Nyári könyvajánló
Könyvtárakban gyakran hangzik el a kérés: „Tudna valami jót ajánlani?” Mostanában hamar kész vagyok a válasszal: „Arturo Pérez-Reverte. Olvasson tőle bármit!” Először A flamand tábla rejtélye [ford.: Dobos Éva; Budapest : Helikon, 1996] ejtette rabul a magyar olvasót. Egy titokzatos festmény köt össze évszázadokon átnyúlva két bűnügyi történetet. Van Huys mester 1471-ből származó művének címe: A sakkjátszma. A regény végére érve mítikus erejűvé duzzad a festmény: megtudjuk, ki ölte meg 1469-ben a lovagot (a kép jobb szélén), és magyarázatot kapunk egy mai gyilkosságsorozatra is. A könyvet már rég becsuktuk, de a kép nem ereszt: mindent tudni szeretnénk róla. Megtalálható az interneten, mégis bizonytalanok maradunk létezése felől. A fikció sokszorosan legyőzi a valóságot, már a szemünknek sem hiszünk, a bal oldali alakot Jan van Eyck Rolin kancellárával igyekszünk azonosítani…
A következő regénynek már az alcíme lenyűgözi az olvasót: A vívómester : Avagy a nő árnyéka a férfiszíven [ford.: Szilágyi Mihály; Budapest : Európa, 2003]. Egy férfi és egy nő kerülgetik egymást a regény lapjain, mintha csak táncolnának, pedig egy véres párbaj résztvevői ők. A politikai krimi csattanójaként, mintegy mellékesen, Jaime Astarloa vívómester felfedezi a „védhetetlen szúrást”, a legtökéletesebbet, „amelyet emberi agy valaha elképzelhet”.
A szerző további regényei: A Dél Királynője. [ford.: Latorre Ágnes] Budapest : Ulpius-ház, 2004.; A Dumas-klub : a kilencedik kapu. [ford.: Dornbach Mária] Budapest : Ulpius-ház, 2005.
Fodor András: A révkalauz lámpái
A mégoly nárcisztikus alkatú embereknek is, amilyenek a költők, szükségük van arra, hogy másban mossák meg arcukat, kezdő lírikusok pedig egyenesen rászorulnak a megértő kritikára. A haragvó indulatok megzavarják a tiszta víztükröt, míg az egyetlen mércével mérő szeretet megbízható képet ad. Ilyen szeretetteljes bírálatokat tartalmaz Fodor András legújabb kötete, A révkalauz lámpái című esszégyűjtemény. "A többnyire rövid írások közös karakterjegye a missziós szándék: a kötetben való megjelenés révéig kalauzolás felelősségérzete." Fodor András szerteágazó életművének egyetlen szelete, az irodalmi élet megosztottságain felülemelkedő kritikus megmutatkozása ez a kötet. Hívogató, baráti fénnyel üdvözli az új tehetségeket a révkalauz. Az írások valamely életrajzi háttéresemény felvillantásával, olykor közös élményre, élettényre utalással kezdődnek. Az így megteremtett hangulatban tér rá az ismertetendő kötet verseinek formavilágára. A jellemző képek, színek, a sajátos nyelvi, verstani megoldások, az egyéni hang jeleinek számbavétele a fontos sorok, versszakok felidézését teszi lehetővé. Erre hagyatkozik, amikor bevezeti az addig szélcsendben várakozó költőjelöltet a magyar irodalom egyik vagy másik áramába. A verselői ügyetlenségeket szelíden veszi tudomásul, s tanácsai mögött is a segítő szándékot, nem pedig a fölényeskedő kioktatást érezzük. A mindentudó kritikus csillogó szerepe egy pillanatra sem csábítja. Integratív személyiség, igazi közvetítő, akitől a kirekesztés minden formája távol áll. Missziója során száznál több költő számára teremtett bemutatkozási lehetőséget, ennek mérlegéről maga vall a kötet végi beszélgetésben Domokos Mátyásnak. S valóban, aki mai irodalmi életünk meghatározó alakjaira kíváncsi, ugyanúgy talál írást róluk e kötetben, mint aki csak az utóbbi néhány év tehetségeit keresi. Egyetlen etikai, de könnyen esztétikaivá szublimálható mércét használ a kritikus Fodor András, amelynek társadalmi méretű hiányáról 1972-ben Bertha Bulcsunak így beszél: "Az a jó érzés, hogy mindenki rendezkedjék be a küldetés, képesség és teljesítmény rangján, még nem jött el,ezzel ennek a generációnak a sors még mindig adósa." Aki ilyen elvet tudhat magáénak, annak a hangja nem változik, írjon akár az ötvenes években, akár ma. S amilyen rokonszenvvel rajzolta a költői arcképeket, olyan derűs szeretettel forgassa a révkalauz esszékötetét az olvasó. (Széphalom Könyvműhely, 1994.)
