Kiss Zoltán honlapja

...

 

Pécs – Szabadkőművesség 1913–1914.

[két levél] 1905. december 16., [Jászi Szabó Ervinhez] 1906. március 30.

szabadkőműves gyökerek

Jászi Oszkár levele Somló Bódognak, 1906. III. 23.

Jászi Oszkár levele Somló Bódognak, 1906. V. 16.

Jászi Oszkár levele Somló Bódognak, 1906. XI. 28.

Jászi Oszkár levele Somló Bódognak, 1907. X. 12. Vö.: Litván György: Somló Bódog munkássága = Szociológia, 1977. 4. sz. p. 503–507. [?] In uő.: Sorstársak és kortársak. Budapest : Noran, 2008. p. 13–20. [19]

Nagy hiba volt a kongresszusról való távolmaradásod, kedves Fiam. 

[Vö.: Litván, p. 19.]: 1907-ben pedig Jászi már súlyos szemrehányást tesz neki a Szabadtanítás pécsi kongresszusáról való távolmaradás miatt.

Pécs 1907-ben. = Pécsi Napló, 1907. január 1. p. 1, 2.

És itt van a jövő év nagy ünnepe, a pécsi általános országos kiállítás! Négy és fél hónapon át Pécs lesz az ország központja. Napról-napra az idegenek sokadalma kopogtat majd a város kapuin. Koronás fők, a főhercegek közül többen, a kormány valamennyi tagja ismételten föl fogja keresni városunkat, hogy lássák magyar városban a magyar ipar előrehaladásának látható megnyilatkozását. […] Tudományos, egyházi, gazdasági, kereskedelmi, ipari, társadalmi kongresszusok fogják itt egymást fölváltani és Pécs városa, a Dunántúl ezen szerényen, de annál céltudatosabban haladó, idegeneknek mindig tetsző és mégis sokak által lekicsinyelt város lakói négy és fél hónapon át azt fogják álmodni, hogy Pécs középpontja az ország szellemi és anyagi életének. Aggódva gondolunk a reánk váró nehéz napokra, mikor fölül kell emelkednünk provinciális jellegünkön és meg kell mutatni, hogy magyar vidéki városban is van életerő és életképesség, mert épen az volt eddig Magyarországon a baj, hogy minden életet, lüktető erőt Budapest absorbeált a maga részére és csakis miniszteri beszédekben hallottunk itt-ott vidéki gócpontokról de semmi se történt, hogy Budapesten kívül valódi városaink legyenek. Pedig addig kis ország marad Magyarország, amíg csak egy városa van, míg Ausztriának, Németországnak, Angliának, Franciaországnak minden 2–3 óra járásnyira igazi nagy városaik vannak, sokszor még sűrűbben is.

 

A szabad tanítás = Pécsi Közlöny, 1907. február 20. p. 5.

Intézőbizottság tisztikarának választásáról.

 

A Szabad Tanítás pécsi országos kongresszusa = Pécsi Napló, 1907. február 20. p. 3.

Már többször említést tettünk arról, hogy a budapesti Erzsébet Népakadémia a felnőttek továbbképzésével foglalkozó egyesületek elnökségeit felkérte arra, hogy a felnőttek képzésének egyöntetű, országos szervezése céljából az egyesületek országos kongresszust rendezzenek. Eleinte úgy tervezték, hogy az országos kongresszus Budapesten tartatnék meg s annak tagjai csak kirándulásképen látogatnák meg a pécsi kiállítást, most vasárnap délelőtt azonban a kongresszust szervező bizottság Zsolnay Miklós indítványára egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy az egész kongresszus […] Pécsett fog megtartatni a kiállítás keretében. […] Már eddig is olyan nagy számban csatlakoztak a népművelő egyesületek és intézmények a kongresszushoz, hogy ennek, a szabad tanítás hazánkban első kongresszusának sikere már ezáltal is biztosítva van.

 

A Pécsi Ingyenes Népkönyvtár Egyesület = Pécsi Napló, 1907. február 24. p. 5.

f. hó 22-én fél 7 órakor Zsolnay Miklós elnöklete alatt választmányi ülést tartott. Megbeszélés alá került a szabad tanítás pécsi kongresszusának ügye[...]

 

Katholikus népszövetség Pécsett = Pécsi Napló, 1907. február 26. p. 2.

Általános meglepetésre megjelent vagy 150 szociáldemokrata is. Amint Szieberth Nándor ügyvéd megnyitotta a nagygyűlést, az egyik demokrata felszólalására (2 elnököt és 2 jegyzőt kívánt választatni) oly éktelen lármát csaptak elvtársai, hogy a jelenvolt hölgyek ijedten ugráltak fel helyeikről és menekülni igyekeztek a fenyegetőnek ígérkező helyzetből. A vad lármában a rendező bizottság csak nagy nehezen tudta megértetni a zajongókkal, hogy miről is van szó, mire munkásénekek, abcugolás és fütyülés közben elhagyták a termet. Távozásuk után Haller István emelkedett szólásra. A lejátszódott és mindenképen elítélendő incidensre hivatkozva rámutatott arra, hogy mennyire szükséges a katholikusokra nézve a tömörülés, a bátor színvallás, mikor a jól szervezett ellenség még saját otthonukban is támadólag mer fellépni.

 

Pécsi Napló, 1907. március 8. p. 6.

A szabadtanítás pécsi kongresszusa a kormány támogatásáért – Wekerle válasza

 

Pécsi Napló, 1907. március 9. p. 2.

A küldöttség a miniszterek válaszait lelkesen megéljenezte. Ily körülmények között a szabad tanítás első kongresszusa, melyet Pécsett tartanak, messze fölülemelkedik a sablonos tudósösszejövetel keretein, mert itt kell még csak megállapítani a szabad tanítás alapját, innét fog csak útjára indulni az eszme, mely itt különböző alakokban már meleg ágyra talált és mindig kielégítő érdeklődéssel találkozott, elannyira, hogy Pécs talán leghivatottabb is volt a vidéki városok között arra, hogy a magyarországi szabad tanítás egész szervezetét itt építsék föl. A miniszterek határozott kijelentései után remélhetőleg most már el fognak némulni azon aggodalmas szavak, melyek egyházi részről ezen szervezet ellen még a sajtóban is elhangzottak, mert a kormány tagjai bizonyára elzárkóznának olyan mozgalom pártolásától, mely mást céloz, mint a szabad tanítást, a tudás terjesztését.

 

Pécsi Napló, 1907. március 10. p. 1–2.

[Alexander Bernát által szövegezett szózat.] „Korunk mélyen érzett…”

 

Vasárnapi Újság, 1907. 11. sz. p. 220.

A «Népmívelés» czímű folyóirat, melyet dr. Bárczy István, a főváros polgármestere szerkeszt, legújabb, februári füzetében első helyen Alexander Bernát szózatát közli a szabad tanítás magyar országos kongresszusára. Igen érdekes Ujfalusi (Wüdner) Ödön czikke Tolsztoj népnevelői munkásságáról. A nagy orosz iró fiatal kora óta sokat foglalkozott a népoktatással, maga is alapított és vezetett iskolákat, tanított is bennük s ebben a kérdésben is jellemző, az ő sajátos egyéniségi bélyegét magán viselő állaspontot foglal el. Czakó Elemér arról a hatásról ír, melyet elemi rajzoktatásunk a milanói kiállításon a szakkörökre tett; e kiállításon talán épen rajzoktatásunk aratta a legkomolyabb sikert. Sztankovics Szilárd, Ozorai Frigyes, Éltes Mátyás, Gyulay Béla, Nemesné M. Márta stb. czik-kei, nagy sereg névtelen kisebb-nagyobb közlemény, nagy részben aktualitás és oktatásügyi újdonság adják a fűzet további tartalmát. A tartalmas, magas színvonalú folyóirat havonkint jelen meg a Franklin-Társulat kiadásában ; előfizetési ára egész évre 20 korona.

 

Lyceumi előadás az elektromos távolsági forgalomról = Pécsi Napló, 1907. március 12. p. 1.

ea.: Szieberth Imre

És a közönség, mely a termet szépen megtöltötte, melynek sorában sok hölgyet is láttunk, feszült érdeklődéssel hallgatta a rokonszenves előadót…

 

A pécsi munkásiskola = Pécsi Napló, 1907. március 14. p. 3.

Hajdú Gyula a szocializmusról.

 

A pécsi munkásiskola = Pécsi Napló, 1907. március 23. p. 4.

 

A pécsi munkásiskola = Pécsi Napló, 1907. március 27. p. 5.

 

Pécsi Napló, 1907. március 31. p. 5.

a kiállítás beharangozója

 

Pécsi Napló, 1907. április 10. p. 3.

[Zsolnay Miklós: talán szeptember végén lesz a kongresszus]

 

Pécsi Napló, 1907. április 13. p. 3.

[október elején lesz, április 13-án előértekezlet]

 

Pécsi Napló, 1907. április 14. p. 7.

előkészületekről: „Pályi Sándor dr. utalt arra, hogy nem szükséges részletesen fejtegetni a kongresszus célját ott, hol a fővárost leszámítva az összes magyar városok közt legtöbb történik a szabad tanítás ügyében.

- előkészítő bizottság tagjai

 

Pécsi Napló, 1907. április 16. p. 4.

Nendtvich Andor: „az értesítésről örömmel vett tudomást, mert teljes tudatában van a szabad tanítás

szociálpolitikai jelentőségének...”

város közönségének fölhívja a figyelmét

 

Pécsi Napló, 1907. május 5. p. 5.

intéző bizottság névsora

 

Levél Apáthy Istvánnak 1907. május 15. OSZK Kézirattár,

Budapest, 1907. május 15.

Nagyságos Apáthy István dr. egyetemi tanár úrnak

Kolozsvár

 

            A Szabad Tanítás Magyar Országos Kongresszusáz Intéző Bizottság e hó 6-án megtartott ülésében Nagyságodat az Intéző Bizottság tagjának, valamint a Végrehajtó Bizottság társelnökének megválasztotta.

            Amikor ezt tisztelettel tudatjuk Nagyságoddal, szívesen reméljük, hogy e választást kegyesen elfogadni és a Bizottság munkálataiban részt venni méltóztatik, ezzel is biztosítván a Kongresszus erkölcsi sikerét.

 

Tisztelettel

Beöthy Zsolt                            Pályi Sándor

ügyvivő elnök                          főtitkár

(pecsét: A Szabad Tanítás Magyar Országos Kongresszusa 1907)

 

J[ÁSZI Oszkár]: A szabadtanítás szervezése = H. SZ. 1907. [l.] p.547-549.

A szabad tanítás szervezése.

Végre a mi tunya közéletünk is megmozdult. Kezdik átlátni, hogy a nagy néptömegek szellemi fölemelése a század egyik legnagyobb problémája. Most is miként a múltban inkább félelem, semmint altruizmus vezeti az irányadó köröket. Félnek az általános választójog hatásaitól.

548

Miként Apponyi Albert mondja az iskolán kívüli közoktatás szervezése tárgyában a Közoktatási Tanács-hoz intézett leiratában: „Oly időkben midőn a politikai tekintetek sürgetik, hogy a közéletben az általános szavazatjog alapján eszközöltessék a részvétel, a közérdek ártalmával tűrhető csak az oly közmíveltségi állapot, mely szerint az összes polgári népességből magyar földön csak 51,4% tud írni és olvasni, majdnem fele nem rendelkezik tehát az általánosabb, körültekintő tájékozódás legelemibb eszközeivel és végkép egyes merészebb, de kevésbbé önzetlen vállalkozó személy közvetlen hatásának van kiszolgáltatva.” Szóval ismét itt van a szocialista mumus, a magyar szociálpolitikának az az egyedüli rugója.

Ellentétben ezzel a közfelfogással, mi azt hisszük, hogy nem a szabad tanítás fogja az általános választójogra éretté tenni a magyar népet, hanem az általános választójog által békóiból felszabadult nép fogja a szabad oktatás nagyarányú és rendszeres művét megvalósítani, mely valóban szabad csak akkor lesz, ha a természettudományi és szociális világnézet alapján épül fel.

Míg ez a korszakos reform meg nem valósul, addig a magyar társadalom nyíltan reakciós vagy félénken liberális uralkodó osztályaitól vajmi keveset remélhetünk. És a legkevesebbet várhatjuk ép ama férfiú munkájától, akinek a klerikalizmusa még sovén nacionalizmusánál is erősebb. Többet várunk a Szabad tanítás magyar országos kongresszus-ának munkálataitól, melyet a Szabad Lyceum és az Erzsébet Népakadémia kezdeményezett. Nem remélünk ugyan tőle sem modern pozitív alkotásokat, hisz azokat a magyar osztályuralmi mechanizmus lehetetlenekké teszi, de reméljük, hogy érlelőleg fog hatni az elmékre: a szabad tanítás feladatainak és eszközeinek megvitatása által. Ezen reményünket arra a tényre alapítjuk, hogy a kongresszus előkészületében számos reakciós, konzervatív és liberális testület mellett a következők is résztvesznek: Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége, Magyarországi Szakszervezeti Tanács, Pécsi Szabadgondolkodök

Egyesülete, Társadalomtudományok Szabad Iskolája, Társadalomtudományi Társaság. A modern Magyarország ezen szerveinek lesz kötelessége, hogy a kongresszuson méltóan képviseljék azokat a nagy elveket, melyek a demokrata és szocialista Nyugateurópa szabad tanítását áthatják.

Valóban ez a kongresszus a jövő jele. Míg az önző és bornírt osztályparlamentben minden szabad szó, minden modern gondolat lehetetlenné van téve: addig a pécsi kongresszuson megszólalhat majd ennek az országnak minden alkateleme.

A magyar társadalom szabad tevékenysége meg fogja előzni a politikait: reményünk lehet arra, hogy egy magas színvonalú tanügyi és kultúrvita fog azon lefolyni, melyen a legellentétesebb álláspontok hívatott képviselői fogják összemérni érveiket.

A kongresszus végrehajtó bizottsága kibocsátott szózatában többek között így nyilatkozik: „E kongresszusnak nem az a föladata, hogy a szabad tanítást egyforma sablonokba szorítsa, hogy ezen a téren az egyéni kezdeményezést elnyomja, hogy kényszerűvé tegye azt, ami csak a szabadság

549

légkörében virágozhatik. A szabad tanításnak mindig szabadnak kell maradnia. Az országos kongresszus összehívásának első és legfontosabb célja az, hogy á szabad tanítás nagy ügyét az országos közvélemény országos ügyévé tegyük. Ki kell emelnünk ezt elszigeteltségéből, függetleníteni egyes buzgó emberek esetleges áldozatkészségétől, hogy az egész nemzet őrizetébe bocsáthassuk. Ezt az ügyet nem szabad az árvaság eddigi állapotában tengődni hagyni. A magyar társadalmat föl kell világosítanunk, hogy itt egy nagy nemzeti ügyről van szó, mely iránt mindenkinek érdeklődnie és melyen ezreknek közreműködni kell.”

A magyar radikálisok, szabadgondolkodók, szocialisták feladata, hogy kellően felhasználják ezt az alkalmat és részletesen és teljes tudományos apparátussal fejtsék ki elveiket ebben az igazán alapvető kérdésben.

J.

* * *

Ide iktatjuk a kongresszusra vonatkozó fontosabb tudnivalókat:

A kongresszus helye: Pécs, az ottani országos kiállítással kapcsolatban.

Ideje: valószínűleg 1907. év október hó 3., 4., 5. és 6. napjai.

*

A kongresszusra meghívnak minden közhatóságot, intézetet, egyesületet,

testületet és egyént, aki a fölnőttek tanítása iránt érdeklődik.

Csatlakozások bejelenthetők a Szabad Tanítás Magyar Országos Kongresszusának

irodájában (Budapest, VIII., Német-utca 40. I. 9. sz. a.)

A kongresszusnak rendes tagja lehet minden olyan magyar állampolgár, férfi és nő egyaránt, aki népműveléssel foglalkozik, vagy iránta érdeklődik és a kongresszus munkájában résztvenni kíván, vagy egyáltalában: a rendes tagokat megillető jogokban és kedvezményekben részesülni óhajt. A kongresszus munkájában részt vehet minden olyan magyarországi intézmény, vagy egyesület is, amely a fölnőttek szellemi, vagy testi nevelésével foglalkozik és magát kiküldöttjével a kongresszus rendes tagjai sorában képviselteti. A kongresszus előadásai és esetleg rendezendő kirándulások iránt érdeklődők azokon mint rendkívüli tagok jelenhetnek meg. Az érdeklődő külföldiek a kongresszusnak vendégei és ennekfolytán tagsági díjat nem fizetnek. A kongresszus rendes tagja 4 (négy) korona tagsági díjat fizet. Ezért a tagsági díjért a rendes tagokat megillető jogokban részesül, t. i. részt vehet a kongresszus munkájában, megválasztható a kongresszus keretében szervezendő tisztségekre és szavazati joga van.

A kongresszus rendkívüli tagja 1 (egy) korona tagsági díjat fizet és ezért meghallgathatja a kongresszus előadásait és részt vehet kirándulásain.

5. §. A kongresszus helye Pécs, idejét és tartamát, a pécsi országos kiállítás időtartamán belül, a végrehajtó bizottság fogja megállapítani.

* * *

Megjegyezzük, hogy Társaságunk titkára dr. Harkányi Ede (VIII., Szentkirályi-utca 51.) kész mindazon érdeklődőket a kongresszusra bejelenteni, kik a tagsági díjat, négy koronát hozzá juttatják.

 

8253/1907. alisp. sz. fölhívás. A szabadtanítás magyar országos kongresszusa. Pécs, 1907. június 12. Koszits Kámill alispán. = Baranya Vármegye Hivatalos Lapja, 1907. 25. sz. p.

A szabadtanítás magyar országos kongresszusát az idén október havának 3., 4., 5. és 6. napjain Baranyavármegye székhelyén: Pécsett tartják meg. A kongresszusra a vezetőség meghív minden közhatóságot, intézetet, egyesületet, testületet és egyént, a ki a fölnőttek tanítása iránt érdeklődik.

 

66,098/V–a./1907. B. M. számú körrendelet == Belügyi Közlöny, 1907. 28. sz. – p. 242.

Az 1907. évi október hó első hetében Pécsett tartandó Szabad Tanítás Magyar Országos Kongresszusának támogatása.

(Valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjének.)*)

A Szabad Tanítás Magyar Országos Kongresszusa, melynek célja a felnőttek okta-tásának, a népművelés ezen ujabb irányának hazánkban is leendő továbbfejlesztése és a felnőttek oktatását célzó modern művelődési intézmények iránt az érdeklődésnek fel-keltése, folyó évi október hó első hetében Pécsett fog megtartatni. Midőn ezen kongresz-szusra a törvényhatóságok figyelmét különösen felhívom, a kongresszus végrehajtó bizott-ságának hozzám intézett kérésére utasítom a Címet, hogy a területén levő mindazon egyletek és intézmények jegyzékét, melyek a felnőttek tanítását, művelését bármily irányban szolgálják, lehetőleg mielőbb közölje a Szabad Tanítás Magyar Országos Kongresszusának végrehajtó bizottságával (Budapest, VIII., Német-utca 40. szám, I. em. 9. sz.).

Budapesten, 1907. évi julius hó 1-én. Andrássy s. Jc.

 

Pécsi Közlöny, 1907. július 10. p. 5.

Intéző bizottsági ülés – a kongresszus ügyrendjét megállapította

 

Pécsi Közlöny, 1907. július 16. p. 2.

Miniszter a Szabadtanítás kongresssusa érdekében

 

(Népszava, 1907. augusztus 18. p. 4. Csak aztán higyjen is neki [Szterényi államtitkárnak] valaki!)

 

Pécsi Közlöny, 1907. szeptember 15. p. 3.

Szabad Tanítói kongresszus rendező bizottság folyó hó 15-én du. 3 órakor a Nemzeti Kaszinóban tart ülést, amelyen a központ is képviselve lesz.

 

A Szabad Tanítás kongresszusa = Népszava, 1907. szeptember 22. p. 3.

A történelmi materializmus megtanított bennünket arra, hogy a társadalom minden életnyilvánulásában az egész társadalom életműködésének részét lássuk, amely nem önmagából, hanem csak az egész törvényszerűségeiből érthető meg.

Azok, akik csak a parlamenti erők mai elosztásából tudnak következtetést levonni a jövőre, ám haladjanak el kicsinylő vállvonogatással a Szabad Tanítás kongresszusa mellett, mely október harmadikán Pécsett ül össze, mi, akik tudjuk, hogy ama parlamenti erők tényleges eloszlása máról-holnapra gyökeresen felfordulhat (mint legutóbb Ausztriában történt, hol egy mélyreható forradalom ment törvényes formák között rövid pár hónap alatt keresztül), mi a társadalmi élet sok, a laikusnak mit sem mondó eseményeiből keressük a közel jövő útbaigazító tüneteit, mint a jó orvos, aki a szemek fényéből, a beteg erejéből, a nyelv színéből, a térdreflex gyorsaságából, a járás ritmusából stb. igen sokat tud kiolvasni.

Ilyen nagy tüneti jelentőséget tulajdonítunk mi a Szabad Tanítás pécsi kongresszusának, mert mialatt a bornírt osztályparlament minden fiskális-csalafintaságot s minden szolgabíró-brutalitást elkövet, csakhogy a megígért népparlamentet elsikkassza s a munkásnép politikai éretlenségét, kulturális elmaradottságát s nemzeti megbízhatatlanságát hirdeti (ők a Lázár Pálok és Pap Zoltánok parlamentje!), addig az a pécsi kongresszus, amely az ország minden szellemi erejét egyesíteni akarja oly célból, hogy a valódi népies kultúra megteremtésének útjait és módozatait beszélje meg s amely kongresszus nem darabont-szociológusok, de az Egyetem és az Akadémia leghivatalosabb hírességeinek vezérlete alatt áll, szükségét érezte annak, hogy munkájába bevonja Magyarország munkásnépe politikai, szakszervezeti és kulturális szerveit. És ha egy Beöthy Zsolt, egy Hegedűs István s a többiek, kiket sem internacionalizmussal, sem a szocialisták szeretetével nem lehet vádolni, contre coeur [szívük ellenére] a mozgalomhoz való csatlakozásra hívták fel a munkásság vezérférfiait, ez csak azt jelentheti, hogy ma már minden művelt, bármily konzervatív férfiú is átlátja, hogy nép nélkül népies kultúrát csinálni nem lehet s hogy előre is meddő szemfényvesztés minden oly kísérlet, mely nem a nép által akar a nép bajain segíteni.

Ne kicsinyeljük ezt az eredményt, pár év előtt elgondolhatatlan lett volna az, ami most megtörténik, hogy tudniillik Alexander Bernát, Berzeviczy Albert, Ilosvay Lajos, Rákosi Jenő, Zsilinszky Mihály, Földes Béla és a többi méltóságos és kegyelmes tudós talán fogcsikorgatva, de mégis csak belement abba, hogy a hazátlan bitangok küldötteivel együtt tiszteljék meg a nép szabad oktatásának feladatait. Amit a magyar politika analfabétái még nem láttak át, azt a hivatalos magyar tudomány legelső képviselői ím észrevették.

S így történt meg, hogy Magyarország munkásnépe előbb emelheti fel szavát az ország tudósainak, semmint politikusainak tanácsában. S bár nincs okunk ezt a tudományt szerfelett sokra becsülni: az mégis kétségtelen, hogy a pécsi kongresszusban képviselt szellemi erők sokszorosan tul fogják haladni azokat, amelyek a dunaparti palotában vannak egybegyűjtve. A népies politikai parlamentet még késlelteti a feudális reakció. A népies kulturparlament néhány nap múlva összeül Pécsett.

Tényleg a magyar társadalmi élet minden árnyalata képviselve lesz ott. A kongresszusi jelentésekből már némileg képet alkothatunk a pécsi gyülekezet összetételéről. Ott lesz mindenekelőtt a hivatalos magyar tudomány minden árnyalatában, nyílt reakciójával, félénk liberalizmusával, avagy elavult bölcseségeivel; ott lesz a vallás-erkölcsi és keresztény-szociális tábor a méltóságos grófnők elegáns gyóntatóival, a dühöngő hecckáplánokon át fel a keresztény-szocializmus naiv ábrándozóiig avagy ravasz üzletembereiig; ott lesznek a sovinizmus lovagjai Rákosi Jenő [...]

 

Pécsi Közlöny, 1907. szeptember 24. p. 5.

Végleges napirend

 

Pécsi Közlöny, 1907. szeptember 27. p. 5.

Előadók: címek.

A kongresszuson való részvételre eddig száztíz egyesület és testület, valamint 55-en jelentették be a kongresszuson való részvételüket.

 

Pécsi Közlöny, 1907. szeptember 28. p. 5.

300-nál többen váltottak jegyet – elszállásolási bizottság

 

Pécsi Közlöny, 1907. október 1. p. 1–4.

Program.

 

A szabad tanítás kongresszusa = Budapesti Hírlap, 1907. október 3. p. 1–2.

Vissza kell utasítanunk mindazokat a kísérleteket, melyek a szabadság ellen vétenek. A szociálisták lapja előre hirdeti, hogy miféle erkölcstant, miféle társadalomtudományt, miféle történetet, miféle művészetet kell tanítania a szabad tanításnak. De mi azt mondjuk: a szabad tanítás a szabad tudomány szolgálatában áll, mely nem ismer előre megállapított dogmákat és politikai célokat. [...] Azért küzdött az emberi elme évszázadokon át a gondolat szabadságáért, hogy most a szociálisták dogmái újra békóba verjék? [...] Mondják, hogy másrészt a katolikus pártemberek és vezérférfiak nagyban készülnek a kongresszusra és tömegesen fognak megjelenni. [...] Nekik is szól, hogy a tudomány nem ismer dogmákat és nem szociálisztikus, nem katolikus, nem szabadkőműves.

 

A Szabad Tanítás kongresszusa = Népszava, 1907. október 3. p. 8.

Pécsett holnap kezdi meg a szabad tanítás országos kongresszusa tanácskozásait. A kongresszus tagjainak nagy része ma este érkezett Pécsre, ahol több mint 10.000 főre menő közönség – nagyobbrészt szervezett munkások – várták a küldötteket, akiknek bevonulása valóságos diadalmenethez hasonlított. A szervezett munkásság nevében Szabó József elvtárs párttitkár üdvözölte a küldötteket, majd a Szabadgondolkozók Egyesülete nevében üdvözölték a vendégeket, akik között Klárik Ferenc elvtárs és Pikler Gyula egyetemi tanár tartottak beszédeket. Pikler a tudomány és a munkásság közös érdekeiről beszélt nagy hatás mellett. A kongresszus tanácskozásai iránt rendkívüli érdeklődés mutatkozik.

 

(K. M.): Szabad tanítás. = Pécsi Napló, 1907. október 3. p. 1–2.

„A pécsi országos kiállítás alkalmából rendezett kongresszusok közt ez az utolsó. De csak időre nézve. Jelentőségre nézve mindenesetre a legelső. A többi kongresszusok, bármily nagyarányúak voltak is, mégis csak a magyar társadalom egy-egy foglalkozási körének, egy-egy felekezetének érdeklődésére tarthattak számot. A szabad tanítás ügye ellenben a nemzet minden rétegét közelről érdekli. A legellentétesebb fölfogásúak megegyeznek abban, hogy az iskolán túli, az iskolán belüli oktatásra szükség van. Ez az oktatás azonban egyetemes hatású csak akkor lehet,, igazán áldásos csak abban az esetben lesz, ha politikától és felekezetiségtől nem befolyásolva, kizárólag pozitív, tendencia nélküli ismereteket közvetít. A szabad tanítás első magyar országos kongresszusa ily lobogó alatt evez, az előadók ily nézeten vannak. Megállapíthattuk ezt az előadásoknak a kongresszusi értesítőben előzetesen közzétett vázlataiból. [...]

De az ügynek akarunk szolgálatot tenni, mikor a programm egy lényeges fogyatékosságára rámutatunk. Ugyanis arra, hogy a szabad tanítás didaktikai technikája nem foglalja el benne az őt megillető helyet.

 

Saját tudósítónktól: A szabad tanítás kongresszusa. = Pécsi Napló, október 3. p. 2.

A budapesti gyorsvonattal érkeztek meg a vendégek, jöttek vagy kétszázan, akikhez holnap még ugyanannyi tag fog csatlakozni. Szellemi mozgalom még ilyen nagy hullámokat nem vert fel az országban és Pécs büszke lehet, hogy ezen nagyszabású kulturális esemény itt folyik le. A pályaudvaron Zsolnay Miklós üdvözölte az érkezőket, mire Beöthy Zsolt főrend felelt, köszönetet mondva a vendégszeretetért. Ezután az érkezett tagok egy része kocsikon bevonult a városba. De kint az utcán mintegy 2000 szervezett munkás gyűlt ekkor már össze, akik lampionokkal várták a budapesti Társadalomtudományi Társaság és a szakszervezetek kiküldöttjeit. Énekeltek, jelszavaikat hangoztatva, de legnagyobb rendben vonultak végig az Indóház utcán, a Rákóci úton, míg a Majláth-téren gyülekeztek, itt pedig Hajdú Gyula dr. majd Szabó József üdvözölte a vendégeket. Az üdvözlésre először Pikler Gyula dr. egyetemi tanár felelt, rámutatott, hogy a kultúrában van a népjogok igazi gyökere, megköszönve az impozáns fogadtatást, ígérte, hogy a munkásság nem fog bennük csalatkozni. Majd Klárik Ferenc beszélt a nagy tömeg lelkes éljenétől kísérve. Ezzel az impozáns demonstráció véget ért, a kongresszusi tagok átvonultak a Polgári kaszinóba.

 

A szabad tanítás kongresszusa = Budapesti Hírlap, 1907. október 4. p. 1, 5.

s a liberálizmussal nyomban vissza is éltek, mert az üléstermet megszállva, kijelentették, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszternek, Apponyi Albert grófnak a küldöttjét nem engedik szóhoz jutni. [...] A kongresszusnak több előadója, nem érezvén jól magát oly társaságban, a hol a tisztességtudás elemi szabályait is negligálják, lemondott előadói tisztéről.

5: [Beőthy Zsolt beszéde]

A mai ülés folyamán az elnöknek több előadó jelentette, hogy a szociálisták részéről tapasztalt terrorizmus és tiszteletlenség miatt előadói tisztéről lemond. [pl. Timon Ákos]

 

Népszava, 1907. október 4. p. 8.

Kiküldött tudósítónk jelentése alapján részletesen be fogunk számolni a szabad tanítás kongresszusáról, mely Pécsett ma kezdte meg tanácskozásait. Addig is adjuk a „M. T. Iroda” következő tudósítását: [...]

A kongresszus egy érdekes előzményéről a „Budapesti Napló” ezt írja: a kongresszus konzervatív érzésű résztvevői tudvalevőleg azt szerették volna, ha a kongresszus Apponyi Albertet üdvözli. Ezt a tervet azonban még a megnyitás előtt el kellett ejteniök s így történt, hogy Beöthy Zsolt, a kongresszus elnöke, továbbá Szász Károly kultuszminiszteri tanácsos ma felkeresték Pikler Gyulát és azt kérték tőle, hogy a radikálisok legalább Szász Károlynak Apponyi nevében tartandó üdvözlő beszédét hallgassák meg. Pikler Gyula hajlandó lett volna az ügy ilyen elintézésére, a kongresszus résztvevőinek nagy többsége azonban tiltakozott Szász Károly felszólalása ellen; kijelentették, hogy nem hallgatják meg annak az Apponyinak a megbízottját, aki egész politikai pályáján és kétéves minisztersége alatt a szabad tanítás és szabad kutatás ellensége volt. A visszautasítás a keresztény-szociálisok közt nagy levertséget keltett és Szász Károly haragjában azonnal elutazott Pécsről.

 

Szabad tanítási kongresszus. = Pécsi Közlöny, 1907. október 4. p. 1–2.

Az ország minden részéből gyűltek össze városunk falai között a szabad tanításnak, azaz: a felnőttek továbbképzésének lelkes hívei, három hatalmas táborra oszolva.

Az egyik, a legmozgékonyabb és legfanatikusabb: a szabad gondolkozók, haza és vallásellenes veszedelmes, szociáldemokrata tanaival, a másik: nyugodtabb, hazafias, de a vallást magán dolognak tartó népnevelők, a harmadik: a bátrabb katholikusok, akik a hazát és a vallást egyaránt szeretik, óhajtva, hogy minden felekezetbeli legyen jó magyar és vallásos ember.

Az első tábornak vezére dr. Pikler Gyula, a másodiké dr. Beöthy Zsolt, a harmadiké dr. Prohászka Ottokár. Három nagy ész, de azt hisszük, hogy csak két komoly meggyőződés. Tessék kitalálni, kinek meggyőződésében kételkedhetünk?

[…] A cucilisták Fischer-Colbrie kassai püspök nevének hallattára erősen abcúgoltak; de Beöthy tapintatosan lecsendesítette a zavargókat. A névsor felolvasása s elfogadása után azzal az intelemmel zárta be a gyűlést: Ne feledjük, hogy mindannyian egy humánus célért jöttünk ide.

[…] Az elnökség felvonulásakor a cucilisták Piklert éljenezték, a közönség nagyobb része pedig abcugolt.

Dr. Beöthy elnök igen érdekes beszéddel nyitotta meg az ülést, amelynek egyes részeit hol a cucilisták, hol a hazafias közönség tapsolt.

[Márki Hugó] Semmi hatást sem tehetett tartalmával.

[Hegedüs István] vita anyagává is vált, a keresztény Magyarország s a hagyományok felett, amelyben Guthi Zsigmond, Ágoston Péter, Harkányi Ede s mások vettek részt – egy kocsis is, éretlen módon szólva a mostani néptanítók ellen, kívánva a népiskolákba munkás tanítókat.

