Gyurcsány Ferenc és Kaya Ibrahim?
„Visszafizette a hiteleket, befizette az adót, a tébét, és kifizette a végkielégítést is, amikor kellett. És nem adott el semmit Kaya Ibrahimnak meg Joszif Totnak. Ha lett volna bármi efféle ügye, arról tudnánk. Azt rég kikaparták volna. De semmi sincs, szóba se kerül ilyesmi.”
(Debreczeni József)
A Kaya Ibrahimon és Joszip Toton felnevelkedett baloldali szavazóknak szeretnék elmesélni egy történetet. Gyurcsány Ferenc életéből, meggazdagodásának eseményeiből törtem le egy szeletkét. Nem az ellenzéki Dialógus Békecsoport felszámolásában való részvételéről; nem a KISZ-es karrierjéről; nem a DEMISZ-ről és nem az Új Nemzedékről, de még csak nem a MOTIM-privatizációról; sőt nem a Fittelina, Nomentana, Altus és egyéb kft-k gyanús ügyleteiről fogok mesélni. Nem szólok Balatonőszödről, se a Szalay utcai ingatlanokról.
Az 1990–1992 közötti időkre nyúlik vissza történetünk. Gyurcsány Ferenc ebben az időben a Creditum Pénzügyi Tanácsadó Kft. munkatársa Budapesten. „Messziről figyelem az eseményeket, próbálok munkát találni. Egy gyerekem már van, a következő jön. És egyszer csak egy volt tanárom ajánlására alkalmaz egy pénzügyi tanácsadó kft. Másfél évvel korábban alakították bankárok, és néhány interjú után azt mondják, hogy fölvesznek. Én meg – ezt már elmeséltem valahol – elmegyek a Corvin Áruházba, a Blaha Lujza térre, és veszek magamnak egy műbőr aktatáskát meg kettő darab öltönyt, egy lilát meg egy zöldet, mert az üzletemberek ilyenben járnak.” Első sikereit itt aratja. A jobboldali elfogultsággal vádolható Célpont című műsor a rámenősségét emeli ki, míg Debreczeni József a pénzügyi szakértővé válás folyamatának a bemutatását tartja fontosnak. Néhány nevet emelünk ki a Creditum dolgozói közül: Komlós János, Kertész Péter, Küllői Péter, Köves Péter, Bajnai György, Áldott Zoltán [MOL], Bajnai Gordon, Tatai Ilona, Jagiellowicz Györgyné. Jó csapat!
Itt csak megemlítjük, de nem foglalkozunk a Creditum balatonszemesi ügyével, megteszi ezt helyettünk a Magyar Nemzet, 2003. október 6-i számában.
Miután röviden megismerkedtünk a Creditum Kft-vel, keressünk rá a neten, induljunk önálló kutatásra! Nyilvánvaló, hogy a legtöbb találat a Gyurcsány életpályáját ismertető honlapokat éri. Ám mindjárt a második google-találat izgalmasabb ezeknél: a Fővárosi Közgyűlés 2001. november 30-i ülésének jegyzőkönyvében olvashatunk a Péterfy kórház behajthatatlan fizetési követelésének elengedéséről. „Az adós, a Creditum Pénzügyi Tanácsadó Kft., a Péterfy Sándor utcai Kórháznak 43.313.000 Ft bizományosi díj, ügyvédi díj, illeték, valamint 140.979.000 Ft kamattartozás, összesen 184.292.000 Ft összeggel tartozik.” Majd’ 185 millió forint. Szép summa. „Az adós céget 1994. november 1-jén eladták. Az adós cég ellen 1996-ban a kórház kezdeményezte a felszámolást. A bíróság az adós felszámolását 1997. január 30-i kezdőnappal indította meg. A felszámoló megállapította a cégbíróságon beszerzett iratokból, hogy 1996. december 6-án a céget újra megvásárolták. A felszámoló többszöri kísérlet ellenére sem tudta felvenni a kapcsolatot az adós ügyvezetőjével. A vásárlást követő társasági szerződésben új székhelyként megadott címen az ELTE Körösi Csoma Sándor Kollégiuma található, ahol egyik tulajdonosról sem tudnak, azok oda egyáltalán nem voltak bejelentve. A felszámoló feljelentést tett a tulajdonosok ellen, azonban a BRFK a nyomozást felfüggesztette, mert megállapította, hogy a tulajdonosoknak nem volt állandó magyarországi vízumuk és az ideiglenes még 1996-ban lejárt. Feltehető, hogy külföldre távoztak.” De jó is lenne tudnunk a nevüket! Így csak annyit mondhatunk, hogy akár Kaya Ibrahimnak vagy Joszip Totnak is hívhatták őket. Majd’ 185 millió forint. Szép summa. Vajon kinek a zsebébe kerülhetett? Az államéból biztosan hiányzik.
Mit is ír a Creditum utolsó vezetője, Kerékgyártó István (véletlenül ő ajánlotta Gyurcsány Ferencet a céghez) Vagyonregény című művében? „Barna képű, rosszarcú fickó volt - román, szerb vagy talán török? Mondom, nekem ne is mondja a nevét, én tudni sem akarok erről, semmi közöm hozzá. Mire ő: Dehogynem, hát ez veszi meg a cégemet. (...) Hát ez a dolog lényege, mondja Mohai, és ha nem féltem ekkora adósságot összehozni, ettől most mit szarok be. Ez egy szabályos adásvétel, én teljesen tiszta leszek.” Minő véletlen egybeesés az élettel! Micsoda életismeret!
De mi köze ennek a csúnya ügynek Gyurcsány Ferenchez? Hiszen ő már 1992-ben kilép a Creditumból. „Mi az hogy? Nagyon is!” Minek tehát egy ilyen csúnya ügyet összefüggésbe hozni a nevével? Tehet ő arról, mi történt a céggel, miután kilépett belőle? Dehogy!
Itt be is lehetne fejezni a cikket, újabb besározási kísérlet akadt fenn a miniszterelnök „tisztességén”. Igaza lenne a mottóban idézett Debreczeni Józsefnek? „Visszafizette a hiteleket, befizette az adót, a tébét, és kifizette a végkielégítést is, amikor kellett. És nem adott el semmit Kaya Ibrahimnak meg Joszif Totnak. Ha lett volna bármi efféle ügye, arról tudnánk. Azt rég kikaparták volna. De semmi sincs, szóba se kerül ilyesmi.” Isten malmai lassan őrölnek, és néha a véletlen siet az igazság felszínre kerülésében. Forduljunk ismét figyelemmel Debreczeni Józsefhez! „Mindenesetre optimista várakozásokra utal, hogy az Altus Rt. kiadványa szerint 1994 végén „a cég tanácsadó csapata kiegészül a Creditum Pénzügyi Tanácsadó Kft. munkatársaival, az alaptőkét pedig [27-ről] 72,3 millióra emelik.” Emlékezzünk csak a Budapesti Közgyűlés jegyzőkönyvére! „Az adós céget 1994. november 1-jén eladták.”
Majd’ 185 millió forint. Szép summa…
Ui.: a Magyar Nemzet két újságírónője, Laczik Erika és Szarka Ágota Újabb hazárdjáték Gyurcsány módra című cikkében megnevezi a Creditum vevőit: Seryan J. Faraj és Magid Ali Khdir iraki állampolgárokat.