Határ Győző: Léptékváltás
Három filozófiai tanulmányt tartalmaz Hongriuscule lakójának legújabb kötete. A Teiresziasz hét élete című párjelenet Határ Győző politikai filozófiájának foglalata. Trebellius háborgásaira, az államművészettel szembeni racionális kétségeire a józan Trebonius szabadságot és demokráciát dicsőítő himnusza válaszol. A klasszikus dialógus minden olvasóját megszólítja Trebonius felhívása: Te magad kell hogy légy ilyen Őrzője a szabadságnak! A fény megistenülése címmel kis arab filozófiatörténet következik a határológia tükrében. Ha nem érezzük oly károsnak az "optikus reflexív túltengését" gondolkozásunkban, akkor is haszonnal forgatható ez a minienciklopédia, sokat meríthetünk a szufi fényteológusok gondolatainak hombárjából. A kötetet a Széchenyi Akadémián 1994. május 31-én elhangzott Székfoglaló zárja, mely egy monumentális életmű tömör summázata. A kháoszmoszba vetett recenzens kicsit megretten a határontológia emberfeletti léptékétől, a "létegész özön közönyétől", de bátorítást ad a költőfilozófus művének otthonteremtő nyelvezete, melyről egy interjúban így vall: "Én nem tudok semmit, a nyelv tud mindent. Régi, kabalisztikus gondolat, a titka benne van már az ábécében is, csak nem tudjuk, hogy melyik az a néhány betű, milyen sorrendben kell összeállítani, hogy az a bizonyos varázslatos szó megszülessen, ami választ ad a világtünemény titkára. Minden benne van a nyelvben." (A Magyar Írószövetség és a Belvárosi Könyvkiadó kiadása)
Anna Mária: Túlélésjáték
"A túlélés pillanata hatalompillanat" - írja Elias Canetti.Anna Mária regényében pedig a szó bájosan darwinista értelme csillan meg. Túlélünk aljas történelmi korszakokat, túlélünk ostoba kormányokat, túléljük jó-rossz kapcsolatainkat. Túlélhetjük saját halálunkat is, mint ahogy az Maus Bernadettel, az életjáték központi alakjával fordul elő. közben a "halhatatlan főhősnő" köré tekeredik, csavarodik az elbeszélés fonala, és az újabb és újabb családtagok történetei apró karikákat rajzolnak. A lánc a végtelenbe tart, hiszen szerte a világban sokan élnek e francia eredetű névvel egy nagy, politikai határokon túl élő rokonsághoz tartozva. A szerző misztikus világképe kerekíti egésszé ezt a nagycsaládregényt. A középpontban áll a szorongásaival és félelmeivel magára maradó Bernadett, aki a múltból próbál erőt meríteni a túlélésjátékhoz, amelynek szabályait a kártya és a kocka, a véletlenek és a sorsszerűségek teszik sejtelmessé, kiszámíthatatlanná és izgalmassá. A női szemszögből elénk tárt családkép, a konfliktusmegoldási formák, a sokszínű cselekmény kárpótol a rendszer és a rendszerváltás elnagyolt ábrázolásáért. A teljességre vágyó, névrokonságát a detektívek szívósságával kutató Bernadett egzisztenciális kérdései a regény minden olvasójában tovább élnek: "Van-e centrum a vonzások és taszítások áramában, az erők nagy játékában, ahol sorsa a maga egyediségében a véletlen szeszélyének és változékonyságának van alávetve." (Magvető)
Dallos Szilvia: Forgatások mosolya