[…] Többek izgató beszéde után Fényes Samu tett megjegyzéseket Hegedüs előadására s állítja, hogy a szoc. demokraták is szeretik a hazát.

[…] A haza- s emberszeretetet együtt ápolni a pécsi soc. demokr. Párt vezére megígérte.

 

Koródy Miklós: Mit tanítottak az első pécsi szabadiskolában. = Pécsi Közlöny, 1907. október 4. p. 2–4.

Doktor Sándor: A világegyetem és a föld c. füzetéről.

 

Szabad tanítás kongresszusa. = Pécsi Napló, 1907. október 4. p. 1–3.

A legellentétesebb elveket valló elemek találkoztak nálunk ezen alkalommal és épen ezért érthető volt azon izgatott hangulat, mely a város közönsége körében épen úgy uralkodott, mint a kongresszus tagjai között. Mert volt párt, mely szabad tanítás alatt csak az iskolán kívüli oktatást kívánta érteni, de ép ily erővel vonultak fel, akik az eszmék szabadságának szükségességét hangoztatták[...]

Az ellentétes vélemények mérkőznek meg itten olyan szellemi csatában, melyhez hasonlóra ezen ország kulturális életében még nem volt példa.

 

A szabad tanítás kongresszusa = Budapesti Hírlap, 1907. október 5. p. ?–?.

A kongresszus tárgyalásai iránt különösen Pécs társadalma tanusít különösebb érdeklődést. Ez érdeklődés, a mint látszik, egyenes eredménye annak a társadalmi és szellemi mozgalomnak, a mely a pécsi mívelt közönséget hosszabb idő óta foglalkoztatja. A szervezett munkásságot a városban a fiatalabb értelmiség egy csoportja, az ugynevezett szabadgondolkozók is támogatják pártpolitikai törekvéseikben. Viszont, a keresztény-szociálisták igen jelentékeny szövetségesei azoknak a konzervativebb gondolkozásu értelmiségi rétegeknek, a melyek a szociáldemokrácia hatalomra kapása ellen a polgári társadalom szervezését szükségesnek tartják. E két társadalmi réteg ellentétes küzdelmeinek mintegy kellősközepébe helyeződött a szabadtanitási kongresszus. Ez a meglehetősen erős ellentét már az este érkező budapesti vendégek fogadásánál megnyilatkozott. A Pikler-féle Társadalomtudományi-társaság tagjait, s azokat a szociálistákat, kiket a budapesti bizalmi férfiak rendeltek ki e kongresszusra, a pécsi szervezett munkásságnak körülbelül ötszáz főnyi csoportja fogadta a pályaudvar előtt, hatalmasan tüntetve Pikler mellett. Pikler a tüntető munkássághoz rövidebb beszédet mondott, kérve benne a rend és nyugalom föntartását. A beszéd elhangzása után a szervezett munkásság lampionos menettel kísérte vendégeit kijelölt szállásaikra.

            Még jobban megnyilatkozott ez ellentét este a polgári kaszinóban tartott alakuló közgyűlésen, hová mindkét árnyalat teljes számmal vonult be. Mikor az alelnökök névsorát elfogadásra ajánlotta a titkárság, a szociáldemokraták részéről élénk tiltakozás hangzott föl valahányszor oly név említtetett, a melynek viselője a keresztényszociálizmus táborához, vagy az egyházi rendhez tartozik. A tiltakozás csak akkor csendesült le, mikor Beöthy Zsolt elnök megmagyarázta, hogy a kongresszus tisztviselői karát a különböző pártárnyalatokra való tekintettel állították össze akként, hogy abban arányos hely jusson mindenféle meggyőződésnek és iránynak. Így hely jutott abban a szociálistáknak és a Pikler-féle szociológusoknak is. A keresztény-szociálisták és barátaik sokkal higgadtabban viselkedtek, mint ellenfeleik, a mennyiben egyetlen egyszer sem tiltakoztak az ellenkező nézet vallói nevének említésénél.

- „első erőpróba”

- Timon Ákos

 

Szabad tanítási kongresszus. Első nap. = Pécsi Közlöny, 1907. október 5. p. 1–2.

 

A szabad tanítás kongresszusa. = Pécsi Napló, 1907. október 5. p. 1–7.

- bölcsészeti szakosztály: „Két világnézet tartotta itt összeroppanását.”

- tagsági jegyek felmutatása

 

Szabad tanítási kongresszus. Második nap. = Pécsi Közlöny, 1907. október 5. p. 2–3.

 

Koródy Miklós: Mit tanítottak az első pécsi szabadiskolában. = Pécsi Közlöny, 1907. október 5. p. 3–5.

 

[Ady Endre]: Magyarország újjászületése. = Budapesti Napló, 1907. október 6.

Most már egészen megnyugodva tekintünk a pécsi kongresszus felé. Rendben van minden; már szidják őket, a világosság emberei tehát jól dolgoznak. Szidják őket. Sőt, ami több: megállapítják róluk, hogy le vannak győzve. Önök csodálkoznak? Ne csodálkozzanak. Prohászka győzte le őket... Ezt mondják odaát. Rendben van. Ezt nyugodtan tudomásul vehetjük. Majd mikor az apologetika tankönyve a tudomány mérlegén többet fog nyomni, mint a matematika könyve, akkor igaz lesz, hogy Prohászka legyőzte a progresszió embereit. Addig hadd ujjongjanak odaát; a szívükben úgysem lehet más, mint elfogódás és riadt félelem. Mert Pécsett ismét kiderült, hogy Magyarországon megvan az anyagi és a szellemi megújhodás minden feltétele. Szellemi értékekben, erkölcsi erőben, munkakedvben gyönyörűségesen gazdag tábor ment el a pécsi kongresszusra a világosság, a haladás és a kultúra lobogója alatt. És nincs itt félelem sem. A tudománynak ez a csapata bátor és erős. A tudományos mérkőzésben, a szellemi fegyverekkel vívott harcban már az övék a győzelem. Eljön az idő, mikor a politika harcában is az övék lesz. Az az idő lesz Magyarország újjászületése.

 

Tudomásul == Munkás, 1907. október 6. p. 4.

jövő számban… miután lapunk megjelenésekor a kongresszus tanácskozásai még folynak.

 

A szabad tanítás kongresszusára Pécsre érkezett küldöttek üdvözlése == Munkás, 1907. október 6. p. 5.

Impozáns fogadtatásban részesítette Pécs szervezett munkássága a szabad tanítás harcosait. A vasúti indóháznál 12–14 ezerre menő munkástábor fogadta az érkezetteket, akiknek majd fele a budapesti szervezett munkások táborából tellett ki. Mikor a vonat megérkezett hatalmas éljenzés fogadta elvtársainkat és a szabad gondolkodók csapatát, ami után lámpionokkal megindult a menet a Majláth-térre, ahol a volt Hochrein-féle ház erkélyéről Hajdu Gyula dr., Pikler Gyula dr. egyetemi tanár, Szabó József és Klárik Ferencz beszéltek a 15–16 ezerre megszaporodott néphez.

 

Pécsi Közlöny, 1907. október 6. p. 3–4.

Szabad tanítási kongresszus. Második nap.

Abban a nagyszellemű mérkőzésben, amely e napon városunkban egyrészt a nemzeti s vallási eszme megtámadása, lekicsinylése és elvetésének ajánlása, másrészt azok védelme tekintetében oly hévvel, néha kitörések között folyik, világosan látható, a szabadgondolkodás báránybőrébe bújt szociáldemokraták előre készültek erre a harcra, amelybe azonban nemcsak tagadhatatlan tudásukat, de látható gyűlölködésüket és durvaságukat is beleviszik; a fővárosi lapokat pedig úgy informálják, mintha a szociáldemokraták szerepelnének és diadalmaskodnának; holott Prohászka, Gisswein Eiber [valójában Ember Károly], Kóródi, Kiss János és mások minden okvetetlenkedésüket visszaverték. De külön még hazudnak is hírleléseikben p. o. Piklerről azt állítva, hogy 3, nem 1 tízezer ember várta fáklyákkal a vasútnál s ő a városház erkélyéről beszélt a néphez. Ugy-e hogy kacagni való? Ámde ilyen cikkel vezetik félre a közvéleményt.

Történt azonban egyéb is.

Apponyi, mint kultuszminiszter, leküldötte Szász Károly min. tanácsost, hogy a kongresszust az ő nevében üdvözölje.

Piklerék azonban kijelentették, hogy az üdvözlés elhangzására „Le a csuhás Apponyival” kiáltásokkal fognak felelni. Ezért nem hangzott el ezen üdvözlés. No, ha ez nem terrorizmus, akkor mit lehet annak nevezni?

Ím-e! Ilyen illetlen fegyverekkel küzdenek a „szabadgondolkodók”, akiknek célja a magyar nemzet múltját, dicsőségét elsikkasztani, régi nagy embereit lebecsmérelni stb. Szeretetről, az egész világ szeretetéről beszélnek, pedig itthon fura szerű gyűlölközéssel, pöffeszkedéssel, és kapzsi pénzvágygyal van tele.

A józan polgári társadalom elnézte azt a veszedelmes őrjöngést csak félig nyitott szemekkel s összetett kezekkel.

 

Koródy Miklós: Mit tanítottak az első pécsi szabadiskolában. = Pécsi Közlöny, 1907. október 6. p. 4–6.

Határozati javaslatok.

 

Hazafiság és internacionalizmus. = Pécsi Napló, 1907. október 6. p. 1–5.

 

A szabad tanítás kongresszusa. = Pécsi Napló, 1907. október 6. p. 5–7.

 

A feministák egyesületének előadása. = Pécsi Napló, 1907. október 6. p. 12.

 

B. Schwimmer Róza és a vidéki sajtó. = Pécsi Napló, 1907. október 6. p. 13.

 

A szabad tanítás kongresszusa = Budapesti Hírlap, 1907. október 8. p. ?–?.

 

Perczelné Kozma Flóra: Haladásunk. = Pécsi Közlöny, 1907. október 10. p. 2–3.

 

A világosság és sötétség katonáinak mérkőzése Pécsett == Munkás, 1907. október 13. p. 1–2.

…a kongresszuson csak érvekkel lehetett mérkőzni, a dogmákkal való handabandázást a kongresszuson kívül kellett hagyniok. Így történt, hogy alapos vereséget szenvedett a fekete internacionálé és a csuhájukba kapaszkodó azon kiváltságos-osztály, mely a papsággal egyetemben évszázadok óta a konzervativizmust ápolja és a nép kizsákmányolásában vezetőszerepre tett szert. Hiába küldték tehát a harcba Prohászka Ottokár püspököt és Gieszwein Sándor kanonokot, a keresztény szocialisták vezérét, a vereség mégis teljes lett.

[...] Amikor tehát a szabadtanítás mikéntjéről folyt a vita és hogy milyen könyvtárak szerzendők be a nép számára, nem csodáljuk, hogy a papság és a velük szövetkezettek – érvek hiányában – lármával akarták meghiusítani a szabadtanítás harcosainak, szónokainak beszédeit. Csakhogy még az erőszak sem sikerült, mert ahol a Pikler Gyulák, Jászi Oszkárok, Zigány Zoltánok stb. stb. és Jócsákok, Tarczaiak, egyszóval: szociáldemokraták felszólalnak, ott bizony meg kell lapulni a feketéknek. Apponyi Albert grófnak, a fekete internacionálé magyarországi védszentjének megvihették az üzenetet, hogy csuhás védencei Pécsett alapos vereséget szenvedtek. [...] Üdvözöltük elvtársainkat és a szabad tanítás többi harcosait amidőn a kongresszusra érkeztek, üdvözöljük most ismét, a kongresszus után, hogy derék munkát végeztek.

 

Apponyi Albert gróf második kudarca Pécsett == Munkás, 1907. október 13. p. 5.

[1905 november 5-én volt az első.] A szabad tanítás országos kongresszusának megkezdése alkalmával fordult elő másodszor, hogy Apponyit névleg sem akarták megtűrni.

 

Legördült a függöny... = Pécsi Napló, 1907. október 16. p. 1–2.

„a kiállítás látogatóinak száma megközelítette az egy milliót, vagy talán azt meg is haladta”

 

Gaal Jenő: A szabad tanítás tárgyai, eszközei és módszere = Pécsi Közlöny, 1907. október 1–19.

 

A pécsi szabad tanítási kongresszus utóhangjai. = Pécsi Napló, 1907. október 16. p. 4.

Apponyi

Pikler

 

Jancsó Benedek: Az iskolán kívül eső közoktatás == Néptanítók Lapja, 1907. 43. sz. (október 17.)

3–4: Hogy az iskolán kívüleső közoktatás szervezése nem pusztán társadalmi, hanem az állam elsőrendű közművelődés-politikai feladata is, azt közoktatásügyi minisztereink közül legelsőnek Apponyi Albert gróf ismerte fel. Folyó évi május tizenharmadikán két leiratot adott ki. Egyiket a közművelődési házak tárgyában a Múzeumok és Könyvtárak Főfelügyelőségéhez küldötte, a másikat pedig az Országos Közoktatási Tanácshoz, hogy az iskolán kívüleső közoktatás szervezetét tegye tanulmánya tárgyává s e tanulmány alapján dolgozzon ki tervezetet arra vonatkozóan, hogy miként kellene az iskolán kívüleső oktatást szervezni? [...] Március 22-én Beöthy Zsolt elnöklete alatt előkészítő bizottság alakult, amely elhatározta, hogy az 1907/8. iskolai év kezdetével Pécsett, a kiállítás keretében az összes érdekeltek részvételével Szabadtanítási Kongresszust tart. Azért, hogy ezt az ügyet kiemeljék eddigi elszigeteltségéből, függetlenítsék egyes buzgó emberek attól az esetleges áldozatkészségétől, melyre eddig úgyszólván egyedül volt ráutalva. Hogy e kongresszus segítségével a magyar társadalmat felvilágosítsák, hogy tulajdonképen egy nagy nemzeti ügyről van szó, amely iránt mindenkinek kell érdeklődnie s amelyben közreműködni a magyar értelmiségnek hazafias kötelessége is. [...]

Az iskolán kívüleső oktatás rendszerére és szervezésére kézzelfogható és közvetlen haszonnal azonban a szociáldemokrata-párt részvétele következtében nem járt. Pusztán negatív  tanulságok vonhatók le belőle. Elsősorban az, hogy az iskolán kívül való tanítás áldás helyett mekkora veszedelem forrása lehet akkor, ha valamelyik szélső politikai párt kezeibe jut és annak céljait fogja szolgálni, az egyetemes nemzeti és állami érdekek rovására.

 

Akit az igazságért megrendszabályoznak == Munkás, 1907. október 20. p. 4.

Kunfi Zsigmond

 

Képviselőházi Naplók, 1907. október 23-án, szerdán. p. 51–54.

Markos Gyula : T. képviselőház ! A pécsi szabadtanítási kongresszuson oly sajnálatos dolgok merültek fel, a melyeket megtűrni tovább nem lehet és nem is szabad.

Egy hang (a középen) : Máglyára velük!

Markos Gyula: Bizony, meg is érdemelnék a máglyát az olyan tanok, a milyenek ott hirdettettek.

A dolgok könnyebb megérthetése végett előre kell bocsátanom, hogy a pécsi szabadtanitási kongresszuson a magyar tanítás legszakavatottabb és hivatott ariostola is szimpátiáját óhajtotta kifejezni és üdvözölni akarta a kongresszust egy kiküldött szakközeg által. Azonban Pikler tanár ur kijelentette, hogy ő ismert elveinél és Apponjd Albert kultuszminiszter ur ismert elveinél fogva semmi körülmények közt nem mehet bele abba, hogy a kultuszminiszter ur a kongresszust üdvözölje. De végre is ez privát dolog, ha csak ugy tekintjük, a mint magában véve van, és nem tekintjük, hogy ezt tulaj donképen egy egyetemi tanár mondja, a Id katedrát foglal el és a ki urbi et orbi az igazságot van hivatva hirdetni, még pedig igazi igazságokat és nem szofizmákat.

A dolognak ez a része tulaj donképen nem is tartoznék ide és nekem is csak alkalmul szolgált, hogy Pikler tanár ur eddigi viselt dolgaira megtegyem észrevételeimet, mert meg vagyok győződve, hogy a t. kultuszminiszter ur bölcsesége meg fogja találni útját és módját annak, hogy egy ilyen renitenskedő professzor úrral szemben miként kell eljárni és őt kigyógyítani.

Egy hang (a közép hátsó padján) : Szabad-tanitás !

Markos Gyula : Majd meglássuk, hogy hangzik az a szabadtanitás. (Zaj.)

Elnök: Hodzsa Milán képviselő urat felkérem, ne zavarja a szónokot.

Markos Gyula : Pikler tanár ur ezen kijelentése után elszaladt az ő berendelt puccs rendező társaságával, azokkal összesúgott és aztán előbújva, határozottan tiltakozott az ellen, hogy itt a kongresszuson még csak szó is lehessen az Apponyi-féle szellemről.

Magában véve ez a dolog, a mint megelőzőleg emiitettem, Pikler tanár úrra tartoznék az esetben, ha egyéb dolgok nem történtek volna, az t. i., hogy Pikler tanár ur valósággal terrorizált mindenkit az ő társaságával,nem akarom mondani, szervező-bizottságával, a mely ott az ő vezérlete alatt, a mint szem- és fültanuk mondják, kéz- és szem-intésekre, mint valóságos vezényszavakra kelt ki minden tisztességes fogalom ellen, a mely hazáról vagy Istenről szól. Az ilyesmit leabczugolták, lehurrogták. Ha ezt professzor ur összeegyeztethetőnek

tartja az ő állásával, ezzel nem foglalkozom, mert ez a kultuszminiszter ur elbírálása alá tartozik. Hanem a mi azt a szellemet illeti, a melyet Pikler tanár ur évek hosszú során át — két évtizede tanít — a magyar tudományos egyetemen hirdet, a melylyel tanítványait meg-maszlagolja, az ellen határozottan tiltakozom.

Nem szándékozom a professzor ur összes bűneit felsorolni, csak három-négy példát mondok el az ő sarkalatos tételeiből, a melyekből látni fogja a t. ház, hogy milyen borzasztó eredményre vezetnek azok a tanok, a melyeket a magyar királyi tudományegyetem katedráján Pikler hirdet. Tisztelettel vagyok én is a szabad tanítás iránt. (Mezőfi, Vilmos közbeszól.)

Nekem is az az elvem, a mi az evangéliumban van, hogy a világosságot fel kell tűzni a hegyre, hogy mindenki lássa, nem pedig véka alá rejteni.

Mezőfi Vilmos: Látjuk!

Markos Gyula : ügy látszik, a képviselő ur egy húron pendül vele; bizonyára tudja, miket fogok elmondani és felolvasni?

Mezőfi Vilmos : Fölteszem !

Elnök (csenget) : Kérem Mezőfi Vilmos képviselő urat, ez nem konverzácziós terem, hanem képviselőházi terem. Tessék a szólásszabadságot tiszteletben tartani. Módjában van a. képviselő urnak ellenkező irányú interpelláeziót beadni, a hol aztán ismertetheti saját nézeteit.

Egy hang (jobbjelöl) : Isten őrizz !

Markos Gyula : Az Istenről olyan fogalmakat hirdet a tudós tanár ur, hogy megborzad az ember, ha meghallja, a mennyiben az általa hirdetett elvek tökéletesen ellentétben állanak a kinyilatkoztatott isteni igazsággal, a inelyre két világ-testamentom van felépítve. Ezekkel homlokegyenest ellenkező dolgokat hirdet. Mondjuk, hogy a szabadtanitás dicső, magasztos eszméjének czime alatt el lehet kalandozni bizonyos dolgoknak előadásában és azok megértetése végett ; de annyira talán még sem volna szabad menni, hogy valaki a magyar tudományos egyetem katedráján az Isten fogalmáról olyan tanokat hirdessen, mint Pikler ur. Isten tulaj donképen nincs is, az csak a gyermekkorukat élő népek ön-alkotta bálványa, vagy pedig legfeljebb, hogy bizonyos erő, a mely a világ örök épitő Atyamesterének közremunkálása folytán keletkezik. Ha egy közönséges paraszt embernek elmondanák, hogy valaki így tanit az Istenről, azt mondaná, hogy ez az ember beteg. És annak a parasztnak igaza lenne. Bocsánatot kérek, t. ház, ennyire talán még sem volna szabad a szabadtanitás köpenyege alatt menni semmiféle tudós jDrofesszornak.

A felebaráti szeretetről mit hirdet a tanár ur ? Azt mondja : a felebaráti szeretet elavult intézmény, egy szertelen, terhes nyűg, valóságos őrültség, mert nem restelem bevallani, hogy én csak magamat szeretem és mindenki csak magát szeresse, mert végre ezzel tartozik önmagának, a többieknek egyáltalában nem tartozik az ember semmiféle szeretettel, mert a mai előrehaladott világ korszakában nem tartozik senki mást szeretni, csak magát. Mindenki tehát csak magát szeresse.

T. ház ! Nem akarok bővebb bírálatába bocsátkozni ezen tantétel igazságának vagy helytelen voltának; mindenkinek meg van róla a saját véleménye ; de annyit merek mondani, hogy annak, a ki ilyen eszméket hirdet, egy kerekével vagy kevesebb vagy több van; akár kevesebb, akár több van, ez nagyon meglátszik.

Talán még sem volna szabad a szabadtanitás köpenyege alatt ilyen tanokat hirdetni, mint a minőket a titkos társaságokban, szabadkőműves páholyokban hirdetnek, mert ott meglett férfiak, kiforrott világnézetű emberek vannak, higyjék azt, a mi nekik jól esik, a mi nekik tetszik, ehhez semmi közöm, ha nem viszik ki azt a világ porondjára.

Nagy különbség van azonban az egyetemi katedra és szabadkőműves páholy között. Mert az egyetemi katedra előtt tudományszomjas ifjak várják az igazi, leszűrt igazságot, az igaz tudományt, a mely az ő egész életükre maradandó nyomokat gyakorolnak. Üdvösséget, boldogságot szereznek. Mert ezek az ifjak olyanok, mint az uj cserépedény : annak a folyadéknak, melyet bele-öntenek, szinét, szagát és egész lényegét sokáig, talán egész életükre megtartják. Nagy különbség tehát, ha ilyen hamis tanokat egy professzor hirdet. Nemcsak kárhozatos, hanem valósággal meg-

mételyező és tönkre teszi az ifjak jövőjét, egész valóját az ilyen czinikus szofizma ; az ellen tehát nekünk föltétlenül és okvetlenül tiltakoznunk kell és tiltakozunk is. (Helyeslés.)

Mintka ismerném már én ezt a szellemet. Madách »Az ember tragédiájáéban van egy igen alkalmas passzus erre nézve, mikor Luczifer vitatkozik az Úrral, mondván :

»Egy talpalattnyi földet adj nekem, Hol a tagadás lábát megveti; Világodat meg fogja dönteni.«

Ez a tagadás szelleme az, a melyet Pikler tanár ur hirdet. »Legyen.« mond az Ur, »de előbb azt a helyet megátkozom.* A gonosz tudás fája volt az a hely. Azért tartom én kárhozatosnak Pikler ur tanitását, mert az meg van átkozva és azok, a kik azt befogadják, szintén átkozottak lesznek, kárhozatot hordozván magukban, saját önmagukkal jönnek összeütközésbe, boldogtalanok lesznek egész életükön keresztül, mert elvesztik erkölcsi erejüket. (Igaz. ügy van.)

Harmadik tantétele Pikler -urnak a czélsze-rűség elmélete. Ez a czélszerűségi elmélet azt tanítja, hogy voltaképen lopni, csalni szabad, csak arra kell ügyelni, hogy rajta ne érjék az embeit. (Ellenmondás.) Szabad gyilkolni is, mert nem az a bűn, ha valaki elköveti a gyilkosságot, hanem az, ha elárulja magát. A dánosi gyilkosok egészen ártatlan emberek, mert csak abban vétkeztek, hogy el hagyták fogni magukat. Ez a Pikler tanár ur tanitása. Most tessék mosolyogni Mezőfi ur !

Mezőfi Vilmos: Tessék bizonyítani.

Markos Gyula : Olvashatta volna, hogy tanítványai nyilvánosan panaszkodtak erről a czélszerűségi elméletről, a melylyel ő maga is megjárta egyszer.

A hazáról azt hirdeti, hogy tulaj donképen nincs is, épugy mint az Isten, legfeljebb a nomád életüket élő vándornépeknek lehetett bizonyos tartózkodási helyük, a czivilizált világban azonban erre a fogalomra szükség nincsen. ,: ;

A tudósnak és művésznek igaz, hogy hazája a nagy világ, de ne felejtsük el, hogy mi magyarok vagyunk és a magyarnak csak egy hazát adott végzete. Egy hazánk van, de azt akarjuk is, hogy hazánk legyen, mert a magyar közmondás szerint a kinek hazája nincs, az »jött-ment<

A honszerelemről ne is beszéljünk. Szent István, Szent László, Hunyadi János vagy Rákóczi neve ha előfordul a professzor ur ajkán, ezek mind »sajnálatos figurák* csak, a kiknek a haza, a nemzet nem köszönhetett semmit. Egy igen t. barátunk, nem Mezőfi, a »sajnálatos figurát« átváltoztatta már, mert ugy látszik ő is Pikler ur tanitványa; egyszerűen kultur-bestiára. Bocsánatot kérek,

ha ilyen tanokat hallunk, kíváncsi az ember, hogy mi azoknak az embereknek az ideálja. Megtette a tanúvallomást a professzor \u a pécsi szabad-tanitási kongresszuson, A mi ideálunk 33ózsa György, a ki az osztályuralomra törekvő oligarcháknak torkukra forrasztotta gazságaikat és bűneiket. Vérbefojtotta az egész társadalmat.

Tisztelt ház ! Katedráról ilyen tanokat hirdetni talán még sem volna szabad, megtűrni pedig egy perczig sem lehet, mert a példa veszélyesen ragadós. Hiszen alighogy Pikler tanár ur elmélete kiderült, azonnal akadt egy uj követője, valami Kunfi, előbb Kohn Zsigmond, temesvári profesz-szor . . . (Derültség és zaj a középen.)

Mezőfi Vilmos: Talán rossz néven veszi a névmagyarosítást ? (Zaj.)

Markos Gyula: Nem veszem rossz néven, én csak tanitása ellen teszek kifogást. A neve nekem rendkívül tetszik. Csak azért emlitem, hogy jobban megismerjék, a kik még ezen a néven nem ismerik. (Zaj. Halljuk ! Halljuk !)

Bocsánatot kérek, ez is október 10-én reáliskolai tanár létére olyan tanokat hirdetett az utczai mobnak, hogy nem is lehet jóformán elmondani. Itt vannak kezein között, beküldötték ma expressz hozzám, hogy miket mondott. Szívesen szolgálhatok vele a t. kultuszminiszter urnak. Hajmeresztő dolgok vannak itt is. Es ezeket a katedrán megtűrik. Az igazgató eltiltotta a következő előadástól és egy-két napig szilencziumot kapott, azonban a kultuszminiszter ur intézkedése folytán újra visszahelyezték. Mondhatom, ez a gyengédség és különös figyelem idővel nagyon megbőszülj a magát, mert ennek a romlott szellemnek ma már iskolája van, a mely megmételyezi a nemzet ifjúságát. (Ugy van/ Ugy van! a baloldalon.) Ez ellen feltétlenül tiltakozni kell. (Helyeslés a jobb- és baloldalon.)

T. ház ! Ezzel a szellemmel szemben, bármilyen nagy barátja vagyok is a szabadságnak, a szabad tanításnak, és bármilyen nagy barátja vagyok is minden szabad eszmének, én a futó bolondot megfogatom és kényszerzubbonyba helyezem, mert annak ott van a szabadsága. (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.)

Egy régi pedagógiai elv, hogy kés, villa, olló, szóval kártékony eszköz gyermek kezébe nem való. Ezt mint pedagógusnak tudnia kell a tudós tanár urnak is, mert a gyermeknek nem ott kezdődik a szabadsága, hogy magában kárt tehessen, hanem ott, hogy nem adnak neki alkalmat arra.

T. ház ! Akármilyen nagy barátja vagyok is a szabadságnak, de én a virágos kertben a disznót sohasem tűröm meg. (Helyeslés a jobb- és baloldalon.) Annak ott nincs helye, annak ott nincs szabadsága, azt onnan ki kell kergetni. (Elénk helyeslés bal-felől.)

Emődy József: Nem iskolába való !

Markos Gyula: A lépfene, a száj- és körömfájások ellen a községek határzárt szoktak elrendelni. Mennyire sajnálatos, hogy ezek ellen a ka-.

tedrális száj- és körömfájások ellen nekünk még ez ideig nincs orvosságunk, de remélhetőleg lenni fog.

A bélpoklosokat hajdanában a városokon kívül telepitették, hogy másokat meg ne mételyezzenek, mig Magyarország kulturális életében, sajnos, ezek sok helyütt a katedrákon ülnek és hivalkodva rontják a nemzet ifjúságát, (Ugy van ! ügy van ! a baloldalon !)

Valamikor a kufárokat a templomból kötéllel verték ki, mig a mi tudós kútárjaink a tudomány templomaiban hivalkodnak, gazdag prémiumot kapnak és hirdetik ezt a Mezőfi urnak tetsző evangéliumot.

T. ház ! Nem szándékozom szives türelmüket sokáig igénybe venni. Be is fejezem beszédemet. Azonban kegyes figyelmébe ajánlom a t. háznak, hogy a diplomájukkal visszaélő orvosok és ügyvédek szilencziumot szoktak kapni, pedig ezek nem is oly általános mérvben élnek vissza diplomájukkal, mert csak kevesekben tesznek kárt. Mit szóljunk ahhoz, hogy egy professzor, a ki százak, ezrek lelki világát mételyezi meg, tovább futhasson és rombolhasson ? Ilyen szilencziumot a diplomájukkal visszaélő tanárok számára is követelünk. (Helyeslés a baloldalon.)

Be is fejezem beszédemet. (Halljuk ! Halljuk !)

Pikler ur szellemétől Madách Ember tragédiájának következő soraival búcsúzom el :

>>Számüzve minden szellemkapcsolatból, Küzdj a salak közt, gyűlölt, idegen. Rideg magányod fájó érzetében Gyötörjön végetlen a gondolat, Hogy hasztalan rázod ]3or lánczodat, Csatád hiú az Urnak ellenében.«

Ezen szellemnek minél előbb való kiküszöbölése czéljából intézek kérdést a t. vallás- és közoktatásügvi miniszter úrhoz a következőkben : (Halljuk ! Halljuk !)

Van-e tudomása a t. vallás- és közoktatásügyi miniszter urnak arról, hogy a m. kir. budapesti kath. egyetem egyik tanszékén, az általános keresztény műveltség tanaival szemben oly tanok hirdettetnek, melyek ellene mondanak a józan észnek, s megrontják a magyar ifjúság hitét, erkölcseit — melyek az Isten és a haza legszentebb fogalmait czinikus szoíizmákkal lesajnálják ?

Ha van erről tudomása, miként szándékozik e sajnálatos katedrális kihágást megtorolni ?

Ha nincs még tudomása róla, szándékozik-e odahatni, hogy erről magának mielőbb alapos tájékozást szerezzen ? (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.)

Elnök : Az interpelláczió közöltetni fog a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrral.

Mezőfi Vilmos: Személyes megtámadtatás czimén kérek szót.

Elnök : Mezőfi Vilmos képviselő ur személyes megtámadtatás czimén kér szót. (Felkiáltások jobbjelöl ; Nem támadták meg !) öt illeti a szó.

Mezőfi Vilmos: T. képviselőház! Az interpelláló képviselő ur ugy fejezte be szavait, hogy az az evangélium, a melyet ő Pikler tanár ur szájába adott, nekem tetszik. Ez ellen én tiltakozom, mert nekem a hazaárulás, az emberszeretet meg-tagadásának tana nem tetszik, sem a gyilkosságra való felhivás. (Helyeslés jobbfelől.) Én közbeszólásomban csak ama hitemnek adtam kifejezést, hogy a képviselő urnak azon szavai, a melyeket Pikler tanár urnak a szájába ad, nem felelnek meg a valóságnak, vagjds Pikler tanár ur nem azokat tanította, a miket az interpelláló képviselő ur állított.

Markos Gyula : A csalás atyamesterének egyik tanítása !

Elnök : Következik Polit Mihály képviselő ur interpelláczióia,

Markos Gyula: Bocsánatot kérek, félremagyarázott szavaim megmagyarázása czimén akarok válaszolni. A képviselő ur, ugy látszik, nagyon hiv tanítványa a professzor urnak, mert rögtön a pártjára áll. Különben a szoczialisták nem hiába szoczialisták, mert egy húron pendülnek akár a tudomány terén, akár az utczán.

Nem kívánok többet megjegyezni.

Elnök : Polit képviselő urat illeti a szó.

 

Küzdelem a felvilágosodás ellen == Munkás, 1907. október 27. p. 2–3.

A szabadtanítás országos kongresszusa, mely a múlt hónapban folyt le Pécsett, lázba hozta a sötétség katonáit. Lázba hozta leginkább az a vereség, mely a kongresszuson érte őket. És ennek a láznak tudható be, hogy az egész vonalon megkezdték a munkát. [...] Ők tehát ki akarnak képezni oly egyéneket, akik hivatva legyenek aztán megbirkózni a tudomány igaz harcosaival, az emberiség javáért küzdő szociáldemokratákkal. [...] A sötétség lovagjai azonban még más úton-módon is hozzá akarnak fogni a munkához

 

Városi közgyűlésből == Munkás, 1907. november 3. p. 2–3.

