem ilyeneken gondolkodni, most is csak a régi érzést említem. Vagyis a vidékiségből is fakadó kisebbségi érzést, hogy én soha nem leszek velük egy „társaság”.
---
(2013. június 14.) "Néha olyasmit érzek, hogy minden semmisége a világnak egyformán érdekes, amiről tudok, csak azért, mert tudok róla" – írta Szép Ernő száz éve. Céduláim ilyen semmiségek: amíg élek, fontosak számomra, halálom után érdektelenné válnak, a szemétben végzik.
(Pirsig: Lila, Jókai feljegyzései, Winnetou végrendelete)
---
(2013. július 12.) Ma tanúja voltam egy majdnem balesetnek, ami mégiscsak baleset lett. Ismét kiderült, hogy a nevemen és a lakcímemen kívül egyetlen közeli utcanevet sem ismerek, a Trabanton kívül egyetlen autómárka sem ismerős, ráadásul a mobilom (a fiamtól kaptam egy éve, addig ellenálltam) számát sem tudom.
---
(2014. július 28.) Busó-bibliográfiát készítünk, ezért került a kezembe a 2000-ben kiadott Pleidell János című album. Életrajzi adatai közt olvasom: "1943. Megnősül. Újra behívják. Fogságba esik. 1946. Hazaengedik. Lakásuk elpusztult, kislányuk meghalt." A 12. kép: Feleségem, 1943. A 13.: Kislányom, 1944.
Általános iskolai osztályfőnökömet hívták Pleidell Jánosnénak. Arra is csak halványan emlékszem, hogy rajzot tanított. A 13. kép ajánlása juttatta eszembe, hogy Matyi néninek hívtuk. A hanghordozására és az arcára emlékszem elmosódottan. És egészen élesen egy történetére: "A saját két kezemmel kapartam ki a földet, amikor eltemettem a kislányomat..." Az 1975. áprilisi Vigiliában van tőle egy illusztráció. Meg fogom keresni... [Hibás az adat, nem ő az illusztrátor.]
[A Magyar Képzőművészeti Egyetem levéltári anyagából http://www.mke.hu/sites/default/files/attachment/A%20Magyar%20K%C3%A9pz%C5%91m%C5%B1v%C3%A9szeti%20Egyetem%20Lev%C3%A9lt%C3%A1ra%20Az%20Igazgat%C3%B3i%20Iroda%20%C3%A9s%20a%20Rektori%20Hivatal%20iratai%20%281871-1849%29.pdf: "1948. 05. 15. Pleidell Jánosné Fetter Matild gyakorlótanítása"
Itt pedig http://www.mke.hu/sites/default/files/attachment/A%20Magyar%20K%C3%A9pz%C5%91m%C5%B1v%C3%A9szeti%20Egyetem%20Lev%C3%A9lt%C3%A1ra%20Repert%C3%B3rium%20%281845%29%201871-1996.pdf: "Pleidell Jánosné Fetter Matild, tanítónőképzőintézeti rajztanári oklevele Bpest, 1949. jún. 24."]
---
(2014. augusztus 19.) N. Kósa Judit: Viráglocsolás és ebadó című cikkéből tudom: nagyapám székesfővárosi tanácsjegyző volt. A Házfelügyelők útmutatója című munkája (szerzőtárs: Kállay József tanácsi fogalmazó) nincs meg nekem, Az élelmiszerárúsítás rendészetének jogszabályai szerencsére megmaradt a családi könyvtárban. Kis cédulákon 1944-ig követte a jogszabályok különféle változásait. Az ostrom idején halt meg.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/FuggetlenBudapest_1931/?pg=259&layout=s
Régóta nélkülözött, hasznos munka...
---
(2014. augusztus 20.) Könyveken rágom át magam, mint a moly. Igyekszem a könyvtárakban úgy élni, mintha Lin-csi apát kolostorai lennének.
---
(2014. augusztus 23.) Tegnap: tiszaeszlarbibliografia.freewb.hu
Több mint 20 éve kezdtem gyűjteni a tiszaeszlári per irodalmát. Kezdetben kötetben gondolkodtam, de még a megjelentethetőnek gondolt részekre sem volt kereslet. Az Ars Hungarica 2005-ben elutasította a képzőművészeti minilexikon közreadását. Most tehát apránként (ha 20 évem nincs is rá) feltöltöm az anyagot erre a honlapra.