Ki ne emlékezne - aki csak egyszer is olvasta Suetoniusnál - arra a pillanatra, amikor Caesar az afrikai partraszálláskor megbotlik, és a hátába fúródó rémült, vészjósló augurtekintetekkel így kiált fel: "Kezemben vagy, Africa!" A jó anekdota nemcsak mosolyt fakaszt, hanem mindennél pontosabban jellemzi is azt, akiről szól. Ilyen, illetve többnyire ilyen színésztörténeteket tartalmaz Dallos Szilvia könyve. Az első "sztori" 1945-ből való, az utolsó 1985-ös. E két időpont között megelevenedik a magyar filmgyártás csak rejtett kamerával elleshető világa, s a szinkronstúdiók fegyelmezett dialógusait meg-megtörő kacagás. Latabár Kálmántól Klaus Maria Brandauerig olvashatjuk a dobozban maradt snitt-filmtörténetet, miközben néhány kultúrtörténeti adalékkal is gazdagabbak leszünk. Megismerkedhetünk például a magyar társadalomtudományi alapszókincs részévé vált "umbulda" szó etimológiájával, megtudhatjuk, mekkora volt a banán értéke a korai szocializmusban, és szembesülhetünk a "nyugati kultúrfölény" egyéb jellemzőivel. Szeretetteljes elfogultsággal jelennek meg a színésztársadalom ismert alakjai, mint a munkaerőpiac élharcosai, mint egymást segítő munkatársak, néha pedig mint a hétköznapi világban kedvesen csetlő-botló főhősök. A sztárok intimitásaira éhező korunkban élvezettel forgatható az Álarcok-sorozatban megjelent könyv. A több mint kétszáz anekdotából csupán egyet hagyna el a recenzens, amelyben a háború idején óriási vonatkatasztrófát okozó ideggyenge váltóőrt próbálja a kommunista propagandagépezet az antifasiszta küzdelem ismeretlen hőseként beállítani. Végül egyetlen történetet emelnék ki, a számomra legkedvesebbet, amelynek hangulata mégiscsak meghatározza a kissé egyenetlen stílusban megírt kötetet, ez pedig Tolnay Klári találkozása a Filmkamara háború előtti elnökével, báró Wlassics Gyula portással. Már ezért az egyért érdemes volt lejegyezni a Forgatások mosolyát. (Nap Kiadó)
Elmer István: Börtönkereszt
"A csend beszélni tud. Minden igaz szó a csendben születik, és csupán annak az igének van súlya, amely a csend hűvös és tiszta harmatát viseli homlokán. Mert a szűk börtöncella négy fala között s a kívülről bezárt ajtó mögött egy másik kapu nyílik, a Csend kapuja. Belépek rajta, s az igazi világba jutok." Halász Piusztól valók ezek a gyönyörű gondolatok, attól a paptól, akit az államvédelmi hatóság az ellenálló egyház egyik szellemi vezetőjének tekintett, s akit ezért 1961 februárjában száznál több társával együtt letartóztatott. A barbár, egyházüldöző korban, a létező szocializmus keretei között, az Állami Egyházügyi Hivatal irányításával kiegyezni nem tudó, a túlélésért kompromisszumokat kötni nem akaró papok sorsa megpecsételődött. Börtönkeresztjüket ávós csúfolódások és szidalmak közepette cipelték. Az "önök itt fognak elrohadni!"-fenyegetése vissza-visszatérő motívuma a börtönviselt katolikus papok emlékezéseinek. A mazsolából nyert misebor, a tölteléktől megtisztított nápolyi szeletből készített ostya ugyancsak közös emlék, mint ahogy közös ezeknek a papoknak és keresztény meggyőződésű világiaknak az a töretlen hite, amely átsegítette őket a nehéz éveken. Volt, aki csak 1971-ben szabadult. Azok az egyén szempontjából esetleges kül- és belpolitikai körülmények, amelyek koncepciós pereikhez vezettek, s amelyeket Elmer István a bevezető tanulmányában oly találóan összefoglal, már régen megváltoztak, amikor az ifjúság megrontásával vádolt Szókratészek kiléphettek az állami börtön kapuján. "Meglepetések viszik előre a történelmet" - mondja egyikük, de az erős hitűek bizonyosságai rendíthetetlenek. Egyenes derékkal kerültek ki a börtönből, szívükben s ajkukon a Szentírás szavaival: "Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért." (Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközössége, Budapest, 1994.)