A szabadtanítás országos kongresszusának végrehajtó bizottsága 1000 kor. segélyt kért a várostól a kongresszus költségeinek fedezése céljából. Ámde Horváth Antal ügyvéd és Bitter Illés zirci tanár keményen kikeltek a kérelem ellen, aminek következtében nem szavaztak meg egy fillért sem. Ellenben a vendéglősök országos kongresszusának 400 koronát szavaztak meg.

Arra különben elvoltunk készülve, hogy a szabadtanítás kongresszusának nem szavaznak meg semmit sem, mert a klerikálisok a kongresszuson alapos vereséget szenvedtek a szociáldemokratáktól és a szabadtanítás igaz híveitől. Pécs város képviselőtestülete pedig nagyon klerikális színű.

 

Szabad tanítás == Selmeci Ujság, 2:45 (1907. november 7.) p. 1.

 

Vasárnapi Újság, 1907. 48. sz.

974: A «Népmívelés» czímű folyóirat, a melyet dr. Bárczy István polgármester szerkeszt, legújabb kettős füzetében a pécsi szabadtanítási kongresszuson tartott előadások egy részét közli : Beöthy elnöki megnyitóját, Márki Hugó értekezését a szabadtanítás történeti fejlődéséről, Hegedűs István felolvasását a szabadtanítás jelentőségéről, Gaál Jenő előadását a szabadtanítás tárgyairól eszközeiről, módjairól, Ferenczy Zoltán, Móczár József, Szabó Ervin és Tóth Dezső tanulmányait a népkönyvtárakat illető tárgyakról. A füzet rendes rovataiban egész sereg tartalmas és modern szellemű czikket találunk a népmívelés és pedagógia különböző kérdéseiről. A becses és mindenki számára tanulságos folyóirat előfizetési ára félévre 10 korona.

 

Imre Sándor: A Szabad Tanítás Magyar Országos Kongresszusa = Erdélyi Múzeum, 1907. 5. sz. p. 273–285.

275: katolikus nagygyűlés

 

[Szabó Ervin] sz. e.: Az egyetemi könyvtárról == Huszadik Század, 1907. p. 964–

Minden olyan irányú vád megelőzése céljából, hogy ez a közlemény talán a pécsi kongresszus utóhangja, utólagos kis „hecc" a hivatalos tudomány ellen, stb., kijelenti az I. bírálat szerzője, hogy még június havában, tehát olyan időben, amikor a pécsi eseményeket senki sem sejthette, fölajánlotta dolgozatát a bizonyára gutgesinnt Budapesti Szemlé-nek, és pedig levélben, de választ sem kapott; ugyancsak kijelenti a II. bírálat szerzője, hogy ő ugyan-akkor puhatolódzott szintén már kész dolgozata közlése iránt előkelő orvosi lapnál és ott hasonló fogadtatásra talált; mindkettőt az a célzat vezette, hogy ezen quasi hivatalos tudományos közlönyök útján talán hozzájárulhat azon veszedelem elhárításához, amellyel a könyvtárosok képesítéséről — értesülésük szerint az egyetemi könyvtárban — készülő törvényjavaslat a magyar tudományos könyvtárak ügyét és ezzel közvetve a magyar tudományt fenyegeti.

 

J[ászi] O[szkár]: A pécsi kongresszus == Huszadik Század, 1907. ?2? p. 979–980.

A szabad tanítás pécsi kongresszusának eseményeit minden újság-olvasó ember ismeri. Tanulságait is az ellentétes társadalmi törekvések szempontjából eléggé megvilágították, hogysem azokra e helyen bővebben visszatérni indokolt volna. Mégis nem szabad, hogy a Huszadik Század lapjain említés nélkül maradjon, minthogy ez a kongresszus nemcsak fontos kortörténeti adat, hanem egyik nevezetes etapja volt annak a fejlődésnek, melyből e szemle és a Társadalomtudományi Tár-saság becsülettel kivették a maguk részét. Nem véletlenség, hogy a konzervatív-dogmatikus világnak ellentáborát a kongresszuson a szervezett munkásság és a mi embereink alkották. Hisz a szervezett munkásság volt ezen fejlődésnek aktiv hatóereje és a mi embereink igyekeztek a tudomány eszközeivel megérteni és megvilágítani ezt a fejlődést.

Csak természetes, hogy Pécsett Magyarországnak ez az egyedüli, a jövőbe néző praxisa és elmélete kezet fogott: a letűnő világgal szemben, a mult erőiből élősködő régi világgal szemben, a produktív jövő gyakorlatát és tudományát hirdetve. A mult erőiből pedig egyedül a vallás képes még nagyobb tömeghatásokat előidézni; azért a klerikalizmus volt a kongresszuson a modern eszméknek egyedüli komoly és figyelemreméltó ellenfele. A mult erőinek többi része az ú. n. történelmi, irodalmi és nyelvészeti hagyományok, legfeljebb az osztályuralomnak ideig-óráig való kifoltozására alkalmasak, de mögöttük nincs néptömeg, mert ez a hivatalos tudomány a régi emlékek állandó katalogizálása közben megfeledkezett mindenről: ami él, fejlődik és átalakul.

Ezért jelentette a pécsi kongresszus a hivatalos tudománynak : a paragrafusokból élő történelem és jogtudomány, a régi definíciókon terpeszkedő közgazdaság és a megmerevült külsőségekből táplálkozó nyelvészet, irodalomtörténet és művészettudománynak vesztét.

Mi nem siratjuk ezt a tudományt, hisz tulajdon szócsöve és dicsőségadminisztrátora, a Budapesti Hírlap ekként örökítette meg érdemeit a pécsi kudarc után:

„A magyar tudósok átlaga nincs elvi harcokra nevelve. Az ő terük a kulissza mögött való harcok mezeje. Nyílt küzdelem helyett intrika. Nem tudnak megállani egyenes és nyílt hadsorokban, mert csak arra vannak begyakorolva, hogy apró érdekcsoportokba összeverődve, kicsinyes célokért lesipuskás módra guerillaharcot viseljenek. Ha aztán egy erősebb áramlat jő, nem mernek szembeszállani, hanem igyekeznek vele megalkudni, még egy kis köpenyegforgatástól sem riadva vissza. Ez a környezet nem nevelt erős, bátor és önálló szellemeket. Ellenkezően, ha közéjük tévedt időnkint egy-egy, igyekeztek kiszorítani. Elvenni előle a levegőt és a világosságot, nehogy a hatalmasok és a csoportfőnökök veszedelmes konkurrenseivé növekedjenek. Az egyetemre, akadémiába, sőt még a vezető középiskolai állásokba is csak az juthatott be, aki nem szellemi önállóságra törekedett, hanem szívesen vállalkozott e csoportfőnökök körül az inasi teendők ellátá-sára. Ez a rendszer, amelyet a németek Stiefelputzer-System-nek nevez-nek, be is vált bámulatosan. Az egyetem, az akadémia és az elő-kelőbb középiskolai állások valóságos tárházaivá lettek a szellemi közép-szerűségeknek, az orruknál tovább nem látó részlettudósoknak. Az önállóbb szellemeket, az erősebbeket, a bátrakat ez az átlagos tudós tömeg a maga nehézségi erejével kiszorította mindenünnen. Ezek a tudós paradicsomkertből kiszorított lázadó szellemek aztán elkedvetlenedtek, elhallgattak vagy fölcsaptak elkeseredett tudós cserkészŐknek, kiknek összes szellemi tevékenységük a tudományos nagyságok plágiumainak leleplezésében merült ki."

A magyar hivatalos tudománynak ez a megingása nem kisebb jele az időknek, mint az október 10-iki hatalmas általános sztrájk.

Mert: Für wen die Gelehrten schreiben und die Gerichte sprechen, das ist der Machtige ím Land.

Semmi kétség: a magyar közéletben egy új hatalom támadt, a produktív munka hatalma, mely nemcsak számerején és gazdasági fölényén alapszik, hanem azon szellemi és erkölcsi erőkön is, melyek rendelkezésére állanak.

 

A szabadoktatás. (A Magyar Társadalomtudományi Egyesület Közleményei, II.) Budapest : Magyar Társadalomtudományi Egyesület, 1907. 134 p.

[3–5: Gaal Jenő az 1907 október 20-i választmányi ülésen. Jegyzőkönyv.]

3: [1907. szeptember 27-én] Hornyánszky Gyula mutatta be azon előadását a történet tanításáról, amelyet a pécsi szabadoktatási kongresszuson kívánt tartani.

4: [Ez a szakértekezlet] kedvező alkalmul szolgált másodsorban arra is, hogy egyesületünk ama tagjainak, akik nem térhettek ki a pécsi szabadoktatási országos kongresszuson való személyes és tevékeny részvétel elől, tájékoztatóul szolgáljon az egyesület kebelében uralkodó ezirányú felfogásokról. Egyesületünknek négy tagja, Gaal Jenő, Timon Ákos, Marczali Henrik és Hornyánszky Gyula ugyanis fontos előadásokkal bízattak meg a nevezett kongresszus előkészítő-bizottsága által, és ők erre csak úgy voltak hajlandók vállalkozni, ha ezt az egyesület helyeslésével és annak szellemében tehetik. De így meg azon a nagy összejövetelen, ahol az ellentétes nézetek is bőven képviselve szoktak lenni, kötelességüknek tartották meggyőződésök mellett helyt állani. Erre tüzetesen ismerteti szóló a pécsi kongresszus szervezetét, előkészítését, megnyitását és annak mindenféle mozzanatát. Áttér azután a kongresszus lefolyásának lehetőleg részletes és tárgyilagos ecsetelésére, miközben kiemeli, hogy az érvek harcában a nemzeti szellemű és békés haladást előmozdítani kívánó elemek határozott túlsúlylyal bírtak. De mivel a kongresszus nem kis részben nem odavaló turbulens elemekből alakult, különösen az első lapok alatt az sem a tárgy fontosságához, sem az ilyen alkalmakkor okvetlenül megkívánható komolysághoz távolról sem méltó jelenetek színhelye volt. Ily körülmények közt a higgadtabb elemeknek azon való kitartása nagy személyes áldozatot kívánt az illetőktől. De tekintve a kongresszus általunk kezdettől fogva helytelenített szervezetét, minden kellemetlenséggel bátran szembe kellett szállniok, ha az erőszakoskodó és zajongó elemek által magát a szabadoktatás ügyét is nem akarták kompromittáltatni. A kongresszus oly szakszerű tárgy megvitatására hivatott egybe, amelyet helyesen csak szakemberek hivatvák megvitatni, itt pedig az úgyszólván közprédává tétetett. Tehát a kongresszusnak már szervezése alapjában el volt hibázva. Továbbá oly ellentétes világnézetek képviselőinek harca idéztetett ott fel, akik között minden kapacitáció eleve ki volt zárva. Hozzájárult ehhez, hogy a tömegeknek is tárt kapu nyittatott. Mindezek folytán alig lehet csodálkozni azon, hogy ez az összejövetel pozitív eredményre nem vezetett. Egy nagybecsű negatív eredménye azonban van: az a tanulság t. i., hogy a nemzeti alap és a békés fejlődés útján való haladás barátai azoknak fanatikus vagy nagyon is tudatos esküdt ellenségeivel a sikerre való kilátással sehol, semmi körülmények közt nem tanácskozhatnak. Ezen elemek egyszerűen felforgatást és társadalmi forradalmat akarnak, amelynek a rombolás igen, de a józan, közhasznú építés, sőt annak még csak előkészítése sem lehet feladata. Nem marad tehát más hátra, mint velök szemben a társadalom józan, mérsékelt elemeit szervezni és erősíteni. E végből pedig minden jóakaratú hazafias és következetesen haladó törekvést csoportosítani kell. Ezek előterjesztése után javasolja, hogy a választmány fontolja meg, vajjon a pécsi szabadoktatási kongresszusra vonatkozólag valamely nyilatkozatra indíttatva érezheti-e magát? Továbbá, hogy a saját értekezletén és tagjai által a pécsi kongresszuson előadottakból egy külön közlemény alakjában számoljon be tagjainak és a szabadoktatás nemzeti ügye iránt érdeklődő művelt közönségnek. Ezen jelentés alapján a választmány tagjai közt élénk eszmecsere fejlődött ki, amelynek eredményeként a választmány a következő határozati javaslatot fogadta el:

„A Magyar Társadalomtudományi Egyesület választmánya mély sajnálattal állapítja meg, hogy a nem célszerűen szervezett pécsi szabadtanítási kongresszuson a szélsőségek elkeseredett politikai harcai között az objektív tudomány érvényesülni nem tudott, és a kongresszus ezért meddő maradt. A választmány a leghatározottabban tiltakozik mindazon kí[6. oldal]sérletek ellen, amelyek a kultúra és tudomány kérdéseit önző politikai célokra próbálják kisajátítani.” Elnöklő igazgatónak a felhangzott nyilatkozatokból leszűrt és szavazásra bocsátott javaslata alapján a választmány kimondja továbbá, hogy „a szabadtanítás ügyében eddig kifejtett működéséről közleményei II. füzetében számol be és hogy a szabadtanítás ügyében már megindított mozgalmát az eddigi nyomokon továbbra is folytatni fogja, nem zárkózván el bármily más szervezettel való együttes eljárástól, ha ezzel közös alapon a tárgyias tudományosság és nemzeti haladás ügyét szolgálhatja.”

 

7: Marczali Henrik: A Magyar Társadalomtudományi Egyesület tavaszi közgyűlése elhatározta, hogy a pécsi országos kongresszust megelőzőleg szaktanácskozást tart a szabad oktatás tárgyában.

állam–társadalom

Gaal Jenő: 8–12

Jancsó Benedek 12–26

Vita... Szemenyei Kornél 26–28

Nagy László

Farkas Pál

Kovács Ernő

Jancsó Benedek zárszava

Marczali Henrik 30–33

Palágyi Menyhért 33–35

Zemplén Győző 35–44

Palágyi, Zemplén

Timon Ákos 45–52

Szász Zsombor, Gaal Jenő, Timon

Gerster Béla 54–60

Gaal

Hornyánszky Gyula 61–78

Domanovszky, Palágyi, Alexics, Hornyánszky (Pécsett, Pikler ellen)

Farkas Pál 80–82

Gaal, Palágyi, Farkas

Marczali 84–85

A Magyar Társadalomtudományi Egyesület tagjai által a pécsi szabadoktatásügyi kongresszuson tartott előadások és fölszólalások 86–118.

 

Simon József Sándor: Tudomány-e Pikler Gyula tanítása vagy egyszerűen csak demagógia? (A jövőbeli ellenmondás nélküli jogbölcsészet alapjainak megvilágítására) Budapest, 1907. 61 p.

3: A szabad tanítás ügyében október hó első napjaiban Pécsett tartott kongresszusnak mind szociál-politikai, mind tudományos szempontból messze kiható eseménynek kell maradnia Magyarországon. Nem a közönséges gyűléseknek egyszerű megbeszéléseit és eszmecseréit, hanem a szó szoros értelmében vett szociál-filozofiai ellentétes világfelfogásoknak heves küzdelmeit szemléltük e gyűlésen. Miként egyik napilapunk írta: „A múltnak és jövőnek ádáz összecsapása tette a pécsi kongresszust országos jelentőségűvé”. „Mert kitűnt egyfelől” – írja tovább „a jövőt” képviselő ugyanezen lap – „hogy nem csak kultúraellenes és fejlődésellenes gazdasági és politikai intézményei korhadnak el s vannak összeomlófélben a régi rendi Magyarországnak, de az azokat védő magyar tudományosság is”.

60: S most újra vissza kell oda térnem, a honnan kiindultam: a pécsi szabadtanítási gyűlésre. Messze kihatónak kell ennek a gyűlésnek maradnia mind szociálpolitikai, mind tudományos szempontból Magyarországon. Mert a jelennek és az egyoldalúan állított jövőnek ádáz összecsapása országos jelentőségűvé tette a pécsi kongresszust. Kitűnt ugyanis, hogy ez a rendi Magyarország éppenséggel nem kultúraellenes és fejlődésellenes gazdasági és politikai intézményeiben, hanem csak okos és óvatos, mert csak momentumról-momentumra keresi önérvényesülésének lehetőségét, s nem követi a demagógok tudományosan tarthatatlan izgatásait. Igazolódott, hogy az intézményei éppenséggel nem korhadnak el s vannak összeomlófélben, bárha ordítoznak is körülötte, mint trombitáltak annak idején Jerecho falai alatt.

 

A Pécsett 1907. évi szeptember hó 20., 21. és 22-ik napjain tartott IV. országos szőlészeti és borászati kongresszus jegyzőkönyve. Budapest : Pátria nyomda, 1907. 115 p.

 

Néptanítók Lapja, 1907. 53. sz. (december 26.)

15: [Gazdasági ismétlő-iskola c. mellékleten kívül egy másik havi melléklete is lesz lapunknak.] Ezen a mellékleten a közoktatás két igen fontos ága: a tanítók továbbképzése és az iskolán kívüleső oktatás talál helyet. [Ez utóbbit Jancsó Benedek vezeti.]

 

M. E.: A magyar katholikus napisajtó jelene és jövője == Katolikus Szemle, 1907. 9. sz. p. 948–958. [951–952]

(Masznyik Endre??)

Az a szegény katholikus zsurnaliszta, akinek egymagában kell több rovatot vezetnie, a tömeg nagysága, meg aztán az idő rövidsége miatt kénytelen bizony nem egy dolgot más lapokból átvenni, műnyelven: átvágni, anélkül, hogy azt a katholikus lap szellemében átírhatná. Vagy ugyanezt teszi a semlegesnek és objektívnek kijelentett kőnyomatosok kimerítő tudósításaival. Ir hozzájuk egy-két bevezető sort és közli az «objektiv» tudósítást. S hogy ezek a tudósítások mennyire objektívek, azt élénken illusz-trálja a közelmúltban Pécsett lezajlott szabadtanítási kongresszus-ról érkezett tudósítás. Katholikus lapjaink nem küldhettek le tudósítókat, mert embereikre szükség volt itthon. Egy tudósító pedig kevés, mert mikor egyidőben három-négy szakosztály ülé-sezik, az az egy kiküldött tudósító nem tépheti magát többfelé. Katholikus lapjainknak tehát be kellett érniök a «Magyar Táv-irati Iroda» tudósításával, melyről egy a kongresszuson jelenvolt régi katholikus újságíró kijelentette, hogy a szó legszorosabb értelmében hamisan informálta a fővárosi lapokat. És csodálkoz-hatunk-e ezen, ha megtudjuk, hogy a föntebb idézett méreg-drága kőnyomatos tudósítói a szabadtanítás, jobban mondva a szabadgondolkozók táborából kerültek ki? Elfogult emberektől kinek jut eszébe objektív tudósítást várni?

Nem lesz talán érdektelen, ha leszögezem e helyen Sziklay János dr. szavait, aki a «Magyar Állam» október 6-iki számában ezeket írja a tendenciózus tudósításról:

«A kongresszus egy visszás foltja az, hogy amikor a kongresszus teljes, objektív részletes tudósítást ígért, a hivatalos tudósítás elkésett, aminek az oka a viharos ülések okozta zavarban érthető és menthető. Ezért nem is teszünk szemrehányást. De az már azután nem maradhat a legkeményebb megrovás nélkül, hogy a hivatalos tudósítás olyan szociálista újságíró küldte a félhivatalos tudósítást, kező fölszólalók seregéből a legtöbbet egyszerűen elsikkasztotta. A tudósítás a «Pécsi Napló» kebeléből került ki. Hogy ez milyen igazságos és tárgyilagos, az saját tudósításaiból tűnik ki. A csütörtök délutáni könyvtári szakosztály fölszólalásaiból az egy Szilvekén kívül egyetlen egyet sem említett meg, de még Prohászka püspökét sem. Szilveket csak azért nem merte hihagyni, mert nyilván tartott attól, hogy a pécsiek lokálpatriotizmusból rátámadnak. Még a tüzes beszédű Waldapfelt sem érdemesítették a megemlítésre, hiába jelentette ki hangosan, «én zsidó vagyok és az is maradok®; de mivel Prohászka püspök beszédét helye-selni merte, Szabó Ervin hazaellenes tendenciáit pedig elitélni, a «Pécsi Napló®-ra nézve egyszerűen nem létezett. Természetes, hogy Prohászka Ottokár püspök beszédének ilyen gonosz tendenciájú elsikkasztása után vonta az összes többi fölszólalók elsikkasztását. ság® durrog az ajkukon. Hogy milyen igazságot értenek ők, azt ime illusztrálja a «Pécsi Napló». Ez már nem is tendencia, hanem perfidia. És ebből a forrásból küldték a táviratokat a félhivatalos «Magyar Táv-irati Irodának®, amelyről a kongresszus előtt a szervező-bizottság azt jelentette az összes lapoknak, hogy a részletes hivatalos tudósítást az fogja szétvinni a lapoknak. Mert hiszen a lapok három-négy szakosz-tályban nem tarthatnak külön tudósítót. Hiba volt tehát a kongresszusi szervező-bizottság részéről, hogy nem gondoskodott a hivatalos tudósí-tások megírására a kongresszuson kíviil álló hírlapíró irati Irodától, hogy olyan vállalkozónak adta ki, aki ilyen félrevezetés szándékával fogta a plajbászát kezébe. Valamennyi lapot kell ennek irodának szolgálni, nem pedig, akár vigyázatlanságból, akár készakarva, odaadni magát egy terrorista kotteria eszközéül.»

Kemény szavak ezek és a katholikusoknak is szólnak! Ha most megvolna a katholikus kőnyomatos, mely közel két éve vajúdik, nem kellene restelkednünk és nem kellene a «mea culpa»-t mondogatnunk.

 

Magyar Paedagogiai Társaság. Felolvasó ülés 1907. október 19-én = Magyar Paedagogia, 1907. p. 575–576.

[Előadó dr. Waldapfel János: Az iskolán kívüli oktatás methodikájáról]

575: „... a nevelő iskolai oktatás célja, hogy az illető oktatott egyén a nemzeti munkának azon ágait is megértse, melyeket ő maga nem fog művelni. Mindenesetre a közös egyetértő munka lehetőségének előmozdítása, nem pedig az embertársakkal való küzdelemre  képesítés az oktatás célja, mint ezt a pécsi kongresszuson Pikler tanár úr állította. S mindenesetre az oktatottak tudatos, egyszerű fölvilágosítása s nem félrevezetése az oktatás célja.

576: Elsőnek dr. Kármán Mór szólal fel, részletesen kifejtve, hogy az iskolán kívül való oktatásnak a nemzeti közműveltség egészébe kell beilleszkednie, és semminemű egyoldalú irányzat szolgálatába nem szabad szegődnie.

 

Az iskolán kívüli közoktatás = Uránia, 1907. p. 432.

Az iskolán kívüli közoktatás szervezése, s az ezzel összefüggő kérdések megvitatása czéljából ül össze október elején, Pécsett, a Szabad Tanítás országos congresszusa. Ez alkalomból érdekesnek tartjuk röviden és teljes tárgyilagossággal rámutatni azokra a már meglévő és működő intézményekre, a melyek hazánkban az iskolán kívül eső közoktatás nagy czéljait első sorban szolgálják. [Szabad Egyetem, Szabad Lyceum, Erzsébet Népakadémia, Uránia Magyar Tudományos Színház, Uránia Magyar Tudományos Egyesület]

 

J[ÁSZI] O[szkár]: A pécsi kongresszus. = H. SZ. 1907. [2.] p.979-980.

A pécsi kongresszus.

A szabad tanítás pécsi kongresszusának eseményeit minden újságolvasó ember ismeri. Tanulságait is az ellentétes társadalmi törekvések szempontjából eléggé megvilágították, hogysem azokra e helyen bővebben visszatérni indokolt volna. Mégis nem szabad, hogy a Huszadik Század lapjain említés nélkül maradjon, minthogy ez a kongresszus nemcsak fontos kortörténeti adat, hanem egyik, nevezetes etapja volt annak a fejlődésnek, melyből e szemle és a Társadalomtudományi Társaság becsülettel kivették a maguk részét. Nem véletlenség, hogy a konzervatív-dogmatikus világnak ellentáborát a kongresszuson a szervezett munkásság és a mi embereink alkották. Hisz a szervezett munkásság volt ezen fejlődésnek aktív hatóereje és a mi embereink igyekeztek a tudomány eszközeivel megérteni és megvilágítani ezt a fejlődést. Csak természetes, hogy Pécsett Magyarországnak ez az egyedüli, a jövőbe néző praxisa és elmélete kezet fogott: a letűnő világ-[980]gal szemben, a múlt erőiből élősködő régi világgal szemben, a produktív jövő gyakorlatát és tudományát hirdetve. A múlt erőiből pedig egyedül a vallás képes még nagyobb tömeghatásokat előidézni; azért a klerikalizmus volt a kongresszuson a modern eszméknek egyedüli komoly és figyelemreméltó ellenfele. A múlt erőinek többi része az ú. n. történelmi, irodalmi és nyelvészeti hagyományok, legfeljebb az osztályuralomnak ideig-óráig való kifoltozására alkalmasak, de mögöttük nincs néptömeg, mert ez a hivatalos tudomány a régi emlékek állandó katalogizálása közben megfeledkezett mindenről: ami él, fejlődik és átalakul. Ezért jelentette a pécsi kongresszus a hivatalos tudománynak: a paragrafusokból élő történelem és jogtudomány, a régi definíciókon terpeszkedő közgazdaság és a megmerevült külsőségekből táplálkozó nyelvészet, irodalomtörténet és művészettudománynak vesztét. Mi nem siratjuk ezt a tudományt, hisz tulajdon szócsöve és dicsőségadminisztrátora, a Budapesti Hírlap ekként örökítette meg érdemeit a pécsi kudarc után: „A magyar tudósok átlaga nincs elvi harcokra nevelve. Az ő terük a kulissza mögött való harcok mezeje. Nyílt küzdelem helyett intrika. Nem tudnak megállani egyenes és nyílt hadsorokban, mert csak arra vannak begyakorolva, hogy apró érdekcsoportokba összeverődve, kicsinyes célokért lesipuskás módra guerillaharcot viseljenek. Ha aztán egy erősebb áramlat jő, nem mernek szembeszállani, hanem igyekeznek vele megalkudni, még egy kis köpenyegforgatástól sem riadva vissza. Ez a környezet nem nevelt erős, bátor és önálló szellemeket. Ellenkezően, ha közéjük tévedt időnkint egy-egy, igyekeztek kiszorítani. Elvenni előle a levegőt és a világosságot, nehogy a hatalmasok és a csoportfőnökök veszedelmes konkurrenseivé növekedjenek. Az egyetemre, akadémiába, sőt még a vezető középiskolai állásokba is csak az juthatott be, aki nem szellemi önállóságra törekedett, hanem szívesen vállalkozott e csoportfőnökök körül az inasi teendők ellátására. Ez a rendszer, amelyet a németek Stiefelputzer-System-nek neveznek, be is vált bámulatosán. Az egyetem, az akadémia és az előkelőbb középiskolai állások valóságos tárházaivá lettek a szellemi középszerűségeknek, az orruknál tovább nem látó részlettudósoknak. Az önállóbb szellemeket, az erősebbeket, a bátrakat ez az átlagos tudós tömeg a maga nehézségi erejével kiszorította mindenünnen. Ezek a tudós paradicsomkertből kiszorított lázadó szellemek aztán elkedvetlenedtek, elhallgattak vagy fölcsaptak elkeseredett tudós cserkészőknek, kiknek összes szellemi tevékenységük a tudományos nagyságok plágiumainak leleplezésében merült ki.” A magyar hivatalos tudománynak ez a megingása nem kisebb jele az időknek, mint az október 10-iki hatalmas általános sztrájk. Mert: Für wen die Gelehrten schreiben und die Gerichte sprechen, das ist der Mächtige im Land. Semmi kétség: a magyar közéletben egy új hatalom támadt, a produktív munka hatalma, mely nemcsak számerején és gazdasági fölényén alapszik, hanem azon szellemi és erkölcsi erőkön is, melyek rendelkezésére állanak. J. O.

 

Magyar Társadalomtudományi Szemle, 1908. 2. sz.

Magyar Társadalomtudományi Egyesület.

Az Egyesület szakértekezlete a kivándorlásról és a visszavándorlásról.

A Magyar Társadalomtudományi Egyesület a szabadoktalás tárgyában a múlt év szeptember havában a pécsi hasonczélú országos congressus előtt szakértekezletet tartott, melyről második külön közleményében számolt be tagjainak és az érdeklődő nagyközönségnek. Azután két előadásban az egyesület föladatait igyekezett szélesebb köröknek is bemutatni. Ε kezdemények után hozzálátott az ország jelenleg legégetőbb kérdésének, a kivándorlásnak és visszavándorlásnak, minden oldala lehetőleg éles megvilágításához.

 

Hornyánszky Gyula: A történelmi materialismus. = Magyar Társadalomtudományi Szemle, 1908. 3. sz.

A történelmi materialismus — legalább a mi e tan első elemeit illeti — a múlt század 40-es évei óta létezik; külföldön — első sorban Németországra gondolok — a fölbomlás jeleit tűnteti már föl: mindennek daczára itt Magyarországban alig hallottunk még valamit róla. Azaz, bocsánat, csak a »bourgeois-tudomány« nem hallott róla (olyan is van!); mert a mi socialis demokratismusunknak is hivatalos elmélete, ott a belőle vett egynehány műszóval és elnyűtt fordulattal minden elvtárs

tud élni (1. a pécsi congressust!), ott most teljes virágában van.

 

Magyar Társadalomtudományi Szemle, 1908. 4. sz.

1907. október 4-én és 5-én Pécsett az országos congressuson Egyesületünk tagjai közül GAAL JENŐ a szabadoktatás

tárgyairól, eszközeiről és módszeréről, MARCZALI HENRIK és HORNYÁNSZKY GYULA pedig a történettanítás módszeréről tartottak előadásokat. A congressust, sajnos, politikai tüntetésre használták föl, s a tárgyilagos tudomány nem érvényesülhetett munkásságában, a mi a legmeggyőzőbb bizonyítéka annak, hogy mennyire fontos föladatot teljesített Egyesületünk akkor, midőn a szabadtanítással külön szakértekezleten foglalkozott s annak eredményeit nyomtatásban is kiadta. Ε kiadvány volt egyesületi közleményeink második darabja.

 

Magyar Társadalomtudományi Szemle, 1908. 8. sz.

*) V. ö. a pécsi szabadtanítási congressuson mondott fölszólalásommal. (A M. Társadalomtudományi Egyesület Közleményei II. 117. 1.)

 

Társadalomtudományi Társaság [Társulati ügyek] = Huszadik Század, 1908. 2. sz. p. 75–76.

Kitűzött céljához híven Társaságunk ez évben sem riadt vissza attól, hogy azon eszmék mellett, melyek tudományos meggyőződése szerint a haladás nélkülözhetetlen föltételei, a közéletben is állást foglaljon. Így hatékonyan képviseltette magát a pécsi szabadtanítási kongresszuson s nem csekély része volt abban, hogy e kongresszuson oly impozáns erővel nyilvánultak meg azok a törekvések, melyek a felekezeti szellemtől ment tudományos szabad tanításban látják népünk kulturális felemelésének egyik legbiztosabb eszközét.

 

Jászi Oszkár: Merénylet a tanítás szabadsága ellen = Huszadik Század, 1908. július–december 165–179. [165]

A szabad tanítás eddigelé a magyar történelmi osztályok kezében naiv irodalmároskodás, szociális olajcseppkenegetés, vidéki piaristák és nagyságák szentimentális — rendszerint tánccal és énekkel egybekötött — felbuzdulása, a polgári önérzetnek az „egyházi és világi főurakhoz" való dörgölőzési kísérlete avagy az ú. n. exponált nemzetiségi vidéken bankettektől kísért hon-mentő avagy hazaárulást szimatoló eszmecsere volt.

Az ú. n. nemzeti-liberális tábor eme nép nélküli „szabad tanítását" megzavarták a pécsi kongresszus kegyetlen tapaszta-latai. A hivatalos tudomány által tervezett derűs népszínmű helyett egy komoly dráma vihart igérő expozíciója szólalt meg a szabad tanítás tárgyalásain. A liberalizmusnak distichonokat skandáló, a főurak hazaárulásait nemzeti erényként magyarázó, a szocializmust közgazdasági patriarchalizmussal naponként kivégző, a Zrinyiász szörnyű „szépségeiben" elbóbiskoló öreg bácsiai durva és kegyetlen legényekkel találták itt magukat szemben, akik állandóan a termelési technika változásáról, osztályharcról, vallásmentes morálról, szociális esztétikáról és emberi szolida-ritásról beszéltek. És ahelyett, hogy boldogak lettek volna a nagyságos és méltóságos urakkal való eszmecsere lehetősége miatt s ahelyett, hogy Jócsák Kálmán lobogó ingujjban és árva-lánybokrétás süveggel üdvözölte volna a nemzeti közoktatás fönkelt vezérét, illő parasztos tisztességtudással járulván hozzá a Beöthy Zsolt esztétikai lendületéhez: ezek a bárdolatlan emberek egyre azt hangoztatták, hogy ők sem az Apponyi, sem az akadémikus urak „szabad oktatásából" nem kérnek s ez idő szerint lehetetlennek tartják a szabad tanítás egységes szervezését.