---
(2014. szeptember 16.) Szeptember 8-án a PTE Idegsebészeti Klinikáján új élet kezdődött számomra. Dr. Vető Ferenc egy vérömlenyt távolított el a koponyámból. A műtétre ugyanúgy nem emlékszem, mint a születésemre. Új életem első nyolc napja – talán az újszülöttek első heti "meghurcoltatásának" a mintájára – szabályozottan telt. Evés, ürítés, tisztálkodás, ellenőrző mérések... Mindezt egy katonai fegyelmezettségű profi ápoló csapat, és a háttérből az "orvostábornokok" vezényelték. Néhány CT-vizsgálat – egy hihetetlenül emberséges orvos vezérletével – és egy-két – mindenki álmát zavaró – beteg színesítette a képet. 8 nap: 6 sor. Elmondhatatlan. Tisztelettel vegyes félelemmel figyeltem eddig is az egészségügyben dolgozókat – messziről. Mostantól ugyanezt szeretném, ha lehet ;)
---
(2014. szeptember 19.) http://bibliatarsulat.hu/wp-content/uploads/2012/12/MBTA_Fil.probakiadas.pdf
"ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé" (Pál levele a filippiekhez, 3.14)
(Riának köszönöm, egyelőre csak bemásoltam.)
---
(2014. szeptember 22.) Reviczky Gyula: Számlálgatom (részlet)
Ó, hányszor hívtam a halált,
Mihelyt a kedvem búsra vált.
De most hogy itt
Ólálkodik,
Nem érzek mást, mint borzadályt.
Az 1882–1945 közötti anyag már fölkerült a tiszaeszlarbibliografia.freewb.hu honlapra. Ha marad időm, év végéig be kellene fejeznem a tételek javítgatását, el kellene készülnünk a BUsóBIbliográfiával, és egy tanulmányt kellene írnom az Öttorony vonzásában 2. kötetébe. Számlálgatom...
---
(2014. szeptember 23.) "... amióta az ifjúság boldog, tudatlan képzelődéséből, hogy egész életünk külön, függetlenül napjainktól, jelent valamit, kigyógyultam. Csak napok vannak. Huszonnégy óra, huszonnégy órát pedig valahogy mindig ki lehet bírni. Nyilván azt a bizonyos utolsót is." (Karinthy: Utazás a koponyám körül)
---
(2014. október 1.) Mindenütt jégpáncél. Ónos eső fagyott a legkisebb ágra is. Pingvinként tipegve egyensúlyoz az élet. Velem baj nem történhet – indulok felderíteni a délutáni családi programok előtt az utak használhatóságát...
...a szemüvegem szerencsére hamar megtaláltam, vérző karommal tapogatom a fejem. Utoljára egy gördeszka kipróbálása okozott hasonló élményt, de akkor a fejem a puha pázsiton landolt.
(Fél évvel később.) Életem első utazása egy mentőautóban az Idegklinika felé. Sziréna nincs, útitársat közvetít a központ. A mentőorvos oldja a magányt. Megérkezünk. Egyszer már jártam itt: fejfájós voltam világéletemben. Mindjárt hatan fogadnak, a tanár jóságos kérdései nyugtató gyanánt is szolgálnak. Észrevétlen vérvétel, magas cukor: a velem szembeni szempár kedvesen mosolyog. Meg fognak cétézni. Tanulom az igét. Nincs életveszély, a tanítványok is törhetik a fejüket, míg értem jön a betegszállító. Beülök, és innen már nincs felállás. Nincs időm sajnálkozni, hogy nem tesz fel több kérdést az ambulancián megismert tanár, hallgatnám a kérdéseit, magyarázatait napestig. De más a dolgom. Alagút csúszik a fejemre, nem mocorgok, pedig ilyenkor esne jól egy kis vakarózás. Önfegyelem néz farkasszemet a viszketéssel. Tolnak ki, és már csak ez a szó van az agyamban: „műtét”. Tévedés lehet, gondolom, ez nem rólam szól, ideje lenne aludnom, velem ilyen még soha. Közben lett valahonnan egy ágyam, tolnak mindenfelé, aláírok egy papírt, már védekezni sincs erőm. De ki ellen védekeznék, amikor mindenki segít. Nem ettem ma, nem vagyok érzékeny, nem szedek semmit. Gurítanak mint egy tekegolyót. A műtőre magam fekszem föl: rágurulok. Ez még én vagyok. Meddig? Míg Morpheusz engedte. Sötétség, mélység.