feLugossy László: Atavisztikus levelek
KolLÁZs-ÁLOM a Munkácsy-díjas író leveleinek elolvasása után. FrajdadaLacafecázom. ("Kiss Zoltán") "Az alapvető mozdulat ugyanaz, bekötött szemmel és mégis halálbiztosan rakni a dolgokat egymás mellé, miközben a technikai finomságok legfeljebb csak az összefűzés lazaságából és spontaneitásából adódnak. Mintha a kollázsok megszületésük után azonnal a simogató semmibe hullanának. Egy ellágyult, rezignált lírikus posztmodern életérzéséről volna tehát szó? Életműve szó szerint véve is hulladékművészet" (Perneczky Géza), "kukiszaggató" (Bazsi) "szofisztikus létkérdések (=ondológia)" (Bán András) körüljárása. "Mit csinálsz, amikor nem álmodsz? Hát akkor is álmodsz." (feLugossy László) "Miért pont velem?" (Monica Vitti) "Mindig a legszabadabban fogom magam kifejezni." (feLugossy László) "QQRIQ." (rötyi-Pötyi) "Igen, Lugossy nem klasszifikálni akarja az univerzumot, hanem maga, mintegy univerzumként s egyben elkerülhetetlen egyedi szűrőként vetíti ki merész fedélzetéről gondolati kötéseit, kisebb-nagyobb pszichikai robbanásait. Laca mítoszainak jelentései sokkal inkább érezhetők, mint érthetők, vagyis csak érzelemmel érthetők. Lugossy mindennapjaink sámánja. Ezért célja minden adott helyzetben újra meg újra értelmezni a világmegoldások végesnek tűnő leltárát, hogy mindig új és friss módon vezessen be, vezessen át egy új, ismeretlen helyzetbe, világba bennünket. Mert az ő s a művészetét értők számára is ez az állandó értelmezés nem más, mint egy nagy újraértelmezés, lelki részegség, utazás a MÁSba." (Máriás Béla) "Olyan ez, mintha egy pókhálót akarnánk ujjunkkal rendbe szedni. (Ludwig Wittgenstein) "Mail art? Itt már nincs szó művészetről. A tetszés szerint értelmezhető vagy csupán illúziókat nyújtó kommunikációs rendszerek helyett elemi erejű és jelentésű, formában minimális, de tartalmában az összes lehetséges érzelmi-tudati asszociációkat hordozó megnyilvánulási formákat keres." (Keserű Katalin) "Egy-egy szóról próbálom eldönteni, hogy a nyomda vagy az író áldozata-e. Feladom. Beteszem a leveleket egy fekete borítékba. Vissza a feladónak." (Heinrich Szilvia) "Olvasása után arra kellett gondolnom, hogy minden rosszban van valami jó, olykor nem is kevés." (Del Medico Imre)(Új Forrás Könyvek, Tatabánya, 1993)
Tanai Bella: Virágalagút
Önéletrajzi regényre való életanyag a tartalma azoknak a kis írásoknak, amelyeket a színésznő szerző rendezgetett prózacsokorrá. Az Álarcok-sorozat legújabb kötete igazi arcát mutatja meg egy nagy művésznőnek, aki az erdélyi gyökerektől elszakadva néz szembe az élet hervadásával. A szakmai számkivetettség, családjának széthullása és a feltartóztathatatlan öregedés keserű élményei az "emlékek virágalagút"-jának sűrű, sötét mélyére, a tüskék közé kerülnek. Mégis a legfájóbb tüske a rajongásig szeretett barátnő, Melinda korai halála és temetése: "Kinek volt jobb? Neki, aki akkor ment el, mikor a legboldogabb volt? Akinek nem kellett elhagynia imádott szülőföldjét, hogy idegenként