Ez a messze elható pécsi kudarc tette oly sürgőssé és aktuálissá a szabad tanítás ügyét, természetesen nem a liberá-lisok előtt (de strígis .. .), hanem a nemzet egykori vezére s a jezsuita internácionále jelenlegi magyarországi patrónnsa sze-mében, aki felhívta az Országos Közoktatásügyi Tanácsot, hogy e fontos ügyről véleményt adjon. Ez a nagytekintetü testület Jancsó Benedeket bízta meg a kényes kérdés tanulmányozásá-val, aki mint a Magyar Társadalomtudományi Egyesület oszlopos tagja, valamint a rettenetes nemzetiségi veszedelem föltárója és fokuruzslója különösen alkalmasnak látszott rá, hogy az imádott hazát egy még a nemzetiségeknél is nagyobb veszedelemtől mentse meg, melyet szabad gondolatnak neveznek. Ez a tel-jes és hamisítatlan „fajmagyar" tudós emberül meg is felelt fel-adatának, elkészítette nagyszabású, de diszkrét természetű emlék-iratát, melyet a sors szeszélye avatatlan kezünkbe juttatott. A 137 oldalra terjedő munkálat címe: Emlékirat az iskolán kívül eső oktatás országos szervezésének tárgyában. Az Orsz. Közoktatási Tanács elnökségének megbízásából szerkesztette: Dr. Jancsó Benedek, az Országos Közoktatási Tanács előadó tanácsosa.

 

Folyóiratok szemléje = Katholikus Szemle, 1908. szeptember p. ?–1065. [1064–1065]

A mi revueinkben legtöbbször hiányzó aktualitással, sőt többel r leleplezéssel kezdődik a Huszadik Század szeptemberi füzete. Jászi Oszkár ismerteti azt a tervet, melyet a kultuszminiszter megbízásából Jancsó Benedek készített a szabad tanítás országos szervezéséről. Kímé-letlenül támadja s bár argumentumaival nem értünk egyet, a javaslat nekünk sem kell. Szabad tanítást akar ez a javaslat a legapróbb rész-letekig menő megkötöttséggel; szabad tanítást akar állami felügyelettel, hivatalnoki kirendeltséggel, föloszlatási joggal, fizetéssel stb. stb. A magyar társadalmi fejlődés eddigi szomorú irányát követve még a szabad tanítás eddig tisztán társadalmi uton végbemenő munkáját is az állami omni-potencia keretei közé akarja beszorítani. Ilyen szabad tanításból nem kérünk. S egyáltalában nem kell az állam által fönntartott szabad tanítás. Ha olyan sok az állam pénze, állítson népiskolákat s javítsa a közép-oktatást, vagy juttathat pár forintot a nagyon szép eredménnyel működő társadalmi oktató mozgalmaknak — elvként azonban nem szabad ki-mondani az iskolán kívüli oktatás állami fönntartását. Ha erőteljes ez a gondolat, tog virulni állami segély nélkül is, ha pedig csak állami segély tarthatja benne a lelket, akkor nem ér egy hajítófát. Tudjuk, hogy egy csomó embernek kellene új cím, új állás s a szabad tanítás számára esetleg kreálható új állásokba épen azok szeretnének beülni, akik a pécsi szabadtanítás vitáján már a második nap úgy elhallgattak, mint a betömött ágyú — de talán vége volna már, legalább a politikai naptár időjelzése szerint, annak az időszaknak, amikor kedvelt emberek, hízelgő publicisták, jó tömeghajcsárok kedvéért rakásra alkották az új zsiros állásokat ? A szabad tanítás országos szervezéséről szóló terv a letűnt liberális rendszer mindent állami fönhatóság alá vonó s lehetőleg min-denkit lebaksisoló közéleti erkölcsének szüleménye s ezért reméljük, hogy a legellentétesebb irányú jóhiszemű támadások majd csak megaka-dályozzák tetté válását.

 

Magyar Paedagogiai Társaság. Felolvasó ülés 1907. december 21-én = Magyar Paedagogia, 1908. p. 60–63.

[Előadó dr. Waldapfel János: Az iskolán kívül való oktatás szervezetéről, tárgyairól és módjairól]

61: A tanításnak nem szabad az elvek ismertetését elsietni, hanem mindenekelőtt a tényeket kell megismertetnie. Általános baj az, hogy az emberek igen tekintélyes része elveket állít fel, anélkül, hogy a tényeket megértette volna. E tekintetben valóságos játékot űztek a pécsi kongresszuson is.

62: [Hegedűs István hozzászólása] Szóló is meg szokta figyelni a társadalom mozgalmait s a pécsi események mégis mintha egyszerre ébresztették volna föl arra a tudatra, hogy a világ íme egy csapásra megváltozott. Azt hiszi, hogy ilyen jelenségekkel szemben kíméletet kell ugyan gyakorolni, de mégis a legnagyobb erélyt tanúsítani.

 

Magyar Paedagogiai Társaság. XVI. nagy-gyűlés 1908. január hó 18-án = Magyar Paedagogia, 1908. p. 119–128.

[Dr. Gyulai Ágost: Titkári jelentés]

120–121: Mindnyájunk élénk emlékezetében vannak még a Szabad tanítás pécsi kongresszusának eseményei, melyek óvatosságra intenek az iskolán kívüli oktatás nagyfontosságú kérdésének fölfogására nézve. E paedagogiai ügy fontosságát elsőrendűnek ismerte el a magyar oktatásügyi kormány is s ennek tulajdonítható, hogy a szabad tanítás ügyének tanulmányozásával több rendbéli szervét foglalkoztatja. Ilyen körülmények közt Társaságunk sem hagyhatta figyelmen kívül e nevezetes kérdést s azért iparkodott az e téren való feladatokat, távol minden politikai fölfogástól, tradícióihoz híven, csupán a tudomány eszközeivel kezelve tisztázni.

 

A magyar university extension és előkészítő intézményeinek évkönyve az 1906/7-ik évről. Szerk.: Déri Gyula. Budapest : a „Nemzeti Szemle” kiadása, 1908.

20: [Molnár Viktor: Az iskolán kívül eső közoktatás] A másik szintén nagy horderejű lépés volt a Szabad Tanítás Magyar Országos Kongresszusa eszméjének fölvetése. Sikerült is az eszmének a népművelődéssel foglalkozó országos intézményeket megnyerni, úgy hogy ez intézmények közreműködésével megalakult az intézőbizottság és a kongresszus megtartása biztosítva van. A kongresszust Pécsett az 1907. évi október hó első napjaiban tartották meg.

73: Nyilvános működését az egyesület [Magyar Társadalomtudományi Egyesület] 1907. szeptember 26. és 27-én tartott szakértekezletén kezdte meg, melyre a pécsi szabadtanítási országos kongresszus adott alkalmat.

 

Ifj. Dr. Erődi Béla: A szabadtanítás története és jelentőségének társadalombölcseleti alapjai = Erdélyi Múzeum, 1908. 2. sz. p. 101-111.

109: De a kik a boldogságot állandóan végczélul hangoztatják, kevesebbet foglalkoznak már a boldogság természetének közelebbi megjelölésével. A szabadtanítás útján meg akarják tanítani az embereket boldogságuk keresésére (Pikler), anélkül, hogy megmondanák, hogy a boldogságot miben találhatják meg. A világot kedvezőbbé akarják alakítani, eszközük hozzá a felforgatás, mely – minthogy a jövő képe voltaképpen csak fantasztikus lidérczfény – csak értékek pusztulásával járna s az elpusztultak helyébe semmit vagy csak igen keveset adhatnának.

 

Vasárnapi Újság, 1908. 11. sz. p. 215–216.

«Népművelés.» A Bárczy István polgármester és dr. Wildncr Ödön szerkesztése alatt megjelenő magas színvonalú folyóirat első helyén érdekes eszmét vet lel. melynek remélhetőleg hamaroKau meglesz a ayomatókoa visszhangja. Egy népmüvelén társaság alapítása mellett szólal fel. a melynek czélja volna a népkultúra művelése a a nép széles rétegeinek erre a kultúrára velük együtt-munkálás utján való rávezetése a kor szükségleteinek • a haladás eszméiéinek megfelelő irányban. Hivatása volna e társaságnak tanulmányozni a nép művelésére vonatkozó kérdéseket, kutatni a népművelés mentől nagyobb hatásosságának föltételeit és módjait, megalapozni a népművelés pedagógiáját, demográfiai és statisztikai fölvételeket végezni a nép életkörülményeinek behatóbb megismerése czél-jából. Ha aztán ezek a kutatások oly reform-eszméket érlelnének meg, a melyek megvalósítása érdekében külön akczió megindítása volna kívánatos, ebben is kezdeményező kívánna lenni a társaság. Ily irányban a közművelődésnek mintegy kísérleti laboratóriumául szolgálna, a hol a népművelők kooperatív módon dolgoznának együtt közönségükkel. Ha a társaságnak sikerül czéljai eléréseié megfelelő eszközöket találni, akkor bizonyára nem csekély hatással lesz arra, hogy bele vigye a kultúrába azokat a néposztályokat is, melyek eddig rajta kívül állottak s ezzel igen becses ifjú, feltörekvő erőket szolgáltasson a művelődésnek. A mozgalom megérdemli minden kulturális érzékkel megáldott ember figyelmét; az alakulandó társaság egész új irányokra tör, a melyeknek kultúránkban eddig egyáltalán nem volt szerve, a melynek azonban fontossága szembeszökő. A • Népművelés* az új társaság megalakítására való felhíváson kívül számos nagyon tanulságos- kisebb-nagyobb közleményt ad különféle nevelésügyi és közművelődési kérdésekről, melyek között különösen egész sereg kiváló tudósunknak a szabad tanítás pécsi kongresszusán tartott előadása érdemel figyelmet. A íNépmüve* lés»-t a Franklin-Társulat adja ki; előfizetési ára félévre 10 korona.

 

Vasárnapi Újság, 1908. 18. sz.

368: Az ifjúsági egyesületek a népinívelés terén. Dr. Petri Mór e czím alatt közli azt a felolvasását, melyet a szabad tanítás tavalyi pécsi kongresszusán általános tetszés közben tartott. A tartalmas füzet széleskörű anyaggyűjtés és gondos tanulmány eredménye s hatásával nagy mértékben előmozdíthatja az ifjúsági egyesületek ügyét. Fölösleges volna fejtegetni, mily üdvös hatással lehet a nép gazdasági, művelődési, nemzeti, egészségi és erkölcsi haladására, ha az iskolából kikerült 15—20 év közti ifjúságot tovább is megtartják az iskola hatásának körében azzal, hogy ifjúsági egyesületekbe tömörítik, élvezhető előadásokat tartanak neki gazdaságról, a szellemi művelődés rá nézve is érdekes kérdéseiről, énekkarba gyűjtik, könyvek olvasására szoktatják stb. A hol eddig ily ifjúsági egyesületek némi idő óta működnek, mindenütt meg lehet érezni hatásukat. Petri Mórnak az a czélja munkájával, hogy egyrészt összefoglalja az ifjúsági egyesületek mostani állapotát s másrészt útbaigazítást nyújtson arra, hogy mikép kell ilyen egyesületeket alapítani, szervezni és hathatós sikerre vezetni. Ezért közli az eddig történt kormányintézkedéseket, azt az alapszabálytervezetet, melyet a kormány 1903-ban ez érdekben kiadott, aztán vármegyérőlvármegyéresorra veszi az egyes községekben fennálló ifjúsági egyesületek állapotát s végül összefoglalja azokat a szempontokat, a melyek alatt az ifjúsági egyesületek hasznos munkát fejthetnek ki. A derék kis tanulmány különösen a tanítóknak s egyéb a közoktatásban részes egyéneknek szól, a kiknek az ifjúsági egyesületek szervezése elsősorban feladatuk.

 

Komócsy István == Katolikus Szemle, 1908. 7. sz. p. 838–841.

 

A szabadtanítás Pécsett 1907-ben tartott magyar országos kongresszusá-nak naplója. Kiadja a Kongresszus Végrehajtó Bizottsága. Budapest.

Franklin-Társulat. XIV. 647. I. Ára 10 K

Bárczy István dr., a pesti polgármester egyik elnöke volt a Szabad-tanítás Országos Kongresszusának Pécsett. Elkésve érkezett. Talán le sem megy reá, ha olyan zavarosan nem kezdődik. Mikor ott volt, az újságok híradásainak irányzatosságát és egyoldalúságát panaszolták neki. Azt felelte: Azért jöttem, hogy magam lássak. Tudom, hogy az ilyen gyűlésnek nincsen hű referádája.

Milyen gyűlés is volt ez a kongresszus ? A tárgyilagos tudományok mélyen járó, csendesen hömpölygő folyamata ? Nem! A világnézletek s érdekeltségek szenvedelmes harca, — idegbontó, fárasztó küzdelem, ahol sebeket adtak, sebeket vettek s kibékülés, megegyezés, határozat nélkül váltak szét a felek. Ismerünk kongresszusi tagot, aki a hallottak hatása alatt három nap nem aludt egy szemhunyást s egy másikat, aki négy nap alatt négy kilót fogyott. Ennyibe került öt fölszólalása. Az ellen-tétek kongresszusa volt. Egyetemi katedrán szerzett évtizedek érlelte tudo-mányos meggyőződések szűrődtek le gyönyörű előadásokban benne, más-részről a szakszervezetben írni-olvasni úgy ahogy megtanult analfabéta tajtékzó dühhel szórta a polgári társadalom ellen éretlen vádjait. A keresz-tény erkölcsi rend s az ideologikus törekvések igazságát lélekzetet elfojtó költői szárnyalással, majd meg színtiszta logikával, megkapó ékesszólással képviselte egyik pillanatban a katholikus egyház főpapja, hogy a követ-kező pillanatban a legdurvább anyagelvi fölfogás, a vallási anarchia szó-szólójának adja át az elnök a szót. Időközben fölhevülnek a lelkek, meg-izzanak a szenvedélyek, viharos kitörések megszakítják a tárgyalás menetét. A közönség tombol, egész padsorok emelkednek föl, durva inzultusok-kal illetik egymást, úgy látszik, a kongresszus tanácskozásai véglegesen megszakadnak. Majd elcsendesedik minden. Délután ismét kezdődik a küzdelem. És négy napon keresztül ismétlődik mindez. Ilyen volt a pécsi kongresszus.

Lehet-e ilyen tanácskozásokról gyorsírói följegyzések nélkül hű naplót kiadni ? Ami a tárgyalás külső menetét és finom árnyalásait illeti, semmi esetre sem. Erre a szabadtanítás Pécsett tartott kongresszusának végre-hajtóbizottsága sem volt képes. Vörösváry Ferenc, a napló szerkesztője sem vállalkozhatott a lehetetlenségre. De elment ennek a határáig, oly tökéletes képet nyújtott a 647 oldalas, vaskos, quartalakú kötetben, amelyet a kongresszusi tagok ingyen, mások 10 K-ért kapnak.

A kongresszusi fölszólalások tartalom szerint hűen advák benne. Természetesen egyik-másik kifésülve, mások megnyirbálva. Gabnai István, Nyisztor György és társai lehetnek jó szociáldemokraták, de rossz szó-nokok s még vezéreiknél is tanulatlanabb emberek. És ha van az egy-oldalúságban fokozás, még egyoldalúbbak. Viszont vezérembereknek irányt szabó értekezésük is hézagosan van itt-ott leadva. Pikler «A társadalmi tudomány szabadtanításárób sokkal több érdekes dolgott mondott, mint rövid syllabusa (193. 1.) sejtetni engedi, mig Perczetné Kozma Flóra fontoskodó, bizonytalan fölolvasása egész terjedelmében belekerült a naplóba (409. 1.), pedig mindnyájan emlékezünk arra a közderültségre, amelybe a Hajdú és a Jócsák-féle durva, minősíthetetlen, tajtékzó dühű, keresztényellenes támadásai után is csaknem belefúlt fölszólalása. Hege-dűs István meg is vonta tőle a szót. Ismételjük mégis: A napló egészé-ben, nagyjában hű visszatükrözője a kongresszusi fölszólalásoknak.

Az egyes szakelőadásokban a tudás és tanulmányok egész kincses-háza torlódik össze. A naplónak, valamint a kongresszusnak még sem ezek adják meg főérdekességét, hanem az egyes szakosztályok tanács-kozásai, valamint az együttes ülés vitái. A monisztikus és dualisztikus világfölfogásnak, a szocialisztikus nemzetközi és a keresztény nemzeti érdekeltségnek folytonos összecsapásai voltak ezek.

Itt meg kell állapítanunk a következőket. A fölszólalások számbeli túlsúlya materialista fölszólalók javára esik. A Társadalomtudományi Tár-saság, valamint a különböző szervezetek tudatos, teljes fegyelmezettséggel vonultak föl a kongresszusra s eleve megállapított haditerv szerint ki akarták sajátítani annak határozatait. Amióta a kongresszus előmunkálatai megindultak — 1906. derekától — sajtójukban agitáltak. A Szabad Lyceum és az Erzsébet Népakadémia szürke irányzata mellett az összes első és másodrendi pozíciókat lefoglalták maguk számára.

Katholikus részről a tizenkettedik órában, akkor is az utolsó per-cekben mutatkozott az érdeklődés. Prohászka Ottokár vetette föl az esz-mét augusztus végén a pécsi katholikus nagygyűlésen: Azé a tér, aki elfoglalja. De az ige nem vált volna testté, ha egyúttal Fehérvár felül nem inspirálják. így meglett. Szeptember folyamán csatlakozott néhány kath. szervezet is a kongresszusi szervezetekhez, de kevés. A 140 közül 16, mondd tizenhat. Ezek képviselői sem mutatkoztak valamennyien. Viszont a két pécsi katholikus kör, a keresztény szocialisták derekasan helyt álltak. Száznegyvenhat tagot jelentettek be. A Magyar Társadalomtudo-mányi Társaság tagjaival, a Széchenyi-Szövetség tagjaival legkevesebb kétszázan voltak. Vidéki kath. érdekeltség is volt 30—40. A szocialisták és a Társadalomtudományi Társaság tagjai közül rendes tagul jelentkez-tek 131-en. Az október 5-iki nagy mérkőzéskor a Jócsák-féle határozati javaslathoz nem tudtak összehozni 62 aláírásnál többet.

Ezek a számadatok helyesek s ezekből tűnik ki, milyen helytelen volt a vezetőség részéről a szocialisták és a társadalomtudományiak ter-rorizmusa előtt meghajolni. Ragaszkodtak volna az ügyrendhez, állapí-tották volna meg, kik akarják a szabadtanítás legönzetlenebb előmoz-dítójának, Apponyi Albert gróf kultuszminiszternek üdvözlését. Megtehették volna. E sorok írója tárgyalt a Pécsi Nemzeti Kaszinó igazgatósági szo-bájában, midőn Beöthy Zsolt, Hegedűs István, Pályi Sándor, Vörösváry Ferenc a kialakulóban levő két párt képviseletét megkérdezték, hajlandók-e a kultuszminisztert üdvözölni. Mi, a nemzeti és valláserkölcsi világföl-fogás alapján állók részéről a leghatározottabb igennel feleltünk. Pikler Gyula előttünk oda nyilatkozott: «Megbeszélem elvtársaimmal)). Kiment a társadalomtudományiak és a szociáldemokraták közé. Mire visszajött, nem voltunk a tanácskozó teremben. Az eredményről azonban csakhamar értesültünk. Pikler válasza a leghatározottabb nem volt s tüntetést helye-zett kilátásba, ha a kérdést fölvetik. Nyilvánvaló volt, hogy elvtársai a kongresszust politikai céljaik szolgálatára használták ki s az elnökség nem volt elég erős, hogy egy szorosan kulturális jellegű kongresszus megnyitó ülésén a kultuszminiszter képviselőjét szóhoz engedte volna jutni. Példátlan gyöngeség és példátlan hiánya a körültekintésnek, mikor a kultuszminiszter irányzatának abszolút többsége volt. Dehát, dehát!

A dologból országos botrány lett: Szász Károly, a miniszter kép-viselője, Konkoly-Thege Miklós, Szilassy Zoltán, Timon Ákos megsürgö-nyözték a dolgot a « Budapesti Hirlap»-nak, csomagoltak és hazautaztak. Előadásaikat is magukkal vitték. A szocialista kísérlet sikerül: teljesen kisajátítják maguknak a kongresszust a szakelőadásokkal együtt, ha ott nincsenek a keresztény szocialisták, meg a Széchenyi-Szövetség. Ott voltak, helyt álltak s visszatoroltak mindent s megakadályozták, hogy a vezetőség gyöngeségétől vérszemet kapott nemzetköziek kisajátítsák a teret. A máso-dik kísérlet erre Pikler Gyula ünneplése lett volna. A megnyitó ülésen fölolvasták az elnökök névsorát. Néma csend egész Pikler nevéig. Ennél a négy első padsor, melyet tolakodó arroganciával foglalt el a zárt sorokban fölvonuló szocialista munkásság, zúgó éljenzésben tört ki. Tomboló s az éljent felülmúló abcug volt a válasz. Sokan Prohászkát éltették, mások Gaal Jenőt. Tiszta lett a helyzet az elnökség előtt is, mely a megtörténteket jóvá tenni nem tudta. Szólt az elnöki csengő, csitított a vezetőség s lavírozott az elnökség s érezte azt, hogy százakra menő kongresszusi tagok lelkivilágában nincsenek gyökérszálai. Előadói voltak, népe nem volt a demokratáknak, sem a keresztényeknek. Néhány közönyös szenvelgő nem számított. A szakosztályi társelnökségre, titkár-ságra már csoportok szerint jelöltek a pártok. Vörösváry és Pályi titká-rok a legnagyobb tapintattal iparkodtak a teljes arányosságot megállapí-tani. Sikerült is.

Ezek a dolgok nincsenek a naplóban, pedig a kongresszus törté-netéhez tartoznak. Följegyeztük, hogy a szabadtanítás krónikása meg-találja annak idején. A többiről a napló beszédes lapjai szólanak úgy az együttes ülések (23—125. 1.), mint a szakosztályi ülések előadásainak s vitáinak (130—559. 1.) hosszas sorozatával. Ha valaki megolvassa, azt fogja gondolni s mert sok helyütt találja, talán el is hiszi, hogy a mult és jövő szellemáramlatainak harcát élvezi. És nem lesz igaza. A mult, mely a jelenben többé nem él s a jövő, mely nem a jelenben gyökere-zik — erőtlen ahhoz, hogy akkora szellemi, erkölcsi és társadalmi erőket korbácsoljon háborgó hullámzásba, mint ezek a tárgyalások voltak. Az örök emberinek: a filozofálva törtető, az agnoszticizmusában romboló s a hitében építő lélek küzködéseit fogja megtalálni e naplóban. Az egyik fél az anyagba hajlik, a másik a szellem erkölcsi erőivel emelkedik. Dicsősége a keresztény világnézletnek, hogy a jók között a legjobbjai, Prohászka s Gieswein képviselték. És nem váltak szégyenükre, ha hiányoz-tak, sikerrel vették föl a harcot követőik.

Részletekbe nem bocsátkozhatunk. Száznegyvennégy fölszólalónak kétszer-háromszorannyi beszédjéhez kellene fűzni megjegyzéseinket. Reá-mutattunk, hogy a vitákat a materialisztikus s spiritualisztikus világföl-fogás jellemezték, a szociáldemokrata s a keresztény nemzeti gyakorlati törekvések irányították.

Utóbbiaknak barátjai szemére vetették, ellenségei saját igazuk védel-mére kihasználták, hogy sok engedményt tesznek. Mi nem találjuk. A meg-ismert igazság letagadása erkölcstelen. Elhallgatása taktika dolga. Ha nem élünk vele, jele, hogy nem engedjük át az ellenfélnek, hanem magunk is fegyverül használjuk. Ami nevezetesen a jelennek szociális és gazda-sági törekvéseit illeti, azok nekünk nem idegenek. Ellenkezőleg: a tár-sadalmi, állami és gazdasági extrem liberalizmussal szemben a keresztény világfölfogás ősi jogon igényt formálhat rájuk azokban az alakulásokban is, melyek a huszadik század megoldandó problémái. Ennek tisztább s határozottabb hangoztatását szívesen hallottuk volna vezéreink részéről is. Sőt azoktól elsősorban.

Arról is megfeledkeztünk, hogy az offenzíva a legjobb defenziva. E tekintetben Vass dr. és Bernolák dr. tettek legtöbbet s legügyesebben.

Mindent egybefoglalva: Örömmel őrizzük meg a kongresszus napló-ját, mint a nyilt szemmel látó, harcoló s ellenségei előtt is félelmetes, mindenki előtt tiszteletre méltó, örök s mégis mindig ifjú katholicizmus dicsőséges küzdelmének emlékét.

Komócsy István.

Katholikus Szemle. 1908. VII.

 

Szentpétery Imre: Individualis és collectiv történetírás = Századok, 1908. p. 193–216.

Annál meglepőbb és annál váratlanabb volt tehát az a támadás, mely a szabadtanításnak Pécsett, a mult év október havában tartott congressusán érte a történettudományt.

 

Magyar Társadalomtudományi Szemle, 1909. 1. sz.

GR. APPONYI végszavában, mely általános lelkesedést keltett, a tendentia nélkül való nemzeti művelődést mondotta ki czél gyanánt. Ε czél elérésére szervezni kell a társadalomnak azt az eddig tétlen részét »mely haladást kíván ugyan, de azért meg nem tagadhatja a múltat«.

Ε záró beszédnek a socialista izgatást elítélő pontja egyúttal megvilágította a tanácskozásnak egy nagy hiányát. Az a tényező, mely a maga körében, a maga czéljai érdekében eddig legtökéletesebben szervezte a szabad oktatást: a  sociáldemokratia és a vele kapcsolatos sociologus irányzat az enquêten épen nem volt képviselve; Talán azért nem, mert a tavalyi pécsi szabadoktatási congressus szinte áthidalhatatlannak tüntette fel az irányzat nélkül való tanítás hívei közt s a köztük fennálló ellentétet.

 

A budapesti m. kir. tudományegyetem könyvtára 1907-ben = Magyar Könyvszemle, 1909. 3. sz. p. 255–271.

A Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetségének 1907 június 24-én Pécsett tartott közgyűlésén ugyancsak ő [Ferenczi Zoltán] képviselte az egyetemi könyvtárt; ezenkívül részt vett Pécsett a szabadtanítás magyar országos kongresszusának 1907 október 4–6-ig tartott ülésein.

 

A magyar university extension és előkészítő intézményeinek évkönyve az 1907/8-ik évről. Szerk.: Déri Gyula. Budapest : a „Nemzeti Szemle” kiadása, 1909.

9: [Molnár Viktor: Közművelődés és tudomány (1908. március 21.)] Az 1907-ik év október havában tartották Pécsett a szabadtanítás első országos kongresszusát. A kongresszust közművelődési érdekből hívták össze, de csakhamar kitűnt, hogy azt a résztvevők túlnyomó része pártállásának megfelelően politikai mérkőzések színhelyének tekinti, s elejétől fogva azzá is akarta tenni. Így aztán nyilvános erőpróbája lett az a polgári és a szociáldemokrata politikai irányoknak, amelyen nem arról volt szó, hogy a tiszta tudományt minő eszközökkel és intézményekkel lehet legkönnyebben és legbiztosabban elterjeszteni az iskolai tanítás nélkül maradt milliók között? hanem a különböző pártállású tanférfiak és laikusok szenvedélyesebb és hangosabb része napokon keresztül egymás irányát bírálta, eszközeiket támadta és céljaikat gyanúsította. Megegyezésre ellenben, amely a közös cél érdekében a közös munkát lehetővé tehette volna úgyszólván senki sem törekedett, ha pedig valamely idealista egy-egy szerény kísérletet ez irányban még is megkockáztatott, a legjobb esetben kinevették mint naiv álmodozót. Az Uránia m. t. egyesület, bárha elnökét Molnár Viktort a kongresszus elnökségébe, elnöki titkárját Déri Gyulát pedig a kongresszus igazgatóságába beválasztották, a mozgalommal szemben elejétől fogva tartózkodó álláspontot foglalt el, és pedig abból a kettős szempontból, mert elnöke először is annak sikertelenségét előre látta, másrészt pedig, mert abban a meggyőződésben volt és van, hogy az iskolán kívüli oktatás elterjesztése nem kongresszusi megvitatásra alkalmas elméleti feladat, hanem oly gyakorlati eszközök helyes alkalmazásától függ, amelyeket az Uránia a szemléltető oktatás rendszerének megvalósításával már megtalált, s a mi e rendszer sikereinek általánossá tételéhez még akkor hiányzott, az nem más volt, mint olyan szabadtanítási intézmények hálózatának szervezése, amelynek e rendszert elfogadják, és szemléltető eszközeinek alkalmazását a tanítás alapjává teszik. Ez intézmény a munkásgimnázium, s ennek terve már abban az időben régen készen volt ugyan, de semmi képen sem mutatkozott tanácsosnak e tervezettel egy olyan kongresszuson fellépni, amelyen a szóvivők nagyobb része csak olyan indítványokat és terveket tartott figyelmére méltóknak, amelyek politikailag gyümölcsözőknek ígérkeztek. A munkásgimnáziumok korszakalkotó nagy tervének méltánylását és felkarolását olyan szervezetű kongresszuson nem lehetett remélni, amelyen a tartalékcsapatok analfabéták százaiból kerültek ki. Az Uránia elnöksége a kongresszuson való szereplés helyett a munkálkodás elvét kívánta követni, de hogy mégis életjelt adjon magáról, s abból úgy a kongresszus mint az egész nemzet megérthesse, hol történik több a tömegtanítás szervezésére: a pécsi zajos kongresszuson-e vagy pedig az Uránia szűk hivatalszobájában?

 

Schneller István: A szabad tanításról = Erdélyi Múzeum, 1909. 1. sz. 1–25.

7: Hogy a szoczialista vezetők hiába nem működtek, hogy nem egy egészen egyszerű, Íráshoz nem értő egyén a szakszervezetek tanfolyamai és olvasmányai útján írástudó, okoskodó és ügyesen szóló egyénné vált: erről a szabad tanítás ügyében tartott pécsi kongresszus meglepően meggyőzött. A létező társadalom vezetőivel és őreivel szemben elfoglalt protestáló és negáló ténykedés mellett – e pozitív munkáról, a melyre dr. Imre Sándor folyóiratunkban közölt kiválóan értékes ismertetése figyelmünket felhívta, nem volna szabad megfeledkezni. Természetes azonban, hogy az ellenfél elsősorban nem azt hallotta és látta, hanem hallotta azokat az éles hangokat és látta azt a kíméletlen viselkedést, a hogyan ellenük fordultak.

Érezte azt első sorban állami kormányunk. Nagyon jól értjük azt is. Hisz épp a darabont-kormány játszotta ki nemzetellenes politikájában az általános választó jog jelszavával a munkásokat, a szoczialistakaí a nemzeti aspirácziók táplálói, a történeti folytonosság követelői ellen. A ma kormányon ülők, részben á nemzeti eílentállás legkiválóbb küzdői, a küzdelem hősei voltak s minél inkább azok voltak, annál inkább látták a darabont-kormány e Szövetségeseiben a nemzeti konszolidáczió ellenségeit, internaczionális jellegű kifejtéseik alapján a nemzetállam veszedelmes, javithatlan, kifelé húzó, bontó elemeit. S a pécsi kongresszus mintegy igazolta kormányunk e természetes feltevéseit. Hisz még erről a nemzeti kormányról sem kívántak a szoczialisták tudni és szavuk oly hatalmas volt immár, hogy kívánságukat a kongresszus vezetősége teljesítette.

13: Kiemelem ezt, mivel az értekezleten is egyes felszólalásokban volt hajlandóság oly felfogásra, mely szerint a szabad tanításnak e szervezendő munkássága egyenesen antiszoczialisztikus, nevezetesen a szakszervezetek ellen irányuló. E felfogás a pécsi kongresszus alatt keletkezett hangulatnak kifolyása.

 

Madzsar Imre: Egyének és tömegek a történelemben = Századok, 1909. p. 1–15., 97–114.

2-3, 98-99

 

Nikelszky Zoltán: A szabadtanítás Magyarországon. Eperjes : Kósch Árpád, 1909.

           

A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1906/7. évi évkönyve (Miskolc, 1909)

III.

A MÚZEUMI BIZOTTSÁG JELENTÉSE.

Jelentés a Borsod Miskolczi Múzeum 1906—1907. évi állapotáról.

A másik nevezetes kongresszus volt a szabadtanítás pécsi kongresszusa. A rendezőség egységének hiánya és a felvetett és előforduló kérdések nagy száma és fontossága zavarttá, egységes vezetés nélkül szűkölködővé, változóvá tette ezt a kongresszust.

Pedig a vezetőség, a legbuzgóbb és legmélyebb gondolkodók társasága a lehető tanulságossá kívánta tenni ezt a gyűlést; azonban a nemzetközi, hazafias és keresztény szocialisták megjelenése és összetűzése elfordították a kongresszus tárgyalásainak tengelyét és a tanítási irányok vitatása helyett itt a szocialisták különféle árnyalatainak küzdelme lépett előtérbe. A tanítási irányok megállapítására összejött tanárvilág, a közművelődési egyesületek küldöttei általában félrevonultak, a különféle szocialisták pedig teljes fegyverzettel felvonulva, majdnem meddővé tették a tárgyalást. Szerencse azonban, hogy a higgadtabb elemek mégis kitudták alakítani a véleményt, s meg kellett győződnünk, hogy a mult nem hibátlan és a jövőben az iskolán kívüli közoktatásnak nagyobb tért kell szentelni, mint eddig, s meg kellett vallanunk, hogy ebben a tekintetben a szocialisták nagyban megelőzték a többi szervezetek munkáját.

Ennek a nagy tanulságnak alapján mi is felvettük alapszabályunkba ezt a kérdést és most már az egész vármegyében szerveznünk kell a szabadtanítási tért. (Szabad lyceum, munkás-gimnázium, analfabéták oktatása.)