(Egy-két óra múlva.) Lucskos ébredés, hideg van. Reszketek. Aztán intenzíven beszélgetek valakivel. Azt hiszem, már csak jobb lesz. Felszabadultan fecsegek. „Sokáig elvoltam, hiába” – kakukkol egy hang bennem. Aztán valamikor újabb utazás, egy kórterem szélső ágyán landolok. És rettenetes, nyolc alvás nélküli nap kezdődik. néhány órás szendergéssel. Mozdítanám a fejem, de valami velem mozdul. Bármerre igyekszem, jön utánam. A vérömleny maradéka jön mögöttem. Sötét gond. Aztán megtanulom, mit tehetek, mit nem. Feleségem berendezi új otthonom. Egy négyzetméter. Legfontosabb tárgyam a mobiltelefonom, ami eddig megtűrt időmérőként szolgált. Most fontos üzeneteket közvetít, néha az őrülettől ment meg. A kedves hangra feltörő könnyeim lazítják örök szorongásomat. A szexuális vágy nem szól bele szerelmi vallomásaimba. Szeretet, kedvesség, ráhagyatkozás – ezeket a fogalmakat élem át gondolkodás nélkül.
(Egy-két nap múlva.) Barátok, a fiaim és a nővérem Budapestről segítenek kibírni a nappalokat. Már sms-t is tudok írni a mobilomon, legügyesebb segítőmön. Kisebbik fiammal csak így tudok beszélni, nem engedem, hogy kilométereket utazzon, csak hogy egy ronccsal találkozzon. Pedig már egyre jobb, csak az időjárás miatt egy migrén hátravet. Egyre jobban megkedvelem a kórterem katonás rendjét, az orvosok egyéniségekké válnak, az ápolók, ápolónők igazi arcukat mutatják: mindenki segít a gyógyulásban. Némi fájdalom árán megszabadulok a megkedvelni nem bírt kesztyűtől. Aludni továbbra sem tudok, hiába tehetem a fejem bárhová. Aztán kezembe kapom rövid kis Golgotám írásos bizonyítékát, a zárójelentést...
---
(2014. november 23.) Két napja megvettem a Jókai téri antikváriumban Türk Attila könyvét Rózsa Flores Eduardóról. Hátha elárul valamit az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról. A 135. oldalon találtam az egyetlen új információt: "...gorombán nekimegy egy olvasónak, aki olvasói levélben azt mondta: az utcai rombolásokért, tüntetésekért mindazok a felelősek, akik kiszolgáltatták a nyilvánosságnak az öszödi beszédet. Meg is kap Eduardótól ez az "olvasó" minden jelzőt, ami csak elképzelhető. És ezúttal jogosan agresszív a fiú – én sem írtam volna mást, ahogyan még sokan mások sem." [Folytatása következik...:)) Keresd a menüben!]
---
(2014. december 19.) Elkészültünk a busó bibliográfiával. Gyánti István és én ezen a honlapon (is) tesszük közzé a kiegészítő tételeket. [Az elérhető tökéletesség: potenciális egyformaság.:))]
---
(2014. december 23.) Horváth Kázmérról szeretnék életrajzféleséget írni. Ezúttal kapásból a honlapra gyűjtöm a forrásokat. [Keresd a menüben!]