éljen saját nemzete körében?" Ezek a megválaszolhatatlan kérdések az elbeszélés idején már nem sebzik Tanai Bella lelkét. A gyógyításról a lélek világosabb oldala gondoskodott, a virágalagút bejárata, amely gyermekkori emlékekkel van befuttatva, a Melindával való együttnövekedés apró életképeivel. De ebben a részben van például a kolumbiai utazás, valamint a kedves ír szetter, Borka helye is. Az önfeledt kutyasétáltatások panteisztikus érzelmeket, vallomásokat hívnak elő, amelyekre a csíkszeredai gyermekvilág emlékszálait fűzi fel a szerző. Nem valamiféle szerep mögé bújik, amikor megbékéléssel, sőt derűvel gyűjti csokorba életét, s talán éppen ezért fölösleges a "Női dolgok"-ról szóló rövidke fejezet. Enélkül is hiteles az a fajta életlátás, amelynek alfája és ómegája a szeretet.(Nap Kiadó)
Antalics Ferenc: "Vihar a levelet ide-oda szórja"
A második világháború viharában nyugatra sodródott leventék egyikének naplóját és összegyűjtött verseit tartalmazza a kötet. A nemzet tudattalanjába erőszakkal elfojtott emlékek törnek felszínre benne, és ostromolják a "hallgatás falát". Negyven éven át volot tabu a téma, s csak a nyolcvanas évek elejétől lehetett itt-ott olvasni a szövetségesek fogságába került magyarokról. Aztán 1992-ben megjelent Tarcai Béla kismonográfiája, majd Füzes Miklós interjúkötete, most pedig a Somogy megyei Sand községből származó s ma Keszthelyen élő Antalics Ferenc korabeli naplóját vehetjük kézbe. A nyugat-európai hadifogolytáborokban sínylődő, különösen a francia éhségtáborokat megjárt magyarok számára kései elégtétel e mű. A szabad ég alatt, az óceáni eső áztatta sártengerben napokig étlen-szomjan ácsorgó, kiszolgáltatott foglyok - a csak itt, a fogságban katonává vált ifjak - életre szóló, élettel vásárolt tapasztalatokkal lettek gazdagabbak. Ám Antalics Ferenc keveset panaszkodik, inkább mindent megfigyel, tanulni igyekszik a mostoha körülmények ellenére is. Néha szinte turistaként szemlélődik. A fiatal parasztfiú szemével láthatjuk a vérző Európát, a romokkal elcsúfított történelmi tájakat, de az új élet lehetőségeit is. A legyőzött Németország egy szerencsésebb sorsú vidékéről írja: "dús, fekete földű mezők, jól ápolt rétek, messzire gömbölyödő répák, rengő húsú, nagy értékű szimentháli tehenek (de sok ám!), a legmodernebb gazdasági gépek, traktorok, gondozott, szép gyümölcsösök tanúskodnak róla, hogy ez a nép ma is gazdag. Az az érzésem, hogy pár év múlva, ha katonailag nem is, de jólét szempontjából biztosan - a világ szemébe fog röhögni." A napló íróját józan realitásérzék jellemzi, ugyanakkor minden sorából a hazaszeretet, a hon és a szülői ház utáni vágyakozás lírája árad. Az "embertől nyugatra, a szögletes szabadság" táboraiban, a szögesdrót kerítések mögött fölcsendül a magyar népdalok tisztaságát idéző hadifogoly-költészet egy-egy szép darabja. A barbár nagyvilágból hazatérő költő helyzetdalai közül az Önéletrajz emelkedik ki: "Feketén fényes a szén / Váratlan komor az árny / Másokon látszom meg én / Mászók közt drága a szárny". (Balaton-felvidéki Sajtóklub Egyesület, Keszthely)