Mi már előbb is készültünk erre. A felnőttek oktatásának egyik leghatalmasabb eszközét, a múzeumot úgy szerveztük, hogy az magától beszéljen. Felírtuk minden tárgyra a nevét, hogy ne kelljen katalógust venni. Jövőben is ezt az utat fogjuk követni és tanítási sorozatokban fogjuk a múzeumot ismertetni és annak alapján az érdeklődőket oktatni.

A tanítás másik hatalmas eszközét a nyilvános könyvtár teszi. Ennek alapja már meg van. 1908-ra 1200 koronát vettünk fel ennek gyarapítására és csak helyiség kell, hogy működését megkezdje. Î908 őszén, de legkésőbb 1909-ben okvetlen megnyílik a nyilvános könyvtár is.

Felolvasási sorozatainkban megkezdtük a szabadtanítást, ebben az elmúlt évben egy kis szünet volt, de annál erősebben fogjuk megindítani ezt 1608 őszén.

De szervezni fogjuk, szerveznünk kell az egész iskolán kívüli közoktatás rendszerét. Es ezért munkára hívom a mélyen tisztelt közgyűlés minden egyes tagját. Indítványozom, hugy méltóztassék már most a választmányt felhatalmazni és az elnökségnek utasítást adni arra, hogy amint az alapszabályok felsőbb jóváhagyást nyerve leérkeztek, azonnal alakítsa meg férfi és női tagokkal azt a helyi választmányt egyelőre Miskolczon, aztán a vidék jelentősebb pontjain, mely céljainkat megvalósítja.

A református, katholikus gimnáziumok, az áll. felsőkereskedelmi és ref. felsőbb leányiskola el vannak látva laboratóriumokkal. Ezek segítségével a természeti tudományok teljes és sikeres oktatása lehetséges. Egyéb kérdésekben össze kell hozni az összes tanári és tanítói karok érdeklődését, a lelkészek, ügyvédek, orvosok, mérnökök s legkivált a magasabb tisztviselők és kir. bírák működését.

Jöjjön ide mindenki, segítsen ebben a munkában, mert itt egy új Magyarország megalapításáról van szó. A nemzetiségi és nemzetközi szocialista izgatók egyformán fenyegetik az egységes magyar nemzeti államot. Örvendetes dolog, hogy egyiktől sem kell félni, mert megértést, kellő igazságérzettel mindenütt lehet találni, s ha munkánk a magyar nemzet műveltségét és gazdasági erejét fokozza, azok a veszedelmek, melyek arról az oldalról fenyegetnek, mind inkább elgyengülnek, elhalványulnak és ha a magyar kultúra fényessé, a magyar faj gazdasági állásának elsősége még kétségbevonhatatlanabbá lesz, az egész nemzetiségi kérdés lassankint megoldódik. A társadalmi kérdéseket csak a teljes igazság és méltányosság fogja megoldani és ennek is megtalálja a magyar faj a kulcsát.

De nekem is az a véleményem, hogy az egész hazában, de különösen itt Borsodvármegyében és Miskolczon nem a nemzetiségi eszmékkel kell foglalkoznunk, hanem sokkal inkább kizárólag a nemzet neveléssel, a magyar nép kultúrájának minden irányú fejlesztésével. Ez a munkásság nem sért senkit. Mi nem akarunk elvenni senkitől semmit, mi annak a népnek, mely ezer év óta, sőt rokonait tekintve, talán a legrégibb idő óta, mióta ember ezen a földdarabon él, államot csak maga tudott alkotni itt, művelődését munkáljuk, hogy a magyar kultúra legyen a maga nemében egyedüli ezen a földön, mint a nap az égen, a többi csak halvány csillag, mely amattól nyeri melegét; mely erőforrás emelje, gazdagítsa, boldogítsa ennek a földnek népét minden irányban és minden tekintetben.

 

Gulyás Pál: Az új fővárosi közkönyvtár tervezete = Magyar Könyvszemle, 1910. 3. sz. p. 193–213. [203]

Csodálom, hogy dr. Szabó Ervin, a ki a szabadtanítás pécsi kongresszusán olyan elítélően nyilatkozott a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa könyvtárainak az összeállításáról, az ilyen nivón mozgó szakszervezeti gyűjteményekkel annyira meg van elégedve!

 

Magyar Társadalomtudományi Szemle, 1910. 4. sz.

Első nagyobb egyesületi munkánk is szakértekezlet volt. 1907 szeptember 26-án és 27-én ugyanis szabadoktatási szakértekezletet tartottunk, melynek összehívására a pécsi szabadtanítási congressus adott alkalmat. Ε szakértekezleten előzetesen körvonalaztuk egyesületünk álláspontját a szabadtanítás problémáival szemben. Akkor GAAL JENŐ a szabadoktatás jelentőségéről,

JANCSÓ BENEDEK annak szervezetéről, MARCZALI HENRIK pedig módszeréről tartottak előadásokat. Ezeken kívül ZEMPLÉN GYŐZŐ a természettudományok, TIMON ÁKOS a jogtudományok, GERSTER BÉLA a műszaki tudományok, HORNYANSZKY GYULA a történelem, FARKAS PÁL pedig a társadalmi tudományok szabad tanításával foglalkoztak külön-külön előadásokban. A szakértekezlet után 1907 október 4-én 5-én Pécsett tartott szabadtanítási országos congressuson GAAL JENŐ a szabadtanítás tárgyairól, eszközeiről és módszereiről, MARCZALI HKNRIK és HORNYÁNSZKY GYULA pedig a történettanítás módszeréről tartottak előadásokat. Nem akarjuk e helyen ismételni a pécsi congressus hátrányainak ismertetését, meg kell azonban említenünk, hogy e congressus a hibás szervezés miatt komoly munkát nem végezhetett s eredménytelenül oszlott szét. Ezzel szemben szakértekezletünk mindvégig komoly méltósággal és elfogulatlan tudományossággal tárgyalta a szabadoktatás problémáit,  megállapodásait pedig legújabban szervezett szabadiskolánk szervezetébe és működésébe átvette.

Második közleményünk egyesületünk első nyilvános munkáját, az 1907 szeptember 26-án és 27-én rendezett szabadoktatási szakértekezlet tárgyalását ismerteti, hozzáfűzve az 1907 október 4-én és 5-én Pécsett tartott szabad362 oktatási orsz. congressuson egyesületünk tagjai által tartott előadásokat és beszédeket. Miután a szakértekezletről úgy a hazafias sajtó, mint az értelmes közönség a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott, érdemes munkát végzett egyesületünk, midőn a komoly és tárgyilagos értekezlet részleteiről kimerítően informálta a nagy közönséget.

 

Rónai Zoltán: A Társadalomtudományi Társaság fejlődése = Huszadik Század, 1912. 2. sz. p. 471–478. [472] In A szociológia első magyar műhelye, 1. köt. (Társadalomtudományi könyvtár) / válogatta: Litván György, Szűcs László. – Budapest : Gondolat, 1973. p. 124–133. [125–126]

A szociológia és a tudományos szociálpolitika legelső meg-nyilvánulásait az irodalomban és az egyetemi katedrán nálunk nagyobb türelemmel fogadták, mint a nyugat nem egy államában. Az ok talán az volt, hogy az új tudomány meglehetősen távol állott a gyakorlati élettől s amennyiben képviselői a gyakorlati életben résztvettek, mőködésük az uralkodó politikai áramla-tokhoz illeszkedett. A fordulatot ép a Társadalomtudományi Társaság megalakulása idézi elő, amellyel az uralkodó közvé-lemény ideáljainak elemzése és kritikája a nagy nyilvánosság elé lép. Ugyanakkor a gyakorlati élet a munkásmozgalom fel-lendülésével mind érzékenyebbé válik a szociális kritikával szemben. S midőn Pikler Gyula ellen a konzervativ egyetemi ifjúság, Somló Bódoggal szemben a nagyváradi jogakadémia tanári karának többsége megmozdul, a szociológusok szemléltető okta-tást nyernek a magyar kulturális közeg ellenállásának erejéről. A Társadalomtudományi Társaságot a gyakorlati élet felé először azok a küzdelmek sodorják, amelyeket a gondolkodás és az egyetemi tanítás szabadsága érdekében volt kénytelen megvívni és amelyeket egy későbbi korszakában méltán egészített ki a pécsi kongresszuson az egész nép szabad tanítása érdekében vívott szellemi harc.

A tanítás szabadságáért lefolyt küzdelem egyrészt élesítette a Társadalomtudományi Társaság konzervativ és progresszív elemei között fennálló külömbséget, másrészt megmutatta, hogy a progresszív tudománytól mily széles szakadék választja el a magyar közvélemény nagy részét. A tudományos problémák között mindjobban kiválik a magyar kulturális nyomorúság kérdése, a Magyarország és művelt nyugat közt mutatkozó nívó-külömbség problémája.

 

Hegedűs István: A szabadoktatás lényege és módszere = Magyar Paedagogia, 1915. p. 9–20.

12: Nagy érdeme van az egyesület létrejöttében és szép fejlődésében néhai Joannovics György ny. államtitkárnak és dr. Wekerle Sándor volt miniszterelnöknek, ki érdeklődését a Szabad Lyceum munkássága iránt mindvégig híven megtartotta.

13: A pécsi szabadoktatási kongresszus lefolyása arra a szomorú eredményre vezetett, hogy megingathatatlan az osztályharc dogmája, mely ellen való küzdelem már a politikai térre csap át. E térre az ú. n. polgári osztályok nem mentek[...]

 

Déri Gyula: A szabadtanítás története. 1915.

17.: A szabadoktatásnak számos előharcosa például az ideális szabadoktatással szemben a gyakorlati célokkal kapcsolt szabadoktatás szükségét hirdeti. Hogy némelyek e tekintetben mily messze mennek, főképen a már említett 1907-ik évi pécsi országos szabadoktatási kongresszuson tűnt ki, ahol mintegy 5–6 különböző irány képviselőinek nézete ütközött össze, néha nagyon is túlságos szenvedélyességgel. E kongresszuson a következő pártállások voltak megkülönböztethetők.

Mindenekelőtt volt egy irány, melyet nemzetinek nevezhetünk. Hívei a szabadoktatás főfeladatának a hazafias irányú műveltség terjesztését jelentették ki. Nagy súlyt kívántak tehát helyezni a hazai történelem és földrajz, a magyar nyelv, magyar irodalom és művelődés- sőt művészettörténelem tanítására.

Egy másik párt, mely ehez legközelebb állott, de mégis elhatárolta tőle magát, egyházi pártnak volna nevezhető. Ennek képviselői a nemzeti irányú művelődés ügyét valláserkölcsi alapon kívánták a szabadoktatási intézmények céljául kitűzni, s annak a félreértésnek tették ki magukat, hogy ők úgy a nemzeti történelmet, mint az irodalmat s minden más erre alkalmas tantárgyat az egyházi érdekek szolgálatába kívánják állítani. Volt olyan indítvány is, mely a vallástanítást is fölveendőnek tartotta a szabadtanítás programmjába. Velök tartottak a keresztény népszövetségek tagjai, valamint a keresztény szocialisták.

 

Dr. Boróczy Kálmán: A falusi szabadtanítás. Budapest, 1917.

9: Láttuk a szabadtanítás pécsi kongresszusán, mily módon igyekeztek a szabadgondolkozók a szabadtanítás országos szervezetét maguknak kisajátítani azon nem titkolható célzattal, hogy azt pusztán a saját eszméik propagálására használják ki, mellőzve minden egyéb – az övékkel ellenkező, szerintük tehát reakciós – tanokat. Ebből a mohó kapaszkodásból látjuk a legvilágosabban, hogy mily hatalmas fegyver a (10:) szabadtanítás s hogy ennek intenzív fejlesztése nélkül mennyire nehéz az állam és a sajtó küzdelme a nemzet- és vallásellenes agitációval.

 

Gellért Oszkár: Búcsú a szent koronától = Nyugat, 1918. 23. sz.

1907-ben, a szabad tanítás ügyében tartott pécsi kongresszus idején, e sorok írója a magyar közjogtanítás reformjáról cikksorozatot bocsátott közre egy budapesti napilap hasábjain. [Gellért Oszkár, A Szent Korona-Tan hazugságai, Budapest, 1908.] Az író - aki akkor még szívesen foglalkozott közjogi tanulmányokkal is - a szent korona tan hazugságait vette sorra s ezzel a "forradalmár szentségtöréssel" a konzervatív magyar sajtó és némely budapesti egyetemi katedra élénk lebecsmérlését, sőt hazaárulási vádját vonta magára. A cikksorozat, melyet később egyedül megboldogult Halász Imre megértése méltatott figyelemre [Halász Imre: A Szent Korona tana = Nyugat, 1912. 8. sz.], a szent korona elmélet abszurditásaival együtt a koronázás közjogi jelentőségének túlhajtottságát is kritika tárgyává merészelte tenni. Kimutatta, hogy ez az ideokratikus elmélet mennyire beleitta magát a magyar közjogtanítás rendszerébe s mennyire hátráltatja egy demokratikus, népuralmi elven nyugvó alkotmány elméleti előkészítését is. A cikksorozat írója érdemesnek tartja, hogy akkori gondolatmenetéből a koronázás közjogi jelentőségére - helyesebben jelentőségnélküliségére - vonatkozó részt most, a monarchista államforma bukásakor (némi igazolásként is), e helyütt újra közreadja.

 

Fekete József: Rendszeres népművelés : [Katona Béla: A népművelés új rendszere c. könyvéről] = Magyar Paedagogia, 1918. p. 410–419.

417: Művét még így is nagy értéknek, nagy nyereségnek kell tekintenünk: a pécsi szabadoktatási kongresszus naplójában, a szabadoktatás országos szervezetének irataiban szunnyadó magyar népművelési törekvésekre, minden más, idegen törekvéstől menten, mint nemzeti ügyre újból ráirányította a nemzeti közvélemény érdeklődését s a magyar népművelés rendszerének kiépítéséhez – gondolataival – nagyon értékes alapköveket adott.

 

Prohászka Ottokár: [1919. In 24. kötet.

Nov. 13. írtam cikket a «Nemzeti Ujsagba» «Mi, a magyarság és kereszténység)) címmel. Meg kell fognunk a nemzeti gyökerességnél a szétbomló, mert megbomlasztott magyarságot. Mindenéből kifosztják ; mint ahogy a parasztot az élelmes Icig, úgy szellemi javakból, kultúrájából, zenéjéből,

költészetéből a zsidó szellemtelenség. A zsidó szellemet szellemtelenségnek kell hívnom, mert tagadása az eszményinek, levigyorgása a fölségesnek. Mindenütt kinullázza azt, ami nem profit, haszon, érdek. Szellemtelen, mert lapos és piszkos. Számokkal dolgozik, s mást nem lát. Erre a művészeti vakságra példa néhány zsidó fiatal-óriás viselkedése az 1907. pécsi kongresszuson a szabad tanítás ügyében. A költészetre került a szó — ott ugyanis mindenről volt szó ; nos hát

nyilatkozott egy-két galileista-jelölt: «Mi az — mondták : költészet? Rímek, táncoló szavak, nyelvpattogások, szókisülések ! Nincs annak értelme, meg kell mondani, hogy az ember mit akar, s azzal schluss !»Mily kótyagos szótáncoltatók voltak tehát Dante, Arany, Petőfi, Vörösmarty.

Nov. 14. No lám, hogy jön össze az ember régi cimborákkal ! Hogy a keresztény földmívesek itt tartották nov. 2-án gyűlésüket, P. is eljött. Én már ismerem Pécsről 1907-ből, a szabadtanítási kongresszusról. No, hát az is volt kultúrvásár és zsidóiskola. Volt ott szó mindenről; az öreg Beöthy Zsolt, a fogatlan oroszlán nagyképűsködve ott j á r t s azt gondolta, hogy ha a nemzeti irodalomról nekiereszti dikcióját, mindent elsöpör. De hát bizony ott csakis a keresztényszocialista irányzat tartotta a lelket s a gátat a zsidó szociáldemokrata s intellektuel özönvíz ellen. Ezek budapesti kultúrfölénnyel szóltak le s néztek le mindent, eszméik újak, nyugatosak, arrogánsok ; kipécézik a nemzeti gyöngeséget s ezen a szemétdombon ültetik el a sok tökmagot, s az aztán serken s terpeszkedik s harsog bele a kultúrátlan falusiasságba, s kritizálnak, lecsúfolnak ; nem imponál nekik semmi; ők a világ világossága. No ebben a vadállatok ketrecében látni azt a Beöthyt s a többi nagyot szánalmas jelenet volt. Izzadtunk ott, vagdalóztunk!

1922. Apr. 30. Megholt Beöthy Zsolt. R. I. P . ! Valami nagy tudós lehetett «in der Silberstecherei» s más rokon tudományokban. Ezzel a jeles úrral volt alkalmam találkozni. Hál Istennek, hogy kikerültem a gimnáziumban nagy alkotásának, Irodalomtörténetének magolását, shogy Szvorényi 114 lapját srófoltam csak be ; e szakmából bizonyára ez is elég. — Nos és aztán láttam Zsolt barátunkat 1907-ben vagy 1908-ban a «szabad-oktatas» kongresszusán Pécsett. No, ez volt mulatságos szituáció ! Láttam a nagy komáromit filológus soványságán libegő bugyogójában, amint szaladgál jobbra-balra s tördeli a kezét, ő, a kormány képviselője, akit nevetnek a szocialista, zsidó intellektüellek. No hogy ilyenek is vannak, s hogy még egy egyetemi tanár sem imponál nekik, akinek irodalomtörténetére ők fittyet hánynak, s akiknek történeti materializmusához viszont meg ő nem ért. De a dicső kormány idők-megértését is jellemzi, hogy mikor világnézetek ütközéséről van szó, akkor egy komáromi nemes embert s filológot küld ki. Bizony ennek a bugyogója ott még tágabb, ő benne még soványabb lett. Hogy szaladgált az hozzánk, keresztény szocialistákhoz, s megsegítettük. Azt gondoltam, hogy hálás lesz érte, s hogy ha találkozunk az Akadémiában, tán meg is köszöni. Ügy látszik, hogy nem zárt szívébe. Sőt! történt, hogy 1921-ben a Dante-évben az Akadémia ünnepélyes ülésén Dante Istent imádó Commediájáról szólva jól levágtam Madáchot, akiben a pietásnak s a Fölség tiszteletének egy szikrája sincs. Ez olyan stílszerű «Divina Commedia», melyet káromkodó ember írhat — tele szemrehányással az Űr ellen s lepocskondiázásával az ég s föld Teremtőjének. Hlatkyt ez a szemtelen hang inspirálta a Weltendämmerung megírására. Kimenetkor találkoztam Beöthyvel. Hideg, ignoráló tekintetet vetett rám s elsietett; azt gondolta, azaz hogy nem gondolta, hanem érezte: Mily idegen hang ez a M. Tud. Akadémiában; nem ért ez az irodalomhoz ; nem tanult nálam bámulni — blazirtságot s káromkodásokat. De azért nyugodjék a nagy férfiú. — Olvastam, hogy mikor első tárcáját bevitte egy hírlapi potentáshoz, s öt forintot kapott érte s egy ajánló levelet, ez utóbbit mindjárt a folyosón feltörte s elolvasta ; az állt benne : «K. B., itt küldök neked egy fiatal írót. Kérlek, tedd el spirituszba». Gondolom, hogy az öreg író is már bent van a magyar irodalomtörténeti tudományosság spirituszában I Nichts für ungut; azért imádkozom érte is.

 

Deptner Tibor: Népművelés és a szabadoktatás. Budapest, 1920. 32 p.

20–21.: A pécsi szabadtanítási kongresszuson vita tárgyát képezte az, vájjon csak az objektív, kijegecesedett tudományokat adják-e elő, vagy sem. Vannak, akik azon a véleményen vannak, hogy a szociológia s filozófia nem tartozik a szabadoktatás körébe.* Szükségesnek tartottam erre kitérni, mert, a közelmúlt eseményei után, e kérdés mellett szótlanul elhaladni bűn lenne. Láttuk, hogy míg a keresztény s nemzeti irányú szabadoktatás e kérdést, különösen a szociológiát, figyelmen kívül hagyta, addig más oldalról* ezt erősen felkarolták s,azáltal, hogy ezt mint kényszervilágnézetet ráerőszakolták nagy tömegekre, a társadalom rendjét, békéjét s erkölcsét megrendítették s az országot a pusztuláshoz vezették.

* A szociáldemokraták, a szabadkőművesek s azok fiókhajtása: a gallileisták, a  társadalomtudományi Társaság s végül a kommunisták.

 

Schandl Károly hozzászólása. In Képviselőházi Naplók, 1920. április 29. p. 394.

394: Első nyilvános szereplésem is úgy hozott véletlenül össze a feministákkal, nevezetesen Glücklich Vilmával, hogy kénytelen voltam vele a pécsi szabadtanítási kongresszuson összeütközni.

 

Schandl Károly hozzászólása. In Képviselőházi Naplók, 1920. május 26. p. 91.

Ennek a rezsimnek a védőszárnyai alatt — és ez rendkívül fontos körülmény, t. Nemzetgyűlés, — végezte bomlasztó munkáját az a nemzetközi radikális irányzat, amelynek melegágya a városháza, fütőkamrája pedig a fővárosi könyvtár volt. A szabadtanitás örve alatt valósággal kezére játszott a főváros a Jászi-féle országrontó irányzatnak, amellyel a pécsi szabadtanitási kongresszuson ütköztünk meg először. Bárczy István igen t. képviselő ur bizonyára emlékezik arra az alkalomra, midőn ez a kongresszus készült. Ennek a kongresszusnak előkészülete a budapesti városházának a tanácstermében volt és Bárczy István akkori polgármester ur elnökölt rajta.

Akkor mi néhányan, még fiatal egyetemi hallgatók, szintén meghívást nyertünk oda, mint a »Széchenyi-Szövetség« tagjai, hogy részt vegyünk ezen a kongresszuson, és bár nemzetünk jobbjai részéről, úgymint Prohászka Ottokár, az egyetemről Concha Győző és mások részéről azt a tanácsot kaptuk, hogy ne vegyünk részt, mert félő, hogy a kongresszus egyoldalú lesz, én ott felszólaltam és megkérdeztem őt, hogy megvan-e a garancia arra, hogy ez a kongresszus a nemzeti konszolidációt fogja szolgálni és nem a destrukciót. Elismerem, Bárczy István t. képviselő ur tárgyilagosan fogta fel a helyzetet és vele szemben semmi kifogásunk nem is lehet ebből a kongresszusból. Azonban voltak ott nagyon sokan, akik a lehető legnagyobb animozi-tással fordultak felénk és úgyszólván letorkoltak bennünket, mintha felesleges lett volna a mi aggodalmunk.

T. Nemzetgyűlés ! A pécsi szabadtanitási kongresszuson ütközött össze a nemzeti irányzat és a nemzetközi radikális irányzat. Ott vívta első csatáját, ott bontakozott ki 1908-ban, milyen következményei lehetnek ennek a veszedelemnek. Most én csupán csak tanuságtételre akarom hivni Bárczy István t. képviselőtársamat, hogy igenis, a mi aggodalmunk alapos volt, mert hiszen azóta az ő utjai is elváltak azokétól, akikkel akkor még félig-meddig paralel működött, t. i. Jászi Oszkároktól, s ma már bizonyára ő is igazat ad nekem abban, hogy ha akkor a nemzet mindazon rétegei, amelyek a konszolidációt akarták szolgálni, erőteljesen szembeszálltak volna azokkal, akik a destruktív irányt előmozdították, akkor ma más helyzetben lenne ez az ország. (Igaz! Ugy van!)

 

Bernolák Nándor hozzászólása. In Képviselőházi Naplók, 1920. szeptember 3. p. 187.

Hogy a magyar intelligenciában a zsidó szellem elterjedése, amely ezzel az utilitariz-mussal és ezzel a túlzott intellektualizmussal egy egészen sajátos jelleget adott a magyar zsidóságnak, milyen bajokat okozott, e tekintetben utalhatnék arra a magyar irodalomra, amely a legutóbbi időben kifejlődött, de amelyről a kultuszminister ur nálam sokkal hivatottabban és sokkal nagyobb készültséggel, sokkal alaposabban szólt. Ha végig méltóztatnak tekinteni azon az irodalmon, amely Magyarországon az erkölcsi degenerációnak alapjává vált, alapjává vált à magyar hagyományok iránti tisztelet megvetésének, a magyar nemzeti eszmék kigunyolásának, láthatják, hogy az irók túlnyomó része, a vezető emberek túlnyomó része a zsidókból került ki. Benne van ez a fajnak abban a jellegében, amely a maga túlzott intellektualizmu-sával nem bir elég fogékonysággal a magyar; nemzet eszményei, múltja, hagyományai iránt, l Közvetlenül tapasztaltam 1907-ben a pécsi sza-badtanitási kongresszuson, ahol már valósággal megszervezetten állt a későbbi kommunista vezérkar, amellyel szemben Prohászka püspök úron kivül néhány fiatalember állott csak a maga kis erejével.

Ott voltak Pikler vezetése mellett Jászi, Kunfi, Szende, Rónai és mások, részben olyanok, akik már nem élnek, részben olyanok, akiknek igen nagy szerepük jutott a Károlyiforradalomban, akik népbiztosok és általában a felforgatás legerősebb eszközei voltak, majdnem kivétel nélkül zsidók, akik a keresztény világfelfogás és a magyar nemzet történelmi hagyományai ellen oly vakmerőséggel támadtak már 1907-ben, hogy nem értettem meg a magyar társadalomnak azt az abszolút közönyét, amelyet ezzel a jelenséggel szemben tanúsított és amellyel szemben a mi felszólalásunk teljesen eredménytelen maradt. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon)

Kószó István: Keresztény templomokból mozikat akartak csinálni.

Bernolák Nándor: Ily körülmények közt nem tagadhatom, hogy abban a propozicióban, amelyet előterjesztek . . .

Haller István vallás- és közoktatásügyi minister : Egyesek most is furulyáznak azon a hangon !

Bernolák Nándor; . . . tendáltatik az is, hogy a zsidóság ne vegyen részt ilyen túlnyomó számban az intellektuális pályákon. Igenis én azt óhajtom és egészen világosan megmondom, hogy ugy a magyar nemzetnek, mint a Magyarországon élő zsidóságnak is eklatáns érdeke az, hogy a főiskolákon a zsidóság arányszáma alászálljon. Nagyon szükségesnek tartom ezt a társadalmi béke, az egyetem nyugodt "működése érdekében és főkép azért, hogy az országban újból a magyarság szelleme jusson vezető szerephez. (Élénk helyeslés és taps.) De ép ily nyíltsággal hangsúlyoznom kell azt is, hogy ez egyúttal védelmet is kivan nyújtani ugy a zsidóságnak, mint az ország területén élő minden más kisebbségnek is, és e tekintetben a békeszerződéssel nem ellentétben, hanem annak intencióival teljes harmóniában áll.

 

Patacsi Dénes hozzászólása. In Képviselőházi Naplók, 1921. június 15. p. 45.

T. Nemzetgyűlés ! Mivel Herrmann Miksa t. képviselő ur rámutatott már arra —- nagyon okszerűen — hogy a numerus clausus mennyire szükséges az igazi szakképzésnél, én nem akarok erre rátérni, mert ő bőven megvilágította azt, Egyet azonban nem tudok elhallgatni. Rupert képviselőtársam a tanszabadságról szólva azt fejtegette, hogy a teljes tanszabadság és az egyetemi integritás gondolatával helyezzék oda az egyetemet. A szabadságoknak én is mindenkor hűséges .szószólója és védelmezője akarok lenni, de csak addig, amíg nem fejlődik szabadossággá. Ëpen ennek a tanszabadságnak hirdetésénél rá kell mutatnom az 1908-iki pécsi szabad tanítás kongresszusára, ahol Prohászka püspök vezetése alatt épen a jelenlegi kultuszminister ur őnagyméltó-ságával, továbbá doktor Czettler és Schandl Károly képviselőtársammal együtt én is mint Baranyának az ekebarázdától elszólított fia állottam szemben azzal a tanszabadsággal, amelyet Pikler, Kunfi, Jászi. . .

Huber János: Vészi !

Patacsi Dénes : ... a többiek hirdették, akik a hazát épen a szabadságnak jelszavával döntötték sirba és vitték a megcsonkítás felé.

T. Nemzetgyűlés ! Ágoston Péter, a nagyváradi jogakadémia tudós tanára, azt hirdette, hogy nem szükséges azt tanítani a történelemből, ki volt Árpád, ki volt Kossuth Lajos, hanem reális dolgokkal kell foglalkozni. A kongresszus naplójából olvasható, hogy ott nyomban kénytelen voltam elemista létemre én válaszolni a jogakadémia tanárának. Azt akarják-e önök — mondtam — hogy az Efialtesek és Leonidasok egy színvonalon álljanak, hogy ne tudja meg a jövő nemzedék, mi bűnt követtek el a bűnösök hazájuk ellen ? Amikor tehát a tanszabadságot kívánom, egyben arra kérem a kultuszminister urat, legyen őre annak, hogy az a tanszabadság ne terjedjen odáig, hogy egy színvonalra helyeztessenek a Tisza Istvánok a Kun Bélákkal, a Hollánok a Szamuelykkel. (Élénk helyeslés.)

Még egy kijelentése volt Rupert t. képviselőtársamnak, amely énszerintem is igaz abban a formájában, hogy az egyetemi ifjúságnak akkora támogatást kell adni, ha csak lehetséges, az állam részéről, hogy ne kényszerüljön fegyveres szolgálatot tenni, azonban engedje meg a t. Nemzetgyűlés, hogy arra is rámutassak, hogy nem tartom olyan lealázónak, hogy a fegyvert ép azok kezébe adták; Akik Rupert t. képviselőtársam felszólalása alapján is —- mert ő mondotta — a kultúrának olyan színvonalán vannak, ami biztosíték arra, hogy avval a fegyverrel nem fognak visszaélni.

Amikor Kun Béla Norvégiában és a többi északi államban felfordulást akart csinálni, amikor itt a Nemzetgyűlésen is ismételten el-hangozhatik olyan szó, hogy nekünk, keresztény nemzeti érzésű magyaroknak, innen menekülnünk kell, amikor ismét kezdik papjaink gyalázását, (Felkiáltások a közében: Gyalázat!) akkor én, igenis, helyénvalónak tartom, hogy az a fegyver a magyar ifjúságnak, az értelmi és erkölcsi tekintetben kellő színvonalon álló ifjúságnak a kezében legyen. (Helyeslés.) A kultúra és a kard egyet jelent a magyar nemzet történetében. Mi a kultúráért véreztünk, nemcsak a magunk kultúrájáért, hanem a Nyugat kultúrájáért is. A tanuló tanult, de másik kezében kard volt, a földműves egyik kezével az eke szarvát tartotta, másik kezével hadakozott. Én tehát megelégedve látom, hogy a fegyver a magyar ifjúság kezében van. Ez biztosíték azok ellen, akik itt a keresztet még egyszer ledönteni akarják és a háromszínű lobogó fölé ismét a vörös kalózlobogót szeretnék kitűzni.

Herrmann t. képviselőtársam nagyon szépen fejtette ki, hogy az ifjúságnak módot kell adni arra, hogy a körülöttünk levő államok nyelvét elsajátítsa. Én is azt mondom, hogy nagyon helyes ez. Mert bármilyen nyelven viszik is bele a nagyvilágb gyvilág kultúrájába a magyar nemzet kultúrájának fényét, nekünk minden eszközt meg kell ragadnunk arra, hogy az elszakított részek számára magyarul érző, magyarul gondolkozó, de az ottani népek felvét tudó igazi magyar kulturférfiakat nevelhessünk. (Helyeslés. )

T. Nemzetgyűlés ! Ezek után én örömmel üdvözlöm ezt a javaslatot, amely lehetővé teszi, hogy az én vármegyém székvárosában a Mecsek alján egy világító reflektor legyen, amely a magyar kultúra fényével, a magyar nemzeti érzés melegével be fogja világítani a népek országutját, meg fogja mutatni a magyar nemzetnek, merre kell járnia, hogy a régi ezeréves Magyarországot ismét feltaállhassuk. (Elénk tetszés.)

Örömmel üdvözlöm ugy az igen t. kultuszminister urat, aki e javaslatot megalkotta, mint a pénzügyminister urat, aki anyagilag lehetővé tette, hogy a magyar nemzetnek ez a két igazán értékes kultúrintézménye elhelyeztessék és köszönetet mondok Pécs városának és Baranya vármegyének nevében a Nemzetgyűlés tagjainak is azért az igazi magyar és igazi kulturérzésért, amellyel mindannyian e javaslatot támogatták. A javaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés és tetszés.)

 

Klebelsberg Kunó: Elnöki megnyitóbeszéd = Századok, 1922. p. 609–625.

610: Ezzel [1848/49] homlokegyenest ellentétben az a forradalmi szellem, mely az 1918/19-i összeomlásunkkor tombolta ki magát, ahistorikus és anationális radicalismus volt. Ez az irány a maga teljes vakmerőségében ütötte fel fejét már a szabadtanítás 1907. évi pécsi congressusán a Pikler Gyulák és Jászi Oszkárok felszólalásaiban. Hirdetve a kathedráról és a sajtó által, mind tovább harapódzott, míg a végén beletaszított bennünket az 1918. és az 1919. év posványaiba.

 

Patacsi Dénes hozzászólása. 1922. december 21. p. 283.

Prohászka – Pikler

 

Bibó István: Az iskolánkívüli népművelés története és fejlődése = Néptanítók lapja, 1923. 25–26. sz. p. 7–10.