---
(2014. december 31.) 1981-ben a Szegeden megtartott TDK előadások között hangzott el az enyém is Konrád György A városalapító című regényéről. A tűrt és a tiltott határmezsgyéjén jártunk az Auditorium Maximumban, mely – bár fölpillantani alig-alig mertem – zsúfolásig telt. Czine Mihály és Grezsa Ferenc dicsérő szavai után a szünetben sokan jöttek hozzám, és közülük többen ugyanazt kérdezték, fölhasználtam-e a cenzúrázott részeket. Az Universitas 1981. április 23-i számában Világhy József elfogult beszámolójában ez olvasható: "A délután legkiemelkedőbb munkája Kiss Zoltán: Egy lehetséges világértelmezés (Konrád György: A városalapító) című referátuma. Rendkívül pontosan és ötletesen értelmezi a regényt, amely az értelmiségi tudat gondolatfolyamán keresztül plasztikusan mutatja be a katonai modell mintájára szerveződött bürokratikus állam képét, a tervvallást, az 50-es évek misztikus ködét. Nívódíjat érdemelt volna! [A vélemények között pedig:] Kiss Zoltán azért nem kapott különdicséretet, mert nagyon kényes téma a Konrád-regény." Számomra persze az előadás körülményei éppen elég dicséretet jelentettek, ráadásul Szegeden "szakirodalom lettem", és még meg is hívtak egy szemináriumra, ahol újra előadhattam a dolgozatomat.
Valamikor a 90-es évek elején az OSZK – akkor még létező – Kortörténeti Különgyűjteményének adtam a kicenzúrázott oldalak nálam lévő példányát. Talán egy csöpp indulat is dolgozott bennem, mert előtte valamikor részt vettem egy író–olvasó találkozón, ahol föltehettem a kérdést Konrád Györgynek: mivel magyarázható, hogy az 1977-es kiadás+kicenzúrázott részek nem egyeznek az 1992-es kiadással. Konrád válaszra sem méltatta az én filológiai érdeklődésemet.
Ez a kis sértődöttség is szerepet játszhat abban, hogy mára erősen átalakult a műről a véleményem. Ma nem nagyon akarnék vitatkozni azzal, aki unalmasnak, körülményesen megírtnak mondaná Konrád könyvét. Karinthyval szólva pedig így intézném el A városalapítót: "írt és olvasott egy Cioran esszékötetet".
Mindez pedig azért jutott eszembe, mert ezt olvastam a Hogyan él a múlt : Szörényi Lászlóval beszélget Hafner Zoltán című kötet 68–69. oldalán: "Egyszer még én is készítettem egy sajátos szamizdat kiadványt. Az történt ugyanis, hogy Konrád A városalapítójának az eredeti gépiratát meg tudtam szerezni egy éjszakára, amit összevetettem a nyomtatott változattal, s kigyűjtöttem a cenzúrázott részeket. Városszerte terjedt, nagyon szerették a népek. Senki nem tudta, hogy én gépeltem és állítottam össze, úgyhogy egyszer valaki nekem is a kezembe nyomta, hogy olvassam el."
---
(2015. január 14.) http://hu.wikiquote.org/wiki/Utols%C3%B3_szavak Nincs ezekben sem több bölcsesség, mint a tucatmondataikban. Szeretem Augustusét: Ezután mindenkitől búcsút vett, és miközben a Rómából érkező vendégektől Drusus beteg leánya felől érdeklődött, hirtelen, Livia csókjai közt, e szavak kíséretében halt meg: "Liviám, emlékezz házasságunkra, s élj boldogul!" [Suetonius]
Két mondat között, két cédula között, két felismerés között, két tévedés között, két csók között, két mosoly között, két sírás között, két születésnap között, két bevásárlás között, két telefonálás között, két simogatás között, két pofon között, két öröm között, két bosszúság között, két sóhaj között, két kiáltás között, az első és a második között – a második már sohase...
---
(2015. február 17.) A káoszba, amibe születésünkkor belekerülünk, minden élet valamiféle rendet vág. A káosztól persze már eleve védenek burkaink, amelyekről édesanyánk, családunk, a különböző társadalmi csoportok, a társadalmi minták, rendek, végül pedig a „Világrend” gondoskodnak. Volt, akinek a barlang fala jelentette a világ határait, volt, aki a Holdon ugrálva tolta kijjebb a világhatárokat, de mégis mindenki az énjébe zárva toporog. Értelmet visz a közös rendbe, minduntalan értelmezve azt. Csetlünk-botlunk, túlélünk, ameddig lehet. Közben nyomokat hagyunk. Elárvult nyomaink értelmezésre szorulnak, új s új értelmeket kapnak. Erőfeszítéseink végére érve visszahullunk a káoszba, ahol az elfeledettek közös csendje születésünk óta vár.
---
(2015. március 2.) 28 éve holnap temettük Anyut. Suta mondat, mégis igaz. Ugyanannyi időt éltem nélküle, mint vele. Azóta minden februárban megismétlődnek az utolsó hét eseményei.