Bakony-Balatoni Kalendárium, 1996
A honalapítás ezeregyszázadik évfordulójának jegyében szerkesztette Varga Béla könyvtárigazgató az új, immár hatodszor megjelenő Bakony-Balatoni Kalendáriumot. A szűkebb haza, Veszprém megye történelmet őrző tájait idézi Praznovszky Mihály himnikus esszéje a honszeretetről, Tölgyesi József értekezése Bakonybélről, a magyar történelem egyik forrásvidékéről és V. Vaczkó László Somló-vidéki krónikája. A csutorásmesterség helyi emlékeit Ács Anna gyűjtötte össze, a lovasi hegyközségről Madarász Lajos írt. Persze nemcsak a történész talál kedvére valót e kalendáriumban. Szép versek, novellák kerültek a válogatásba, köztük Eötvös Károlynak a magyar Capulet és Montague családot megformázó története, a Két bíró kútja. A megye nagy szülötteként tisztelt író emlékének Páldy Róbert külön tanulmányt szentelt. Önálló fejezet mutat be a veszprémi tájhoz alkotásaikkal kötődő közéleti személyeket. Ebből is, de még inkább a kalendáriumot díszítő szép képeiről ismerhetjük meg Szelényi Károly fotóművészt.
A kalendárium minden időben az egész család olvasmánya volt. Az 1996-os Bakony-Balatoni Kalendárium a háztartásban hasznosítható ötleteivel az elfoglalt háziasszonyokra is gondolt. S hogy a család legkisebbjei se maradjanak ki, arról a gyermekeknek szóló rovat gondoskodik.(Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Veszprém)
Horváth Viktor: Török tükör
"Biztosan tömött párnáidra dőlve nyitottad ki ezt a könyvet szobád falát borító szőnyegek között, jó tűz mellett, forró italt kortyolva. Neked írok, olvasd jó szívvel!" Ezekkel a szavakkal röpít vissza, mintegy varázsszőnyegen a 16. századi Magyarországba Horváth Viktor történelmi regénye.
A török ifjú, Ísza nevelődési regényének színtere a hódoltság korabeli Pécs, valamint Baranya. Szemünk előtt épülnek dzsámijai, fürdői, megelevenedik Kantavár legendája, még előbb az orrunk előtt vágja le Laus szultánt, alias II. Lajos királyt a mohácsi csata után Szapolyai Dzsurdzs. A történelem nagy alakjainak titkaira ugyanolyan megértő pillantást vethetünk e fejedelmi tükör által, mint a kisemberek gondjaira. A közmondások szintjén sajátos szimbiózisban vegyül a keresztény és a muszlim kultúra. Rövid részleteket kapunk a Koránból, megjelennek az Ezeregy éjszaka alakjai, de találkozhatunk az Egri csillagok Gergelyével és Évájával, és a félholdas gyűrűjét kereső Jumurdzsákkal is.
Mindezt, és a defterek száraz anyagát magával ragadja szerzőnk mesélő kedvének áradó folyama, mert minden mese igaz, és ami igaz, az is csak mese lesz a szerző keze alatt. Aki írótollat fog, annak kötelessége tisztán tartania a mese áramának medrét, partját tarka növényekkel betelepíteni, és medencéiben csak annyi vízililiomot hagyni, ami még csábít, de az önfeledt úszást nem gátolja. Igazi bestsellert tartunk a kezünkben, nem olyan unalmasat, hogy halszálkával kellett kitámasztanom a szemhéjamat, el ne aludjak.