7: A Pécsi Szabadoktatási Kongresszus, amelyen résztvettek mondhatni az összes, Magyarországon közművelődéssel foglalkozó intézmények és szervezetek, mindamellett hogy igen értékes, a felnőttek oktatását sok tekintetben megvilágító előadások is hangoztak el ez alkalommal, inkább csak két ellentétes világnézlet összeütközése volt; utána mindkét fél ment tovább a maga útján! Közvetett hatása azonban föltétlenül volt a kongresszusnak: intőjelül szolgált a kormányköröknek, hogy mindinkább fontolóra vegyék a felnőttek oktatásának rendezését.

 

Patacsi Dénes hozzászólása 1923. augusztus 2.

Patacsi Dénes : T. Nemzetgyűlés ! Nem tulaj -donitok túlságos nagy komolyságot Drozdy képviselő ur rámvonatkozó kijelentésének, (Mozgás a bal- és a szélsőbaloldalon.) de mégis szükségesnek tartom, hogy leszögezzem a Ház előtt azt, hogy amikor azt mondja, egy magyar képviselő, egy magyar törvényhozó, a nemzet törvényhozásában, aki tanító is egyúttal, hogy a haza ezeréve fennállhatott magasabb kultúra nélkül, ez igazán szégyen arra a nemzetre, amelyet saját tagja, tantestületi és törvényhozói tagja kicsinyel igy le. (Ügy van I Ugy van ! jóbbfelől.) Amikor pedig erre-vonatkozólag közbeszólásra azt mcmdta, hogy igenis itt Európa közepén Magyarországon ötvenszázalékos az anafabeták száma, ez még nagyobb lekicsinylése a nemzetnek. Továbbá mikor azt mondotta, hogy vannak itt is analfabéták a nemzetgyűlésben, és akkor épen engem hozott elő Drozdy képviselő ur, errevonatkozólag először is ki kell jelentenem, hogy tiltakozom ez ellen. Drozdy képviselő ur jöjjön el Baranyába, Szent Dienesre, az én községembe, nézze meg a mi római katholikus egyesületünket és meg fogja látni, hogy ott még mint tanitó is tud tanulni.

Nálunk ugyanis egy ember sincs, aki irni és olvasni ne tudna. Azután meg a katonaságnál altiszti képző keretében és a háborúban nemcsak hogy magam tanultam, de az analfabétákat magam tanítottam meg az irásra, hogy édesanyjuknak és feleségüknek a háború alatt ne ugy írassák meg velem a leveleket, de felhívtam őket, hogy gyertek tanulni s három hónap alatt azokat meg is tanítottam. (Felkiáltások a jobboldalon : Éljen Patacsi !) Arra vonatkozólag, amit mondott a t. képviselő ur, hogy én irni nem tudok, hivatkozom arra, hogy az 1907. évi baranyamegyei pécsi szabad tanítási kongresszusra épen a pécsi tanítóképezde tanára hivott engem meg. (Igaz ! Ugy van ! jóbbfelől.) Miért ? Azért, mert én írásművekkel is foglalkoztam, amiket a lapok és folyóiratok mindenkor leközöltek, pedig analfabéta embernek nem közlik le az írásait. (Mozgás.) Ezért, t. képviselő ur, ezt a vádat én visszautasítom, és ha ön ugy fogta volna fel hivatását anafabéta-tanitást illetőleg, hogy Pápán a szabadszerelem hirdetése helyett az analfabétákat tanította volna, akkor én is elfogadnám a tanítását. (Nagy zaj a Ház minden oldalán. Nagy zaj a jobboldalon.)

 

Pályi Sándor: A szabadtanítás aktuális kérdései, I-II. = Közművelődés, 1924. 9. sz., 10. sz. p. 376–379., 423–425.

 

Schütz Antal: Prohászka pályája. In Prohászka 25. kötet. 1929.

68: Csak 1909-ben tavaszán nyolc városban tartott tizenhárom lelkigyakorlatot, több mint száz előadással. Az egész vonalon nekilendült katholikus akció rendkívül élénk egyesületi életet teremtett; s Prohászkának egyre növekvő népszerűsége és most már állásának dísze is lassan odaérlelte a helyzetet, hogy hovatovább alig esett Budapesten vagy nagyobb vidéki városokban egyházi egyesületi vagy kultúrünnep, mely őt ne kívánta volna ünnepi szónoknak. S ő elvből soha nem mondott nemet; úgy volt meggyőződve, hogy ezzel megannyi új útja nyílik apostolkodásának olyanokhoz is, kikhez konferenciás szava és írásai különben el nem jutnak. Ezért nem átallott síkraszállni szocialistákkal és «szociologusokkal» az 1907-es pécsi szabadtanítási kongresszuson, és viselte a kényeskedők helytelenítését, csakhogy bizonyságot tegyen a Krisztus evangéliumának kegyelméről.

 

Patacsi Dénes hozzászólása 1934. május 2. 90–91.

Patacsi Dénes: Hol volna maga, hogyha a forradalomban fel nem cseperedett volna! (Zaj a szélsőbaloldalon.) A mi hitvallásunk az alapelvet, a szociális érzéket, a szociális tételeket, a szociális karitatív működést Itel j es egészében magáénak vallja, mert Jézus Krisztus mondotta, hogy »a munkás érdemes az ő bérére«. Ezt igenis minden embernek magáénak kell vallania, de nem forradalmi eszközökkel, hanem az isteni és emberi érzés alapvető törvényeivel. (Propper Sándor: Ön mennyi napszámot fizet?) Azt mondom azután, én nem Marxot idézem, hanem igenis idézem a magyar lelket, a magyar érzést, (Helyeslés jobbfelöl.) Idézem Berzsenyit, akinek szava szerint »minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs« és a Jézus Krisztus által is hirdetett szeretet é-i nem a gyűlölség. Mert a marxista gyűlölség megtermetté a gyümölcsét, széles e világban, megtermetté Németországban, ahol már a törvényhozás házát is felgyújították, megtermetté a párizsi barrikádokon, ahol annyi védtelen embernek vére omlott. Azt kérdezem, ez az az új világrend, amely boldogságot hoz? Hát gyi-lokkal, bombával, robbantással kell az új világrendet megteremteni? (Zaj a szélsőbaloldalon.) Igenis, elsősorban az ember egyéniségében kell meglenni annak az erkölcsi értéknek, amely , erkölcsi érték többi embertársaival szemben testvérré teszi, de nem úgy, mint a marxista elvek tanítják, hogy ott is hatalmat akarnak elsősorban.

Mit hozott nekünk « IZ IX marxista elv? Hiszen Jászi Oszkárt idézte itt az előttem szólott képviselő úr. (Kertész Miklós: Jászi nem volt marxista!) Tudom ki volt Jászi Oszkár. Ott voltam a pécsi szabad tanítás kongresszusán. Méltóztassék elolvasni az 1918-i szabadtanítás kongresszusi naplóját. Itt azzal a világnézettel, amelyet Prohászka boldogult főpap, volt vezérünk képviselt Fényes Samuval és a többi marxistával szemben, kellett védekeznünk az ellen, amit előre tudtunk, hogy hova vezet az, ha uralomra jönnek. Az volt Jászi Oszkár első dolga, hogy oláhokat és mindenféle nemzetiségeket akart összehozni. Ez volt a bűne, mert megalkotta azt a nemzeti tanácsot, amelynek nem az volt a célja, hogy a haza polgárai nyelvi és felekezeti különbség nélkül egyen-jogúaknak érezzék magukat, hanem szétszórta az egységet, és megalkotta önmagának azt a kis kört, mellyel kormányra jutottak. Kunfi Zsigmond mint Magyarország kultusznépbiztosa kiadta azt a brosúrát, amelyben az áll, hogy se Isten, se haza. És csakugyan Isten nélkül, istentelenül vitték végbe munkájukat, amelynek eredményeként nem maradt Magyarországból csak egy maréknyi darab, a többit idegen kézre játszották. (Kabók Lajos: Ki csinálta ezt?) Ki csinálta ezt? Az a züllesztő munka, amelyet az akkori sajtó végbevitt.

Amikor önök beszélnek a hatalomról, elnyomásról, azt kérdem önöktől: hol volt az a nagy szabadság, amelyet most olyan fennen hirdetnek, akkor amikor egyedül csak a Vörös Újságnak volt szabad megjelenni Magyarországon? (Kabók Lajos: Ne tőlünk kérdezze ezt!) Űgy-e, nem tetszik az igazság? Akkor a terroristáké volt a hatalom, a szabadság, az egyéni munka és az egyéni szorgalom pedig nem jelentett semmit, hanem a kollektív gazdálkodás leple alatt mindent kisajátítottak azok, akik a hatalom polcára jutottak, épnen úgy. mint most Oroszországban van. (Úgy van! Ügy van! a jobboldalon. — Nagy zaj a .szélsőbaloldalon. )

T. Képviselőház! Kérdezem, hogy ez a gazdálkodási rendszer hozott-e valami jót bármikor is. Gyujtogatással, rombolással, bombákkal sohasem lehet sem jólétet, sem gazdaságot, sem békét teremteni. Mindezt csak erkölcsi alapon, jogrenddel lehet biztosítani. (Propper Sándor: Ügylátszik, a maga elvtársaira gondol, a dohányutcai bombavetőkre! — Zaj.) Én a romániai bombavetőkre is figyelek, de figyelek a párizsiakra is! (Propper Sándor: Úgy látszik, a dohány utcai bombavetőkre gondol!) Nem látja képviselőtársam a párizsiakat? Arra hivatkoznak, hogy készül és jönni fog majd egy új kor. s mindez ennek az előkészítése. Ne felejtsék el t. képviselőtársaim, hogy amit Krisztus mondott, már 1900 esztendeje mondotta. Marx már nem él, de szelleme sem fog már élni, amikor Krisztus egyháza és Krisztus alantörvényei mindenütt élni fognak a világon. (Propper Sándor: Honnan tudja? — Zaj.)

T. Ház! Ezt a vitát le is zárom. Azt hiszem, hogy ez a vita az én lelki és gondolatvilágomat épniígy kidomborította, mint t. képviselőtársaim lelkivilágát. Nem állhattam meg, hogy légii lább a szokás kedvéért ne reflektáljak az elhangzottakra. De nemcsak szokásból tettem ezt, hanem abból a meggyőződésből is, mert tudom, hogy az isteni igazságosságnak, az erkölcsi értéknek, a jóságnak, az egymás iránt való szeretetnek elve mindig: tisztességesebb és hatalmasabb, mint a gyűlölség és a gyilkosság elve, (Kabók Lajos: Ez frázis! Ha ez igaz volna, nem éheznének milliók az országban. Krisztusi szeretetről beszélnek és az emberek millióit éheztetik. — Feniczy Ignác: Oroszországban jó módjuk van? — Kabók Lajos: Most Magyarországról beszélünk! A véreinkről beszélünk! — Propper Sándor: Mennyi napszámot fizet Patacsi a munkásainak? — Csizmadia András: Hát maguk mennyi napszámot fizetnek? — Zaj.)

ülése 1934. évi május hó 2-án, szerdán. 91

Elnök: Kabók képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni.

Patacsi Dénes: Nekem csak kicsi 35 holdam van, de erre a kicsiny birtokomra egy hét gyerekkel bíró harctéri bajtársamat hoztam oda. Ezt el merem mondani. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Én szívesen hallgattam a képviselő urak érveit, elvárom, hogy engem is meghallgatnak. (Kabók Lajos: Osaik folytassuk tovább!)

Amidőn a költségvetéshez szólok, örömmel látom a kormány takarékosságát, — amennyire a mai időben a nehéz gazdasági helyzetben takarékoskodni lehet — és a költségvetés lefaragását. Amikor az áldatlan trianoni határok között és, mint Krüger Aladár igen t. barátom és képviselőtársam mondotta, az adósok börtönében van ez a Csonka-Magyarország, sokan az ellenzék oldaláról mégis nem a mai nehéz gazdasági helyzetet, hanem főkép a kormányt okolják azért, hogy ebben az országban ilyen áldatlan nehéz gazdasági helyzet van. Pedig, ha szétnézünk a világon, akkor látjuk, hogy ott is, ahol talán a legdemokratikusabb és talán szocialista kormánytól vezetett államok vannak, éppen olyan nehézségekel küzdenek, (Kabók Lajos: Rosszul tudja ezt a képviselő úr!) sőt még Amerikában, a dollárok hazájában, és általában yéve mindenütt ilyen állapotok vannak.

Előttem szólott t. képviselőtársam a csehszlovákiai demokráciára hivatkozott. Éppen tegnap jött onnan egy jó barátom, aki azt mondotta^ hogy ott valósággal éheznek a ruthé-nek és a felvidéki tótok. Kérdezem tehát, hogy a demokrácia elvének hangoztatásával jóllaknak-e ott, ha itt azt gondolják, hogy a kormány intézkedése okozza ezt a nehéz helyzetet? Azt hiszen, az igen t. túloldal is elismeri, hogy a sokat kárhoztatott Bethlen-kormány alatt is olyan volt itt a gazdasági helyzet, hogy ennyi panasz, ennyi baj nem volt, mert 30 pengő volt a búza, 1*35 pengő volt az állat ára és volt keresete a munkásnak, volt keresete az iparosnak, lehetett építkezni, minden gazdasági eszközt lehetett készíteni, volt a gyári munkásnak, volt keresete mindenkinek a világon, sőt még az értelmiségnek is, nem kellett a tisztviselői fizetéseket leszállítani. Általában véve. mindenkinek volt keresete, de amikor megjött a gazdasági baj, amikor 7—8 pengőre esett le a búza, akkor a gazdák bajaival megjött az egész nemzet baja.

Most könnyű azt mondani, hogy miért nem takarékoskodott a kormány. Sokszor felhangzott azokban az időkben éppen az ellenzék részéről, hogy minél több beruházást. Nagyon helyes volt ez a kívánság, mert, mint mondottam, akkor volt miből, mert nem volt adóhátralék, befolytak az adók és ez adott keresetet az iparnak és mindennek. (Propper Sándor: Behajtják az adót most is, keményen és cudarul! — Weltner Jakab: örült hasznos beruházás: Lillafüred! Borház!) Amikor az egyik állam elzárja a piacot a másik állam termékei elől, akkor hogyan lehetne ott tisztességes gazdasági, vagy kereskedelmi életet folytatni? Hiszen még a közelmúltban is Ausztriában egy métermázsa magyar búzára 23 schilling, azaz 18 pengő 40 fillér vámot vetettek ki; Csehszlovákiában pedig, ahol a demokrácia nagyobb dicsőségére éheznek az emberek, 40 cseh korona vámot vetették ki minden métermázsa magyar búzára. Méltóztassanak elgondolni, micsoda küzdelem kellett ahhoz, hogy ilyen vámtételek mellett búzafeleslegünk ^ külföldre vitelét biztosítsuk és a búzának árát 8—9—10 pengőre feltornázzuk akkor, amikor Rotter-

 

Pikler Endre: Pikler Gyula életműve 1864–1937. Budapest : Századunk, 1938. 19 p.

[Különnyomat: Századunk, 1938. 2–3. sz. p. 53–71.]

8: A támadások, melyeknek egyidőben középpontjában állott, az 1907-ben Pécsett tartott Szabadtanítási Kongresszuson verték a legnagyobb hullámokat. (V. ö. Vörösváry Ferenc: A szabadtanítás kongresszusának naplója. 1908.) A szabadtanítás (ma azt monda-nók: népművelés) mint kerettéma, a legkülönbözőbb világnézetek megnyilatkozását tette lehetővé. P. előadásaiban az uralkodó ab-szolút etikai áramlatokkal szállott szembe, nem kímélve e tanok vallási-dogmatikai támasztékait sem. Bírálta a „szeresd felebaráto-dat, mint tenmagadat" bibliai morálparancsát és hangsúlyozta hogy a szabad tanításnak a tömegeket a földi boldogság igényére és eihez képest a jól felfogott önzésre kell nevelnie. A szabad-tanítás a nép érdekeinek felismertetését és előmozdítását célozza, ezért fokozottan ki kell domborítani benne a tudomány hasznos, hatalmat adó jellegét. Felszólalásai rendkívül heves ellenzést vál-tottak ki, nemcsak a teológikus-metafizikai világfelfogást képvi-selő egyháziak (Prohászka Ottokár, Giesswein Sándor, Vass Jó-zsef), hanem a humanista világnézeti irány hívei (Alexander Ber-nát, Marczali Henrik) körében is, kik főleg a történelemtudomány létjogosultságát is éiintő, továbbá a célszerűségtől független kor-eszmék tagadásában megnyilatkozó szempontjait bírálták.

 

Székely Artúr: Pikler Gyula = Nyugat, 1938. 2. sz. p.

Igen nagy sikerei voltak nyilvános előadásainak is, így különösen a Társadalomtudományi Társaságnak a középiskolai oktatás reformjáról 1905-ben tartott ankétján és a szabadtanítás 1907. évi pécsi kongresszusán. Ez utóbbi alkalommal ragyogó vita folyt le közte és Prohászka Ottokár között. Valóban egymáshoz méltó ellenfelek mérték össze a szellem nemesacélból vert fegyvereit.

A szabadtanítás föladatáról egyébként a pécsi kongresszuson a következőket mondta: "Minden tágkörű általános néptanításnak egyik célja, hogy a nép ne legyen prédája a tanultabbak önzésének; e szempontból egy kis osztály művelése és az annak részéről való vezetés sohasem pótolhatja a nagy néptömegek általános műveltségét. Az embereknek általános, kivétel nélküli befolyása a törvényhozásra is elsősorban nem azért szükséges, hogy a nagy néptömeg új ismeretekkel, nagyobb bölcsességgel járuljon ahhoz hozzá, hanem azért, hogy mások ismereteinek a saját érdeke ellen való fölhasználását lehetetlenné tegye."

 

Lutter János: Jehlicska Ferenc [nekrológ] = Katolikus Szemle, 1939. 2. sz. p. 96–100. [98]

Jehlicska e tudományos munkásságával belecsat-lakozott abba a hősies lelkületű és komoly tudományos vértezetű kis csoportba, amely először a szabad tanítás 1907-es pécsi kongresszusán Magyar-ország lánglelkű apostola, Prohászka Ottokár vezérlete alatt mérte össze erőit a naturalista társadalombölcselkedők tudományoskodó hadával. A magyar katolikus renaissancenak valóságos epopeája az a szellemi küz-delem, amelyet a század háború előtti másfél évtizedében vívott Prohászka Ottokár szellemi vezetése alatt a kato-likus szellemű erkölcs- és társadalombölcselők lelkes csapata a marxista történelmi materializmus kátéja szerint hadakozó társadalombölcseleti agitátorokkal.

Nemcsak alapos készültség, de bátor kiállás is kellett ahhoz, hogy a Társa-dalomtudományi Társaság és folyóirata, a «Huszadik Század» sokaktól bálvá-nyozott korifeusának társadalomböl-cseleti ténykedéséről kimutassa a tudo-mányos dilettantizmust. Jehlicska e tudományos munkásságával belecsat-lakozott abba a hősies lelkületű és komoly tudományos vértezetű kis cso-portba, amely először a szabad tanítás 1907-es pécsi kongresszusán Magyar-ország lánglelkű apostola, Prohászka Ottokár vezérlete alatt mérte össze erőit a naturalista társadalombölcsel-kedők tudományoskodó hadával. A magyar katolikus renaissancenak valóságos epopeája az a szellemi küz-delem, amelyet a század háború előtti másfél évtizedében vívott Prohászka Ottokár szellemi vezetése alatt a kato-likus szellemű erkölcs- és társadalom-bölcselők lelkes csapata a marxista történelmi materializmus kátéja sze-rint hadakozó társadalombölcseleti agi-tátorokkal. Keresztény magyar álla-miságunkért, nemzetleikünk csorbí-tatlan fennmaradásáért folyt a heroikus küzdelem, amelyben bátor lélekkel vette ki a maga részét Jehlicska Ferenc is. Tudományos munkásságának babérja lett a budapesti egyetem teológiai ka-rának erkölcsbölcseleti tanszéke, amely Breznai Béla nyugalomba vonulásával üresedett meg.

 

Felkai László: A szabadoktatás pécsi kongresszusa 1907-ben és az iskolánkívüli oktatás korabeli történetének áttekintése = Pedagógiai Szemle, 1954. 4–5. sz. p. 336–387.

 

Szabó Imre: A burzsoá állam- és jogbölcselet Magyarországon. Budapest : Akadémiai, 1955. 533 p. [253–255]

 

Hajdu Gyula: Harcban elnyomók és megszállók ellen. Pécs : Pécs M. J. Város Tanácsa, 1957. 451 p. [47–51]

 

Kőhalmi Béla: Megemlékezés Szabó Ervinről = Magyar Könyvszemle, 1958. 3. sz. 213–223. [215]

1907 — a könyvtári viták kezdetének éve, két ízben adott SZABÓ Ervinnek alkalmat arra, hogy a könyvtárügy két centrális kérdésében állást foglaljon. Úgy is fogalmazhatjuk, hogy SZABÓ Ervin két alkalmat ragadott meg arra, hogy fontos könyvtári kérdésekre irányítsa a közfigyelmet. Elő-csatározások voltak a nagy fővárosi közművelődési könyvtár érdekében megvívandó harchoz.

1906 májusában a szabadkőművesek által alapított és fenntartott Szabad Lyceum és az Erzsébet Népakadémia választmánya elhatározta, hogy a szabadoktatással foglalkozó összes intézmények bevonásával országos kongresszuson vitatja meg a szabadtanítás elvi és módszertani kérdéseit. PÁLYI Sándor főtitkár így indokolta meg a kongresszus összehívásának szükségességét : ,,Nem szabad csak a kormány támogatására támaszkodnunk. A felnőttek oktatása társadalmi kérdés... Közös munkára kell egyesíteni a szabadoktatást érdeklő minden intézményt". A kongresszust 1907 októberére Pécsre hívták össze. 140 népműveléssel foglalkozó egyesület jelentette be részvételét — köztük az állam által fenntartottak is —, jelen volt a Budapesti Katholikus Körtől kezdve a Vas- és Fémmunkás Szövetségig a legváltozato-sabb színárnyalatokban minden nacionalista, klerikális, szabadgondolkodó és szocialista szervezet képviselője.

SZABÓ Ervin a kongresszusnak könyvtári és múzeumi kérdésekkel foglalkozó második szakosztályában szólalt fel a T. T. és a T. T. Szabad Iskolája nevében FERENCZI Zoltán előadó előterjesztése után, aki csak néhány mondatban fejtette ki azt a fontos kérdést, hogy az országos népkönyvtári és vándorkönyvtári hálózat olvasmányai összetételében tulajdonképpen milyen célokat kell hogy kövessen. Elég volt ebből az a néhány mondat is, kicsengett belőle a félfeudális társadalom kultúrpolitikusainak jól ismert formulája : „harcolni a magyar nemzetre végzetessé válható internacionálé és a nép kihasználása ellen ; emelni a politikai érettséget".

SZABÓ Ervin Altalános irányelvek népkönyvtárak könyveinek megválogatására c. előadásában rátapintott a tartalmi feladat kérdésére : ,,Azon a nézeten vagyunk, hogy semmiféle társadalmi intézményt nem lehet tartósan fönntartani, amely nem a tömegnek, helyesebben a társadalom egy vagy esetleg több rétege, osztálya szükségleteiből, tehát érdekéből fakad és annak tovább is megfelel. Bizonyos — mondja —, hogy minden intézményt, amely akár eredeti céljától eltért, akár azon tömegek szükségletei változtak, melyeket kielégíteni hivatva volt, csakis kényszerrel — a politikai és jogi hatalom esetleg szelídebb, a fegyveres hatalom durvább kényszerével — lehet fönntartani". • • • ,, • • • a könyvtárak eleinte azzal a bevallott tendenciával létesültek, hogy a tudásnak és műveltségnek félelmetes különbségeit a vagyonos osztályok és proletárok között áthidalják, be nem vallott, de összeállításuk elveiből igen sokszor kétségbevonhatatlanul kitűnő föladatuk ellenben az, hogy ún. hazafias, erkölcsös, vallásos irodalommal nem tudásukat, hanem erkölcsüket hozzák közelebb a vagyonos osztályokéhoz, vagyis a lázadás szellemét öljék ki belőle".

Az Irányelvek klasszikus tömörségű írásmű ; egy adott politikai és társadalmi helyzetben kimondható és hirdethető elvek bátor megfogalmazása. Tovább menni hiba lett volna. Néhány pregnáns megállapítását nem hagyhatjuk el. A 3. pont utolsó mondata így szól :,,••• a népkönyvtár is eltéveszti hivatását, ha egyetlen társadalmi, politikai vagy tudományos irányzat szolgálatába szegődik. A 4. pont így kezdődik : „Nem tartozhatik a népkönyvtár feladatai közé, hogy a ,,hazafiasságot", a „vallást", a „nemzeti eszmét" stb. védelmezze, terjessze. Hazafisága, vallása, nemzeti eszméje minden osztálynak van s mindenkié más." A 7. pontja így szól : „Az egyetlen követelmény, amelyet minden irány és minden párt irodalmi képviselete iránt támasztani kell az, hogy tudománya színvonalán álló becsületes munka legyen."2

A kongresszus határozatokat nem hozottakét egymással szöges ellentétben álló világnézetű tábor fellépése következtében. A konzervatív-dogmatikus világnak ellentáborát a kongresszuson a szervezett munkásság és a Huszadik Század emberei alkották. Ekkor nézett először szembe vitában a letűnő világ a jövőbe néző elmélettel és gyakorlattal. Sok értékes konkrét javaslat hangzott el, de nem nőtt, nem is nőhetett ki belőle olyan szervezet, amely a különböző irányzatú erőfeszítéseket egységbe tömöríthette volna.

 

Kőhalmi Béla: Szabó Ervin, a könyvtáros. Budapest : FSZEK, 1959.

4: „…meg kell ragadni minden alkalmat arra, hogy a nagy központi nyilvános könyvtárról szó essék. [...] Az első alkalom a szabadkőművesek alapította Szabad Lyceum és az Erzsébet Népakadémia által kezdeményezett és a szabad oktatással foglalkozó összes intézmények bevonásával megtartott Szabadtanítási Kongresszus Pécsett 1907-ben. Jelen volt ezen a nevezetes kongresszuson a Budapesti Katholikus Körtől a szociáldemokraták vezette Szakszervezeti Tanácsig mindenféle népművelő társaság képviselője, de jelen volt a Társadalomtudományok Szabad Iskolájának előadó gárdája is. Szabó Ervin Általános irányelvek népkönyvtárak könyveinek megválogatására című előadásával szerepelt a kongresszuson és érintve a legérzékenyebb pontokat, így fogalmazta meg a kongresszus számára a vezérfonalul egyedül elfogadható alaptételt: „Az egyetlen követelmény, amelyet minden irány és minden párt irodalmi képviselete iránt támasztani kell, az, hogy tudománya színvonalán álló becsületes munka legyen." Az előadásához mellékelt és a kongresszuson szétosztott, pontokba foglalt Irányelvek klasszikus tömörségű írásmű: egy adott politikai és társadalmi helyzetben kimondható és hirdethető, forradalminak beillő elvek bátor megfogalmazása.

 

Tömöry Márta: Új vizeken járok : a Galilei Kör története. Budapest : Gondolat, 1960. 294 p. [33–35; 193–194]

 

Kemény István: Szabó Ervin és a „Világosság” In Az OSZK évkönyve, 1961. p. 304–325.

306: A Világosság szerkesztősége kezdeményezte később a Szabadgondolkodók Magyarországi Egyesületének megalakítását, tevékeny részt vett a pécsi szabadtanítási kongresszus körüli szervezkedésben, az Úttörő 1907-ben bekövetkező átalakításában és a Szabad Gondolat megindításában; mind az 1907 utáni Úttörő, mind az 1911-ben önálló folyóiratként meginduló Szabad Gondolat szerkesztősége részben a Világosság szerkesztőségéből jött létre.

 

Harrer Ferenc: Egy magyar polgár élete. I. kötet. Budapest : Gondolat, 1968. 497 p. [290–292]

Három évvel később ezeknek a felfogásoknak már heves összecsapását láthattuk; a hadgyakorlatot a komoly hadbaszállás követte. Az alkalmat reá a Pécsett 1907 októberében tartott, Beöthy Zsolt elnöklete alatt összeült Szabadtanítási Kongresszus adta. Megtartásának eszméje az Erzsébet Népakadémia köréből indult ki, személy szerint a főtitkártól, Pályi Sándortól eredt. A cél nyilvánvalóan az volt, hogy az Erzsébet Népakadémiát nagy népművelési szervezetté (egyben csúcsszervezetté) fejlesszék ki.

            A kongresszus rendezőinek nagy agilitással sikerült összehozniok csaknem valamennyi – ez időben már nagyszámú – szabad tanítással foglalkozó egyesülést, egyszersmind a különböző társadalmi rétegek képviselőit is, akiknek a tanítás témája a legtágabb teret adta arra, hogy síkra szálljanak felfogásuk igazáért. A rendezők nem is sejtették a bekövetkezendőket.

            Az előadásokat kiegyensúlyozott pedagógusokra bízták, az ülések vezetésére pedig a legismertebb tekintélyeket nyerték meg. A biztosítékokat azonban már a megnyitó ülésen kivágta a megjelentekben akkumulált nagy feszültség, és a keletkezett rövidzárlat pillanat alatt felgyújtotta és elhamvasztotta a szépen kigondolt tervet.

            A robbanást Hegedüs István egyetemi tanár előadása váltotta ki, aki hangoztatta, hogy a szabad tanításnak a hagyományokra kell épülnie.

            Az első felszólaló, a szocialista Kunfi Zsigmond, hangsúlyozta, hogy nem tartja szerencsésnek a szabad tanításnak a hagyományokra való építését, de ha már erre az útra lépett, ki kell jelentenie, hogy Magyarország hagyományaiból nem lehet és nem engedi kirekeszteni a Dózsa Györgyöket és a Martinovicsokat, akik nagyobb joggal foglalnak helyet, mint a Pázmány Péterek és a Zrínyiek.

            Ágoston Péter vitába szállt azzal a véleménnyel, hogy az igazságot kutató tudomány a népnek nem való, ezért hirdeti a mai történetírás a hagyományt. Az igazság sokszor nem tölti be azt a szerepet, melyet a tudományban játszania kell. A nép hagyományaival nem törődik senki, annak a hagyománynak pedig, melyet a hivatalos történelemírás tanít, nem is lehet a népben visszhangja.

            Harkányi Ede, Rácz Gyula és a szocialista Gabnai István hasonló szellemű felszólalása után Schandl Károly „a hazafias egyetemi és főiskolai ifjúság nevében” kijelentette, hogy a kongresszus résztvevői egy csoportjánál határozott tendenciát lát hazai történelmünk és nagy alakjainak lekicsinylésére, s az ilyen merényletek ellen a legerélyesebben tiltakozik.

            Még néhány pro és kontra felszólalás után Hegedüs István előadó kijelentette, hogy szükségtelen a szenvedélyes támadásokra kimerítő választ adni ez ünnepélyes alkalommal, mert hiszen a szakosztályokban lesz mód az egymástól eltérő nézetek megvitatására és a közös alap megteremtésére, mely nélkül a szabad tanítás egységes szervezete lehetetlen. Akik a közös alap létrehozását dogmatikus merevséggel és politikai célzattal meggátolják, a felelősséget magukra veszik.

            Ennek a közös alapnak a megtalálásáról azonban már szó sem lehetett, sőt az ülés kénytelen volt kimondani, hogy a kongresszus nem hoz határozatokat. A megnyitó ülés izgalmas hangulata azután több-kevesebb erővel viharzott végig a kongresszuson. Néha olyan erős volt a vihar, hogy közel álltunk ahhoz, hogy a polgármester kizavarjon bennünket a városházáról, ahol az üléseket tartottuk. A városháza előtt levő tér, ahol a szép őszben a kávéházak teraszain késő éjjelig vitatkozhattunk, valósággal forradalom képét nyújtotta. A nem várt helyzet Pályit lesújtotta, hiszen legszebb álmát látta füstbe menni. Wildner el is nevezte a csüggedt magántanárt „magánkívüli tanárnak”.

            A kongresszus messze kiemelkedő eseménye volt Pikler Gyula és Prohászka Ottokár párharca a szabad tanítás tárgyáról és módjáról. Prohászka kijelentette, hogy Pikler a tudományt a hittagadásig hangsúlyozta, a gazdasági érdekeket az erkölcstan ignorálásáig, az internacionalizmust a nemzeti ideálok lekicsinyléséig. Pikler szerint viszont Prohászka kijelentései az „erkölcsi tanításról” – amely szerint az ember rendeltetése egy természetfölötti lénynek szolgálni, annak dicsőségére élni és annak áldozni – gyermekes és kezdetleges felfogás; a boldogságot és az öröklétet nem szabad jutalomként felfogni és a felebaráti szeretetre nem lehet társadalmi rendet alapítani.

            Megkapó volt ugyanebben a vitában a szocialista paraszt Jócsák Kálmán válasza Gaál Jenőnek, aki a szocialisták nemzetközisége ellen emelt vádat:

– A főnemesség élt a múltban nemzetközi életet, a termelt nemzeti javakat külföldön pazarolta el, az országban pedig produktív munkát nem végzett, és a kozmopolitaságot úgy értelmezte, hogy szégyellte magyarságát; a paraszt nem élősködött a hazából, hanem dolgozott annak népéért s minden erejével küzdött azok ellen, akik az összesség javára szolgáló minden produktív munka nélkül élősködtek abból.