---
(2015. március 5.) Horváth Kázmér hagyatékát kutatom a megyei levéltárban. Eddig 6 dobozt néztem át, s mintha csak a saját papírkáimat látnám: címek, oldalszámok, kusza, sietős utalások. Egy 1954(?)-ből származó leveléből kiderül, hogy meg akarta írni Mohács történetét. A feljegyzéseinek már senki nem tud ugyanaz a centruma lenni, mint ő volt. Talán lesz valaki, aki új értelmet ad az iratainak. Mától nekem is még erősebb lélekkel "készen kell rá lenni": a céduláimat rendszerezni vagy megsemmisíteni.
---
(2015. április 2.) Egyetlen eredeti gondolatom a Hamlet elemzésekor született. A vers és a próza váltakozása azóta sok szövegben hangsúlyosan/hangsúlyosabban jelenik meg. Ezeket még összeszedegetem.
---
(2015. április 14.) 5-6000 kötetes könyvtáramon is túl kellene adnom. Hiábavalóság volt ez is.
---
(2015. június 15.) "Ő akkor abban a helyzetben volt, amikor pontosan látszik, hogy minden döntés egyformán hibáztatható vagy helyeselhető, és hogy az utólagos magyarázatok tetszés szerint felcserélhetőek." (Péterfy Gergely: Kitömött barbár, 100. oldal)
---
(2015. augusztus 21.) 56 éves lettem. Megint két köteten dolgozom, a saját témámra nincs időm. Tavaly vitt valami lendület, idén csak nyüglődöm. Talán épp ez az én sajátságom. "Kazi" egyre érdekesebb, mégis fáraszt; Harkány pedig csak terhet jelent. Eszlárt mindenesetre sikeresen távol tartják tőlem: talán jobb is.
Nemrég ismét "politizáltam egyet". Milyen távoli az origó fórum, ahol évekig fölöslegesen téptem a szám!
:))
http://magyarnarancs.hu/magyar_termek/apritsd-a-muzulmant-magyar-96117
- kiss882
- 2015. augusztus 16., 22:49
- Kedves Árpád!
- Az első hazugra sikeredett mondatoddal (kereszténység, kutyák) sikeresen fabrikáltál egy fantom-Bayert, majd ezt ügyesen - verbalice - agyon is csaptad. Közben nekimentél egy-két egyháznak, Semjén Zsótinak, és valahonnan ideszelídítettél egy fehér lovat is. Mindezekkel szemben kíváncsi vagyok álláspontodra a menekültüggyel kapcsolatban. Van-e határa a multikulturalizmusnak, a liberalizmusnak humanitárius ügyekben? Egy gondolatkísérlet erejéig eltűnődhetnél azon, mi lenne, ha nem az "Európai", hanem az Amerikai Egyesült Államokba menekülne ez a sok ember. Végül a mennyiség-minőség dialektikájával foglalkozhatnál. Az alapvető kérdés tehát: határok... Elnézésedet kérem, hogy e szöveggel én is átléptem a határaimat, de kíváncsiságom határtalan. Üdv: Kiss Zoltán
Hát ez sem sikeredett valami nagyon hasznosra!
:))
---
(2015. október 3.) Szeptember végére elkészültem a vitéz dr. Horváth Kázmérról szóló dolgozattal. A téma a busójárással indult, a végére kinőtte Baranyát. "Kazi" újat tett hozzá az újvidéki "hideg napokhoz", és a világháború utolsó éve katonai közigazgatásának történetéhez. Én csak beszéltettem a forrásokat, itt-ott lecsíptem a fölösleget.
---
(2017. január 13.) "Sötét szárnyak..." Winnetou! A végrendelet szakadozott töredékeiből még a szerző sem tudott/akart valami egészet kihozni. Hiábavalóság.
---
(2017. június 20.) Ha gőzhangya nem is, de a könyvtáros-társadalom hasznos tagja (hangya boy) próbálok lenni. Egy-egy adattal hozzájárulni... már régen nem tudom, hogy mihez.