Galagonya magyarok. Szemelvények a régi magyar filozófiából Apáczaitól Böhmig. Válogatta és szerkesztette: Várhegyi Miklós. (Pannon Panteon, 7.) Veszprém, Comitatus. 1992.
Elmész. Szemelvények a régi magyar filozófiából. Válogatta és szerkesztette: Várhegyi Miklós. (Pannon Panteon, 11.) Veszprém, Comitatus. 1994.
A történelmet kutató tudományok feladata, hogy feltárják a múltat. Azzal nincs is baj, hogy eredményeik igazak-e avagy sem; hiszen ezekről legalább lehetséges beszélni, megvitathatóak. Ám a magyar filozófiatörténet kutatói amellett szoktak érvelni, hogy Lukács György megjelenéséig nincs önálló magyar filozófiai gondolkodás. Ezzel elfedik a történelem egy darabját. Az exkommunikációra ítélt múlt szólal meg mégis a Várhegyi Miklós által szerkesztett két kötetben. Apáczai Csere Jánostól Böhm Károlyon keresztül Palágyi Menyhértig rengeteg alig ismert hang jelentkezik saját – a szerkesztő által jellegzetesnek, fontosnak tartott – dolgozatával. A szemelvényeket ízlésesen elhelyezett életrajzok és bibliográfiák kísérik, s a köteteket olyan válogatott irodalomjegyzék zárja, amely a téma szívébe vezeti az érdeklődő olvasót. Van a magyar filozófiának története a XIX. század előtt is, lehetséges megírni azt: ehhez a feladathoz nyújt segítséget a két kötet.
Magyar művelődéstörténet. Szerkesztette Kósa László. (Osiris tankönyvek.) Budapest, Osiris. 1998.
A Domanovszky Sándor által szerkesztett Magyar művelődéstörténet öt vaskos kötetének megjelenése óta – mivel a „marxizmus egyeduralmának meghirdetése után a művelődéstörténetre ideológiai gyanú árnyéka vetült” – nem írtak nálunk hasonló kézikönyvet, máig. A Kósa László szerkesztette új szintézis leginkább a francia annales-iskola történetlátását idézi; a magyarság és annak természeti-társadalmi környezete viszonyára koncentrál. A hétköznapi élet kultúrája, az életmód, a mentalitás, az egészségügy, a technikai civilizáció változásának/fejlődésének kérdései centrálissá válnak, ezek háttereként jelenik meg egy csipetnyi politikatörténet. A tartalmas fejezeteket csak a legalapvetőbb irodalom felsorolása követi; a képanyag gazdag, de mivel nem színes, ezért nem „dobja fel” kellően a könyvet, amely így par excellence tankönyvvé „szürkül”. Mégsem csak egyetemisták számára „kötelező olvasmány”.
Itt köszönöm meg Mészáros B. Endrének, hogy ez a cikk megjelent az Új Dunántúli Naplóban.