            A legnagyobb feltűnést Prohászkának a könyvtári szakosztályban tett kijelentései keltették:

            „Akarnék a népkönyvtárakba természettudományt, akarnék szociológiát, de ezeken túl ott van az eszmények világa s ezt semmiféle szisztémával sem lehet eltemetni... Ha önöknek a munka oly magas fogalom, hogy eszményükké vált, engedjék meg, hogy nekünk is legyenek eszményeink... Teremtsenek eszményeket maguknak: újakat, melyek jobbak is legyenek; úgy sem találnak, de ne romboljanak le létezőt a még nem létező kedvéért. Emlegette valaki a katolicizmus haladásellenességét, és bizonyította állítását azzal, hogy Galileit indexre tette. Én többet mondok: Kopernikus is indexre került. És én ezt nagyon sajnálom. Gondolják meg azonban, Uraim, hogy az emberi szellem kulturális haladása sohasem történhetett tévedések nélkül. Amint tévedett az egyház tisztán a tudomány talaján, éppúgy tévedett és téved a modern tudomány is ugyanott.” (Napló, 413. l.)

            Magam a kongresszus fő vitáiban nem vettem részt; a legkevésbé érdekes szakosztálynak, a testnevelésinek titkára voltam, és ott szólaltam fel. Bár a szabad tanítási kongresszus konkrét gyakorlati eredményeket nem hozott, a maga kora legérdekesebb társadalmi eseményének tartom.

 

Baranyai Művelődés, 1968. május

 

[Ady Endre]: Magyarország újjászületése. = Budapesti Napló, 1907. október 6. In Ady összes prózai művei, 9. kötet. Budapest : Akadémiai, 1973. p. 15., 392.

 

Horváth Zoltán: A szabadoktatás pécsi kongresszusa. In uő.: Magyar századforduló : a második reformnemzedék története, 1896–1914. Budapest : Gondolat, 1974. p. 306.

 

Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása. Budapest : Akadémiai, 1974. 195 p.

 

Köves Rózsa, Erényi Tibor: Kunfi Zsigmond életútja. Budapest : Kossuth, 1974. 387 p. [29]

 

Dolmányos István: Az 1907. évi politikai sztrájk és a koalíciós kormány = Századok, 1974. p. 370–403.

394.: A szociáldemokrata párt növekvő kulcsszerepére mutatott, hogy Tisza lapja — Kristóffyra rendkívül emlékeztetően — valósággal udvarolt a sztrájk szervezőinek. Dicsérte a mozgalom szervezettségét, józanságát. Megemlítette, hogy hazai dalokat is énekeltek a felvonulók, s hogy Justhnak (ez már 10-ére vonatkozott) a népparlament idejére hazafiságot ígértek. Mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a szociáldemokraták nem haza- és nemzettagadók. E hízelgő taktika ellenére az ó-szabadelvűek orgánuma ismét elárulta magát, amikor végül is céltalannak és kártokozónak minősítette a tömegsztrájkot.67

Nem sokkal az október 10-e előtti napokban ülésezett Pécsett a Szabadtanítás Magyar Országos Kongresszusa. Beöthy Zsolt és Pályi Sándor a koalíciós tábor nevében „Szózat" című felhívásban fordult a részvevőkhöz. A kormány eredetileg komoly várakozásokkal tekintett a kongresszus elé és attól saját politikájának támogatását várta. A történeti ábrázolásban gyakran elsikkad az a körülmény, hogy a szabadtanítási kongresszus megszervezésében és lefolytatásában a koalíció „szociológusai", „népművelői" és kulturpoUtikusai milyen tevékeny részt vettek, s — főleg —, hogy meglepő fordulatként következett be a kongresszuson a polgári radikálisok által vezetett haladó irányzat felülkerekedése.68 E két oldalról is váratlan előretörés bekövetkezésében — erre történetírásunk egyáltalán nem mutatott rá — nagy mértékben közrejátszott az október 10-ét megelőző, s a koalíoiós értelmiségi rétegekre is kiható demokratikus fellendülés légköre. A kongresszus többsége állást foglalt az általános politikai sztrájk mellett. A koalíció akkor fordult vadul a szabadtanítási kongresszus ellen, amikor ennek híre elterjedt, akkor átkozta el a „szociáldemokrácia [kiem. — D. I.] ez ifjú Magyarországát".69 A kongresszus progresz-

*« Budapesti Hírlap, 1907. okt. 3. 4—5.

A szerkesztőség a hírhez nyomatékképpen hozzáfűzte:

„Utánna jártunk a dolognak s teljesen hitelt érdemlő forrásból merítjük a Következőket."

A függetlenségi orgánum híradása — a fő vonalakat tekintve — minden szempontból valószínűsíthető. Figyelmet érdemel a közlés szokatlanul tárgyilagos hangneme. Ezúttal elmaradt a szociáldemokraták gyanúsítgatása a Kristoffyval állítólag kötött nemtelen paktálásért. A szociáldemokraták lehetséges elvi okfejtését az újság elfogadhatóan közölte. Tulajdonképpen az a ritka eset fordult elő, hogy koalíciós lap bizonyította a szociáldemokraták független politikai vonalvezetését Kristoffyval szemben.

A szokatlan objektivitás mögött a sajátos helyzet politikai parancsa rejlett: a koalíciónak ezegyszer érdekében állt az Andrássyval tárgyaló szociáldemokrata vezetők másirányú tárgyalásainak pontos leírása és annak hangsúlyozása, hogy nem kötelezték el magukat Kristóffy-nak. Ha ekkor megismételték volna régi rágalmaikat — ez esetleg Kristóffy karjaiba taszította volna az október 10-e előtt óvatosan kezelt szociáldemokratákat.

67 Az Újság, 1907. okt. 11. \. — „A vörös csütörtök".

*8 Vö. A Szabadtanítás Magyar Országos Kongresszusának Értesítője. Szerkesztik Pályi Sándor és Vörösváry Sz. Ferenc. 1907. 1—3. sz.

«" Budapesti Hírlap, 1907. okt. 6. 6.

AZ 1907. ÉVI SZTBÁJK ÉS A KORMÁNY 395

szív erői nem óhajtották meghallgatni Apponyi üdvözletét és tüntetésükkel segítették előkészíteni az értelmiségi rétegeket az általános politikai sztrájk kedvező fogadására.70 A polgári radikálisok mozgalmát tulajdonképpen a munkásság által kiváltott október 10-i erjedés lendítette fel, emelte ki csüggeteg állapotából. A Budapesti Hírlap, ha le is egyszerűsítette a helyzetet, nem ok nélkül célzott a haladó „ifjú Magyarország" szociáldemokrata ihletett-ségére.

Október tizedike

„Szeptember 10-től október 10-ig lázas izgalomban volt az egész ország" — írta a Népszava egyik cikke.71 Ez a várakozásteljes lelkesültség a sztrájk napján, október 10-én csapott igazán magasra.

 

Felkai László (szerk.): A magyar népművelés története (1867–1919) Szöveggyűjtemény I/2. Budapest : Tankönyvkiadó, 1976. [158–165; 178–191; 200–206]

 

Krisztián Béla: A felnőttoktatás első kongresszusa Magyarországon = Baranyai Művelődés, 1977. 4. sz.p. 11–19.

 

Erényi Tibor: Kunfi Zsigmond. 2. kiadás. Budapest : Akadémiai, 1978. 289 p. [83]

 

Sajó András: A tudós és a hatalom cselédei : Adalékok Pikler Gyula emléktáblájára = Jogtudományi Közlöny, 1979. július p. 450–457. [453]

Egyébként míg 1901-ben Wlassich miniszter kiállt Pikler mellett, miközben rendeletileg megfosztotta vagy megfosztani remélte a tényleges hatástól, addig 1907-ben, a szabadtanítással kapcsolatos Pikler ellenes támadások idején Apponyi már hallgatólagosan Pikler ellen foglalt állást.

 

Zircz Péter: A magyar könyvtárpolitika alapjai : vázlat In Az OSzK évkönyve, 1976–1977. Budapest : OSzK, 1979. p. 219–233.

229: Hogy ezek a minél tökéletesebb és „minél tanulságosabb" művekből összeállított és szerte az országban szétküldött állományok a valóságban mit jelentettek, arról SZABÓ Ervin számolt be a szabad tanítás 1907. évi pécsi kongresszusán, [17] amikor „tiltakozott az olyan kormánypolitika ellen, amely a könyvet arra akarta felhasználni, hogy általa kioltsa a nép «lázadó szellemét», és hogy erkölcsileg közelítse az uralkodó réteghez. [18]

17. „Szabó Ervin itt már támadásba ment át az állami pénzből fenntartott és segélyezett népkönyvtári olvasópolitika ellen, amely visszaélve az igazi hazafiság, a nemzetvédelem ós vallásosság jelszavával, az olvasó érdeklődését lagymatag, vizenyős, lapos stílusú erkölcsösködő ál-szépirodalommal közömbösítette, kiirtva a népkönyvtárak állományából a kor szociális problémáit és a modern természettudomány eredményeit ismertető műveket." = KŐHALMI: I. m. 34. 1.

18. TAR Károly: Társadalom és művelődés. Tanulmányok. Bp. 1976. NPI. 14.1.

 

[Szabadművelődés.] In Pedagógiai lexikon. Budapest : Akadémiai, 1979. p. 120–121.

A jobboldali és baloldali szabadoktatás erőinek nagyszabású, országos vihart kavaró összecsapására került sor a jobboldal által kezdeményezett 1907-es pécsi Szabadtanítás Magyar Országos Kongresszusán, ahol a baloldali szabadoktatási mozgalom fényes győzelmet aratott.

 

Felkai László: Szabad oktatás : 75 éve történt, Pécsett : Jászi, Nyisztor, Szabó Ervin = Magyarország. – ??:41 (1982. okt. 10.). – p. 21.

 

Felkai László: Századunk első országos kultúrvitája Magyarországon : 75 éve ülésezett a szabad tanítás kongresszusa Pécsett = Pedagógiai Szemle, 1982. 11. sz. p. 1009–1017.

 

Felkai László: Vita a könyvtárügyről egy század eleji kongresszuson = Könyvtáros, 1982. december p. 748–750.

 

Hanák Péter (főszerk.): Magyarország története, 7/2. : 1890–1918. 2. jav. Kiadás. Budapest : Akadémiai, 1983. p. 738–740.

 

Szapor Judit: Egy szabad egyetemért. A Társadalomtudományok Szabad Iskolája = Medvetánc, 1985/4–1986/1. sz. p. 125–158.

127: 1905 decemberében a Társadalomtudományi Társaság vezetői benyújtották a Társadalomtudományok Szabad Iskolájának alapszabály-tervezetét, s 1906. március 26-án megkapták a belügyminiszteri engedélyt. A Szabad Iskola megindításához szükséges összeget Jásziék elsősorban a szabadkőművesek segítségé-[128]vel remélték előteremteni. Ennek érdekében 1906. március 19-én Jászi és nyolc társa (Harkányi Ede, Wildner Ödön, Láday István, Diner-Dénes József, Gratz Gusztáv, Rácz Gyula, Kégl János és Leopold Lajos) belépett a Demokrácia szabadkőműves-páholyba. A várható eredményekről Jászi bizakodva írt Szabó Ervinnek: „Új testvéreim remélhetőleg segítségünkre lesznek az anyagi eszközök előteremtésében”, és Somlónak is: „A Demokráciában valóságos ünnepélyességgel és szocialista zászlóbontással fogadtak bennünket. [Jászi Oszkár Szabó Ervinhez 1906. március 30. Szabó Ervin levelezése, 2. kötet. p. 332.] Abban mindenki egyetért, hogy a Demokrácia máris a kezünkben van. Az első teherpróba az az akció lesz, melyet a Szabad Iskola érdekében indítunk, melyet remélhetőleg a napokban jóvá fognak hagyni. Ez kezdetnek a legjobb lesz, mert nem politikai ízű dolog.” [Jászi Oszkár Somló Bódoghoz 1906. március 23. OSZK Kézirattár Levelestár] A szabadkőművesség anyagi támogatásáért indított akciójuk egyébként nem korlátozódott a Demokráciára: „22-én lemegyek a váradi páholy munkájára a Szabad Iskola érdekében” – írta Jászi két hónappal később ugyancsak Somlónak [Jászi Oszkár Somló Bódoghoz 1906. május 16. OSZK Kézirattár Levelestár].

132: [...] a Szabad Iskola megalakulása éppen egybeesett azzal a polarizálódási folyamattal, mely nemcsak a Társadalomtudományi Társaságban, hanem a magyar társadalmi-politikai élet egészében is végbement. Az „utak elválása” a Társaság válságán, a Magyar Társadalomtudományi Egyesület megalapításán kívül – még kisebb mértékben, de éppoly jellemzően – a szabadoktatásban is kifejezésre jutott. Az 1907 októberében Pécsett rendezett első országos szabadtanítási kongresszust az Apponyi Albert fémjelezte hivatalos kultúrpolitika és a számukra kedvező politikai fordulatot kihasználó klerikális-konzervatív szabadoktatási intézmények az új, radikális irányzatú szabadoktatás megtámadására akarták felhasználni. [...] A pécsi szabadtanítási kongresszus jelentőségét – a kortársak és a mi számunkra is – éppen az adja, hogy a társadalmi élet egészére kisugárzó változások után találkoztak itt a legkülönbözőbb irányzatokat képviselő intézmények, szervezetek, s kerültek szembe nyílt vitákban az egy éve még esetleg egy táborba tartozók. A résztvevő 140 szervezet között a szabadoktatási intézmények mellett ott találjuk a vallási egyesületeket, a tudományos és irodalmi társaságokat, a Magyar Tudományos Akadémiát, a múzeumokat, könyvtárakat, közép- és felsőfokú oktatási intézményeket, a nőegyesületeket, a szabadkőműveseket, de több minisztérium és a szakszervezetek, a szociáldemokrata párt képviselőit is. A több szakosztályban folyt viták szinte mindegyikében a hazafias és szociális, a nemzeti és az osztályszempontú tudomány hívei csaptak össze. A radikális szociológusok és a szociáldemokraták alkotta baloldali tábor egyértelmű – ha utólag talán pirruszinak is tűnő – győzelmet aratott a jóval kedvezőbb helyzetben levő, mert a kormány támogatását élvező jobboldalon. Jászi a távolmaradt Somlónak írott levelében saját egy évvel azelőtti optimizmusát látta igazolódni a kongresszus számukra sikeres kimenetelében: „A pécsi dolgok roppant hullámokat vetettek. Ez volt eddigi legkomolyabb sikerünk, úgy miként egy éve előre láttam.” [31. jegyzet: Jászi Oszkár Somló Bódoghoz 1907. október 12. OSZK Kézirattár Levelestár. Az említett, egy évvel azelőtti levél vonatkozó részlete: „Beöthy-ék meg hívták a T. T. T.-t az országos közművelődési kongresszusra, s Pikler ennek kapcsán nagy harci akciót tervez. Én is azt hiszem, hogy dominálhatnók a helyzetet egy modern radikális tanügyi programmal.” Jászi Somlóhoz 1906. november 28. uo.] Zigány Zoltán – ugyancsak Somlónak – a következőkben foglalta össze a kongresszuson elért eredményeiket:

„1. kifelé demonstráltuk úgy ellenfeleinkkel, mint barátainkkal és a közömbösökkel szemben embereinknek és igazságainknak erejét;

2. önmagunk előtt igazoltuk és megmértük az ellenfelekhez képest magas és súlyos kapacitásainkat;

[134] 3. a szocialisták között nemcsak tekintélyt, hanem nagy szimpátiát szereztünk kis csoportunk számára. Röviden tehát a belső és külső konszolidáció folyamatát éltük át Pécsett.” [32. jegyzet: Zigány Zoltán Somló Bódoghoz 1907. október 12. uo.]

A teljesebb képhez feltétlenül hozzátartozik még, hogy a hivatalos támogatással működő szabadoktatási intézmények – mint az 1893-ban alapított Szabad Lyceum, az 1903-ban belőle kivált Erzsébet Népakadémia, az 1903-ban létrehozott Szabad Egyetem – azon kívül, hogy „a művelt középosztály tudását és ismereteit iparkodtak fokozni”, hatásukat megpróbálták „az iparosnépre” is kiterjeszteni. 1906 után a Magyar Társadalomtudományi Egyesület is megindította saját Szabad Iskoláját, de egyiküknek sem sikerült elérnie a Társadalomtudományok Szabad Iskolájának színvonalát és vonzerejét.

 

Csapodi Csaba–Tóth András–Vértesy Miklós: Magyar könyvtártörténet. Budapest : Gondolat, 1987.

259: Móczár József gimnáziumi tanár beszélt a középiskolai könyvtárakat kezelő pedagógusok nehéz munkaviszonyairól.

289–294: A szabad tanítás pécsi kongresszusa

290: [Korábbi] támadások szakmai vonalon történtek, ám a konzervatív és radikális beállítottságú könyvtárosok és politikusok közt a könyvtárüggyel kapcsolatban komoly világnézeti összecsapáshoz vezetett a Szabad Tanítás – ma iskolán kívüli népoktatásnak hívjuk – 1907 októberében Pécsett Tartott kongresszusa. […]

A legtöbb és sokszor szenvedélyes hangú előadás, hozzászólás a könyvtári és múzeumi szakosztály ülésein hangzott el.

 

Maróti Andor: Az 1907-es pécsi szabadoktatási tanácskozás tanulságai = Baranyai művelődés, 1989. 1–2. sz. p. 45–53.

 

B. Gelencsér Katalin: A kulturális önigazgatás tartalmi és funkcionális kérdései Pécsett az 1907. október 2–6-a között rendezett „A szabad tanítás magyar országos kongresszusán” = Baranyai Művelődés, 1989. 1–2. sz. p. 73–91.

 

Krisztián Béla: A Szabad Tanítás egykori országos kongresszusa és későbbi gyakorlata Pécsett = Honismeret, 1992. 3. sz. p. 27–29.

 

Soós Pál: Tapasztalatok és következtetések a magyar felnőttnevelés 200 éves története alapján. In A magyar felnőttoktatás története : konferencia dokumentumai : Debrecen, 1997. október 6–8. Szerk.: Maróti Andor, Rubovszky Kálmán, Sári Mihály. Budapest, 1998. p. 26–36. [29]

…a 20. század első évtizedében – az egyre élesedő szellemi-kulturális „pártharcok” ellenére – a nemzeti konzervatív és liberális „jobboldal” és a polgári radikális-szociáldemokrata „baloldal” felnőttnevelési tényezői közötti párbeszéd még nem szűnt meg. Az 1907-es pécsi szabadoktatási kongresszuson nagyszabású vitát folytattak egymással, amelyben természetesen mindkét oldal legjobb erőit vonultatta fel. A kongresszusi vita kimenetele ürügyén kell szót ejteni arról, hogy a korábbi marxista művelődéstörténet-írás a konzervatív oldal szereplését a valóságosnál negatívabban értékelte, míg a polgári-szociáldemokrata baloldalét túlzottan felértékelte, egyoldalú győzelemnek állította be. Azonban akkor is eltávolodnánk a tudományos tárgyilagosságtól, ha tagadnánk, hogy az első világháború előtti szociáldemokrata – polgári radikális baloldal felnőttnevelési teljesítményei fontos fejezetét képezik a 20. századi magyar felnőttnevelés történetének.

 

Maróti Andor: Fogalomváltás a magyar népművelés és felnőttoktatás történetében In A magyar felnőttoktatás története : konferencia dokumentumai : Debrecen, 1997. október 6–8. Szerk.: Maróti Andor, Rubovszky Kálmán, Sári Mihály. Budapest, 1998. p. 52–62. [54]

Az egyes intézmények elszigetelten dolgoznak, egymás munkáját feleslegessé téve, sőt lerontva. A felnőttek művelését tehát integrálni kell, az erők szétforgácsolása helyett.

            Nem véletlen, hogy megszületik a javaslat a népművelők első országos kongresszusára, amely felölelné a népművelésnek a felnőttekkel foglalkozó minden ágát. A Szabad Lyceum és az Erzsébet Népakadémia közös bizottsági ülésén indítványozzák a tanácskozás összehívását, s Pécs városa vállalja a kongresszus megrendezését. 1907 októberében 140 szervezet vesz részt ezen 547 rendes és 134 egyénileg jelentkező „rendkívüli” taggal. A tudományos ismeretterjesztést, a könyvtárak és múzeumok munkáját, a sajtó, a művészet és a testnevelés ügyét tárgyaló tanácskozás „A szabad tanítás országos kongresszusa” nevet kapta, azzal az elképzeléssel, hogy a művelődésben szükségesnek mutatkozó integráció a „szabad tanítás” fogalmával kapcsolható össze. S jóllehet a tanácskozás heves ideológiai, politikai vitákat vált ki a konzervatív keresztény-nemzeti irányzat és a radikális polgári, szakszervezeti, szociáldemokrata képviselők között, az egység gondolata végül is 1911-ben megvalósul: megalakul az Országos Szabadoktatási Tanács...

- Pályi cikk

 

Durkó Mátyás: Bevezetés a felnőttnevelési kutatások történetébe In A magyar felnőttoktatás története : konferencia dokumentumai : Debrecen, 1997. október 6–8. Szerk.: Maróti Andor, Rubovszky Kálmán, Sári Mihály. Budapest, 1998. p. 72–78. [74]

Kulcsfontosságú rendezvény volt az 1907-es Pécsi Szabadtanítási Konferencia, mely elsősorban a polgári radikálisok (pl. Szabó Ervin) liberális művelődéspolitikai felfogása értelmében a kialakuló civil társadalom erősítésére hangsúlyozta az alulról szerveződő művelődési egyletek, egyesületek autonómiáját, felnőttnevelési és kulturális jelentőségét. A konferencia és a pedagógiai kutatók (Schneller István, Weszely Ödön, Imre Sándor) valamilyen kapcsolódása a konferenciához volt a felnőttnevelésre, iskolán kívüli népművelésre vonatkozó tudományos munka elindítója.

 

Szín, 1999. február

[http://epa.oszk.hu/01300/01306/00056/pdf/EPA01306_Szin_1999_04_01_februar.pdf]

P O S Z L E R G Y Ö R G Y

ELBESZÉLÉSEK UTÁN VAGY ELBESZÉLÉSEK ELŐTT

(Az. esztétikai nevelés lehetőségéről vagy lehetetlenségéről - három tételben)

„S minél nagyobb lesz a munka produktivitása, annál inkább növekedhetik az értelmes, szabad és életvidám embereknek művészetszomjas köztársasága. Mindaz, ami emeli a produktivitást, mindaz, ami serkenti a nagy gondolatokat és az egész összességet felölelő érzelmeket: a művészet virágát is szebbé és dúsabbá teszi. Márpedig a modern kapitalizmus, minden rettenetes kísérő jelensége ellenére, a produktivitás és demokrácia eddig elért legmagasabb fokának lehetőségeit nyújtja. Csak értsük meg erőit, s tudjuk azok fejlődését okosan irányítani. És ezek az egyre duzzadóbb erők lehetővé fogják tenni, hogy a népies művészet utáni törekvéseink ne legyenek puszta utópiák" (Jászi Oszkár).

Jászi Oszkár szavai Pécsett, 1907. október 3-án, délután háromkor. Figyeljük csak jobban meg. A munka növekvő  produktivitása; a politikai szabadság ereje; gondolatok és érzelmek serkentése; a modern kapitalizmus hatalma; mindezek fejlődésének okos irányítása; életvidám emberek művészetszomjas köztársasága. Utópia vagy ellenutópia, lehetőség vagy lehetetlenség 907-ben, a század hajnalán? Utópia vagy ellenutópia, lehetőség vagy lehetetlenség 997-ben, a század alkonyán? Erről a következő három tétel.

 

„A demokrácia nem ér rá" - Bellai László interjúja Poszler Györggyel a Tanuló társadalom konferencia után 1907-ben a Pécsett rendezett Szabad Tanítási konferencián részt vett a századelő értelmiségének színe-java. A polgári radikális társadalomtudós, s a konzervatív literátor néhány napig együtt fürkészték a Magyar Ugar horizontját. A valóság felfedezésére indultak, s „életvidám emberek művészetszomjas köztársaságát" vizionálták. 1997. november 21-23-a hétvégéjén a POTE aulájában újra összegyűltek a köz ügyeit e század ezredvégi túlóráján sem felejtők. A katarzist persze hiába várták, vigyázó szemeiket lesütve, nyirkos kezükben a funkcionális analfabétizmus látlelete, távoztak. A folyosón égve hagyták a villanyt, hazáig beszélgettek.

 

T. KISS TAMÁS: Egy méltatlanul elfeledett européer : gróf Apponyi Albert politikusi magatartásáról és kultúrpolitikájáról = Szín, 1999. április

[http://epa.oszk.hu/01300/01306/00057/pdf/EPA01306_Szin_1999_04_02_aprilis.pdf]

APPONYI felkarolta és támogatta a szabadoktatást. 1907 májusában arra kérte az Országos Közoktatási Tasnácsot, hogy dolgozzon k i javaslatot (esetleg törvénytervezetet) az analfabéta felnőttek írni-olvasni megtanítására. A testület kezdeményezésére alakult meg a Szabadoktatási Tanács.15 Jelentős szerepet vállalt az 1907-es pécsi Szabadtanítás Magyar Országos Kongresszus összehívásában is. 1 6 A z 1920-as években sem zárkózott el az iskolán kívüli népművelés fejlesztését szolgáló kormányzati programtól.

16. Az 1907-es pécsi szabadoktatási kongresszusról és következményeiről részletesen írt - többek között: F E L K A I László: A szabadoktatás pécsi kongresszusa 1907-ben és az iskolán kívüli oktatás történetének áttekintése = Pedagógiai Szemle, 1954. 4 - 5 . sz. A Szabad Tanítás Pécsett. 1907-ben tartott Magyar Országos Kongresszusának Naplója. Kiadja a Kongresszus Végrehajtó Bizottsága. PÁLYI Sándor közreműködésével szerkesztette VÖRÖSVÁRY Ferenc. Franklin Kiadó. Bp. 1908. Dr. T A R Károly: Társadalom és művelődés (Tanulmányok) Népművelési Propaganda Iroda. Bp. 7-18. p.

 

Szociálpedagógia : Szöveggyűjtemény. Szerk.: Kozma Tamás, Tomasz Gábor. Budapest : Osiris, 2000. p. 133–142.

 

Felkai László: Az 1907. évi pécsi szabadtanítási kongresszus üzenete az ezredforduló számára In Hatszáz év neveléstörténetéből 2000. p. 165–171.

 

Felkai László: Az 1997. évi pécsi Szabadtanítási Kongresszus helye a magyar felnőttoktatás történetében In Az 1997. évi Tanuló Társadalom Konferencia naplója. Pécs 2000. p. 86–95.

 

B. Horváth Csilla: Az 1907-es pécsi Országos Kiállítás és Vásár = Pavilon, 2000. különszám [Pavilon építészet a 19–20. században a Magyar Építészeti Múzeum gyűjteményéből], p. 71–77.

 

Saád József: A magyar szociológia centenáriuma = Szociológiai Szemle, 2001. 3. sz. p. 3–18.

Bármennyire úgy tûnik is ma már, Méray-Horváth és munkássága nem csak mûvelõdéstörténeti érdekesség. Kiszûrve belõle a kordivat hordalékát, azt hiszem, a társadalomelmélet mai, strukturalista-funkcionalista iskolái is találhatnának benne figyelemre méltó elemeket. Mint ahogy Somló Bódog is talált, akinek Méray-Horváth elmélete irányította figyelmét a társadalomszervezõ cserefolyamatok fontosságára.

Méray-Horváth festõmûvészként, építészként, feltalálóként, színmûíróként indult, majd egy jó évtizeden át prófétikus jóslatokra is kapható, intenzív szociologizálásban találta meg önmagát, s végül - mindennek folyományaként - tudományos-fantasztikus regények írójaként fejezte be pályáját. Mûvelt amatõrként, akinek, természetesen, tudományos elmélete is volt a világról. Elméletének nagy ellenfele s legfõbb vitapartnere a Huszadik Század hasábjain: Pikler Gyula viszont egyetemi tanárként, Pulszky jogbölcseleti iskolájában kezdte pályáját. A Társadalomtudományi Társaságnak megalakulásakor alelnöke, 1906-tól elnöke volt. Már huszonéves korában továbbgondolva - metafizikus elemeitõl megtisztítva - radikalizálta mestere elméletét. Kapcsolódásának és elhatárolódásának indítékait a jog keletkezésérõl és fejlõdésérõl írt alapozó mûve második kiadásában így összegezte: "Hazánkban Pulszky Ágost itt-ott fölismeri és nagy tudományossággal megvilágítja, hogy az állandó szükségletek kielégítésére vonatkozó ismeretek határozzák meg a jogot és hogy ez azok fejlõdésével együtt fejlõdik; túlnyomólag azonban Pulszky éppen az ellenkezõ nézeten van, eszményekbõl származtatja a jogot, és azok változásának tulajdonítja fejlõdését, az eszmények mellett pedig a (magasabbrendû) érzelmeknek, hagyományoknak és uralkodó elméleteknek döntõ befolyást tulajdonít, óriási tanultsággal és sok leleménnyel támogatva e nézetet. Éppen Pulszky tanítása idézte elõ nagy mértékben a jelen könyv szerzõjében az ellentétes visszahatást."8 A könyv elsõ kiadásban 1897-ben jelent meg, s benne Pikler - harminchárom éves korában - végleges formába öntötte saját, radikálisan naturalista és monista jogbölcseletét: a célszerû belátás elméletét.

Az elmélet alapjait 1885-ben, a Nemzetgazdasági Szemlébe írt Ricardo-tanulmányában vázolta fel, vitatva a korabeli, szociálpolitikai indíttatású német gazdaságtörténészek szubsztanciális normák iránti elkötelezettségét.9 Ugyanazzal a tekintélyes - és a magyar társadalmi gazdaságtan és agrárius szociálpolitikusi körben is nagy hatású - iskolával és képviselõivel (Roscher, Knies, Hildebrandt) vitázott, amellyel egy értékítélet-mentes, illetve értéktisztázó társadalomtudományi metodika (szociológiát alapozó módszertan) kialakítására törekedve, jóval késõbb, Max Weber is szembekerült. Ricardo és a német gazdaságtörténészek kapcsán - akiknek szemlélete C. F. Savigny jogtörténeti iskolájához is közel állt - Piklert tulajdonképpen a törvény és a norma viszonya érdekelte. S itt kialakított álláspontját - 1886-tól a jogi karra kinevezett tanárként - a jogbölcselet területére is átvitte. Álláspontja szerint egyetemes és kizárólagos érvényességû értékek: erkölcsi és jogi normák nincsenek, de vannak abszolút érvényességû - azaz: tudományos - gazdasági és társadalmi törvények. Ebbõl következõen a jogbölcsész feladata, hogy a jogfejlõdést összekapcsolja a társadalom tudományos magyarázatával, s ezáltal - híres-hírhedt formulája szerint - a természetjogot a jog természetrajzával helyettesítse. Vizsgálhatja a norma természetét, az annak alapjául szolgáló jogérzetet (jogi közmeggyõzõdést) s az arra épülõ intézményeket, de - fejtegeti jogbölcseleti tankönyvében10 - minderre, egyáltalán a legyen világára vonatkozóan, abszolút érvényû állításokat, a tudományos igény fenntartása mellett, nem tehet. A század fordulóján, ezt a tételét tovább gondolva, említett 1897-es mûvében végül õ is kidolgozza az evolúciós elméletek "végsõ elvét", a minden cselekvést közös nevezõre hozó utilitárius motivációs formulát, amelyre minden norma és intézmény visszavezethetõ. S ez az individuumból kiinduló s az egyén ismeretei - ész- és célszerû belátása ( szerint változó, örömelvû szükségletkielégítés.

A formula nem túl bonyolult, ahogy a mögöttes antropológiai tételezés: a vegytisztán utilitárius-racionális elemekbõl konstruált emberkép (vagy inkább embergép) sem igazán szofisztikált. Felvilágosító-leleplezõ-mozgosító ereje viszont felülmúlhatatlan. Fõként egy korosztály és réteg: a Turgenyev híres könyvében olyan életszerûen megrajzolt ridegen okos, minden álság leleplezésére azonnal "ugró", tanult ifjúság számára. S ez a századforduló táján már mint statisztikailag is számottevõ réteg - korántsem csak a jogászok - tódult Pikler Gyula elõadásaira. Hallgatni a professzor tárgyilagos okfejtésekbe csomagolt provokatív és frivol példáit a csak burgonyát, káposztát és árpakenyeret látott "szegény tót fiúról", "aki talán nem fogja tudni, hogy éhes"; s a holdvilágos séta, szenvedélyes leánybarátság, költeményolvasás és maszturbáció között vergõdõ "nõnemû serdülõ egyénrõl", aki "tudatlan lévén a célszerû, alkalmas eszközök tekintetében, alapszükségletét azokkal az eszközökkel fogja kielégíteni, amelyeket ismer."11 Mindkettõn a felvilágosítás segít. Mert a társadalmi kapcsolatokban a belátás és beláttatás között lehetetlen éles határt vonni. Ahogy - írja Pikler - "...a vágy és a teljesen céltudatos eljárás közt valóságos határvonal nincs. Megcáfolásául azon jogbölcselõknek, akik azt hiszik, hogy az embernek vannak minden meggondolástól független, oly magasrendû érzései, mint a hazaszeretet, a fajhoz való ragaszkodás vagy a megtorlási ösztön."12 S minthogy életünkben alig van (és volt) valami, ami tisztán racionális, materiális és hasznos, alig van (volt) olyan is, ami ne lenne "valóságos" eredetére, funkciójára, hasznára-haszontalanságára redukálható. Az anyanyelvet illetõen például: "Egészen helytelen nézet..., hogy egészséges, ép lelkû és haladó emberek nyelvükhöz és mûveltségükhöz azért ragaszkodnak, mert az õ saját nyelvük vagy mûveltségük, mert azt õseiktõl örökölték, vagy mert az faji tulajdonságuk. Ellenkezõleg, egészséges, ép lelkû és haladó emberek csak mint nyelvhez és mûveltséghez ragaszkodnak saját nyelvükhöz és mûveltségükhöz, vagyis azért, mert az jó, és feladják azt jobb kedvéért. Az ellenkezõ értelemben való ragaszkodás ahhoz, kivételes, beteges és haladásellenes tény."13 Hasonlóképpen utilitárius redukciónak vethetõ alá a nemzet, a (nemzeti) történelem, a barátság, a szerelem, a házasság. S a tízparancsolat úgy általában, kiváltképpen a felebaráti szeretet, amelynek "belátásos" értelmezésével Pikler a szabadtanítás 1907-es pécsi kongresszusán országos felháborodást keltett.