---
(2018. május 22.) Tegnap elkezdtem kihajigálni régi papírkáimat. Köztük ezt is:
Egyébként az első dolgozat az ismert ténnyel indul, hogy a létező osztályozását de facto nem eszközölhetjük a dolgokban rejlő vonások szerint, amint ezt a naiv realizmus hitte. Pusztán logikai szempontból is tarthatatlan a hagyományos elképzelés, mely szerint a fogalom úgy jön létre, hogy a dolgok legszilárdabb vonásai közül összehasonlítással válogatjuk ki a közösét. És még inkább tarthatatlan, ha a gondolkozás egyéb, nem specifikusan logikus területének és irányainak a szempontját is tekintjük. Minden ismertető jel, minden diviziós alapul vett objektív „tulajdonság", csak a feldolgozó szellemiség (helyesebben a tudatállapot és -képesség) függvénye. A világnak mindig szükségképen olyan képe van, amilyet belenézünk (pontosabban belenézhetünk), és a valóságban általunk feltett bizonyosságok és vonatkozások gondolkozásunk sajátos beállítottsága szerint változnak. (Marót Károly Cassirerről, EPhK 1927.)
És ezt: Hajnal István: Az újkor története
17.: mihelyt a társadalomszerkezet mechanizálódik, akár kezdetleges, akár igen magas fokon, mihelyt úrrá lesz a társadalmon s nem eleven közvetítője, ösztönzője az egyes ember anyagi-szellemi tevékenységének, megszűnik termékeny fejlődésképessége: nem tud már semmi újat kihozni az emberekből. Talán egyre finomuló kultúra lesz belőle, de ősi mély erőknek új előtörése, feldolgozása nélkül.
34.: A középkor szokásszerűsége masszív, biztosított helyzetű társadalomrétegeket alakít ki, az intellektualizmus pedig ez alakulásokat okszerűen megszabadítja fölösleges, terhelő kötöttségeitől és munkarétegekké fejleszti, a gazdasági, ipari, kereskedelmi hivatások, a szervező munka rétegeivé: az egész társadalom oly összefüggő, üzemszerű szervezetet alkot, mint még soha az emberiség történetében.
36.: A XVIII. sz. végével azután ismét új korszak kezdődik: már minden eltűnik, amit a középkor szokásszerűsége a kicsiny társadalomalakulások védelmére alkotott, hűbériség, rendiség, céhek és más berendezkedések általános, kiegyenlítő szabályozásban olvadnak fel, az európai kultúra ismét teljesen racionálissá válik, mint amilyen az antik is volt; magasabb fokon, de ismét a politikai és gazdasági erők okszerű, szabad érvényesülésével.
37.: A társadalmak ellenállása erősebb minden racionális elképzelésnél, érdeknél.
43.: Az európai állam nem a lakosságnak vállalkozásra, hódításra való szövetkezése, mint az antik államok. A legfejlettebb államszervezet is igen tökéletlennek látszik ilyen szempontból, még az újkor elején is; sokféle tagozottság, a részeknek önállósága akadályozza a hatalomnak okszerű központosítását. A társadalomnak minden része, eleme erősen gyökerezik a maga talajában és alkalmazkodásra kényszeríti az állami apparátust. Épp ezért ahány állam, szinte annyi különféle államszervezet, legfeljebb típusokat lehet megkülönböztetni. A középkor végétől általában véve mindenütt erősödik a közhatalom.
127.: Úgy látszik, minden gyors kultúrvirágzás nem egyéb, mint a megelőző csendes korszakok alapvető társadalomszerveződésének, a benne foglalt életanyagnak rohamos felhasználása.
664.: A fejlődés attól függ, hogy az emberi társulás milyen életanyagot tud érvényesíteni és milyen módszerek állanak rendelkezésére.
Az egyik cédulán a 663. oldalon írtakat a weberi racionalitással állítom szembe... (Miért?)
---
(2020. augusztus 20.) Akiben akarat van, azt a sors vezeti, akiben nincs, azt sodorja. (Seneca)
Ha valami használna a nemzetemnek s ártana egy másiknak, nem javasolnám uralkodómnak, mert elsősorban ember vagyok s azután francia; szükségszerűen vagyok ember s véletlenül francia. (Montesquieu)
Az első az általános iskolában volt az "osztály jelmondata", a második a felvételin került elő.
---
(2022. február 8.)
ÚjDN, 2022. február 5., 6.
---