Az eredeti recenzió:
Tüskés Anna: Tüskés Tibor : válogatott bibliográfia
Tüskés Tibor Pécs irodalmi életének évtizedeken át emblematikus alakja volt. 1956 februárjában kezdte meg publicisztikai tevékenységét „Babits Mihály nyomában Pécsett” című közleményével a Dunántúli Naplóban. Ezt nem kevesebb mint 350 – nagyrészt irodalmi tárgyú – cikk követte a város lapjában. 2004 őszétől 2009 áprilisáig mintegy 60 tárcával tartotta ébren az újságolvasók érdeklődését, immár az Új Dunántúli Naplóban. „Búcsú a tárcától” című írásával zárta újságírói pályáját. A két újságcikk közt 53 dolgos év telt el. 1959-től a Jelenkor című folyóiratnál dolgozott. Pécs irodalmi folyóiratának egyre tapasztaltabb és egyre bátrabb szerkesztőjeként országos rangra emelte a lapot, melynek éléről 1964 októberében távoznia kellett. A pártközpont utasításai erősebbnek bizonyultak az írók támogatásánál, a Budapestről érkező „táskás emberek” marxista-leninista kritikája elűzte a főszerkesztői székből. Tüskés Tibor mindeddig a Jelenkor szerzőinek a kéziratait gondozta, mostantól főleg a saját írásaival törődhetett, s számos kötetet elő- és utószavazott szerkesztőként, sajtó alá rendezőként, egészen haláláig. Zrínyi Miklóstól Csorba Győzőig megannyi írói monográfiát alkotott, és közel félszáz magyar író pécsi kötődéséről számolt be portréiban. Tanárként és könyvtárosként is nyomot hagyott a város életében. A Baranya Megyei Könyvtárban útjára indította a mai Pannónia Könyvek sorozatot, és 6 évig a Somogy főszerkesztőjeként élhette újra a Jelenkor iránti szeretetét. Hatalmas életművet hagyott hátra. Ennek bibliográfiai feltárását végezte el unokája, Tüskés Anna. Monumentális emlékművet állított nagyapja munkásságának azzal, hogy egybeszerkesztett minden Tüskés Tiborhoz köthető írást. Az életrajzi bibliográfiák hagyományos felosztása szerint a bibliográfia három részre tagolódik: Tüskés Tibor műveit a róla szóló irodalom, majd a hatás- és kultusztörténet követi. Egy futó pillantást vetve a bibliográfia névmutatójára, kirajzolódnak Tüskés Tibor főbb pannóniai (Bárdosi Németh János, Bertha Bulcsu, Bertók László, Csorba Győző, Csűrös Miklós, Domokos Mátyás, Fodor András, Fülep Lajos, Gállos Orsolya, Takáts Gyula, Várkonyi Nándor) és országos (Borsos Miklós, Czigány György, Illyés Gyula, Károlyi Amy, Kassák Lajos, Keresztury Dezső, Kodolányi János, Mészöly Miklós, Nagy László, Németh László, Pilinszky János, Veres Péter, Weöres Sándor) kapcsolatai. A 20. század második felének magyar irodalomtörténete elevenedik meg pécsi nézőpontból. E korszak pécsi színház- és képzőművészet-története ugyancsak megírható a 2729 tételes bibliográfia nyomvonalán. Tüskés Anna munkáját az MTA BTK Irodalomtudományi Intézete jelentette meg, 2018 novemberétől pedig elérhető az interneten is (http://reciti.hu/wp-content/uploads/ttbib_vn.pdf).
Markus Zusak: A könyvtolvaj
Ha a szerző rátalál az ideális narrátorra, már csak mesélnie kell, nagyot nem hibázhat. Zusak elbeszélője a Halál, a háborús idők legszorgalmasabb résztvevője, a lelkek felnyalábolója. Senki mással nem helyettesíthető. Sztálingrádnál oda-vissza jár, német és orosz lelkeket visz fáradhatatlanul. Ilyenkor és a bombázások idején derül ki, mennyire megterhelő a munkája. És mindemellett észrevette a könyvtolvaj, Liesel életét, amit elbeszélt számunkra. Látjuk a náci Németország hétköznapjait, az erőszak térnyerését, s benne a Himmel utca küzdelmeit a szegénységgel, a kirekesztettséggel. Az elárvult Liesel beilleszkedését egy ideálisan jónak ábrázolt német családba, mely magától értetődő természetességgel – a szenvtelen hang a Halál beszédtónusa – bújtat egy zsidó fiatalembert, Maxot. A pótapa, Hans Hubermann csendes ellenállását a helyi hatalomnak, amiért Maxnak el kell hagynia a család pincéjét, hogy aztán egy Dachauba tartó menetben találkozzon vele Liesel. Az olvasás, a könyvek jelentősége ugyanazzal a természetességgel van jelen Zusak regényében, mint ahogyan a bontakozó szerelmet is ábrázolja. Pátosz nélkül, de végig jelenvalóan. Legvégül mindenki a Halál ölében végzi…
---
---