 

Csoma Gyula–Lada László: Az olvasás éve és a funkcionális analfabetizmus = Új Pedagógiai Szemle, 2002. március p. 90–94.

92: Nálunk 1907-ben a Pécsett ülésező Szabad Tanítás Kongresszusa jól láthatóan együtt kezelte ezt a két vonulatot. Kimondta az alfabetizáció társadalmasodásának szükségességét: meg kell tanítani írni-olvasni minden hatodik életévét betöltött gyermeket, ami a „kötött” tanítás (az iskola) feladata, és minden ifjút és felnőttet, aki analfabéta, ami a „szabad” tanítás tennivalója. Másrészt a „szabad” tanítás ügye az olyan olvasási kultúra felnevelése, amely a tudományok, a kereskedelem, az ipar, a mezőgazdálkodás, valamint az egészséges élet korszerű ismeretei felé orientálódik.

 

Maróti Andor: Lehet-e tanulni egy életen át? = Új Pedagógiai Szemle, 2002. július–augusztus p. 3–17.

5: Mégis találunk hazai művelődéstörténetünkben is pozitív példát, amely messze megelőzi korát az élet egészén át tartó művelődés szükségességének felismerésében. 1907-ben Pécsett tartották az iskolán kívüli szabad tanítás országos kongresszusát, amelyen a hazai tudományos élet neves képviselői tartottak előadásokat. A tanácskozást megelőzően Alexander Bernát, a filozófia egyetemi tanára folyóirati cikkében ezt írja: „Korunk mélyen érzett szükséglete és világosan fölismert kötelessége, hogy azokat a nagy műveltségi különbségeket, amelyek társadalmunk egyes rétegeit elidegenítik egymástól, amennyire lehet, csökkentse. Ez a törekvés nem új, egyidejű a modern tudományos gondolkodás kifejlődésével, csakhogy a tudományos gondolkodás sokkalta gyorsabb menetben haladt előre, mint a tudományos műveltség kiterjesztése, és így az egyenetlenség a művelődésben nem hogy csökkent volna, hanem bizonyos tekintetben még nőtt. Ma már akkora, hogy komoly veszedelemmel fenyegeti társadalmunk alkatát és békés tovább fejlődését.” Az iskolai oktatás szerinte nem tudja ezt a lemaradást felszámolni. Mert „minden iskolai tanítás, a legjobb, a legkifogástalanabb is, két nagy fogyatékosságban szenved; az első az, hogy bizonyos kényszert kénytelen alkalmazni, amely sokaknak a tanulását kelletlen munkává teszi; a második, hogy csak az alapot vetheti meg, a további fejlődést az egyén saját szabad törekvésére kénytelen bízni. Ez még a tanítás legfelsőbb fokára nézve is igaz... Az iskolai tanítás csak akkor jó, ha maga után vonja az egyén szabad, önálló, minden formalitástól ment tovább tanulását. Sőt ez és csakis ez az igazi tanulás.” Alexander hozzáteszi: ezt azonban szervezni kell, noha rendelkezésre állnak az önművelés eszközei, a könyvek. „Csakhogy számosan vannak, akik szeretnének olvasni, de nem tudják, mit olvassanak; még többen vannak, akik nem tudnak maguk eligazodni az irodalomban és csakhamar bátorságot vesztve abbahagyják kísérleteiket. Sokan ösztönt se éreznek az olvasásra... nem keresik, amiről még tudomásuk sincsen. Ily körülmények közt a szabad tanulás legfőbb tényezője csak egy lehet: a szabad tanítás.” [Alexander Bernát: Szózat a Szabad Tanítás Magyar Országos Kongresszusára. Népmívelés, 1907. 2. p. 97–99.]

6: Alexander optimistán szól a jövőről: „A most meginduló század a szabad tanítás teljes érvényesülését fogja elérni. Mindenütt a világon föl fogják ismerni, hogy a szabad tanítás szükséges kiegészítője az iskolai tanításnak és e kettő együtt még eddig nem sejtett módon fog tovább fejlődni. Ez a kettő kölcsönösen támogatja és kiegészíti majd egymást. Mennél hatásosabb lesz az iskolai tanítás, annál nagyobb közönsége lesz a szabad tanításnak, és mennél inkább fejlődik emez, annál jótékonyabb hatással lesz az iskolai tanításra; gyakorlatibbá, elevenebbé fogja tenni.” Ezért „a szabad tanítás nagy ügyét az ország ügyévé kell tennünk, ki kell emelnünk az elszigeteltségéből, függetleníteni kell egyes buzgó emberek áldozatkészségétől, hogy az egész nemzet őrizetébe bocsáthassuk... Itt egy nagy nemzeti ügyről van szó, amely iránt mindenkinek érdeklődnie, és amelyen ezreknek közreműködnie kell.” [Alexander Bernát: Szózat a Szabad Tanítás Magyar Országos Kongresszusára. Népmívelés, 1907. 2. p. 99–100.]

Ezek a sorok részben igazolódtak, a felnőttkori tanulás és művelődés szükségességét világszerte elismerték, s ebben országunk sem kivétel. Ám az iskolai oktatás és az iskolán kívüli művelődés egymásra utaltságát és együttműködésének jelentőségét még kevéssé. A felnőttkori tanulás, művelődés sem vált országos üggyé, közüggyé, noha épp az egész életen át tartó tanulás tenné halaszthatatlanná ezt.

 

Kleisz Teréz: A Szabadtanítás Kongresszusa. In uő.: A népművelés és a szociális munka szakmásodása angolszász és magyar metszetekben. Pécs, 2005. p. 134–137.

 

Katsányi Sándor: Szabó Ervin és az iskolai könyvtárak = Elektronikus Könyv és Nevelés, 2005. 1. sz. p. 21–29. [http://epa.oszk.hu/01200/01245/00025/katsanyi.htm]

A tanulóifjúság könyvtári ellátásának eddig gyakorlatilag nem volt gazdája, most egyszerre két bába is jelentkezett. A bontakozó új közkönyvtárügy számára meghatározóan fontos volt az iskolákkal kialakítandó kapcsolat. Ennek megvitatására (látszólag) jó alkalomnak kínálkozott az 1907-es pécsi Szabadtanítási Kongresszus, ahol a MKOT képviseletében Ferenczi Zoltán alkalmat kapott arra, hogy a hazai művelődéspolitika véleményadó képviselői előtt ismertesse a könyvtárügy országos programját. Ferenczi a szerveződő közkönyvtárak és az iskolák szoros kapcsolatát javasolta, igen derűlátóan: A községekben „minden iskola mellé építendő egy elég tágas olvasóterem, melyben elhelyezést nyer a népkönyvtár, mi által az iskola állandó művelődési központ maradna.” Móczár József szalontai tanár a javaslatot túl is licitálva valamennyi gimnáziumi könyvtár nyilvános könyvtárrá alakítását, a városi központi könyvtárhoz való csatlakozását indítványozta.

Az optimista programbeszéd és Móczár lelkes csatlakozása ellenére a tanácskozás nem a közkönyvtárak és az iskolák egymásra találásának kongresszusaként vonult be a magyar könyvtártörténetbe. Éppen ellenkezőleg. Mikor Szabó Ervin nagy vitát kirobbantó felszólalásában a közkönyvtárak állományfejlesztésének radikálisan liberális módja mellett tört lándzsát, mely minden irányzatnak, még a szélsőségeseknek is helyt ad a könyvtár polcain, nézetei két ellenségesen szembenálló táborra osztották a hallgatóságot. Tóth Rezső mint az iskolai könyvtárügy képviselője a könyvtárak nevelői funkcióját hangoztatva mereven elutasította Szabó Ervin álláspontját. A Ferenczi által meghirdetett együttműködés kérdésessé vált.

[...]

A könyvtári konfliktusok gyökerei: eltérő ideológiák

A krónikában felvázolt könyvtárpolitikai ütközések végső soron a szereplők közötti mély világnézeti ellentétre vezethetők vissza.

A kor hazai könyvtárügyének meghatározóan fontos mozzanata a népkönyvtártól a nyilvános könyvtár felé fordulás volt, elindulás a „népnevelő” könyvtárideáltól a polgárokat kiszolgáló könyvtárig, a paternalista könyvtáreszménytől a demokratikus intézményig vezető úton. A könyvtárügy irányítói felismerték, hogy a korszerű közkönyvtárat nem lehet egyoldalúan valamely eszmei irányzathoz kötni. Az új nyilvános könyvtár „többoldalú, különös vallási, politikai irány szolgálatába nem szegődik”, – szögezte le Ferenczi Zoltán; „Minden irányzatosság nélkül összeválogatott könyvanyaga van” – jellemezte kézikönyvében Gulyás Pál, s hasonló szellemben idézhetnénk Wlassics Gyulát is. 1907-ben Pécsett Ferenczi abban a hitben mondta el könyvtári programadó beszédét, hogy az ott képviselt alapelvek, (a közkönyvtár nem lehet egyetlen ideológiai irányzat képviselője, többoldalúnak kell lennie és tartózkodnia kell a szélsőséges nézetektől) elfogadhatók lesznek a különféle könyvtárak képviselői számára, lehetővé teszik az egységes fellépést a közös könyvtári célok érdekében.

Nem így történt. Koncepcióját két irányból is támadták.

Szabó Ervin a Ferenczi által meghirdetett liberalizmusnál sokkal tágabb szabadságot követelt a könyvtáraknak, a liberális elvek legradikálisabb változata mellett szállt síkra, mely a politikailag-világnézetileg szélsőséges nézetek hirdetőinek is helyet ad a polcokon. Kulcsmondata szerint a könyvtár feladata az, hogy „a múlt és jelen összes világmegváltó problémáit legjobb képviselői útján ismertesse”, – a választást az olvasóra bízva, mert „csak a vélemények harcából alakul ki a tudatos lét.”

Tóth Rezső, a NIKIB irányítója, az ifjúsági irodalomról szóló frissen megjelent könyv szerzője viszont a másik oldalról támadta Ferenczi liberális programját, de mindenek előtt Szabó Ervin radikális liberalizmusát. „Sem nem lehetséges, de éppen a cél elérése érdekében nem tartom kívánatosnak sem, hogy e művek, [a „világmegváltó problémák képviselői”] a mi könyvtárainkban mind meglegyenek. Nincs nagyobb rossz a félig értett és félreértett ismereteknél … Számunkra a magyar nép lelke nem kísérleti objektum, hogy a ´világmegváltó problémák legjobb képviselőiből´ kiket ért meg és hogyan alakul ezek nyomán a vélemények harca; mi igenis irányítani akarjuk, hogy mit olvasson és miben gyönyörködjék, irányítani akarjuk a jövőt.”9 A vitából Szabó Ervin utóbb azt a következtetést vonta le, hogy az iskolai könyvtárügyben – minden jóakaratú utasítás ellenére – „előbb-utóbb felülkerekedik az iskola, a tanítói tekintély elve és az uniformizálás, vagyis éppen azok a jellemvonások, melyeknek éppen a hiánya a nyilvános könyvtár létezésének elsőrendű jogalapja”, vagyis a két könyvtártípus eszmeileg összeegyeztethetetlen.

Nincs mit csodálkoznunk azon, hogy az iskola és intézménye, az iskolai könyvtár nevelés-centrikus, a közösség könyvtára pedig nyitott, többoldalú. Ámde Tóth Rezső a nevelés elsődlegességének elvét kiterjesztette a felnőttek könyvtáraira, Szabó Ervin viszont radikális liberalizmust várt el az iskolai könyvtáraktól is. Ez a konfliktus feloldhatatlannak bizonyult.

A pécsi kongresszust követő három évben Szabó Ervin és a Fővárosi Könyvtár munkatársai nagy intenzitással keresték az iskolai ifjúsági könyvtár olyan modelljét, mely megfelelt a nyitott felnőtt könyvtárról már kialakított elveiknek. Végül az ideális megoldást az amerikai iskolarendszerben és az azt szolgáló ifjúsági könyvtárakban vélték felfedezni. Szabó Ervin munkatársa, Staindl Mátyás lelkesen számolt be erről a Népművelés hasábjain: „Az amerikai pedagógia törekvése, hogy önállóságra szokott, élelmes és energikus egyéniségeket neveljen a társadalom számára. Az amerikai tanító tanítványait minduntalan ráutalja a közkönyvtárak önálló használatára és ezzel utat enged a vélemények szabad kialakulásának. Hadd kutassa a gyerek maga a tudomány és az élet nyújtotta problémákat, vitatkozzék, fejlessze éleslátását, – így válik kulturvivő emberré.” A beszámoló végső következtetése: a radikális liberalizmus megvalósítható az ifjúsági könyvtárakban is. „Legyen végre a gyermek magánolvasmánya az, ami kell, hogy legyen: magánügy. Ne avatkozzék abba az iskola.”10

Ennél messzebb már nem lehetett eltávolodni a Tóth Rezső által megfogalmazott elvektől, attól a felfogástól, mely irányítani akarta, hogy az ifjúság mit olvasson és miben gyönyörködjék.

Amerika szolgáltatott példát a probléma olyan gyakorlati, könyvtárszervezési megoldására is, amely megfelelt a fenti ideológiai elveknek. Az American Library Association és a National Educacional Association között 1897-ben létrejött szerződés szerint a nyilvános könyvtárak az iskolákban letéti rendszerként működő osztálykönyvtárakat hozhattak létre. Szabó Ervin és köre ezt a modellt tartotta ideálisnak, és mint amerikai példára hivatkozott rá, (jóllehet Amerikában is többféle megoldás élt egymás mellett.)

 

Kelemen Elemér: Megemlékezés – Felkai László (1920–2007) = Neveléstörténet, 2007. 1–2. sz. p. 276–280. [279]

Ezt bizonyítják a különböző szakmai fórumokon – a Magyar Pedagógiai Társaság Neveléstörténeti Szakosztályának  és az MTA Pedagógiai Bizottsága Neveléstörténeti Albizottságának rendezvényein, felolvasó ülésein – vállalt, mindig nagy szakmai érdeklődésre, közfigyelemre számító és őszinte elismeréssel fogadott fellépései, lett légyen szó akár az ezeréves magyar iskola szervezeti és tartalmi jellegű változásairól, akár az 1907. évi pécsi szabadtanítási kongresszus „üzeneteiről” vagy utolsó kutatói periódusának egyik fő témájáról, a hazai zsidó iskolaügy történetéről.

 

Pavlovics Attila: Országos szabad tanítási kongresszus Pécsett = Pécsi Szemle, 2007. nyár 46–55.

 

Sonnevend Péter: A Népművelés (1906-1918) c. folyóirat a múlt századelő könyvtárügyi gondolkodásában = Könyvtári Figyelő, 2008. 4. sz. p. 641–658.

649: 1907: a szabadtanítás országos kongresszusának20 éve, mely talán máig a legnagyobb hatású – valódi társadalmi súlyú – rendezvény kulturális tennivalóink meghatározása érdekében. Aki számított, mindenki részt vett tanítótól püspökig és (volt vagy leendő) miniszterig, illetve konzervatívtól szocialistáig. A NM 1907-es évfolyama – tekintve, hogy felelősei a kongresszus szervezőinek belső köréhez tartoztak – jelentős teret és figyelmet szentelt az eseménynek. A második szám közölte Alexander Bernát (1850–1927) filozófus Szózat-át a kongresszus üdvözlésére, majd a következőkben minden lényeges előadás megjelent a lapban. Alexander fő gondolata: a szabad tanulást kell lehetővé tenni, s ennek első feltétele a szabad tanítás. Ez pedig így értendő: "a szabad tanítás szükséges kiegészítője az iskolai tanításnak és e kettő együtt még eddig nem sejtett módon fog tovább fejlődni. Ez a kettő kölcsönösen támogatja egymást. Mennél hatásosabb lesz az iskolai tanítás, annál nagyobb közönsége lesz a szabad tanításnak és mennél inkább fejlődik emez, annál jótékonyabb hatással lesz az iskolai tanításra…" A Szózat egyébként az előkészítést végző – Beöthy Zsolt (1848–1922) irodalomtörténész, az egyik legrangosabb tudományos személyiség által vezetett bizottság támogatását is elnyerte, így hivatalos állásfoglalásként is értelmezhető.
A lap életében változás, hogy Wildner Ödön ekkor veszi át Weszelytől a szerkesztés teljes munkáját. Az 1907-es évfolyam több – érdemi szakmai kitekintést nyújtó – cikke, szemletanulmánya az ő nevéhez fűződik.

[...]

651: Az 1908-as évfolyamban módosították az addigi Népmívelés címet Népművelésre. Jelentős teret adott a lap a pécsi kongresszus anyagainak: összesen 18 előadás szövegét közölték az egymást követő számokban. Könyvtárilag viszont tartalma jóval szerényebb, mint az első két évfolyamé.

[...]

653: kezdjük szemlénket Wildner Ödön publicisztikus lendületű, ám alapvető kérdést felvető írásával42. A kormányzat közoktatási tanácsa az utóbbi években kinyilvánította, hogy a szabadoktatás országos szervezését kezébe kívánja [654:] venni – indít a szerző. A kongresszus (az 1907. évi pécsi kongresszus) hozamának hivatalos oldalról kifejezett értelmezése és a kormányzati tanács hozzáállása nem sok jóval kecsegtet. Főleg azért, mert célzata: egyes "kárhoztatott" irányzatok "ellensúlyozása". A szerző óv attól, hogy az "államhatalom valamikor is policiális eszközökhöz akarjon nyúlni a kultúra terén." Főleg azért nem, mert ez a "törekvés meddő", továbbá mivel "rendőri szempontokból kiinduló, politikai ellensúlyozás szerepére hivatott kultúra – igazi kultúra nem lehet". Véleménye: "hagyjuk a múlhatatlanul szükséges sok előmunkálatot a társadalomra. Ennek a társadalomnak mindig olyan kultúrája lesz, amilyen tőle telik." Egyelőre keressék az érdekeltek "térítgetési szándék" nélkül egymás kezét, s meglátják, "egyszerre csak a kulturális sejtek szaporodnak majd, társadalmunk gazdaságunk erősödésével mind összefüggőbb teleppé rakódnak. Szervekké lesznek egyre több munkamegosztással", – s azután "jöhet az országos szervezés is, s ha kell, állami szervezés is". Nyilvánvaló a szabadgondolkodó szerző gondolatmenete, s a vita tétje is. Innen már csak remélni lehet a különböző táborok együttműködését, ám – utólag látszik csak világosan – a "kegyelmi idő" elrepült…43

657: 20. Pontos nevén: a Szabad Tanítás Pécsett 1907-ben tartott Magyar Országos Kongresszusa, mint az a kongresszus vaskos kötetet kitevő naplójából kitűnik. Szerkesztette Vörösváry Ferenc, Bp.: Franklin társulat, 1908. 647 p. (Újra megjelent reprint kiadásban a pécsi Dialóg Campus Kiadónál 1997-ben). A kongresszushoz kapcsoló vita és publikációk gazdag választékát ld. http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=152861&status=ok

 

Donáth Péter: OKTATÁSPOLITIKA és TANÍTÓKÉPZÉS MAGYARORSZÁGON 1945–1960 TREZOR KIADÓ Budapest, 2008

 

Horváth György – Király Erzsébet – Jávor Anna - Szücs György szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2008. 26/11 (MNG Budapest 2009)

 

Litván György: Somló Bódog munkássága = Szociológia, 1977. 4. sz. p. 503–507. [] In uő.: Sorstársak és kortársak. Budapest : Noran, 2008. p. 13–20. [19]

 

Sumonyi Zoltán: Magyar szabadkőművesek és rotaryánusok. Budapest : Gabó, 2008. 205 p.

121: 1871-ben pedig a Skót szertartású magyar Nagy-Oriens, nagymestere Joannovics György, az oktatási és vallásügyi minisztérium államtitkára.

128: [idézi: Balassa József A szabadkőművesség története c. művét] Az általános műveltség emelése és a tudás terjesztése érdekében alapította meg a Könyves Kálmán páholy a Szabad Lyceumot, az Erzsébet páholy az Erzsébet Népakadémiát s a Kazinczy páholy az Ismeretterjesztő Társaságot.

129: …akié az iskola, azé a jövő. [1913]

 

Molnár Krisztina: Pedagógiai nézetek és nevelésügyi vállalkozások a magyarországi szabadkőművesség fénykorában = Neveléstörténet, 2009. 3–4. sz. p. 63–75.

Pécs nincs, de...

 

Raffay Ernő: Harcoló szabadkőművesség. Küzdelem a katolikus egyház ellen. Budapest : Kárpátia Stúdió, 2011.

264–265.: „[...]a szabadkőműveseknek már 1905 előtt és ebben az évben is számottevő befolyása volt, legalábbis a szabadoktatás területén. A Szabad Lyceumban akkor még nem a radikális, harciasan antiklerikálisozó, „gonoszkatolikusozó” radikálisok voltak többségben, de nemsokára annak is eljő az ideje.”

- Pályi Sándor a Könyves Kálmán páholy tagja 1892 óta.

 

Szabadfalvi József: A magyar jogbölcseleti gondolkodás kezdetei. Budapest : Gondolat, 2011. 195 p. [107–108]

 

Agárdi Péter: Műveltségi modellek és kultúrafelfogások az előző és a mostani századelőn == Uő.: Kultúravesztés vagy kultúraváltás?

http://mek.oszk.hu/10900/10981/html/02muveltsegimodellek.htm

A magyar kultúra szerkezetének, modelljeinek, értékkészletének és infrastruktúrájának század eleji radikális átalakulása objektív természetű, társadalmi gyökerű, „materiális” folyamat. Az erre reflektáló, de egyúttal azt ösztönző-gerjesztő kánonváltás, illetve a konzervatív és új az értéknormák ütközése, a modern nemzeti liberális és demokratikus kultúrafelfogás kihordása viszont inkább tudati, ideológiai, „szellemi” jelenség. Együttesüket s főleg eredményeiket mai távlatból joggal minősíthetjük kultúraváltásnak a magyar művelődés történetében, amelyet 100 év múlva, a 2000 körüli ezred-, illetve századfordulón egy újabb követ, illetve ír fölül. Mielőtt azonban megérkeznénk a mába, a XX. század eleji kultúraváltás összefüggésében érdemes egy pillantást vetni az 1907-es pécsi Szabad Tanítási Kongresszusra.

      Az jól kiolvasható a jegyzőkönyvből és a korabeli sajtóvisszhangból, hogy a szervezők és a résztvevők zöme nagyon is érzékelt valamit a kultúraváltás viharos szeléből és kényszeréből, s ezért is keresték közös erővel a népművelés, a felnőttoktatás megújításának hatékony eszközeit, persze ki-ki tudományos meggyőződése, világnézete, kulturális elkötelezettsége jegyében. A kongresszus hátterében „vezénylő” Apponyi Albert kultuszminiszter ekkori szerepe aligha részletezethető ehelyütt, de tény: valamiféle konzervatív előjelű hazafias összefogásban, „nemzeties” fél-modernizációban gondolkodott, összhangban oktatási koncepciójával és híres-hírhedt 1907-es törvénycsomagjával, a Lex-Apponyival. Az iskolán kívüli művelődésben is meg akarta erősíteni az állami irányítást és azt a fajta nemzetfelfogást, amely – ha nem is durva sovinizmusként, de – a század eleji magyar birtokos uralkodó elit szupremáciáját képviseli mind a nemzetiségek erősödő (s persze szintén ellentmondásos) önállósodási törekvéseivel, mind pedig Adyék és Jásziék „izgága nemzetietlenségével” szemben. Mégis tiszteletre méltó, hogy jóllehet a kongresszus tisztikarában, irányítói fórumain, a szekcióüléseken egyértelműen biztosították ennek a konzervatív kultúrafelfogásnak a hegemón képviseletét, a tanácskozás széleskörű, szakmai képviseleti alapú előkészítése és viszonylag demokratikus lebonyolítása során teret engedtek a hivatalos kultúrpolitikát vitató-bíráló szakembereknek, köztük a fiataloknak, a második reformnemzedék ekkor szárnyukat próbálgató nagyjainak. Beöthy Zsolt, Hegedűs István, Gaál Jenő, Prohászka Ottokár, Marczali Henrik, Beke Manó, Hornyánszky Gyula mellett – s részben velük személy szerint is vitatkozva – a tanácskozáson aktívan jelen volt Pikler Gyula, Jászi Oszkár, Fényes Samu, Szabó Ervin, Lyka Károly, Rónai Zoltán. S nem utolsósorban Kunfi Zsigmond, aki rögtön már a konferencia elején szellemi frontot nyitott Hegedűs Istvánnal szemben, számon kérve tőle a kanonizált nemzeti hagyományokból hiányzó, abból kirekesztett plebejus-demokratikus vonulatot, s azután még az egyik szekcióvitában is szót kért.

      Természetesen nincs értelme két skatulyába szétosztva erőszakoltan polarizálni az egészében színvonalas és tanulságos vitasorozat nézetrendszereit és képviselőit, de az utókor megbékítő távlata és az egész rendezvénysorozat iránti centenáriumi tiszteletadás sem feledtetheti el: a modernizációs kultúraváltás szemléleti értelmezése és két, gyökeresen eltérő művelődésfelfogás ütközése volt a tét. Ott és akkor végül is nem hirdettek győzteseket, sőt a kultuszminiszter számára Jancsó Benedek által kidolgozott viszonylag progresszív szabadtanítási törvényjavaslat is túl modernnek bizonyulván, lekerült a napirendről. Mindazonáltal ez a 100 évvel ezelőtti tanácskozás ma is példamutatóan sokoldalú és gondolatébresztő kultúrtörténeti pillanatként mutatható föl.

      Ami a 1907 karácsonyán, 1908. január 1-jei dátummal megindult Nyugat radikális művészet- és irodalomszemléleti újításait illeti: ehelyütt nincs terem (de talán szükség sincs rá), hogy részletezzem őket; egyébként az elmúlt évekből és a centenárium időszakából számos tudományos igényű szakkönyv és friss szellemű esszé áll rendelkezésünkre róla. Az értelmiségi kör fordulatszerepe, a művészi szabadság melletti kiállása és progresszív társadalmi funkciója a közoktatásban és a kulturális nyilvánosságban is meglehetősen ismert.

 

Vasváry Ferencz: Naplóm a szentháromság nevében! Pécs, 2013. 584 p. [416]

Pécs, 1907. X. 19. A Jog- és Államtudományi Kar mai ülésén Mutschenbacher Győző dr., igazgató azon indítváőnyával szemben, hogy Nagyapponyi gr. Apponyi Albert m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter azon alkalommal, hogy ő a jelen hó elején Pécsett tartott Szabadtanítási Congressuson megsérttetett, a kar részéről feliratilag üdvözöltessék, – a kar az én indítványomat fogadta el, a mely ezen üdvözlésnek – politikai jellegére való tekintettel és ekként nem a kar hatáskörébe tartozónak – mellőzése iránt téttetett.

 

CSIBI Norbert: Közművelődés és ideológia : Az 1907-es pécsi szabadtanítási kongresszus tanulságai == http://mkngy.blogspot.hu/2014/09/szeptember.html

Hetedik katolikus nagygyűlés évkönyve. Kiadja az Országos Katholikus Szövetség. Stephaneum, Budapest 1907.

A pécsi katolikus nagygyűlés augusztus 27-i ülésén Görcsöni Dénes beszélt a katolikusok népfelvilágosítási feladatairól, és szorgalmazta a katolikus szabad oktatás megszervezését. E mellett azonban utalt arra is, hogy „októberben egész kongresszus fog tanakodni a szabad tanítás országos szervezéséről, nekünk azonban ott kevés keresni valónk lehet, mert annak a kongresszusnak zömét a szabadkőművesek népfelvilágosító egyesületei alkotják, vezetőségében pedig ott van a katolikus-gyűlölő és hazátlan tudomány minden árnyalatának egy-egy tipikus képviselője.” (ÉVKÖNYV 1907. 413.)

A népkönyvtárak helyzetével, illetve a könyvtárügy országos megszervezésével kapcsolatban Dr. Ferenczi Zoltán a budapesti egyetem könyvtárigazgatója tartott alapos, szakmai szempontokon nyugvó előadást. Koncepciójának alapelvei sokban hasonlítottak a néhány hónappal korábbi katolikus nagygyűlés szónokának, Wollmuth Ernőnek a nézeteire (központosítás, vándorkönyvtárak, könyvjegyzékek). (ÉVKÖNYV 1907. 242-246.)

 

 

 

[Vegyes:

Magyar Iparművészet, 1907.

45: felhívás

158: a kiállítás megnyitójáról

Bezerédi: A pécsi vásárok története Pécs, 1987. PB 11002 [11-21]

B. Horváth Csilla, Bezerédi: A pécsi 1996. PB 8452 [40-51]

Radnóti Ilona: Pécsi Szemle, 2007. ősz. [13-33]

Pilkhoffer 2004. PC 7535 [286-296] Pilch Andor építész

[TARCZAI Lajos]: Jegyzetek a pécsi csatározásról. = M. Szle. 1907. 31.sz. p.9-11.

SIMON József Sándor: Tudomány-e Pikler Gyula tanítása vagy egyszerűen csak demagógia? /A jövőbeli ellentmondásnélküli jogbölcselet alapjainak megvilágítására./ Bp., Fritz, 1907. 61 p.

Pikler 1907. okt.-i, a pécsi szabadtanítási kongresszuson tartott referátumának és általában P. Gy. "belátásos elméleté"-nek éles bírálata.

Ism. 1.: MSzIB 2. köt. 379-

CZETTLER Jenő: A szabadtanítás. = M.G.Sz. 1907. [l.] p.332-335. P.

Az iskolán kívüli oktatás jelentősége.

CZETTLER Jenő; A szabadtanítás szervezete. M.G.Sz. 1907.[2.] p.27-42. T.

Az 1907-es pécsi szabadoktatási kongresszus

[A PÉCSI Szabadtanítási Kongresszus 1908. október, Néhány referátum és hozzászólás szövege.] = Népm. 1907.[2.] p.217-237., p.270-295., p.413-419., 1908.[l.] p.105-124., p.152-164. Ea.

Hegedűs István: A szabad tanítás jelentősége... – Gaál Jenő: A szabad tanítás tárgyai, eszközei és

módszerei. – Szabó Ervin: Általános irányelvek a népkönyvtárak könyveinek megválogatására. – Tóth Rezső: Könyvjegyzék a népkönyvtárak számára. – Jászi Oszkár: Fordítanak-e elég gondot ma a nép nemesebb élvezeteire? – Weisz Rezső: A testi nevelés fejlesztése az ipari munkásság körében. – Lauber Dezső: Munkások sportüzése. – Végess Sándorné: Nők gazdasági oktatása.

AZ ISKOLÁN kívüli közoktatás. = U. 1907. p.432. A. A pécsi szabadtanítási kongr.-on ismertetett kimutatás.

A SZABADTANÍTÁS Pécsett 1907-ben tartott magyar országos kongresszusának naplója. Szerk. Vörösváry Ferenc. Bp., (1908.] Franklin. Ism.: Komócsy István. = Kat.Sz. 1908. p.838-841.

AZ OKTATÁS szervezése. = Sz.É. 1908. p.50-52., p.59-60. P.

A munkások továbbképzéséről.

P.: A szocializmus és a szocialista oktatás. = P.Sz. 1910. p.49-56. P.

A SZABADOKTATÁS országos szervezete. Közread, az Orsz. Közokt. Tanács. 3p., 1909. Franklin. Ism.: [Kornis Gyula?] ka. = M. Középisk. 1910. p.178-181. Az Orsz. Közokt. Tan. 1907-1908-as tárgyalásainak anyaga.

Rákosi Jenő

N. Pál József: Ady – az irodalmi modernség s a progresszió viszonya = Kortárs, 2008. április

A Szabadtanítás Országos Kongresszusa Pécsett

Szerző: Maróti Andor Folyóirat címe: MNT Megjelenés: 1997 Megjelenési adatok: 4. 4. 1997. - 9.p.

Huszadik Század, 1906. I. 339-341. GRATZ: A Társadalomtudományok Szabad Iskolája.

Huszadik Század, 1908. II. 75-77. Jelentés a TT 1907/1908. évi működéséről.

Huszadik Század, 1908. II. 260. után. Jelentés a TSZI 1907/1908. évi működéséről.

Huszadik Század, 1910. I. 1-10. Jászi: Tíz év.

Huszadik Század, 1912. II. 471-478. Rónai: A TT fejlődése.

(HSZ.1914.I.247-9.RUBIN: Porosz-német ellentét.)

Katholikus Szemle, 1908. 838. p.

Budapesti Szemle, 1912. II. 138. p.

Népmívelés

Magyar Középiskola

Szabadgondolat, 1912. 398-400. p. Székely: A TT tíz esztendeje.]

Vargha Dezső: Országos Zenészeti Kongresszus Pécsett = Baranyai Művelődés, 1980. 3. sz. p. 99-103.